Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-07-04 / 27. szám

melyik ujitás volna jobb ; hónapokon keresztül fogyasztjuk egymás erejét a célra nem vezető vitatkozásokban, a végeredmény pedig az, hogy a ter­vek, maradnak tervek. Miért van ez igy és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a felvetett terveket létesiteni ? Mondjuk ki őszintén, hogy nem bizunk önmagunkban, mert ha van­nak is lelkes embereink, nem mű­ködnek szívvel-lélekkel a tervek meg­valósításán. Igen, magában a városi tanácsban több oly férfi van, aki a m?ga részéről mindent meg tenne s akinek elegendő erélye és akarata lenne ezen reformokat végrehajtani, melyek városunknak vitális érdekeit képeznék. Fel is*szólalnak ezek min­den egyes alkalommal és felszólalá­saik egy kis életet is kölcsönöznek a tanácskozásoknak, de javaslataik ad-akta tétetnek és ha immel-ámmal tudomásul is veszik, azokat érdemle­ges tárgyalás alá nem veszik és a „feledés fátyola" fedi őket. Mert a folytonos tervezgetések, ha szép álmok maradnak csak, előbb­utóbb nevetségessé lesznek. A szorn szédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tud­nák, hogy amit mi akarunk, minden csak tervezgetés, akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen eről­ködéseinket. Általánosan elterjedt azon uézet, hogy a sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az uji­soknak megtestesitésére hivatottakat. Küzdünk is fáradhatatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közönséget bolondá tennünk avval, hogy légvárak mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Pedig az örökös tervek örökös regisztrálásával egy önmagunkat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára annak, hogy elvben és érvekben a haladás országútján szá­guldozunk, tulajdonképen pedig a stagnatió fojtogató karjai között tes­pedünk. Ha nem hagyunk fel ezzel a hely­telen taktikával, ugy az örökös ter­vek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem a haladást, — hanem a lassú pusztulást vonja maga után. Igenis tisztelt városatyák, ne csak folytonosan tervezgessünk, hanem al­kossunk ! Vizsgái jutalomkönyvek. A közelmúltban egyik vidéki lap- ­ban X. város állami el. iskolájának igazgatója az illető város úgyneve­zett nagyérdemű közönségének áldo­zatkészségére apellált. Nem pénzt akart a nagyérdemüektől holmi ha­szontalanságokra : hogy például nyá­rou fürdőzhessék a szegényebb ta­nulónépség, vagy egészségesebb le­vegőjű vidékre vitethessenek a vézna, tüdőbajra hajló szegénysorsu gyer­mekek, — nem. Csekélységről van szó, mindössze néhány könyvre van szüksége az illető igazgató urnák, — a jutalomkönyvek beszerezhetése vé­gett Íródott a lelkes hangú felhívás. A vizsga ugyanis silány tréfa és semmi egyéb, ha az erkölcsi diadal­nak nincs meg a materiális bizony­sága. Jeles bizonyítvány . . . hát ez is valami ? — jutalomkönyv, jutalom­könyv kell, amelybe sajátkezüleg irta bele az osztályvezető ur, hogy : „ki­tűnő előmenetele, lankadást nem is­merő szorga'ma és példás magavise­lete jutalmául". Az igazgató ur, meg az osztály­vezető aláírása alatt az iskola hiva talos bélyegzője. Máshol meg az a szokás divik, hogy a vizsgái elnök az egész gyer­meksereg és a vizsgái közönség je­lenlétében buzdító beszéd kíséretében osztja ki a favorizált gyermekeknek az igy vagy amúgy beszerzett juta­lomkönyveket, nem csekély keserü­tózkodott, André csak néhány banális sor­ban válaszolhatott leveleire. André Narcay csakhamar meggyőződött arról, hogy mennyire hiányzik neki