Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-06-26 / 26. szám

az alkalmazottak jogviszonyát s a magántisztviselők jogi helyzete is szabályozandó. Sztrájk-törvény alkotandó a munkabeszüntetés mi módon s mely esetekben való érvényesithetéséről, a sztrájkra izgatók és a munkában megmaradni óhajtókat háborgatók megbüntetése végett. Kartel-törvényre is szükség van, mely különösen az árkartelek megrendszabályozását célozza s a kartel szerződéseknek illető helyen való bejelentésére kötelezi a karteleket. A munkásbiztositási törvény reformja egyike a legsürgősebb teendőknek. A mostani zavaros törvényjavaslatok helyett világosan szövegezett határozmányok alkotandók, a biztosítási kötelezettség csak a kézmű és gyáriparban és az áru kereskedésben rendszeresen alkal mazottakra terjesztendő ki, a sokféle jogorvoslati eljárás egyszerűsítendő. A bortörvény módosítása sem mellőzhető, ha a borkereskedésiinket a végenyészettöl megmenteni kiván juk. Mellőzendők a szabadkereskedelem kifejlődését gátló rendelkezések, ezek közt a lajstromvezetés kényszere. Szövetkezeti törvény alkotandó. Ebben ki keli mondani, hogy a szövetkezetek csak saját tagjaikkal lép hetuek üzleti összeköttetésbe, dohányeladási és italmérési engedélyeket fogyasztási szövetkezetek nem kaphatnak, köztisztviselők, lelkészek és tanitók ily szövetkezetek alakításába és ügyeik intézésébe be nem folyhatnak. A versenyt szabályozó törvény megalkotására is szükség van, mely németországi mintára, de a hazai viszonyokhoz alkalmazkodva szerkesztendő meg. A mezőgazdasági termények és termékek hamisításáról szóló törvény főleg abból a szempontból módosítandó, hogy a hamisításban ártatlan viszontelárusitók a hamisító termelő helyett ne büntettessenek. A mértékhitelesitési törvény módosítandó ; eltörlendő az időszaki hitelesítés kényszere és a hitelesítési dijak leszállitandók. A vasárnapi munkaszünet tárgyában uj törvény alkotandó, mely a kereskedelmi és ipari érdekképviseletek véleményének figyelembevételével a mentességeket is tüzetesen megállapítja s a rendeleti uton való Önkényes intézkedést kizárja. Ritkaságszámba menő ünnepélyre gyűlt egybe néhány úriember már tegnap este városunkban, hogy találkozzék egymással és viszontlássa egymást 30 év után azon nagy nap óta, melyen főiskolánkon az érettségi vizsgát letette. Három évtized nagy idő és ilyen nagy idő multán a viszontlátás öröme megható. A találkozó lefolyásáról jövő számunkban referálunk, most csak az iskolatársaknak szóló hívó szózatot adjuk közre a következőkben : Kedves Barátaink ! Nevezetes évfordulóhoz közeledünk. Ez év julius végén lesz 30 éve annak, hogy az érettségi vizsgát letettük. Nagy idő ez egy egy ember életében, mely alatt az ifjúból szinte meglett ember lett. Lehetetlen hogy mindegyikünkben fel ne támadna a vágy, hogy láthassuk egymást, hogy tudhassuk meg tömegesen, ki holt hogyan van?. Van-e családja? E vágyunkat nem elégítené ki teljesen, ha csak írásból, vagy mások elbeszéléséből nyernénk értesülést. Személyes találkozásra, közvetlen érintkezésre vágyunk. Ezért szeretettel kérünk benneteket, sőt ha lehetne, szeretnénk megparancsolni mindegyikőtöknek, hogy okvetlen jelenjetek meg és pedig akinek van családja, családostul a junius 26-án tartandó találkozónkon. Elszállásolástokról igen szívesen gondoskodunk. Mi, akik itt Pápán lakunk, a találkozót így állapítottuk meg : 1910. junius 25 én este ismerkedő a Casinó kertben.. Junius 26 án reggel 9 órakor gyülekezés a főiskolánál, onnét együtt megyünk a református templomba. Az Istentisztelet I végzésére Tóth Kálmán gárdonyi barátunkat kértük fel. Innét megyünk a főiskolához, onnét kimegyünk a temetőbe. Itt áldott emlékű tanárainkról kegyeletes emlékbeszédet mond Körmendy Béla barátunk. Innét visszajőve — ha ugy tetszik — lefényképeztetjük magunkat. Végül zárt körben együtt ebédelünk. Jónak látjuk közölni veletek azok neveit, akikről mi tudunk, hogy aztán ti meg egészítsétek ki e névsort azokkal, akikről ti tudjátok még, hogy élnek és hol vannak. Igen kérünk benneteket, hogy e kiegészítést, ha módotokban lesz, sürgősen eszközöljétek; az illető nevét, lakhelyét adjátok tudtunkra. hoz — szólt emeltebb hangon az asszony. — Akarom tudni, mi történt itt a hátam" mö gött. Ki, ki az, aki jön ? A leány a szokatlanul éles hangra