Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-04-04 / 14. szám

kat őszintén és lélekkel fogják fel. itt e város falai között erkölcsi és anyagi siker kisérte. Szalkay Lajos színtársulatát mint már jeleztük, az elmúlt őszi évadról ösmerjük és tudjuk, hogy a vidék legjelesebb erőiből áll és ha figye lembe vesszük, hogy a színigazgató azóta a társulathoz néhány kitűnő erőt szerződtetett és hogy a színműirodalom legújabb termékeit is megvette és ez évadban előadásra kerülnek, igy tehát elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy egy oly társulat érkezik városunkba, mely méltó lesz színházlátogató közönségünk müigé nyeihez. Ösmerjük a színigazgatót és tudjuk, hogy amit mond az való, amit igér, azt betartja. És ha működő tag jai közül egyetlenegyet sem ismernénk is, az ő személye egyedül elégséges garanciát nyújt leendő célirá nyos működése mellett. A színigazgatóval szemben ezen bizalmat előlegezve, mindazonáltal nagyon is aktuálisnak tartjuk most, mi dőn Szalkay Lajos szakmáját és hi vatását szem előtt tartó színigazgatót és majdnem mondhatni jól ösmert társulatát körünkben üdvözölhetjük egyet és mást elmondani, — ami sziniévadunk sikerét van hivatva biztosítani. A társulat első sorban teljes ambitiójával arra törekedjék, hogy a bemutatandó színműveket jól betanult és összhangzatos előadásban mutassa be. Mert régi igazság az, hogy a kerekded előadás már maga a siker és ha ehhez a kerekded előadáshoz még a művészi tüz, a színészi lelkesedés is járul, akkor a közönség pártfogá sának eredménye sem maradhat el. Ami a szinügyi bizottságot illeti, tudtunkkal mindent elkövet a szinügy pártolására. Az ő lelkesedésük kel fellelkesítették Pápa város műértő közönségét oly annyira, hogy most már van úgynevezett „színházi közönségünk" és ha oly társulat ér kezik városunkba, mely igényeinket ki tudja elégíteni, azt ugy anyagilag mint erkölcsileg támogatja. Hisszük és reméljük, hogy a jelenlegi évadban is megteszi e tekintetben köte lességét. A szinügybizottság az egész sziniévad alatt figyelemmel kiséri mindazokat a mozgalmakat, mely a sziné szet és a közönséget együttesen érdeklik. Legyen a szinügyi bizottság szerető gárda, mely a hozzá érkező vendégeket igazi magyar vendégsze retetével lássa el, hogy mikor a bu csu órája elérkezett, az itt tartózkodás jó sokáig emlékébe maradjon a gárdának és közönségnek egyaránt. Mi részünkről arra fogunk törei kedni, hogy a színtársulat és a szín ügyi bizottság együttes hathatós mű| ködését lapunkban elősegítsük, hogy a nagyközönség tudomást vegyen ar" ról, hogy Pápa városában fönnen lo bog a színészet iránti lelkesedés és a rossz pénzügyi viszonyok dacára is e falak között fényes eredménye • ket ért el a magyar színészet. Isten hozza őket körünkbe ! Alakuló közgyűlés. — Munkások Rokkant és Nyugdíj-egylete. — Köztudomású dolog, hogy napjainkban a munkásoknak és iparosoknak, ha már többé dolgozni nem birnak, ha a kenyérkereső szerszám kihull a kezükből: nincs megélhetésük, hanem a nyomor és koldusbot jut osztályrészükül. S ha árvákat és özvegyeket hagynak hátra, ezek Ínségbe jutnak és szaporítják az állam és a társadalom kegyelemkenyéren élők számát. Ezen a tarthatatlan állapoton igyekszik segiteni 1893 óta fönnálló egylet, midőn még a legszegényebb munkásnak is alkalmat nyújt arra, hogy csekély áldozattal önmaga és családja jövőjéről gondoskodhassék. Ezen egyletnek tagja lehet Magyarországon mindenki, legyen bármiféle munkás, iparos, kereskedő, tisztviselő, iparostanoncz, házi teendőkkel foglalkozó férjes nő, vagy bármely rendes foglalkozással biró férfi és nő egyaránt (14 éves életkor betöltése után) korkülönbség nélkül, orvosi vizsgálat mellőzésével. Gyermekek, iskolai tanulók, csupán házi teendőket végző hajadon leányok tagokul föl nem vehetők. A tagok 20, 24 vagy 30 fillér heti illetéket fizetnek. A tagsági dijak pontos fizetése fejében a tagok azon kedvezményben részesülnek, hogy