Yvonne. Különben sem volt még soha ilyen bájos asszonyba szerelmes. A gondolat, hogy vi­szontláthatja őt, pezsgésbe hozta vérét. Mi­lyen kedves is volt tőle, hogy ilyen haditer­vet főzött ki, csakhogy viszontláthassa. Ami pedig az operát illeti, — no, az nem olyan sürgős. Büszkén kezdett bele „A hableány" uvertürjének első akkordjaiba, de egyszerre hirtelen abbahagyta. Arcza elsötétült. Kel­lemesebb szórakozást, mint aminőre Rovi­syben nyílik kilátás, igazán nem kívánha­tott. Nemcsak bájosnak, hanem egyidejűleg praktikusnak és romantikusnak is Ígérkezett ez a kirándulás. De jobban megfontolva a dolgot, nem lehetett elvitatni azt sem, hogy nem egészen veszélytelen a vállalkozás. Nem mintha Provenchere túlságosan féltékeny, vagy bizalmatlan férj lett volna. Oh, nem ! Ellenkezőleg, azok közé tartozott, akik mindennek a végét fogják meg. Nem is a férj nyugtalanította Andréfc, hanem Yvonne. Eléggé elővigyázatos lesz e? André Narcay tüzrőlpattant asszonykának ós elég meggondolatlannak ismerte őt. Egy szeren­csétlen véletlen a legkellemetlenebb követ­kezményeket vonhatta maga után. Oh, azok arí asszonyok ! Azok az asszonyok ! André nagyot sóhajtott. A zongora fényes ében­fája visszatükrözte képét, mint egy feketén tükör. Az a pár nap, amely André elhatáro­zása, az elutazás és a rovisyi kastélyba való megérkezés között lepergett, a legteljesebb megelégedés közepette telt el. Még elutázása előtt terjedelmes levelet kapott Yvonnetől, aki magatartására vonatkozólag minden elő vigyázati rendszabályra kioktatta. Ilyenfor­mán, anélkül, hogy beszéltek volna, telje­sen értették egymást. Amikor Yvonne a meg­hívást kieszközölte, ezt bátran megtehette abban a biztos tudatban, hogy André szigo­rúan be fog tartani minden feltételt. 0 ugy tervezte, hogy erre az időre csak jó bará­tok lesznek. És Yvonnenak erősen eltökélt szándéka volt, hogy ebben a pontban hoz­záférhetetlen marad. Ily módon biztosítva, André még na­gyobb kedvvel kelt útra. Rovisy az első perc­től kezdve tetszett neki. A kastély már messziről pompás látványt nyújtott és a szoba, amelybe vezették, tágas volt és hűs. Ablakai az árnyas parkra nyilottak. A ro visyi kastély, amely még XIII. Lajos idejé­ben épült, hatalmas öreg fákkal volt körül­véve. Falait egy széles vizesárok habjai mosták és festőin tükrözték vissza a kastély tornyait és piros tetőzetét. A park baloldalán, nem messze a kas­télytól állott a pavillon, amely André szá­mára dolgozószobául volt kiszemelve. Pro­venchere és felesége Andrét megérkezése után egyenesen odavezették. A bútorzata mindössze egy széles kanapé ós egy zon­gora volt. Ugy fogja magát nálunk érezni, mintha otthon lenne — szólt Provenche ur. — Senki sem fogja itt zavarni. Semmi zaj azaz, hogy talán egy kissé áthallatszik a puffogás a lövöldémből; én ugyanis nap­hosszat a pisztolylövést gyakorolom. Ez az egyetlen szenvedélyem. Czéltábláim azonban egészen a park túlsó végében vannak ós hihetőleg hamarosan hozzászokik majd a puffogáshoz. André sandán pillantott Provenche ne­jére. Az ördögbe is! Ugyancsak okos dolog az a bizonyos elhatározás! Monsieur de Provenchere mentegetőzni kezdett: — Istenem, tudom, hogy nevetséges dolog, de hát falun' muszáj az embernek Schwach Mór cipőraktára Pápa, Kossuth Lajos-utca (Karsay-féle ház, az uj posta mellett), hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz fordítva. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. SJ^ Ugyanitt saját készitésii raktári cipők kaphatók. Igg

Next

/
Thumbnails
Contents