remegni kezdett. Aztán sírásra görbült szájjal pityeregte el : — Décsy János jön .. . — Décsy János — nevetett fel ingerülten az anyja. — Te, te oktalan ! A Marlitt-regények, ugy látszik, a fejedbe mentek. Az apád lehetne. Ostobaság ! Menj a szobádba, haragszom rád. Erzsike elment, az anyja pedig idegesen nevetett: — nem rossz ! Egy ilyen öreg ember. Hogyan is adhatnám neki ? Akárki másnak, de ennek nem, ez vétek volna. Az öreg Décsy okvetlen megvan ötvenötéves. A fia harminchárom. Azt tudom, hogy szokatlanul korán nősült. Az igaz, hogy pompásan tartja magát. Ez a csacsi gyerek beleszeretett. Persze, örökké Mariittot falja. Az is igaz, hogy nagyon gazdag ós mindenki szerencséjének tartaná. S ha Erzsike annyira szereti. De nem, nem lehet. A saját leányom legyen a tulajdon anyósom. Az egész világ kacagna rajtunk. Pedig én emiatt Décsy Ákosról le nem mondok. Ha fiatalabb is nálam. Ugy akarom befejezni a szereplésemet, hogy mindenki tapsolhasson hozzá. Ha ez a bolond gyerek öreg embert választ, én irigyeltelni akarom magamat. Eh, bízzunk a sorsra mindent. Átment a szalonjába és keresgélni kezdett a fényképek között. Hamarosan ráakadt mind a ket Décsyre. Az öregebb elegáns magatartásán megakadt a tekintete. Azt gondolva magában : csakugyan, bele lehet még szeretni. Ám a fiatalabbat, ahogy nézi, összehúzza a szemét. Forró, perzselő sugár éri azt a képet. Bizonyosan olyas valamit gondol, hogy ha valaki ebbe bolondul bele, az már természetes. És valami nagy, szinte érzékzsibbasztó elégtétel reszket át rajta arra a tudatra, hogy ez az ember őt szereti. Mert szereti, ez bizonyos. Mindenütt a nyomában jár, ezer figyelemmel keresi a kedvét és vallomása ott az ajakán. Csak éppen ki nem mondta még . . . * Décsy János ott ült vele szemben a szalonjában. Ünnepélyes hangulatban, de könynyed mosolylyal az ajkán és csodálva tisztelő tekintettel a szemeiben. — Tudom látogatása okát, — szól I hozzá az asszony derűs figyelmezettséggel. — Erzsike sejttette az okát. — Boldog lennék, asszonyom, ha jó hirt vihetnék a fiamnak. Ákos őszintén, nagyon szereti Erzsikét s engem csak örömmel töltene el egyesülésük. Az asszonynak arcáról egyszerre lefutott a vér s egy pillanat alatt megértett mindent. Hogy Décsy János nem magának, de a fiának jött kérni. .Es nem őt, hanem a leányát. S hogy Ákos ezer meg ezer figyelmét jogtalanul értelmezte a maga számára. A hiúsága mérhetetlenül szenvedett. Es sokkal jobban feldúlta lelkét a váratlan fordulat, semhogy diadalmaskodni tudott volna önzése felett. Csak a hangja remegésén uralkodott, míg szólt : — Mindenesetre mi a magunk részéről is csak megtiszteltetésről beszélhetünk. De Erzsike még nagyon fiatal .. . — Tizenhétéves, asszonyom. Ez már mégse egészen gyermekkor. Egy év múlva bátran meg lehetne tartani az esküvőt. — Mégis ... én igen nehezen nélkülözném őt. Teljesen egyedül maradnék. Gondolja meg, mit jelent ez a szó : egyedül . . . Décsy felemelte a fejét: —- Hát ne maradjon egyedül! Elfeledkezett szomorúságra vonaglott meg az asszony arca: — ugyan, kérem. — Miért ne ? — kérdezte gyöngéden Décsy János. — Az élet még sokat tarthat fenn számunkra. Tele Ígérettel, könnyen megvalósítható álmokkal, tékozló boldogsággal — igy közelében — a lelkem. Nézze : amióta ismerem, csodálom : és mindegyre erősebben alakul ki bennem a gondolat: vajha együtt élhetnők tovább az életünket. Mögöttünk az élet sok tanulsága s előttünk még hosszú az ut. Korunk, hajlamaink, s ha ugy akarja gyermekeinkért, érdekeink is közösek. Én nemcsak a fiamért jöttem, hanem magamért is. Akarja e, hogy kétszeresen is szerető szülőik legyünk ? Az asszony egy pillanatig csodálkozva nézett maga elé ; belül,. a szivében, édes, zsongitó melegség támadt s a kezével végigsimított a homlokán. — Csakugyan, egyik meglepetés a másik után. S olyan különösen hat rá ennek az embernek a hangja. Igy szebb, igazabb, méltóságosabb lehetne körülötte az élet. Két egymáshoz illő ember találkozása egy csodás, szép alkonyat kezdetén. Még csak érzést se kell érte ölnie, legfeljebb ennek tárnia ki a szivét. És a szive megnyila önmagától. Megbékült, csöndes, bölcs mosolygásra vált a lelkében minden és arcára szállt eltűnő fiatalságának varázsos szépsége, mig ragyogó szemekkel, asszonyi megértéssel nézett vissza az őszülő daliára . .,