Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-10-11 / 41. szám

ladását nagyban előmozdító kérdés a közvágóhíd létesítése, melyet újólag sürgetünk. Sürgetjük pedig azért mert a halogatásnak most már nincs értelme. Az eddigi halogatással is sokat vesztettünk, mert ez közjöve delmezőségünk rovására írhatjuk. Mi nél előbb létesítjük ezen közvágólaidat annál előbb szaporítjuk a közjö vedelmünket. De nemcsak a közjövedelmet szaporitjük ezzel az intézmény íelá litásával, hanem a város lakosságának érdeke is kívánja ezt. A közvágóhiddal kapcsolatos hűtőkamrák, tekintettel a nagyszámú mészáros és hentes iparosokra, nemkülönben a magánfogyasztókra közegészségügyi szempontból és nagy fonloságu, sőt mondhatni létkérdés. Feltéve, de meg nem engedve, hogy mindezeket mellőzve, sürgetni kell a közvágóhidnak minél előbbi létesítését már azon szempontból is arivei köztudomásu do^g, hogy napról napra roszabbak a munkás viszonyok, ugy az építési anyag valamint a munkaerő drágul és ezen halasz tással csak költségesebbé tesszük ezen reánk nézve elodázhatlan közin tézmény létesítését. Nincs több mondani valónk. Pol gármesterünknek a már említett egyik közgyűlésen tett kijelentése után nemcsak hisszük hanem elvárjuk, rahám Izsákot. Odaállítom a keresztvíz alá, még ha kínos gyötrelmek között is sorvaszt el a gondolat, hogy velem az utolsó szombatos nemzetségnek magva szakad. — Azt hiszem, nem bánta meg, apám, a nagy áldozatot, — mosolygott kissé gúnyosan a fia. Az öreg szombatos rávetette szelid, feddő tekintetét : — Nem bántam meg. mert a Jehovának hoztam és a tyád is felgyógyult. Vittelek a plebánushoz, azután a városi iskolába. Dicséretedre mondom, szorgalmas, jó fiu voltál. Örömem tellett benned. Annál súlyosabban látogatott meg pár év múlva a Jehova. Meghalt az anyád! És itt hagyta nekem az örök tépelődést, a gyilkos önvádat, hogy a Jehovának nem volt kedves az áldazatom. Nincs tetszésére, hogy kipusztul hűséges népe, a szombatos. Az öreg megtörölte verejtékező homlokát s kis szünetet tartva, mintha erejét szedné össze, folytatta : — Még jóvá lehet tenni a bűnt. Egyedül te teheted jóvá 1 Nagykorú vagy. Saját jószántadból visszatérhetsz őseid hitéhez. Borzadva ugrott fel helyéről a fiu. Az apai kéz azonban szelíden visszaültette. — Mielőtt határoznál, ösmerd meg a hitvallásunkat, mert az maga az ótestamentum, az első, igazi isteni kijelentés. Tiszta, mint a tízparancsolat ! Ma bolondoknak neveznek, mert felvettük az Egyiptomból vándorló zsidók szokásait, de egykor a hatalmas kanczellár, Pécsy Simon urunk is büszkén ünnepelte a szombatot. — Mégis apám maradt az utolsónak, — vetette közbe a fiu. — A világosságra rátört a sötétség. hogy a közvágóhíd kérdése — mely nem tudjuk hol akadt meg — tervekkel és költségvetéssel felszerelve legközelebb napirendre kerül. De nemcsak városunk polgármesterében bizunk, hanem városunk képviselőtestületétől is elvárjuk ós nincs is okunk kétkedni, hogy akkor amidőn városunkat érdeklő ily fontos kérdés létesítéséről van szó, minden lehetőt el fog követni, a közvágóhidnak minél előbbi létesítésére. Ez a városnak és a lakosságnak közös érdeke és egyben közegészségügyi érdeke. Társaséletünk érdekében, Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly széttagolt, széthúzó volna a társadalom mint Pápán. Azaz, hogy igazab ban beszéljünk. Pápának uem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány kasztja. Ezek a kasztok ugyanis anynyira széthúzok egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyok nélkülözik mindazon tulajdonságukat, amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel iUethetnők. Hogy hányféle társadalmi