Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-07-17 / 29. szám

vaslat megszünteti, viszont a polgár mestert, akit a közgyűlés a. maga kebeléből hat évre választ, állásában a király erősiti meg. Helyettese az alpolgármester (tanácsi igazgató) lesz. öt is a maga kebeléből három évre választja a közgyűlés. A köz gyűlés határozatainak végrehajtója a tanács marad, élén a tanácsi igaz gatóval. A tanács tagjai lesznek az ügyosztályt vezető tanácsosok, a szakhivatalok főnökei s a törvényhatóság tagjainak sorából a közgyűlés még a tanácsosokkal egyenlő számú tiszteleti tanácsost választ. A tanács tagjait a közgyűlés választja, a főorvost, főkapitányt és főmérnököt a polgármester előterjesztésére a belügyminiszter nevezi ki. A tanács vezetője a jövőben is a polgármester marad, de ő csak irányítani fogja a dolgokat. A tanács rendes elnöke a tanács igazgatója lesz. A beválasztott bizottsági tagoknak — a porosz minta szerint — egyenlő szavazati joguk lesz a tanácsosokkal. Hogy a polgárság befolyását még inkább fokozza

; megalkotta a javaslat az angol rendszerű városi választmányt, amelynek ülései elé kerülnek a tanács által a közgyűlés számára előkészített ügyek, s a közgyűlésnek a választmány tesz javaslatot. Ez véget vet majd a sok fölösleges városi bizottságosdinak. A közgyűlés jogkörét is nagy mértékben bővíti a javaslat. Számos olyan dologban, amelyet most jóváhagyás végett a belügyminiszterhez kell fölterjeszteni, a közgyűlés jogerősen dönt. A szorosan vett közigazgatási ügyek közül azok, ame lyekben a tanács ma mint elsőfokú fórum határoz, nagyrészt megmaradnak a tanács hatáskörében.A tanács semmiféle ügyben nem lesz fölebbezés fórum. A törvényjavaslat igy a városok adminisztrációjának egész szervezetét megváltoztatja. Ez a törvénytervezetnek alapja. Modem szellemben készült, azonban mégis van egy hibája : hogy a számonkérőszék intézményét nem teremti meg a porosz vagy angol mintára. A városi számonkérőszéknek függetlennek kell lenni a tanácstól ! és a főszámvevő egyedül a közj gyűlésnek tartozzék számadással. A számonkérőszéknek az a kötelessége, hogy ellenőrizze az ügyosztályokat, hogy a közgyűlés utasításához hiven kezelik e a város pénzét és hiábavaló dolgokra nem pazarolják-e a közönség vagyonát. — Eddig a Imádás, a mely beavatott helyről érkezik, amely azonban alighanem valami régi terv felelevenítése, miután a kormány a közigazgatási kérdések egész komplexumát meg akarja oldani. Egyik fővárosi napilapban — talán még az iskolai értesítők megjelenése előtt — fulmináns cikk jelent meg arról, hogy az iskolai értesítők maguk is szárazak, de a sivárságig száraz iskolai életről adnak is képet. Ezt a véleményt sem az értesítőinkre, sem az iskoláink életére az igazság eltörzitása nélkül nem lehet, alkalmazni. Az idei értesítők ismertetésénél főképen az iskolák zsúfoltságára s az elért eredményre leszünk tekintettel. Az iskolai év fontosabb mozzanatairól ugy is számot adunk esetről esetre. I. A róm. Tcath. gimnázium értesítője. Két érdemes cikk vezeti be az értesítőt' a szerző megnevezése nélkül, minden valószínűség szerint az igazgató tollából. Az egyik a nemrég elhunyt főapátnak, Fehér Ipolynak tömör jellemzése, a másik az igazságra való nevelésről mond el megszívlelésre méltó igazságokat. Örömmel éreztük ki az utóbbi pedagógiai értekezésből azt a minden nagyképüsködéstől mentes közvetlen hangot, mely megtalálja az utat oda, ahova el kell jutnia, t. i. a közönség szivéhez, A négy osztály közül csak egy, az 1. osztály volt zsúfolt, amennyiben 56 tanulója volt, de annál örvendetesebb, hogy 14 tanuló, vagyis a növendékek 25%-a jelesrendü, ami olyan eredmény, hogy úgyszólván az egész országban ritkítja párját. A többi osztályokban a tanulók létszáma sehol sem érte e 40 et, ami nálunk ideális állapot, noha a külföldön az ilyen osztályokat is zsúfoltaknak tartják. A II. osztályban 35 Hadd legyen minnevelniök. Ilyenkor persze még azt is megvárta, hogy a tréfa kedvéért az egész társaság a segitségére siessen a — hallgatásával. Kapargatott, gyűjtögetett itt is, hogy éhen ne pusztuljon. Itt