Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-11-01 / 44. szám

megnehezítette az eljárást ezen gyám ság, amit csakis közügyeink rovására említhetünk fel. Nagyon jól tudjuk, hogy köz ügyeink elintézésénél az előirt formaságokat mellőznünk nem lehet. De ezen formalitásokhoz való merev, túlságos ragaszkodás nemhogy előmozdítaná, de hátráltatja a közügyet. Sajnos, utóbbi időben ezen vármegyei gyámság miatt városunk közügye sok anyagi áldozatokat köve telt. De nemcsak anyagi kárunkat okozta, hanem ezáltal közügyeink el intézése csigalépésekkel halad előre s nem ritkán a legsürgősebb ügyek elé is, a formaságok, vetnek ujabb és ujabb gátot. Megesik, hogy mig egyrészről a városi hatóság erélylyel sürgeti bizonyos ügyek rendbehozását és jóváhagyását, másrészről a megyei hatóság a formaságokhoz me rev, görcsös ragaszkodás és esetleg lassúság ugy mondjuk közönye által ujabb és ujabb akadályokat gördít a már aktuálissá vált közügyeink eié. Hogy mindez valóság, arról azt hisszük városunk minden egyes polgára, ki közügyeinket éber figyelemmel kiséri, meg van győződve s el ismeri ezen vármegyei gyámság káros következményeit. Volt már több ízben szó arról, hogy városunk kérelmezni fogja az rmiiM-r n » ni iii I — Ez már beszéd. — Csak lásson hozzá! Mert azt tudom, igérni tudnak. A munkát szeretném látni. — Amint parancsolja nagysád. Azzrl nekilátott és fujt, mintegy fujtató. A hamu persze elröpült és a mák mégis csak ott maradt. — Maga némiképpen zseniálisnak látszik. Erre én nem jöttem volna rá. — Hja kérem — mondta könnyed mosolylyal Pál — többet ésszel, mint erővel. Erre a kis nő felduzta az orrát, félre nézett s csöndesen aprehendálni kezdett. — Sohse aprehendáljon — mondta Pál — a közmondások egyáltalán nem képeznek becsületsértést. — Igazán ? — Becsületemre mondom. — Akkor jól van. Ha nem képeznek, már rendben van. Meséljen valami jó pletykát. — Pletykát ? — kérdezte sértődötten Pál — kérem, én nem tudok semmiféle pletykát. En a világot járom, hogy megtaláljam a mesét. A jó öreg, becsületes, csodákkal párosult mesét. — Vagy ugy ! — mondta a leány — Ön tehát ideálista. — Amint vesszük nagysád. Annyi azonban föltétlenül bizonyos, hogy az ideál után futok. — Szegény ember — mondta őszintén Hamupipőke — de csakhamar megbánta őszinteségét s némi kaczérsággal folytatta : — Azt hiszem, ön igen jól tudja, hogy gonosz mostohám és két idősebb nővérem, nincsenek idehaza. — A legpontosabban, éppen azért merészkedtem ilyenkor, alkonyattáján vizitelni. — Nos igen, legnagyobb dühömre, elmentek a bálba, engem pedig itthon hagyönálló törvényhatósági rendelkezést, de folyton azon reményben éltünk, hogy a közigazgatási reform küszöbén állunk és eljön nemsokára a várva várt orvoslás, de ugy látszik ez nagyon is távol van még és igy nem várva be ezen kilátásba helyezett reményt, igyekezzünk ezen gyámságot magunkról lerázni. Ez érdemben már többször fel szólaltunk, hogy „megérett a gyümölcs" ! Hogy ezen gyámságtól való megszabadulásra tényleg „megérett a gyümölcs" fényes bizonyságot tesz azon lelkes hangulat, mely megnyilvánult a legutóbbi közgyűlésen amidőn a polgármester a hozzá intézett interpellálj ójára kijelentette, hogy ezen kérdést a városi tanács javaslatával legközelebbi napirendre kitűzi. Ezen spontán megnyilatkozás tette újólag kötelességünkké ez érdemben felszólalni és reméljük is. hogy ezen lelkesedés nemcsak elhangzott szó, hanem városunk minden közügyért lelkesülő egyéne velünk együtt érez, midőn hangoztatjuk, hogy a gyámság lerázására : Megérett a gyümölcs ! Iparosok és kereskedők figyelmébe. Annyiszor halljuk, oly sokszor vesszük ajkunkra azt a jelszót, hogy tak s csupán a stílszerűség kedvéért, szemeitették velem azt a pocsék valamit. — Ez egy kicsit kellemetlen. — De persze, hogy az. Nem csak kellemetlen, ,1e boszantó is. Az ember nem képes tisztességesen ápolni a