Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-02-07 / 6. szám

Városi képviselők választása, — A választók figyelmébe ! — A városi képviselők választása al­kalmával sokszor tapasztaltuk, hogy a választásra jogosultak tájékozatlanok ebbeli joguk gyakorlatában, nem isme­rik az ide vágó törvényes rendelkezé­seket, aminek következtében tévedések és zavarok állanak be és nemcsak önmaguknak hanem a választási el­nöknek is kellemetlenséget okoznak. Különösen áll ez a meghatalma­zással szavazókra és a megbizókra nézve, akik rendszerint azon téves fel­tevésben vannak, hogy a választás fo­lyamán és szavazásközben mutathatják be meghatalmazásukat, elkerülvén fi­gyelmüket az, hogy a megbizás legalább egy órával a választás előtt bemutatandó a választási elnöknek és hogy a nem igy bejelentett és bemutatott megha­talmazás alapján szavazni nem lehet. A választók ilyen eset beálltával a választás vezetőjével disputálnak, kö­vetelvén a megbizás elfogadását és a megbizó szavazatának gyakorolhatását, holott az elnöknek törvényes köteles­sége az elkésett megbizás visszautasí­tása, amely kötelességét feltétlenül res­pektálni tartozik és ettől semmiféle kö­rülmények közt el nem térhet, nehogy magát törvényszegésnek a választást pedig megsemmitésnek tegye ki. Legcélszerűbb tehát azon eljárás, amely szerint a meghatalmazás az il­lető kerületi választási elnöknek már a választási napot megelőző napon átada­tik, amiről a benyújtó elismervényt kér­het, mert a választási napon reggel 8 óra után már elkésett a megbizás be­mutathatásának jogosultsága, — lévén a választás kezdete reggeli 8 óra, a szavazás kezdete pedig reggeli 9 óra. Nem szükséges, hogy maga a meg­hatalmazott adja át a megbízást, átad­hatja bárki akár egyenkint akár vala­mennyit egyszerre, fődolog az, hogy amikor a megbizott szavazás végett je­lentkezik, a megbizó meghatalmazása reggeli 8 óra előtt beadatott légyen és hogy erre a megbizott hivatkozhassak. Megbizott utján a nagykorú nők, testü­letek, társulatok, intézetek, kereskedelmi cégek és általában a jogi személyek szavazhatnak, kiskorúak és gondnok­ság alattiak a gyám illetőleg gondnok utján, a fekvő vagyon után a legtöbb adót fizető, nem helyben lakó szintén megbizott utján gyakorolhatja szava­zati jogát. Máskülönben a választói jog csak a jogosult által és csak személye­sen gyakorolható. Egy személy csak egy meghatalma­zást nyerhet és havalaki egy és ugyan-, azon választásra több meghatalmazást állított ki, annak valamennyi meghatal­mazása érvénytelen. Szavazni lehet minden városi la­kosra aki 24 éves és nagykorú, ha irni és olvasni tud, de nem választható az, aki valamely bűntett miatt vizsgálati fogságban van, vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt vád alá helyez­tetett vagy szabadságvesztés büntetés alatt áll, vagy ólyan Ítélet hatálya alatt, amely az illető politikai jogainak fel függesztésére szól. Ugyanez áll a csőd alatt levőkre is, valamint azon állami és megyei tisztviselőkre, akik a fizeté­sük után járó kereseti adón kivül más adót nem fizetnek a községben. A választás esti 4 óráig tart, amely határidőn tul szavazatot elfogadni nem szabad. A választók, a választás megnyi­tásakor az elnök mellé 4 bizalmi fér­fiút jelölhetnek ki maguk közül, ellen­kező esetben a bizalmi férfiakat az el­nök nevezi ki. A választási eljárás elleni pana­szok, továbbá a megválasztott képvi­selő választhatósága ellen tett észrevé­telek a választástól számított tiz nap alatt az igazoló választmányhoz nyúj­tandók be, amelynek ülései nyilvánosak. Időszerűnek és célszerűnek talál­tuk választó polgártársainkat miheztar­tás és hozzá leendő alkalmazkodás vé­gett a törvény rendelkezései felöl fel­világosítani és tájékoztatni és most raj­tuk áll a sor, hogy a közélet érdekei­nek megfelelő, arra érdemes férfiakba vessék bizalmukat. Tisztelgés a grófi párnál, — 1909. jan. 31. — Annak a lelkes és tüntető fogadtatásnak, mellyel városunk lakossága Esterházy Pál grófot és kedves nejét egybekelésük és váro­sunkba érkezésük alkalmával rendezett, méltó epilógusa volt azon küldöttségek tisztelgése, melyek mult vasárnap délelőtt a grófi kas­télyban megjelentek, hogy a főúri házaspár előtt tiszteletük és ragaszkodásuknak méltó kifejezést adjanak. Városunkban levő összes hitfelekezetek és számottevő körök egyesületek és humánus intézmények