Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-01-16 / 3. szám

megfosztani indokolatlan, de az állam szempontjából káros is volna. Egyetlen komoly argumentum e mellett az lehetne, hogy a városok ha közvetlenül fordulhatnak a pénzpiachoz, nemcsak olcsóbban és könynyebben, hanem könnyeímüebben is vennének fel kölcsönt. Ezen argumentummal is szembe állitható azonban az a tény, hogy a városok csak a belügyminiszter jóváhagyásával vehetnek fel kölcsönt, s a belügyminiszter előzetesen megvizsgálhatja a programmot is, a melynek végrehajtására a kölcsönt fel akarják venni. S a belügyminiszter ezekben a kérdésekben mindenkor meghallgatja a pénzügyminisztert is. Meg van tehát az ellenőrzésnek az a módja, hogy egy város se vehessen fel a maga vagyoni s a lakosság adófizető képességét meghaladó kölcsönt és hogy a kedvező pénzpiaci viszonyokat használja ki. Indokolatlan volna tehát a gazdaságilag és kulturában fejlettebb városokat visszatartani attól, hogy pénzszükségletük kielégítésére közvetle nül forduljanak a pénzpiachoz, a mikor a közhiteli szempontból szükséges garanciákat biztosítani tudják. De káros is volna ez az állam szempontjából, mert a városok a kölcsönöket hasznos beruházásokra és létesítésekre fordítják s ezáltal a szociális, kulturális, közegészségi és gazok, amiért ott hagyott mindent a felesége, mert nagy csöndben megtörtént az uj frigy : a meg nem értett asszony és az uj párja között. Sipeky Andrásnak akkor már nem is fájt a hír, sőt kedve támadt volna gratulálni. De aztán hamar letett szándékáról, nagybölcsen megnyugodva abban, — hogy majd elvégez helyette mindent az élet. Ámbár jó ember volt, s nem kívánt megtorlást se a sorstól. Elégtételt ugy is bőven kapott. A volt felesége anya is könyektől áztatott levélben irta meg neki szégyenét és bánatát, hogy a leánya ugy feldúlta életét... A barátságos összeköttetés később is fennmaradt közöttük, mert az özvegy édesanya nem tudott megbocsátani szívéből soha a lányának. Néha, nagy ritkán, elvétve szó esett róla, s abból tudta meg Sipeky. hogy utóda máskülönben derék, jóravaló ember. Ebből következett, hogy jól folyik életük, s hogy elégedettebb az asszony uj helyzetében, mint volt vele. Amilyen meg békülő szive volt, talán még örült is neki. Idők múlása után aztán, mikorra már elsimult felzaklatott lelkének utolsó kis hulláma is: uj életet kezdett, megnősült másodszor is. Ami természetszerűleg meglazította, majd teljesen megoldotta összeköttetését első feleségének családjával. Semmit se tudott róla, s valahogy nem is bánta. Jó volt elfelejteni mindent, ami előbbi, megcsalódott életére emlékeztette. Nem tudott arról, hogy régi asszonyának uj életére is ráesett az az árnyék, mi az önző, mindig csak önboldogságukat dasági fejlődés alapjait rakják le. — Tekintve pedig azt, hogy a magyarországi városok majdnem mindegyike, rendkivüli beruházásait, folyóbevételeiből fedezni nem tudja s a mostani kedvezőtlen hitelviszonyok folytán beruházásai és létesítései bizonytalan időre eltolódtak s igy az emiitett három városnak biztosított kedvezményt gazdasági életének veszedelme nélkül nem nélkülözheti, ezeknél fogva szükségét látjuk, hogy a városok feliratiig kérelmezzék a magyar országgyűlés képviselőházától és a m. kir. kormánytól, hogy a Pozsony, Zágráb és Fiume városok ré szére az előterjesztett törvényjavaslattal megadni szándékolt kölcsönköt vény kibocsátási s ezen kölcsönköt vényekre adó-, bélyeg-és iiletékmentességi kedvezmények a gazdaságilag fejlettebb városok részére is megadassanak. E kölcsönök részkötvényei ameny nyiben azok a budapesti tőzsdén ál landóan jegyeztetnek, óvadékképeseknek és arra alkalmasnak nyilváníttassanak, hogy azokba a községek, testületek, alapítványok, nyilvános felügyelet álló pénzintézetek, továbbá gyámoltak és gondnokoltak pénzei, úgyszintén a hitbizományi és letéti pénzek gyümölcsözőleg elhelyeztessenek és végre, hogy szolgálati és üzleti biztosítékokra