Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-01-10 / 2. szám

erős, ügybuzgó és áldozatkész városi képviseletre van szükségünk, mely a közérdeket a magánérdek fölé képes helyezni és széthúzás helyett vállvetve összeműködni tudjon. Városunkra szép jövő vár, de van tenni való, még pedig halasztást nem tűrő tenni való ; a haladó kor meg nem állapodik és napról-napra uj igényekkel áll elő s nem állapodhatnak meg a városok, sőt egyesek sem a korszellem követő, még áldó zatot is kell hozni. Ott van a csatorna kérdés, a közvágóhid épitése és az utcák rendezése stb. Ezek mind oly dolgok, melyek a városi képviselők figyelmét magukra irányítják s me lyeket elsősorban ajánlunk figyelmes gondozásba. Ezen feladatokat csak egy intel ligens, széles látkőrü és mindenek előtt a közügyekért munkálkodni képes önzetlen képviselőtestület teljesítheti. Már pedig hála Isten van vá rosunknak elég polgára, ki e tiszthez megkivántadó qualifikátióval bír, s kik méltóan betölthetnék ez állást. Itt az alkalom, tegye meg a pol gárság kötelességét. Mutassa meg, hogy a közügyek iránt nálunk divó közönyt perhorreskálja s phalanxot képez az erőszak és magánérdek előtt. Nemsokára lesz a választás napja. Tömörüljenek jelölteik mellett s ne hallgassák meg a mézes szájú korteseket, kik szavazó-lapjaikkal kezükben iparkodnak dédelgetettjeiket a tanács terembe őltetni. Adják szavazatukat oly egyénekre ki nemcsak névleg, de tettleg kívánuak résztvenni a közügyek terén, kik a városi közgyűlésekben részt vesz nek, ott a város érdekébe szót emel nek s nem pedig olyanokra, kik a képviselői mandátumot arra használ ják, hogy az önérdek létráját kozzá támaszthassáki Ne aljasitsuk magunkat szavazógéppé, sem pedig tormás virstli fogyasztóvá, hanem a szabadakarat s független gondolkozás vezesen ben nünket az urnához. Válasszák meg azokat, kik ez állásra méltók s kik hivatásuknak meg tudnak felelni. Válasszák meg őket, hogy azoknak is legyen döntő szavuk a város érdekei előmozdításában. Önöktől függ most már, hogy oly városi képviselők üljenek a tanács teremben, kik városunk haladását és virágzását tűzték ki célul. Az önök józan gondolkozásától függ, hogy nem az önérdek, hanem a közügy arasson diadalt a tanácsteremben. Mi a legjobbat reméljük s bizunk Pápa városa független gondolkozású polgáraiban. Hisz amint vetnek ugy aratnak. És ha tényleg aratni akarnak, akkor jól fontolják meg, hogy: Kire szavazzunk? Az adóreform ellen. — Kereskedőink határozati javaslata. — Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés helybeli fiókja az Omke központi vezetősége kezdeményezésére egy nagyobbszabásu gyűlést tartott az adóreform sérelmes intézkedései ellen való tiltakozás céljából. Arról van ugyanis szó, hogy a kereskedők és iparosok az adóügyi törvényjavaslatokba foglalt sérelmek ellen való állás foglalás ügyében együttes országos nagygyűlést tar tanak. A cél, amelyet az országos nagygyűlés rendezői kitűztek, kétségkívül igen jelentőségteljes, mert az adóügyi törvényjavaslatok tényleg igen sok hátrányos intézkedést tartalmaznak a kereskedőkre és iparosokra nézve, sőt nem szorul e helyütt bizonyításra, hogy az adóreform javaslat jelentékeny adóemelést kontemplál. Mind azonáltal mi e mozgalmat nemcsak ebből a szempontból tartjuk rendkivíil fontosnak, hanem azért is — és elsősorban azért, — mert a kereskedők és iparosok egy táborba való tömörülését várjuk tőle. Nem szenved kétséget, hiszen mindenki látja, hogy manapság kereskedőink és iparosaink egy mindinkább hatalmasabbá, befolyásosabbá való közös ellenséggel, az agrárizmussal állanak szemben, mely minden téren az ipar és kereskedelem hátrányára szolgáló intézkedések; kierőszakolásával igyekszik az úgynevezett ^merkantil tábort" gyengíteni. És mégis mindezideig az a nagy hogy polgárleányt vett el ; ha ennek pl. az atyja tette volna, akkor már kivül esne az ősfából és én is