Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-12-26 / 52. szám

ZXZXZXI- évfolyam. o An -w Pápa, 1909. d-eoem-TDex- 2552. SSBÓ.23CX. Közérdekéi független hetilap. —- MegjeEenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Á. könyv- és papirkereskedésóben. Karácsony ünnepét üli ma a keresztyén világ; azon eszme születésének emlékünnepét, mely ujj irányt adott az emberi gondolkodásnak, uj tápot az emberi érzésnek, mely az ó világ romjain uj világot teremtett. A világ teremtésének nagy müvét az ember alkotása fejezte be, ki az embereket egy atya fiaivá, egy testvérekké, ki lerombolta az évezredek emelte válaszfalakat, melyek embert embertől, gyermeket, férfiakat egymás tói elválasztottak; ki a legnagyobb eszmét tette az emberi elme és sziv központjává: a szeretet. Ünnep van. A gyárak zaklató gépei megállanak; a műhelyek ajtajai zárvák ; még a szellemi munkások is leteszik egy kis pihenőre a tollat; a gazdagok palotáiban ép ugy, mint a szegények kunyhóiban kigyullad a szeretet világa; a templomok megtelnek hívőkkel, sziveik telve ünnepi hangulattal s áhítattal éneklik az angyali igéket: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" Dicsőség és békéről zeng az ének; de csak az ajkakon. A szivekből — sajnos — igen gyakran hiányzik. „Dicsőség Istennek!" Üres szavak, melyek érintetlenül hagyják az emberek nagy sokaságának szivét; mintha nem is ugyanazon örök és hatalmas Isten élne és uralkodnék már fölöttünk, mint a jámbor betlehemi pásztorok idejében! S hogy állunk a békével ? Ez is csak frázis. A béke a szivből hiányzik ; tetteink az ellenkezőt bizonyítják. — Hát a társadalmi élet milyen? Szépen megtartjuk az illemszabályokat, bókolunk egymásnak szemébe s egymástól elfordulva sárba tiporjuk embertársunk becsületét, hibáit fokozzuk, érdemeit kicsinyítjük. A társadalmi életben mindenütt bizonyos szellemi forrongás, sajátságos elégedetlenség, a békét megbénító torzsalkodás észlelhető. Ki tehet róla, hogy a világ a legmagasztosabb tanítást is rosszul érti meg? Hogy a szeretet eszméjének szolgálatába lépve gyűlölséget áraszt? Hogy a földi érdek megvakítja s messze sodorja az eszmélytől ? Sajnálattal kisérik az ily viszásságot azok, kik Krisztus szellemétől áthatva más fogalommal bírnak a felebaráti szeretetről. Nagy eltévedés akként bizonyítani a megváltónak köztünk létét, hogy e bizonyítással elő álljon az ő eljövetele előtti idők sötét képe, mely időkből kihangzott a panasz, hogy még nincsen itt . . . Elitéljük, mert el kell ítélnünk és kárhoztatjuk az egymás üldözésére és háborgatására irányuló minden igyekezetet. Nem igazán vallásos az, ki másokkal szemben türelmetlen és ellenséges indulatu. A vallásoság erénvekkel ékesíti az embert: a gyűlölség pedig nincs ezek sorában. A keresztyénnek ép ugy, mint másnak szüksége van arra, hogy igazán vallásos legyen, saját egyházához hü lévén, nem fogja elitélni hasonló hűségéért más felebarátját. Ha megiám TÁKCZA. A javithatlan. Az öreg doktorunk [már három hete járt ki kopott csézájában minden nap Botos Lacihoz a tóvölgyi tanyára. Budapestről is hoztak ki valami tudós orvost már két izben tanácskozni. Mert nagy baj esett a fiatal uron„ Elragadták a lovak, kifordult a kocsiból, s kezét, lábát törte. Most ott fekszik gipszbe kötözve, egyik karja, s mind a két lábszára. Azt beszélték, hogy tán le is kell vágni az egyik lábát. Kegyetlen sor volt ez annak a szilaj embernek: feküdni, mint egy darab fa, mozdulatlan. Szidta az eget, földet, bor zasztó volt hallgatni a káromkodását. Dühösen rámordult mindenkire, aki csak közel jött hozzá. Nem birta kiállni mellette senki. A cselédek mind megszöktek. Szűcs Lidi is otthagyta, a drágalátos Szűcs Lidi, akinek a kedvéért elkergette a feleségét. Most már feléje se néz a szép dáma. Bánja is ő, akármi történik azzal a boldogtalannal. Nem betegápolónénak jött ő ide. Ha azt akarta volna, maradhatott volna a hites uránál is. Van esze, hogy itt hallgassa ennek a nyomoréknak a nyavalygását, meg a gorom báskodását. Egyszer csak azt mondta : dolga van a városban. Befogatott, s elment búcsúszó nélkül. Botos Laci már akkor tudta, hogy nem fog visszajönni, noha azt mondta a szép asszony, hogy holnap estére visszajön. Várhatja az a holnap estét Botos Laci, akár az ítéletnapig. Nem lesz az soha. — Oh, a cudar! — átkozódott, mikor már látta, hogy hiába várja. A keserűség elöntötte a kínlódó ember lelkét: — Bezzeg kellettem, mig birtam magamat, mig mulatságból mulatságba jártunk; ugy-e ? Cirógattál, csókolgattál, most meg nincs egy vigasztaló szavad, mikor itt fekszem élet-halál közt. Most nem tennéd ide szép, puha kezedet verejtékes homlokomra, hanem szaladsz tőlem, hogy ne halljad keserves nyögésemet. Verjen meg az Isten ! De a szép Szűcs Lidi nem hallja azt már, hogy átkozódik ez az összetört nyomorék ; csak a vén ápolóné hallja és sápitoz : — Ne vétkezzék a tekintetes ur. Ám Botos Laci csak tovább dühösködik. Hát már csak ez a vén boszorkány maradt mellette, senki más? Itthagyták, mint a kóbor kutyát, mely megdöglik valami árokban. KRAUSZ ES KORÉIN CEG cássióit f. olvasóink szives figyelmébe ajánljuk.