fordíttassanak akkor, a mikor a biztosítékok az azok tekintetében fennálló szabályok szerint nem készpénzben teendők le. Városunk intéző férfiaihoz intézzük ezen felszólalásunkat. Legyen Pápa város képviselőtestülete kezdeményezője ezen mozgalomnak és szólítsa fel a társvárosokat, hogy a kormánynál ezen kérelmet támogassák. Kérelmezzék a képviselőháztól és a kormánytól, hogy amint azt Pozsony, Zágráb és Fiume városok részére, ugy a gazdaságilag fejlettebb városok részére a kölcsönköltsé^ek kibocsátására az engedély megadassék. — 1910 január 13. — Általános érdeklődés mellett folyt le a csütörtöki napra egybehívott képviselőtestületi közgyűlés. Hosszas vita volt a gyámpénztári pénzek elhelyezése ügyében, mely vita azt eredményezte, hogy a pénzügyi bizottság teljes javaslatát az alsóvárosi és felsővárosi érdekeltség leszavazta. Nagy számban jelentek meg a Pápai Hitelszövetkezet érdekeltjei, a hangos ellenérveket nem tűrő ragaszkodással elvetették a pénzügyi bizottság javaslatát, A tárgysorozat többi pontjai az előkészítő bizottságok javaslatai alapján nyertek elintézést. A kozgyttlésről szóló tudósításunkat a következőkben adjuk : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkérettek dr. Kapossy Lucián, Lippert Sándor, Langráf Zsiga, Böhm Samu ós Ács Ferenc képviselőket. kereső emberek lelkére oly hamar rászakad, mikor íorró álmaikat kergetve, elérik azt. A kényelemhez szokott gazdag asszonynak nehezére esett a munka ; kifejlett szépérzékének ós elfinomodott ízlésének rettenetes volt az olcsóság, amibe most már kénytelen lett beletörődni. Nem birta megérteni a lemondást, mivelhogy nem is ismerte soha, s mert legelsőbhen is Önmagát szerette : szeretetből önmegtagadó lenni nem tudott. Elégedetlensége lenyűgözte az urát ós nagyon rövid időn belül már nem is találtak egymáshoz gyöngéd szót. Nem tudott róla, hogy mikor először jutott eszébe összehasonlítani azt, amit eldobott magától azzal, ami megmaradt neki, hogy anyjához vitte keserű panaszait. Nem tudott róla, hogy az anyja nyugodtan, a beteljesedett hitnek fájdalom nélkül való szavávaj azt felelte : „Ennek igy kellett lennie." És nem látta, hogyan esik össze, hogyan változik át gondokkal küzdő, kétszeresen elégedetlen, korán öregedő asszonnyá az, aki valamikor ugy összetörte a szivét. Saját életének boldogsága kötötte le teljesen, s szinte elfeledte, hogy valamikor volt másképpen is . . . Csak egyik őszi reggelen, mikor a felesége, mint rendesen, felolvasta a lapját, szomlt össze a szive. Pedig csak egy rövidke hír volt az, amit olvasott. Szólott egy asszonyról, aki megvált az életétől. Hozzátartozói azt hiszik, súlyos idegbaja volt elhatározásának oka. Szeretettel vették körül, s mégis azt hangoztatta mindig, hogy nem értik meg. Csak egy sor írást hagyott maga után, ezen is az állt: „Elmegyek, mert nem értett meg senki sem." Immár másodszor hagyta el tűzhelyét. De most már odament, ahonnét nincsen visszatérés. Sipeky ment, hogy koszorút rendeljen neki. Hiszen végre is, valamikor boldogította. A virágkereskedésben ugyanakkor volt ott a gyászoló férj is. Legalább azt hitte, hogy ő az, mert az is koszorút köttetett és látta a szalag felírását: .Szeretett feleségemnek." Valaki kondoleált neki, és még hallott a válaszból ennyit: — Pillanatnyi őrület. . . Nem volt semmi oka . . . És valami megnyugvással teli megadás csengett ki ezekből a szavakból. A meggyötört ember felszabaduló sóhaja. Sipeky András egy perezre vágyat érzett, hogy megszorítsa megértően ennek a szegény embernek a kezét. De aztán eszébe jutott a különös helyzet. Szinte komikusnak találta volna. Gondolt még arra is, vájjon hová helyezik a koszorúját ? A férj most okvetlenül megtudja kilétét . . . — Eh, bánom is, — vonta fel a vállát, mig kilépett a virágos-boltból. — A kegyeletnek eleget tettem, ezzel mindennek vége. Nincsen a szivemben iránta most már semmi se. És sietett haza, boldog otthonába, mosolygó arcú feleségéhez . . .