ha már tiz évi tagsági idő betöltése után a saját keresetforrásul szolgáló foglalkozásukban valamm Tizenegy órakor érkeztek Rouenbe és miután csak két óra múlva folytathatták utjukat, reggelizni mentek, de mikor Lionel fizetni akart, akkor vette csak észre, hogy a tárczáját otthon felejtette. Először azt hitte, hogy elveszett, de később eszébe jutott, hogy egy fiókjában- hagyta, melynek kulcsát folyton magánál hordta. A legnagyobb akadály az volt, hogy utazásukat pénz nélkül nem folytathatták. Lionel hirtelen megfejtette a kérdést; eszébe jutott/ hogy Helene magával hozta az ékszert, legtanácsosabb lesz tehát, ha valamelyik ékszerésznél elzálogosítja 20— 30 aranyért. Alig közölte azonban e kitűnő ötletét Helénnel, mikor az ijedtében elejtette a kezében levő poharat. A lélekzete elállt. Mindamellett nem hagyta cserben női találékonysága, sőt igyekezett férjére érzel nileg hat i, midőn azt kérdezte : nem lenne e megszentségtelenítve a családi ékszer, ha — bár rövid időre, idegen kézbe kerülne. De Lionel megnyugtatta, hogy most más mód nincs, hogy kényes helyzetükből szabaduljanak. Mi is lehetne más ? — Reményiem, magaddal hoztad ? — ezzel egészítette ki beszédét. Természetes, hogy magával hozta. Ott volt az uti börönd fenekén, hol olyan gondosan őrizte, mintha a nagy mogul, vagy a borneoi rajah kincse volna. Minél jobban közeledtek az ékszerész boltjához, annál izgatottabb lett. Vájjon képes lesz-e a kellő pillanatban hidegvérét megőrizni, vagy meglepetést és inéltatlankodást színlelni ? Ugy érezte, hogy nem lesz hozzá elég ereje I Csak néhány lépés hiányzott még a boltig. Azt is tervezte, hogy a legvégső esetben ájulást színlel majd, de ezt nem találta helyes megoldásnak. Az utolsó pillanatban mentő gondolata támadt. A börönd kis kulcsa egy szalagra volt fűzve, anélkül, hogy férje észrevette volna, hirtelen eltépte a szalagot és a kulcsot a földre ejtette. Azután megkönnyebbülten fellélegzett . . . — Lám, Lám, Courneuve ! Hogy van ? És ön, nagyságos asszonyom ? A váratlan megszólítás hatása alatt megállottak és felismerték régi barátjukat, Cieernay urat, aki szintén a vasúton igyekezett Derembourgékhoz. — Most éppen nagy boszuság ért, barátom ! — mondta panaszosan Lionel. — Ugyan mi lehet az ? Alig mondta el Lionel a balesetet, mikor már Cieernay feléje tartotta tárczáját. — Szóra sem érdemes ! Azért vagyok én itt, hogy a bajon segítsek és reménylem, nem fogja szívességemet visszautasítani. — Ah ! — sóhajtotta Helene, hálától remegő, lekötelező hangon. — És olyan gyöngéd tekintettel honorálta a szives barát nagylelkűségét,. hogy Cieernay ur, aki már korábbi alkalmakkal hevesen udvarolt Helenenek, szinte lebilincselve érezte magát. Sőt mikor másnap este vacsora után táncra kérte régi ideálját, bátorságot vett magának, hogy a roueni találkozásra czélozgasson, ami Helenet olyan kellemetlenül érintette, hogy ismét remegni kezdett, arait Cieernay biztató jelnek tekintett . . . — Nem, nem, nagyságos asszonyom ! — susogta halkan, mély megindulással — biztosithalom, hogy azt a kis szívességet egészen önzetlenül tettem és semmi oka sincs ezért nyugtalankodni ! De a puszta gondolatra, hogy ez a férfi hárította el róla a nagy katasztrófát, némileg magához tért ós mialatt akaratlanul, idegesen a kezét szorongatta, lágyan a fülébe susogta : — Örökre hálás leszek érte . . . És Circenay ur még most sem sejti, miért viseltetik iránta Helene — azért a csekélységért, hogy férjének huszonöt louistkölcsönzött, olyan gyöngéd hálával, minek gyümölcseit különben sohasem élvezhette. Scliwach Mór cipőraktára Pápa, SCossuih 25 sz- (a Párisi Nagy Áruházzal szemben), szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg lábakra (ortoplid-munka) kiváló gond lesz fordítva. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. 23T Ugyanitt saját készitésíi raktári cipők kaphatók. ihletődni mijin i-k u aj piíi nnlleU Iöyö Karsay-féle házba helyezem,át,