kezeit. Gondolja el, teljes másfél órai manikűr kell hozzá, hogy megint csak félig-meddig tűrhető állapotba hozzam a körmeimet. — Ez igaz. — Igen és én őszintén bevallva, ki nem állhatom a manikűrözési. — Nem is valami ideális foglalkozás. — De kérem, végre is kénytelen vele az ember. Elhanyagolt, piszkos körmökkel ugyan mit tennék ezen a világon. Nem egy prinez, de egy kéményseprő sem jönne értünk. — Tény ! De ha már erről csevegünk, mi is lesz a bállal. — Ugyan menjen 1 Hát van magának frakkja ? — Frakk! No hallja kérem. Csak nem megy az ember Anna-bálra frakkban ! A világ legjobban szabott zakkója van rajtam s akkor megyek az Anna-bálba, amikor nekem stílszerű, hogy egy csöppet ostoba le— Igaz I Es pompásan áll ez a butiság a griberlijéhez. — A gribérli ! — mondta jelentős mosolylyal a leány. —• Tudja ez a bal griberli ez még semmi ! A könyököm alatt van egy, az egyszerűen észbontó. — Arra — ha megengedi, halálosan kíváncsi vagyok. — Kérem. A dolog igen egyszerű. Ha elvisz az Anna-bálba, megláthatja. Egészen rövid ujjai vannak a rózsaszín selyemblúzomnak . .. a magyar ipar és kereskedés istápolása, föllenditése, megerősítése nemzetpolitikai szükség és cél, hogy méltán föltételezhető, miszerint minden tényező, minden alkalommal érvényesíteni törekszik a cselekvés pillanatában a jelszavakban rejlő igazságokat, hogy ne csak a hangzatos szóban nyerjen kifejezést a közóhaj, de megtestesülést nyerjen cselekedeteinkben az eszme, melynek érdekében szóharcot vívnak a hivatottak és választottak. De hát igy van e ? Összhangzásban áll-e cselekedetünk e hirdetett igékkel ? Mi magunk szolgálunk-e példával arra nézve, hogy a megjelölt csapáson haladjunk ? Ha tiszta lelkiismerettel e kérdésekre akarunk választ adni, ugy szégyen szemmel be kell vallanunk, hogy nem. S min múlik az, hogy a polgáriasul! elem megerősödve, az iparos és kereskedő osztály fejlődése nem abban az arányban és mértékben növekszik, mint a hogy a hangzatos jelszavak után hinni szabadna ? Á nemtörődömségen, a közönyön. Ez a megölője, ez a rothasztója minden üdvös dolog magvának és a mag fogaaizó képességének. Mint a röpke szó a hirdető ajkáról ugy elszáll a gondolat, az eszme magva, a nélkül, hogy termő, fogékony üdvös talajra találna azokban, a kikben a megvető hite szerint esi rázni, gyökeret verni és százszorosan ezerszeresen megszaporodni kellene. Varosunkban évek hosszú sora iwhi'Hmihi iiaiT»mff»»i«i»ii« iijmi w i i .. A fiu egy pillanatig habozott, bár em. lékezett a meséből, hogy neki Hamupipőkét a bálon kell megismernie, ott veszíti el féj papucsát, azt ő megtalálja és igy tovább_ — Nem tudom pozitive, kedves nagysád — mondta tehát Pál -— vájjon a mese megenged e ilyen eltérést. — Édes barátom — mondta Hamupipőke — maga a mesére való tekintet nélkül bejött hozzám a konyhába, a hangyák helyett válogatta a mákot a hamuból és most, amikor a tettek mezején keliene tényezőnek lennie, most emlegeti a mesét. Kedves Pál — bocsásson meg, hogy igy szólítom — öli nem gentleman. — Pardon nagysád — mondta az izgalomtól reszketve Pál — ön némiképpen túllő a czélon. Ily szigorú megfeddésre, igazán nem szolgáltára rá. Kérem — s itt mélyen meghajtotta magát — rendelkezésére állok. — Ali right — mondotta csöndes örömmel Hamupipőke — fáradjon be a szobámba, gyújtsa fel a villanyt s várjon. Közben elolvashatja a mai lapokat. Mondhatom, egy pár egészen csinos botrány van bennük. Én azalatt felöltözöm. Egy perczig tart az egész.' Pál könnyedén meghajolt s belépett a szalonba. Első dolga az volt, hogy szemügyre vegye a garnitúrát. A garnitúra olcsó volt s egy csöppet rozzant. — Végre is —• gondolta magában — nyári lakásban elég jó, azért még bátran lehet akár százezer forint hozománya is Hamupipőkének. A bútorokat, a képeket, az ócska virágokat már mind kívülről tudta, az újságokat is megtalálta, el is olvasta, sőt meg-