volt az ideje, hogy kigyógyítsák az aranyzsinórhoz nem illő betegségéből. Kovács főhadnagynak nagyot villant a szempárja. A diákkori pajzán ördögöcskék mind fölkerekedtek a lelkében. Emma megértette, s mint a másik csinyttevő diák, titokban vágott a szemével, hogy csak rajta. No, vén szatócs, itt az ideje, hogy meglakolj ! Mig a finánc a többiekkel vesződött, Kovács hirtelen madzagot kötött egy fürjre, s felgombostüzte az Arnstein hátára. A zöldhajtókás ember a tekintélye egész súlyával állt meg Arnstein előtt. Majd lenyomta a vaspadlót, olyan súlyos volt. — Önnek is van egy fürje. — Nekem ? Hm, no van. Meg is feledkeztem róla 1 — mondotta Arnstein, s nadrágzsebéből egy fürjet húzott ki. Fikomadta, milyen szeme van ennek a Bachmaradéknak ! (A társaság kedve már bontogatta a szárnyát.) — Még van egy 1 ... — szólt a híva talos ember emeltebb hangon. — Van . . . van . . . talán. Csakugyan van ! -— tapogatta magát körül a tiszt, s zsebéből egy másik fürjet húzott ki. — Ezt valamelyik társam rejtette a zsebembe, az imposztor ! A tisztek birkóztak a jókedvvel. Az asszonyok szeme csak ugy csillogott a visszafojtott kacagástól. Arnstein von Wallis tekintetében valami sötéten örvénylett. — De önnek még van egy S A hosszú szentjános-kenyér is megzörrent a szigorú ember oldalán. Arnstein közel volt hozzá, hogy káromkodjék. Hát ördöge van ennek a hitvány gyalogkozáknak ? Itt ott már kitört a kacagás. Emmi a csipkekendőjét tömte a szájába. Arnstein nem tehetett mást : a harmadik fürjet is előhúzta a zsebéből. — Miért nem adja ide egyszerre az egészet ? Még most is, van egy fürje. Arnstein igyekezett megőrizni a méltóságát, bár csak ugy lobogott a vére. — Ilyenformán minden zsebemben van egy-egy. Hát tudom én, hogy ki volt az a vakmerő ! — s ezzel a hátsó zsebéből is húzott ki egy madarat. — Önnek, mint katonának, tudnia kéne, hogy a hivatalos személy nem nevetségtárgy. Az ilyen eljárásnak komoly következményei lehetnek. Még mindig van egy fürje, amellyel nem számolt be 1 Arnstein mégegyszer körültapogatta magát, s azzal fenyegetőleg szólt : — Több nincs. Ha mondom, nincs. Aki azt mondja, hogy van : ketté vágom a koponyáját! — Itt van a hátán 1 — diadalmaskodott a zordon ember, s egy mozdulattal előrántotta a feltűzött madarat. A tartogatott, visszafojtott jókedv eltörte a korlátokat. Hahaha 1 Hahaha 1 A | kacagás egy-két pillanatra felülmúlta a vonat dübörgését. A féltett katonai tekin j tély nem riasztotta vissza az idegeneket : | azok is ontották magukból a nevetést. Arnstein von Wallis egy-két pillanatig ingerülten nézett szét a nevetőkön. Már nem a kopott, gyűjtő ember volt, aki | tréfát, gúnyt eltűr, csakhogy a szenvedélyének élhessen. Zordon rablólovaggá alakult át, akinek ez a kacagás feltámasztotta összes barbár érzetét. Emmi csúfondáros részvéttel ment hozzá s nyújtotta karcsú, fehér kezét. — Visszaadom a monétát. Jobban megérdemli, mint én. Hisz kegyed a hátával is pompásan céloz. Arnstein most már maga is kacagott a jól sikerült tréfán, s megfenyegette Kovács főhadnagyot. — Nagy imposztor vagy ... te voltál a mestere, tudom ! ... — És elfogadva az Emmi kezét, gyűrte, ropogtatta a bütykös ujjaival. Kacagása ugy hangzott a vonat lüktető zajában, mintha valahol lélekharang csengett volna. A vonat fütyült. Megérkeztek. Vidáman, fürgén ugráltak le a kocsiból. Az asszonyok nyújtózkodtak, mint a karcsú tigrisek, Emmi ugy repült alá, hogy édes terhével majd leverte Kovács főhadnagyot a lábáról. Arnstein szemében ott táncolt a tébolyodottak lángja. — No, gyere, vén szatócs, úgyis kövér ember vagy, hadd segitsek! — nyújtotta Kovács főhadnagy a kezét. E percben az Arnstein fegyvere megakadt, nagyot dörrent, s a benne feledt golyó átfúrta a főhadnagy mellét. A daliás ember egyet fordult, s véresen bukott fel a kavicson. Emmi a kétségbeesés vércse-vijjogásával rohant oda, s ölébe kapta a drága fejet. Arnstein komoran állt, s összevont szemöldökkel nézegette a puskáját. Fölöttük pedig vidáman, fényesen ragyogott a nyári nap. Talán nem tudta, hogy a kavicson a meleg kaláris gyöngyök mit jelentenek. . .