Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-09-05 / 36. szám

YkV KÖZLÖNY KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJ DON OS és KIADÓ: HIRDETESEK ós NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. a mim — A heti állatvásártér ügyében. — Városunkban nagy felháborodást keltett vármegyénk alispánjának azon rendelete, mely a heti állatvásároknak az országos vásártérre leendő kihelyezésére vonatkozott. Ezen sérelmes rendelet orvoslását városunk képviselőtestülete közóhajnak tekintette és legutóbb tartott közgyűlésén elhatározta, hogy ez érdemben kérvényt intéz a földmivelésügyi miniszterhez, mely kérvényt közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében a következőkben közöljük : Nagyméltóságú M. K. F. M. Ur! Kegyelmes Uram! „Veszprémvármegye alispánjának f. évi 11644. sz. meghagyásával felhivatott Pápa város közönsége, hogy haladék nélkül intézkedjék a heti szarvasmarha és lóvásárnak az országos állatvásártérre leendő kihelyezése iránt, mert ellenesetben a heti szarvasmarha és lóvásárok megtartásának betiltása iránt fog intézkedni. Ez a meghagyás Pápa város közönségének érdekeivel ellenkezvén, ellene sérelmünk orvoslásáért Nagyméltóságod magas szine elé fordulunk. Nagyméltóságú Miniszter Ur ! Kegyelmes Uram! Veszprémvármegye alispánja 1904. május 2 án 6578. sz. meghagyásával engedélyezte azt a vásárteret, amely ma heti szarvasmarha és lóvásárterül szolgál ha az a hivatkozott meghagyásban előirt módon és kellékekkel látjuk el, engedélyezte pedig, a meghagyás szószeri] it idézett szövege szerint: „Mindaddig inig a városnak módjában álland egy megfelelőbb vásártérről gondoskodni". Pápa város közönsége ezen hivatkozott meghagyásnak nyomban eleget tett és a heti állatvásártérül engedélyezett területet mindazon kellékekkel és felszerelésekkel ellátta, amelyek a meghagyásban megkívántattak, a mi a városnak több ezer koronájába került. Ez a heti állatvásártér ez iclö szerint mindenben megfelel a törvény, a közegészségügyi tekintetek és a közérdek összes követelményeinek. A város nyugoti részén fekszik, közvetlen közel a szántóföldekhez a város vége felé. Csak néhány városvégi ház választja el a szántóföldektől. Hozzáférhetőség tekintetében a város és vidék bármely irányát véve is zsinórmértékül a legalkalmasabb terület a felhasznált célra. A város ipari és kereskedelmi viszonyainak, érdekeinek is a legjobban megfelelő. Szóval magának a városnak épugy mint egész közönségének egyformán érdeke, hogy ez a heti állatvásártér megmaradjon érintetlenül azon a helyen, amelyen most van és pedig a vármegye alispánjának mindaddig érvényes engedélye értelmében, amig a városnak módjában álland egy megfelelőbb vásártérről gondoskodnia. Nincs a városnak olyan pontja mely heti állatvásártéri szolgálatokra alkalmasabb és megfelelőbb lenne, mint ez a vármegye alispánja által is engedélyezett terület és igy ennél alkalmasabb és megfelelőbb heti állatvásárteret találni a városnak nem áll módjában, de keresni sem áll érdekében. Nem tudja tehát a város közönsége mi indíthatja a vármegye alispánját az ezen vásártér ellen való ilyen erélyes fellépésre. TÁKCZA. A makiári leányokról. A makiáriak javarésze bocskorban és szűrben járt, jóllehet nemes ember volt mind. Valamikor a határőrvidékhez tartoztak s kiváltságuk állítólag onnan eredt, hogy Mária Terézia egyszer meghált a faluban. A históriai házat magam is kerestem több Ízben, de nem akadtam iá. A makiáriak ugyanis időközben ugy összevesztek a helykérdésen, hogy mostanában husz házat is mutogatnak hanuincz ágygyal, ami végtére is sok egy kicsit. Nemes-Makiáron azonban csak a férfiak jártak bocskorban és szűrben, a kisasszonykák tinóm nevelést kaptak hires nevelőintézetekben, ahol különféle praktikus tudományok mellett elsajátították a kaczérkodás mesterségét egyébb szerelmi tananyaggal együtt. A közhit szerint ők értették legjob ban az apró gonoszkod ásókat s a szemük járásának nem lehetett állani. Ezek a szemek mosolyogtak és sirtak egyszerre s kellő időben annyi szenvedést tudtak játszani, hogy a léhűtő féifinép sietett e tulajdonosát visszaszerezni az élet számára. Legtöbbnyire egy karikagy ürüvel. A Vukovies lányok voltak mind a többi között a leghíresebbek, a legszebbek. Az öreg Bráczó, már mint az édesap'uk, egész nap kint ült az ámbitu^on és pipázott, jóllehet gonosz nyelvek szerint inkább a pénzen ült. A lányokkal csak annyit törődött, hogy ebédre valójuk legyen, a többi pénzt kártyán nyerték el tőle vacsora után, persze sokat csalva. S ha már veszedelmes volt a Vukovies lányokkal a szerelem terén kikezdeni, még veszedelmesebb volt a kártyában rájuk támadni. Az .öreg, aki nem vette észre harmincz évi házasság alatt, hogy a felesége és a végrehajtó értik egymást, hogy vette volna észre ezt a lényegileg kisebb csalást? Pedig az asszony dolgát tudta mindenki s mikor végre lehunyta szemét a szegény, félreértett teremtés, Bráczót alig lehetett rábírni, hogy legalább a ravatal mellett ne pipázzon. A temetőben pedig — nem mindig mondom, milyen rövidlátó volt Bráczó ? — a végrehajtó olyan keserves zokogást vitt véghez, hogy a plébános ur" szükségesnek tartotta a figyelmeztetést: — Kedves barátom, talán ugy illenék, hogy a megboldogultnak az ura sirjon jobban. De nem maga ! Ezeknek az apró, de szapora epizódok nak is volt talán valami közük ahhoz, hogy a Vukovies-lányok a lovagiasság szabályain tul is lányok maradtak. Jelentkeztek ugyan ott kérők, de hamarosan elpárologtak, mikor négyszemközti beszélgetésben kijelentette az öreg, hogy ő földhöz ragadt, nyomorult koldus, aki arcza verejtékével szerzi meg a mindennapi betenni valót. (Nyilván a takarékbetéteket értette.) Elég szépek a lányok, nagy szerencse ez egymagában is. — Mert mit érsz, fiam, a sok pénzzel, Leányok ÓS fiuk részére a

z intézetek előírása szerint a legjobb minőségben és a INTÉZETI RUHAKELMÉK-, FEHÉRNEMÜEK- krAUS^KWKORÉIN ES KELENGYEK diyatáruházában Pápán,