Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.
1909-11-21 / 47. szám
TT "T" -rr* 1- JU J.W J — Erzsébet királyné emlékezete. Az egész ország minden évben a legnagyobb kegyelettel üli meg november 19. napját: Erzsébet királynénk napját. A nemzetnek az egyéniségébe, szivébe egészen beleilleszkedett ezen melegszivü nagyasszonynak az emléke. És Erzsébet királynőnknek a lelke a magyarságé volt, feléje fordult szeretetével, örült az örömén és busulni tudott a bánatán. November tizenkilencedike Erzsébet napja: nekünk Erzsébet királyné napja, mikor vele foglalkozunk, amikor meggyujtjuk az örök mécset az emléke fölött és amikor szeretelünk, hálánk, emlékezésünk az övé. Városunk is mélíó kegyelettel ülte meg ezen napot. A templomokban istentisztelet lett tartva, az előadások az összes taninté zetekben szüneteltek és egyes tanintézetekben gyászünnepély lett tartva. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete holnap délután 3 órakor közgyűlést tart. Az állandó választmány szerdán délután tartott ülésében készítette elő a közgyűlés tárgysorozatát. Az állandó választmány ülésén elhangzott viták után ítélve a közgyűlés elé nagy érdeklődéssel tekintünk. — Személyi hírek. Antal Gábor ref. püspök a mult hét folyamán, kedden és szerdán, Czike Lajos főiskolai gondnok pedig az egész hét folyamán a helybeli ref. tanintézetek látogatása céljából városunkban időztek. — Huszárezredünk szemléje. Lázár Frigyes vezérőrnagy, lovassági felügyelő, huszárezredünk megszemlélése céljából holnap városunkba érkezik. — Kitüntetés. Mária Valéria kir. hercegnő, mint a magyar vöröskereszt legfőbb védő asszonya, gróf Cseknics Endre országos egyesületi elnök előterjesztésére azokat a hölgyeket és urakat, a kik a ma gyar szent korona országainak vöröskereszt egylete érdekében már huzamosabb ideig lelkesedéssel fáradoztak és az egyesületi célok elősegítése körül kiváló érdemeket szereztek, sajátkezű aláírásával ellátott elismerő diszokirattal tüntette ki. Ilyen ki tüntetést kapott Körmendy Béla t. b. fő szolgabíró is, mint a Pápa városi vörös kereszt választmány titkára, ki ezen tisztét 1894 éviől fogva viseli. — Falkavadászat és vadászverseny Gicen. Mult számunkban már hirt adtunk arról, hogy Jankovich Bésán Endre gici uradalmában folyó hó 13 án — szombaton — fényesen sikerült falkavadászatot rendezett, melyen a házigazdán kívül gróf Esterházy Pál és huszárezredünk tisztikarából Tallián Andor ezredes, ezredparancsnok, Roller Ödön, Puska József századosok, Késmárky Béla, Sibrik Sándor, Mihályi Kálmán, Remete Aladár, Cséfalvy Géza főhadnagyok és Gaál Jenő hadnagy vettek részt. A fényesen sikerült vadászat arra birta a házigazdát, hogy másnap vasárnap megismételték a vadászatot, melynek érdekességél emelte azon körülmény, hogy kifutó versennyel lelt .egybekötve, mely hez a dijakat a házigazda adományozta. Á nevezett vadásztársaság délelőtt 11 órakor kezdte meg a vadászatot. A masteri tisztet Jankovich Bésán Endre viselte, hundtsmann Sibrik Sándor főhadnagy volt. Mintegy 4000 méteres lovaglás után a hundtsmann eleresztette a társaságot, kik 600 méteres kifutóval óriási iramban igyekeztek a célhoz. Elsőnek érkezett a célhoz Koller Ödön százados, másodiknak Remete Aladár főhadnagy, harmadiknak Késmárky Béla főhadnagy. Az első dij egy remek arany bilikom volt, a társaság többi tagjai, kik a versenyben részt vettek emlékül a házigazdától egy ezüst lovagló botott kaptak. Szükségtelen talán felemlítenünk, hogy a vadászat után a házigazda az egész társaságot kastélyában ebédre vendégül látta, mely késő estig a legvidámabb hangulatban tartotta a társaságot. A társaság nagy része az esti vonattal érkezett vissza városunkba. — A járásbíróság köréből. Az igazságügyminiszter dr. Sült József z.