Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-07-03 / 27. szám

c V Oi 4 Pápa, ÍÖIO. j-u_X±-u_s 3. 27. SzáiTTl « Közérdekű független hetilap — RiegjeEenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdoiiós és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A. könyv- és papirkereskedésében. Városunk összes tanintézeteiben bezáródtak az iskolai kapuk, melyen 10 hónapon át tódultak a kicsinyek és nagyok. Az iskola naptára elüt a polgári élet naptárától. Mig itt 12 hónap számit, amott csak 10 hónapból áll az „élet". De ez a tíz hónap valóban a munka ideje. Annyira a munka ideje, hogy lépten-nyomon sokalják, különösen a finnyásabb gyermekek szülői. Pedig ha tekintetbe vesszük az oktatás mezején történő nagy reformokkal, a tanitás intenzivebb törekvését, az egészségi viszonyok nagy figyelembevételét, a közoktatás színvonalának országszerte történő emelését : meggyőződést szerezhetünk arról, hogy iskoláink mélyen mivelik a tudás kertjét. A tanév végén minden komoly tanitó ép ugy számot vet munkásságáról s annak eredményéről, mint ahogy a tanév elejét nem kezdheti tervszerűség, előkészítés és meggondolás nélkül. És ez a számvetés mindig hasznot mutat a komoly, törekvő munkásnál. Még akkor is előnnyel zárul, ha a siker nem is ütné meg az igazi, az óhajtott mértéket. Haszonnal jár a számvetés ebben az esetben is azért, mert gondolkodóvá tesz bennünket s keressük a hibát önmagunkban és a körülményekben egyaránt, hogy azokat megismervén, a jövőben leküzdhessük. Junius hónapja az évzáró vizsgák hónapja. Sok szó, sok érv hangzott már el az évzáró vizsgálatokról, s a legtöbb azok megszüntetése mellett nyilvánult. És valóban kérdeznünk keli magunktól is, hatóságainktól is: van-e szükség az évzáró vizsgálatokra ? Néhány év óta a reformok korát éljük az iskola terén. Azt hisszük, az a meggyőződésünk, hogy a reform nem lehet teljes addig, amig a vizs gálatok reformálására nem gondolnak hatóságaink. Nem szeretnők a szülőházat távol tartani az iskolától, sőt az a vágyunk és meggyőződésünk, hogy a szülői házat mindig és fokozatos mértékben kell az iskolához kapcsolni. Ámde a vizsgálatok egyedül, eddig nem bizonyultak erre a célra jónak, sőt, tekintettel a szülök egyoldalii .Ítéletére, érzékenységére, sok esetben a keserűség magvát hintették el vele. Jelen keretben nem célunk az évzáró vizsgálatokról érdemlegesen értekezni, de a tanév bezárása alkalmat ád arra, sőt egyenesen kötelességünkké teszi, hogy, mint a modern haladás szószólói az iskolá.k évzáró vizsgái ellen állást foglaljunk s az ujabban különféle tanügyi körök által ismételten is felvetett és alaposan megtárgyalt régi eszmét: az évzáró iskolai ünnepélyeket hatóságaink figyelmébe ajánljuk. Ez a kérdés az ország tanítóságát is foglalkoztatja, kívánatos tehát, hogy a kultuszminisztérium illetékes szakosztályai is megfontolás tárgyává o^ TÁRCZA. Harmincéves találkozó. — Tanulótársaimnak ajánlva. — Irta: KEMÉNY BÉLA. 1880-1910. És találkozánk. De nincs benne köszönet. Le vagyunk leplezve. Mindenki tudja, hogy 18 éven alul nincs érettségi és az ez után következő három X igazi 48-assá teszi még a legtelíbbvérii munkapártit is. De hát akik együtt voltunk — nem is engedtünk a 48-ból. Csak attól tartok gyerekek, hogy ez a 30 éves találkozó nem marad reakció nélkül. Eddig még a Damenwahlban keresett cikke voltunk néha-néha egy-egy bakfisnak is, de ha kitudódik a .letagadhatatlan 48 esztendőnk, nem tudom, hogy lesz ? Egy jó tanácsot adok mindőtöknek. Ha, akik eddig feluraztak, iramáierősen lebácsiznak, vágjátok zsebre és ne szóljatok semmit, mert ha e miatt berzenkedtek, beállítanak a mogorva öregurak sorába — a honnan aztán nincs többé visszatérés. Igazán bájos dolog az ilyen nagy idő utáni viszontlátás, egy ilyen 30 éves találkozó. Mint teljes korú férfiak látják viszont egymást azok és olyanok, akik mint zsenge ifjak szorítottak legutóbb egymással kezet. Igazán felemelő hatást gyakorol az ilyen találkozás. És érdekes, hogy abban a pillanatban, amelyben igy a volt iskolatársak egymással újból találkoznak, a kor mintegy elmosódik és felelevenülnek a régi képek, kedves iskolai epizódok és minden egyes tanulótárs azzá leszen ami volt akkor, valamikor, régen. Kedves jelenet-e az ilyen hosszú idő után való viszontlátásnak, az ismerkedés. A találka napján lessük a vonatokat. Ki jön. Minden kiszálló idegenben egy-egy iskolatársat vélünk felfedezni. Mindenikünk szivében ott van a volt osztálytársak ifjú kori hű képe, amiként most a bolti kirakatokba rakják ki közszemlére az egyes iskolák végosztályainak fnövendékei a berámázott fotográfiákat. Es amikor e pillanatban idegen ember jön a szemünk elé, lelki szemünk végig fut a szivünk mélyébe rámázott fotográfiákon tűnődve, keresve, vajon melyikhez hasonlít ez vagy amaz. Amaz idegen ember visszanéz bennünket, gondol egyet magában és megy tovább a dolga után. De nem ugy az, akit e nézés voltaképen megillet. Az osztálytárs. Ez megérzi, hogy az aki őt ugy szemügyre veszi, — valaki. Es megáll. Es megszólal ,az egyik : „Jóska" ! És Jóska megáll: Igen ón Jóska vagyok — mond meghatottan — hát te ki vagy ? A kérdezett megmondja a nevét : óh hiszen te épen semmit sem változtál, most is ugy nézel ki, mint akkor, tudod akkor... Erre már négy szemre kiülnek a könnyek és két férfiú karja öleli át egymást és két férfi ajaka találkozik egy szótalan és mégis oly sokat mondó csókbán. Az a csók, melyet ilyen két férfiú a viszontlátás első pillanatában egymással vált, két ember élettörténetének stereotyp tüköré. A találkozó bevezető része az ismerkedési estély. Itt a meleg barátság, meleg szeretet, meleg vacsora és jó bor megoldja a nyelveket és kiki bereferálja élményeit, örömeit, bánatát, elébb csak ugy nagyjában, általánosságban, mindenki mindenkinek, előkerülnek a gyermekkori, ifjúkori, diákkori „stiklik". Később aztán, kiki fogja a poharát és volt ifjúkori intimusához fordul, kisebb csoportokban, kettecskén társalognak és beszélgetnek sorsukról, családjukról. De hiszen én voltaképen nem is általánosságban a találkozókról, hanem a mi magunk 30 éves találkozójáról akarok e helyütt koníerálni. Nekünk 1880-ban megéretteknek köny/