Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-12-12 / 50. szám

XIX. évfolyam. Pápa, 1909. december 12. 50. szóoaa.. 0 \ V Közérdekű független hetilap, — Megjelenik minden vasárnap. ELÓFIZETESI ARAK: Egész évre 12 K, félévre

16 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLA T S E K F R I G Y E S. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Á. könyv- és papirkereskedésében. Most, a téli szezon közeledtével városunk igazi társaséletéröl, időszerű újra feleleveniteni a mi társadalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théma ez, mert e viszonyok soha nem javulnak, sőt egyre kedvezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly széttrgolt, széthúzó volna a társadalom, mint Pápán. Azaz, hogy igazabban beszéljünk, Pápának nem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány klikkje. Ezek a klikkek ugyanis anynyira széthuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyuk nélkülözik mindazon tulajdonságukat, — amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illethetnök. Hogy hányféle klikk existál városunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelitenők a személyeskedés hatását: annál keTÁKCZA. ^c, Egy leány. Egy pár évvel ezelőtt ismertem meg ezt a leányt. Nagy vadászat volt nálunk és a mi társaságunkat is, csupa örökösen fáradt, éjszaka élő városi legényeket is levitt az ifjabbik Poór. Emlékszem, még ki is akartunk bújni a meghívás alól, hogy igy ugy, nem vagyunk mi ilyesmire berendezve, vadászruhánk satöbbi. — Ne bomoljatok ! Kiverlek benne • teket innen a kávéházból a vasútig! Egykettő, indulj. Szaladjatok haza, kössétek batyuba a frakkot. Óriási tánc lesz. A vadászat nektek mellékes lehet, ha ugy tetszik. Lesznek remek lányok, asszonyok . . . Le is mentünk. Nagyon szerettük Poór vésbbé nevezhetjük meg, hogy melyek ezek a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet-e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felöl a nélkül, hogy az illető, ki ezt leszi a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, nagyszájú demagógnak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába bemerészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról-balról, elölről-hátulról, s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egykettő akad efféle feladatokra is, hanem annyi bizonyos, hogy mig a társadalmi mozgalmak élén más városokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legjelentősebb mozgalmak alkalmával is, még azoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásuknál, s foglalkozásuknál fogva vezető embereink félreállnak, visszavonulnak teljesen — s nem lépnek soha a közönség élére, s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönítve, amit az egész várossal együtt kellett volna végezniök. Tehát nincsenek vezető embereink. Már tudniilik társadalmunk egészének élén nem áll senki, mert az egyes klikkek kebelében szervezve van a Miklóst, Áldott jó gyerek volt ez a katona, szekundált. elefántoskodott, kölcsönadta az inasát, sőt —* mert ez s legnagyobb áldozat — mindig szívesen hazakísérte az embert, akármerre lakott és akár hajnalban is. Mikor behajtattunk a kastély udvarára, Miklós jókedvűen kiáltotta a társaság felé: — No, hoztam egy csomó latéinert, majd elcsavarják ezek az asszonyok fejét, amig mi puskázunk ! Az öreg Poór mélyhangu, napsütött arcú vén magyar, megrázta a 'kezét az embereknek, mondott egy pár egyszerű, meleg szót, hogy bizony elfelejtettük a ,,Méltóságos Uram"-ot és csak annyit tudtunk mondani: — Kedves bátyám . . . Miklós bátyánk —a második percben már igy szólítottuk — nem sokat teketóriázott. — Most hamar egyefcek-igyatok. ha van mit, azután menjetek aludni. Nálam muszáj ám aludni, urak, holnap korán kelünk 1, És magunkra hagyott az öreg ur. Az — inas nagyon elnyűtt, vén legény — megvetette az ágyunkat, 'friss, puha ágyat, szinte dobogott a szivünk valami bolondos, gyerekes örömtől, mikor belefeküdtünk. Ez nem a holtra fáradt hajnali ledülés volt, hanem csupa diákos jókedv . . . Istenem, talán évek óta ez volt a legtisztább kis esténk ebben a becsületes, drága jó magyar kúriában. Milyen korán felébredtünk! Es milyen uj, külön gyönyörűség volt az is, hogy az ember könnyen, magától felébredt, anélkül, hogy egy félóráig kínozták volna a koltögetéssel. A mi Miklós barátunk már korán reggel beállított hozzánk : . — Öltözködni, fiuk, mesés idő van KRAUSZ ES KORÉIN CEO karacsonyi és íjévi ocoássióit t. olvasóitik szives figyelmébe ajánljuk.