megkaphattam volna, akkor már kivül esne az ősfából és én is megkaphattam volna, arra pedig, hogy egy kis jóakaratot és elnézést kieszközölve, megszerezzem, nem is gondolhattam, mert vagyonról lévén szó, a rokonság ugyancsak neki támadt volna. De neked eppen kitelik hiba nélkül a 32 ős és nagybátyám éppen olyan szívesen venné, ha helyettem te állítanál be hozzá a kamarási kulcscsal. A fiatal Szentimrey hátra dőlve egy karosszékben, egy darabig gondolkozott. — Igy hát ne tanuljak semmit, — szólt, — hanem megvárjam, amig kamarás lehetek és a nagybátyánk megajándékoz. — Hát te mit akarsz még tanulni ? — kérdé csodálkozva az atyja. — A gazdaságot és a jogot egyszerre akarom elvégezni. — Tyüh ! — szörnyűködött az idősebb Szentimrey, eszébe jutva, hogy ő az érettségi után többé egy betűt sem tanult, hanem hazajött. — Igaz, akkor még megvolt az ősi birtok és volt hová letelepedni, de most. — De hát, édes fiam, — szólalt meg mégis — minek szednéd magadba azt a rengeteg tudományt, mikor nagybátyám . .. hiszen láthatod a leveléből, ekkora vagyont te sohasem szerezhetsz meg a tudományoddal. — Igen, de én most multam el 18 éves, a kamarássághoz pedig kerek 24 esztendő kell, mire én ezt elérem, az édesapám nagybátyja, akinek bátran unokája lehetnék, bucsut mondhat ennek a földi életnek és akkor kihez forduljak a karnarásságnoz szükséges vagyonért ? Szentimrey nem tudott mindjárt felelni és szokása szerint a fejebubját kezdte vakarni. — Hiszen igaz, — szólalt meg végre — csakugyan idős. Az ő korában már egy évre sem lehet biztosan számítani ; persze a tanulás biztosabb tőke. Szentimrey visszagondolt ifjúságára és először jutott eszebe, hogy jó lett volna neki is tanulni, amilyen esze és tehetsége volt közigazgatási dolgokhoz, most legalább is alispán lehetne. Ha már ki kellett hurczolkodniok az ősi kastélyból, a megyeháza alispáni lakását foglalhatnák el, ehelyett a nem nekik való hajlék helyett, mely a kastélytól nem messze alázatosa \ lapult meg a domb aljában, néhány száz hold földdel körülvéve, mely az egészbői megmaradt. Miklósnak igaza van. gondolta magában és e perezben ugy érezte, hogy fiának nemcsak a teste, hanem a lelke is nagyobb az övénél. Az ősz már kezdte leszedni a fákról az elsárgult leveleket és az ifjú Szentimreyt már csak egy-két hét választotta el attól, hogy elutazzon és tanulmányait megkezdje, jobban mondva, folytassa. Belovagolta az egész határt, mint mindennap és mrkor hajdani lakóhelyük, az ősi kastély előtt ellovagolt, mókása szerint fölnézett az ablakokra, különösen azokra, melyek a kastély déli oldalán az első emeleten voltak és az ablakok előtt álló fák kopár ágai között látta az ablakokban sz édes, szőke fe jecskét megjelenni. Az uj földesúr alig tizenhatéves leánya mindannyiszor barátságos főhajtással, kedves mosolylyal viszonozta a fiatal Szentimrey köszöntését. Soha nem mulasztotta el megjelenni ott, mikor a ló dobogását hallotta. A kellemetlen és gőgös Kardos-család egyetlen tagja, aki természetes modorával, aranyo3 jó kedvével a csa Iádhoz kötötte az ismerősöket, Szentimreyékefc, akik csak futólag és felületesen érintkeztek velük, szintén lekötötte kedvességével. Az ifjú Szentimrey, valahányszor megpillantotta őt az ablakban, elvörösödött és arra gondolt, hogy mennyivel szivesebben nézne az ablakaira, ha azok Jegy kis kunyhón volnának. A fiatal leány ezúttal nem fogadta némán a Szentimrey Miklós köszöntését; lekiáltott az ablakból : — Hát igazán visszamegy a fővárosba ? — A kötelességem szólit, Klárika. — Pedig most itthon leszünk egész januárig és a vadászatok javában folynak, milyen kár, hogy elmegy. — A nagy társaságban észre s»em fogja venni, hogy nem vagyok ott. — Dehogy nem, de legalább sétálhat nánk egyet. Mindjárt lemegyek. — Klárika feje eltűnt az ablakból és a fiatal Szentimrey leugorva lováról, azt egy lovász fiúnak adta, hogy addig az istálóbba vezesse.