Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-01-31 / 5. szám

a sült galamb másfelé röpült s mi itt állunk szomorú Iehorgasztott fővel, gondok közepette s törjük amúgy is agyon gyötört fejünket, miből, honnan teremtsük elő az esedékes részleteket, kamatokat. De a társadalom kötelez. Nob lesse obiige ! A tanár felesége, gyermekei, noha jövedelmei nem engedik, kénytelenek ugy járni, ahogy azt társadalmi állásuk hibás kívánalmai meg követelik. Az ügyvéd, az orvos családjának ugy kell élnie, mintha földbirtokos lenne, a földbirtokos, mintha fertály mágnás, s a fertály mágnás, mintha majoratus, latifundium birto kosa volna. A cseléd ma már kalapban jár, hogy kisasszonynak nézzék, a nevelőnő pedig már egyenesen kenyértadó gazdájának felesége ruházatát mimeli. A reprezentáló házi asszony párisi divatlapot járat, hogy azok szerint öltözködjék s igy tovább fel, fel egész a legmagasabb régiókig. Igy történnek azután azok a nevetséges viszásságok is, hogy sokszor látjuk a hölgyeket, olyan estélyi toilettekbeu végig söpörni az utcákon, melyek szakasztott a párisi divatlap szerint készültek, de amelyekhez azonkívül egy automobil, de legalább is hintó szükséges. Mert azok a hölgyek, kik Párisban ilyen divatú ruhát hordanak, bírnak ezekkel a kellékekkel is. De épen ez a ferde helyzet, melybe társadalmunk került, okozza mind e visszásságokat s kellemetlen következményeket, melyek együtt járnak vele. S nem is reményelhetjük, hogy mihamarább változások álljanak be e lehetetlen helyzetekben. Sőt, ha figyelemmel kisérjük az esemé nyeket, ugy láthatjuk, hogy ez az igaztalan, hazug tendencia növekedő félben van. Nem is azt célozzuk mi, hogy valamelyes javulás is járjon tanításunk nyomában, mert hiszen jól tudjuk, minden komoly szavunk, csak falra hányt borsó. Csupán fel akartuk emelni tiltakozó szavunkat most, mikor a téli társas összejöveteleken legtöbb alkalmunk van mefigyelni e káros, végzetes következményekkel járó hibáit társadalmunknak, hogy legalább egy hang hallatszék el Sodorna és Gomorra pusztulását megelőző korszakban. Mert nagyon jól tudjuk, hogy azért hölgyeink egy ruhát csupán egy mulatságra tartanak alkalmasnak s hogy színházba csupán földszintre járhatnak"; minden idényben uj divat, minden nyáron fürdő kell s az adós ság nő tovább feltartóztathatlanul, egyre, egyre, mert hát : Noblesse obiige : Az előkelőség kötelez ! Gróf Esterházy Pál és neje fogadtatása, Városunk közönsége örömünnepet ült azon alkalomból, hogy Esterházy Pál gróf szülővárosába Pápára hozta bájos és szépséges nejét Andrássy Ilona grófnőt. Leírhatatlan lelkesedéssel és tiszteletteljes ragaszkodással fogadta és üdvözölte városunk közönsége a főúri házaspárt és ezzel óhajtott kifejezést adni azon benső örömének, hogy az ifju házaspárt meggyőződtesse azon rokonszenvről és tiszteletről, mellyel Pápa város közönsége a főúri házaspárral szemben viseltetik. Oly fogadtatásban részesítette városunk közönsége a főúri házaspárt, mely örökké emlékezetes lesz mindazoknak, kik ezen ünnepélyes fogadtatásban részt vettek. Fogadta pedig azért őket városunk lelkes közönsége oly benső örömmel és lelkesedéssel, hogy érezzék jól magukat városunkban, szeressék meg városunkat és legyen Pápa városa kedves otthonuk. Isten hozta őket városunk falai közé 1 A lelkes fogadtatás részleteiről a következőkben számolunk be : Készülődések a fogadtatásra. Már napokkal az érkezés előtt nagyban folytak az előkészületek a grófi pár méltó fogadtatására. Az urodalmi igazgatóság a városi hatósággal vállvetve állapították meg a fogadtatás minden egyes részleteit. A kastély bejárata előtt egy remek diadalkaput állítottak fel melynél a grófi címereket Regner Pál helybeli festő remek kivitelben festett meg. Az ökörsütéshez megkívántató helyéül a kastéllyal szemközt levő térséget jelölték ki és ott végezték a szükséges munkálatokat. A bor kiosztására a kastély rácsfalánál deszkával elzárt térséget jelölték ki. A Főtéren és azon utcákon, amelyen a bevonulás megtörtént az összes házak zászlódiszt