kaszt existál városunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelítenek a személyeskedés hatását, annál kevésbbé nevezhetjük meg, A gyöngét kipusztította az erős. Ez, a világ rendje. Már csak magam vagyok. Őrzöm a frigyládát, s abban a szombatosok százados írásait. Mindig a mi nemzetségünk őrizte és nekem már nincs akire bizzam. Meghalni sem enged ez a borzasztó gondolat. Kérlek, édes fiam, még az éjjel olvasd át a szent, bölcs és örökké való igéinket s reggelre te is dicsérni fogod a Jehovát. Felelet sem várva, odalépett a falbavágott vasajtóhoz ós kinyitotta. Rémülten hátrált vissza. A kis titkos fali üreg üres volt, a frigyláda eltűnt. Megremegett a térde s kétségbeesett zokogással borult az üreg fölé. A íiu egy pillanatig dermedten, halotthalványan nézte apjának kinos vergődését, aztán kifordult a szobából. Átrohant az udvaron, ki az utczára. Megkerülte az örmény házát és a hátsó kerítésen át beugrott a kertbe. — Kérem, ha Istent ismer, adja viszsza, de azonnal a ládikát, az írásokat. Kristóf fölvetette bozontos szemöldökét, s dühösen mordult az ifjú emberre. —• Széthordta már a szél azt a sok haszontalan, istentelen lim-lomot s jó lesz, ha te is elhordod magad minél előbb. Az én kertemben többet nem turbékolsz ! A íiu értelmetlenül bámult Kristófra s csöndesen kivette zsebéből a revolvert. — Itt, a szeme előtt lövöm agyon magam, ha vissza nem adja az apára drága írásait. Elvesztésük már is az őrületbe kergette ... Az örmény felállott, s e pillanatban szivtépő sikolylyal a nyakába ugrott egy fehérruhás, liatal szép leány. • hogy melyek a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivi i hetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet-e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felől a nélkül, hogy az illető ki eszt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, — nagyszájú demagoknak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról balról, elölről hátulról, s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kurutytyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtó viszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszo nyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se MMMMMMMMMM

MJ- ...I-.-UJI I • — Adja vissza, édes apám, adja viszsza, — zokogta keservesen. Az örmény durván taszította el magától leányát s rárivalt: — Takarodj a szobádba, s ha még egyszer szóba állsz ezzel a kóser urfival, mind a kettőtöknek letöröm a derekát ! A fiatal teremtés kiegyenesedett s elszántan mondta : — Ha meg nem lesznek az Írások, még ma éjjel a Küküllőnek megyek, —• de ezzel el is hagyta ereje s odahullott szerelmesének karjaiba. Átölelték egymást oly szorosan, mintha sohasem akarnának elválni. Arczuk egymáshoz simult. Konyeik összefolytak és zokogásuk megrendítően verte föl az éjszaka csendjét. Az örmény az asztalba fogózva, tágranyilt szemmel nézte a megindító jelenetet. Eddig előtte még ismeretlen érzések támadtak fel a szivében. Egyszerre csak azt vette észre, hogy a szeme elhomályosul. Lassan közeledett a zokogó párhoz. Á hangja szelid volt, szinte vigasztaló, ahogy beszélt: — Ne sírjatok, gyerekek. Az öreg Kristóf eddig rossz ember volt, de most megmutatja, hogy még sem olyan gonosz, mint amilyennek a világ hitte. Várjatok nyugodtan, amíg visszajövök. Vette a kalapját s egyenesen gyűlölt ellenségének, a szombatosnak portájára tartott. Minden ajtó nyitva volt, s a szerencsétlen öreg ember, most már hangtalanul, fénytelen szemekkel bámulta féltve őrzött kincsének üres helyét. — Bocsánatot kérni, békességet hozni jöttem, Mózes szomszéd, — köszöntött be az örmény. A szombatos megfordult. Az ajka mor