jelentek meg a grófi párnál tes­tületileg, hogy személyesen üdvözöljék őket városunk falai között. A küldöttség minden egyes szónoka mintegy egy tenorban üdvözölte a grófi párt, mely abban kulminált, hogy a Mindenható ősi humanitárius elvek gyakorlásában segítse és boldog megelégedéssel áldja meg egész Nagyon, halálosan szerelmes volt sze­gény . . . III. Elmúlt Öt óra, mikor a családi disz­hintó kigördült az udvarról. Kovács Berta kis kamrájában ült, az ágya szélén, és meredten nézett az átelleni faira, melyen egy berámázott Madonna csüngött, alatta egy kis gyöngyházból kira­kott feszület. ' Mind a kettő emlék az édesanyjától, aki már régen meghalt. Es éppen ezért az ő élete sivár és öröm nélkül való volt, mint annyi más szegény árva leányé, aki küzd, farad, abban a reményben, hogy majd meg leli ő is a helyét az emberek között, de mindenünnen kiszorítják az erősebbek, életre­valóbbak. A diplomával kezében három évig hi­ába törte magát állás után, mig végre nem akart továbbra is szegény, végképpen ela­dósodott apja terhére lenni és igy került Dobóékho/; — cselédnek. Négy hónapot töltött már ott. mikor hazajött Dobó Sándor, aki végzete lett. Soha addig még senkit szerelemmel nem szeretett. Huszonegy éves volt már és nem tudta, mi nz : összerezzeni, ha egy íiatal ember váratlanul a szobába lép ; édes, kínos za­varral sütni le a szemét, ha egy férfi de­lejes tekintete az övét keresi ; őrült vágyat érezni, hopy mindig a közelébe lehessen és boldog alázattal szolgálni szeszélyeit. Mindössze 5 hét óta voltak egy födél alatt, mikor egy csodaszép nyári este egye­dül volt otthon . . . Később megérkezet Dobó Sándor a vadászatról Hirtelen felszökött ültéből. Minden vére az ágyába tolult. A hintó most kanyarodott az ablaka alá és ő ugy érezte, magát hogy kerekei egyenesen az ő fején mennek át. Felrántotta az ajtót és rohant le az udvarra, a parkon keresztül egyenesen a magas kerítéshez, melynek tövében egy domb emelkedett, teleültetve különféle bok­rokkal, ugy, hogy az összeérő sürü lombok teljesen elfedték azt, aki ott volt. Feljutva, tágra nyílt szemekkel bámult ki az országútra, melyen a hintó egyenletes ringással most repült tova. Ott ült az öreg nagyasszony, ünne­piesen merev tartással, talpig fekete selyem­ben, ékszertől elborítottam Mellette a másik asszony, Sándor anyja, díszes fehér ruhában fiatalos, rózsás kalappal a fején. Mindebből látszott, hogy csakugyan nevezetes aktusra készülnek. A lovakat Dobó Sándor hajtotta. Kissé előrehajolva ült a magas ülésen és osztat­lan figyelemmel csak a négy almásszürkét nézte. Pedig éreznie kellett, hogy ő ott van ; hisz eddig is, távozását onnan leste. És éreznie kellett az is, hogy mostani lelkiál­lapotában minden súlyos eskünél többet érne ha szerelmesének egy kutató tekintete be czézve, biztatva röppene a lombok közé. És mégis . . . semmi . . . semmi . . . Mikor eltűnt a látomány, végigsimította a homlokát. Alig bírt megmozdulni helyéből. A szive ugy dobogott, hogy minden pilla­natban elakadt a lélekzete a halántéka lük­tetett. Később mégis leszállott a dombról és szinte öntudat nélkül ment előre a kavicsos uton. A park ajtajánál megállott, széjjelné­zett. Nem látott senkit. A cselédség a fa­luba széledt mulatozni. Mindössze az öreg béresgazda lézengett az istállók táján ; őt hagyták itthon házőrzeni. Berta észrevétlenül osonhatott ki a nagykapun. Lekerült a rétek felé. Mikor kiért, megint futásnak eredt, mintha a go­nosz űzné. Egy két pillanat és benn volt a kis akáczosban. Itt jó volt. És ment, gázolt tovább vékonytalpu kis czipőcskéjében, mig egyszer csak, nogy, hogy nem, felkerült a vasúti töltésre. Itt szédülő fejjel állott meg. A távolból tómba dübörgés jelezte a gyorsvonat érkezését. Az egyenletes moraj mindig közelebbről hangzott. Már két vörös golyót is látott a sötét­ből feléje csillogni. Az is mind nagyobb, na­gyobb lett. Rettenetes sebességgel közele­dett íeléje. Összeborzadt. Rettegett tőle és le nem tudta venni a szemeit róla. Nézte, hogy jön, rohan feléje. Már itt van a for­dulónál. Már csak egy pillanat. Erezte, hogy megint futni kellene, me­nekülni. De már nem volt rá képes. Valami leküzdhefclen bágyatság kerítette hatalmába tagjait. Szédült is. A szeme káprázott. Ösz­tönszerűleg még tett egy-két lépést, de megtántorodott és leesett a sínekre.

Next

/
Thumbnails
Contents