öltöttek és az ablakok kivilágítására valamint a transparentek felállítására a szükséges intézkedések megtétettek. A megérkezés. A grófi pár különvonattal érkezett meg a fővárosból városunkba. A különvonat érkezése esti 6 óra 30 perckor lett jelezve, de már egy órával előbb valóságos népáradat vonult ki az állomásra a grófi pár üdvözlésére. A pályaudvar kijárata gyönyörűen volt feldíszítve és a kijárat szőnyegekkel letakarva. jából s kezembe adta. Most már megdöbbentem. De a házigazda is. — Ha megtudja Clarisse ! Ah, s ez a nő az én ártatlan gyermekeim körében ! Lásd, mégis van erkölcsi érzékem. Felháborít a puszta gondolat ! Borzasztó I De csak ez egyszer segíts meg, Szaniszló ! Esküszöm, utolsó kalandom volt ez. Vége ! Meghiggadok. Igen ! De most jer, keressük föl azt a nőt.. . El kell távolitanunk a házból 1 Tan a kertben négyszemközt beszélhetek vele . .. Siessünk ! És maga után vont Teofil. IV. Az egyik lugasban ott találtuk Josephinet s mellette ült Clarisse. Én fedeztem íel őket. Még jókor visszarántottam Teofilt. — Pszt ! Ezek titkolódznak 1 — Csakúgy, mint w mi ! — És Teofil nem röstelt nevetni. 0 mindig a világíi kissé léha filozófiájával nézte a dolgokat, ínég ha bajba jutott is. Megáltunk. De aztán hirtelen beléptünk a kavicsos útról a gyepre, nehogy lépteink neszét meghallják, ^s óvatosan megkerül tük a nagy virágágyat. Néhány pillanat múlva már a lugas mögé sompolyogtunk. Itt beszélgetés, halk nevetés ütötte^meg fülünket. Mit jelentsen ez ? Ma érkezett ide Josephine, az uj nevelőnő s már annyira bizalmas vele a büszke Clarisse ? Hisz ez összeesküvés ellenünk ! Hiába, bűnösök voltunk s tisztába kartunk jönni rettentő sorsunkkal. Josephine nevetve ssólt : — Hát nem pompás az ötletem ? Amikor az uj nevelőnőt kivánó hirdetést olvastam, azonnal kész voltam tervemmel. Beállítok hozzátok. Reszkessen a háziúr, a tisztelt cousin ! — De Josephine 1 — Vagy nem látsz szívesen ? — ne vetett a vendég. — Dehogy nem ! A, legkedvesebb unokatestvérem te vagy. És tiz év óta, 1 amióta felesége vagyok annak a csúf, hűtlenkedő Teofilnak, nem láttalak. Ismeret! lenül is udvarolt neked ? Persze ! — Na, de hiába ! Meg is haragudtam ! rá, mert elvonta tőlem barátját, akivel együtt utazott. — Csak nem Szaniszló volt ? — De igen 1 Az útitársa. Röstelem bevallani, hogy azóta sem birtam elfeledni. Meg sem érdemli a gyáva ! — Hát tán éppen ő miatta szántad magad el erre a nevelőnői kalandra, Josephine ? Milyen kópé vagy ! — Csak látni akartam. És megtréfálniÉs rá akarok pirítani az uradra. Mulatságos? mint reszket most 1 — Hát tetszik neked Szaniszló ? — Nagyon finom és kedves ember. Megkedveltem az első pillanatban. De annál nagyobb lett a haragom, hogy átengedte a tért Teofilnak. Szerettem volna sirni a gyávasága miatt ! — S a vasúton ? Most egy hónapja ? Amikor hozzánk készültek Uj-Tátrafüredce ? — Igen. Megszerettem. Sokszor láttam, de sohasem ismerkedtem meg vele. Nem is birtam elfeledni s azért jöttem ide. Roszszul tettem. — De Josephine ! Boldog vagyok hogy jöttél ! — Azt hiszem, ő is szeret. De aztán otthagyott a kupéban Teofillal. Oh! bolondos Teofil I . . Képzeld, udvarolni kezdett, én meg kaczérkodtam vele . . . S hiába vártam vissza Szaniszlót ... Ha tudná a gonosz emher, hogy ő miatta gondoltuk ki ezt a cselt. Hogy fél most Teofil ! Hogy szégyenkezik a szenteskedő Szaniszló. — Megbüntetjük őt is. És mind a ketten telkaczagtak. Ámulva néztem a háziurra, aki egyszerre nekibátorodott. — Félek én ? Te meg szégyenkezél ? Most már jöjj ! Kérd meg a kezét. Kötelességed. A kővetkező pillanatban ott álltunk a lugas előtt. És Teofil ünnepélyesen szólt: — Szép rokon, engedd, hogy megkérjem hófehér kezedet Szaniszló baratunk számára. Igy lett Josephin az enyém. Igy lettem boldoggá. S ezzel az utolsó veszedelmet is elhárítottam Teofil és Clarisse csa; ládi fészkéről, mert másnap beállított az uj nevelőnő, igen sárgás arczu, ösztövér termetű hölgy képében, kinek szemeiből megnyugtatóan lehetett kiolvasni e két szót : — Nem veszedelmes !