-egerszegi joggyakornokot, Sült József kir. tanácsos közjegyző fiát a helybeli járásbírósághoz jegyzővé kinevezte. — A rendőrség szaporitasa. Vármegyénk alispánja leiratot intézett városunk polgármesteréhez, melyben a rendőrség szaporítását elrendeli. Okot szolgáltatott ezen leirat azzal, hogy a főispán legutóbbi itt időzése alatt a rendőrkapitányi hivatalnak, vizsgálata alkalmával azt a tapasztalatot tette, hogy a rendőrlegénység száma Pápa város kiterjedéséhez és népességéhez irányítva csekély és a mostani létszám is nagyrészt el van vonva hivatásától. Felhívja a polgármestert, hogy az ügyet terjessze a képviselőtestület elé és a szapori tásról gondoskodjék, mert ellenesetben a város közbiztonsagának meg nem felelő állapotáért a képviselőtestületet teszi felelőssé. A polgármester ez ügyet javaslattétel végeit kiadta a rendőrkapitánynak és ennek beérkezése után tűzi ki napirendre. — A Jókai kör vasárnap, november 21 én este 5V 2 órakor saját helyiségében közgyűlést és házi-estélyt tart a következő műsorral: 1. Elnöki megnyitó Gyurátz Ferenctől. 2. Titkári jelentés, előterjeszti dr. Körös Endre. 3. Pénztáros jelentése, előterjeszti Karcsay István. 4. Mihályi Magyar Ábránd, zongorán előadja dr. Fehér Dezsőné. 5. Mikszáth Kálmánról, irta és felolvassa dr. Kapossy Lucián. 6. Csipke rózsa, Sas Edétől, szavalja Bélák Rózsika. 7. Eltün nek . . . Költemény Incédi Lászlótól. Zenéjét szerzé Szentgyörgyi Sándor. A szerző zongora kísérete mellett énekli: Fekete Magda. — Huszonötéves jubileum. Hermann Pál a helybeli m. kir. adóhivatal adótárnoka_ f. hó 20-án — tegnap — töltötte be állami szolgálatának 25-ik évfordulóját. Ez alkalomból az adóhivatal tisztikara és személyzete pénteken délután tisztelgett a jubiláns közszeretetben álló adótárnoknál és Arányi József ellenőr szép beszéd kíséretében üdvözölte őt. A jubiláns megható beszéd kíséretében mondott köszönetet a megemlékezésért. A jubiláns egész szolgálatának nagy részét városunkban töltötte és rokonszenves, előzékeny modoránál fogva köztiszteletnek és közszeretetnek örvend. — Áthelyezés. Jeszenszky Antal j. számvevőnket és Kristóffy Kálmán baranya szentlőrinci számvevőt a m. kir. pénzügyminiszter kölcsönösen áthelyezte. — Polgármesterek kongresszusaA polgármesterek december hó 9 és 10 én Budapesten kongresszust tartanak, melynek egyik főtárgya a városok állami segélye lesz. A kongresszuson Mészáros Károly vá rosunk polgármestere is részt vesz. — Iparos ifjak mulatsága A pápai iparos ifjak önképző egylete — ma — este tartja meg a Griff-szálló nagytermében jótékonycélu Katalini táncmulatságát. Az érdeklődés után itélve a mulatságnak szép sikert jósolunk. A zenét Füredi Kálmán teljes zenekara szolgáltatja. — A Flórián-szobor á1 helyezése. A pápa—ugodi hitbízomány urodalmi igazgatósága átíratott intézett Pápa város tanácsához, melyben jelenti, hogy ezen szobor tulajdonosa Esterházy Pál gróf mostani helyéről eltávolítva a gyári ut uttestén a várkert nyugoti oldalán levő kijáró kapu és az ezzel szemközt álló u. n. szigetiház előtt elterülő s szépészeti szempontból egyébként is rendezési és tisztántartást igénylő terű i let részére hajlandó áthelyeztetni és ezzel i kéri a városi tanácsot, hogy a jelzett szobornak a megnevezett helyre urodalmi költségen leendő áthelyezéséhez az engedélyt adja meg. A városi tanács a kérelemnek készséggel adott helyet és már irmsokára a Főtér és a Flórián-utca sarkán levő „Flórián szobor", melynek eltávolítását már évekkel ezelőtt kérte a város, nevezett helyre az urodalom részéről át fog helyeztetni. — Köszönetnyilvánítások. Blau Jakabné kegyes volt az Izr. Fillér Egyesület részére 10 koronát adományozni, mely nemesszivü adományért hálás köszönetét nyilvánítja Schischa Adolf. — Beck Miksa, bécsi kereskedő, szives volt a pápai izr. polgári fiúiskola szegénysorsu növendékei segélyezésére 20 koronát adományozni, a miért hálás köszönetét fejezi ki az igazgatóság. — A „Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőköre" e hó 21 én, Vasárnap d. u. 5 órakor tartja előadó ülését a volt „Jókai Kör" helyiségében a következő műsorral : 1. „Hűség" Vörösmarty Mihálytól, szavalja: Takó Teréz. 2. Hegedű kettős, magyar stílben, szerzé: Gáty Zoltán. Előadják: I. hegedű : Gáty Feri. ÍI. hegedű: Gáty Zoltán. 3. „Hypnotizmus" Párjelenet, irta : Gabányi Árpád. Előadják : Szabó Róza és Fiechtner József. 4. Hazai gyógyfürdőink I. sorozat" című felolvasás az „Uránia Magy. Tud. Egylet" kölcsönképeivel. Helyárak : 1. hely nemtagoknak 40 fillér, II. hely — tagoknak 20 fillér. — Müvészestély. Lapunk mult heti számában már megemlékeztünk egy ritka élvezetet ígérő művészi hangversenyről, mely december hó 5 ikére van tervbe véve, mely alkalommal Wajditsch Sárika hárfa, Kovács Etelka zongora és Gerber Jenő hegedű művész tartja a Grift szálloda nagytermében egyetlen hangversenyét, amely iránt már most nagy érdeklődés mutatkozik. Zenekedvelő közönségünk előtt most mutatkoznak be első izben ezek a művészek, akik az ország nagyobb városaiban tartott hangversenyeikkel mindenütt óriási sikert arattak. Gerber Jenő nemcsak mint hegedűművész, hanem mint zeneszerző és dalénekes is a jelesebbek közé tartozik, akiknek gyönyörű, fülbemászó zenéjü magyar dal?i az egész országban már régebben elterjedtek. Wajditsch Sári és Kovács Etelka játékáról pedig elég, ha egy fővárosi nagy zenekapacitásunk egyetlen szóból álló kritikáját idézzük, aki játékukat a „tökéletes" jelzővel tüntette ki. Hangversenyjegyek Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében előjegyezhetők. a jegyek ára: 4, 3., 2 és 1'50 kor. — Mezőgazdasági cselédek és munkások jutalmazása. A m. kir. földmivelésügyi miniszter . 1909. évre vármegyénkből 6 oly gazdasági cselédnek, ki hűséges és példás viselkedése mellett huzamosabb időt töltött egy munkaadónál illetve ugyanazon gazdaságban, valamint 5 olyan gazdasági munkásnak, ki megbízhatósága, szorgalma és józansága által munkástársai közt kivált, egyenként 100—100 korona jutalmat és elismerő oklevelet kíván adományozni. A jutalmazásra érdemesek összeírása most folyik a községekbe, az arra érdemesek ott jelentendők be. — Tánctanfolyam megnyitás. Merkl József elösmert tánctanító, ki a nyár folyamán szakképzettségének fényes bizonyítékát adta, értesít bennünket, hogy f. hó 20-án a Fehérlő vendéglő egyik külön termében tánctanfolyamot nyit. Bővebbet a falragaszok. Ajánljuk őt a szülők és tánckedvelők figyelmébe. -— Lopás. Wurm Géza nagygyimóti lauos kárára, Pákozdi József 5 korona készpénzt ellopott.