Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-08-02 / 31. szám

évfolyam. Pápa, ÍOOŐ. a.-a_g-CLS2!-b-a.s 2. 31. szá-m ONY KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP.- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. Szövetkezés a husdrágaság ellen. Hogy városunkban a megélhetés a folyton fokozódó drágaság miatt mindig nehezebb és nehezebb, azt hiszem nem kell magyarázni, mindnyájan érezzük. Egyik másik cikknek drágaságát még talán m^g is tudjuk magyarázni, de hogy a legfőbb élelmi cikk, a hus, akkor, mikor a legutóbb lefolyt vásáron az óriási kinálat mellett az eleven marhának potom áron sem volt kereslete, miért oly drága most is, — azt megérteni nem lehet. Ezen indokolatlan drágaság városunk közönségének existenciáját nagyon is érinti, amelyet ha még tovább is ölbetett kezekkel nézünk, ellene nem védekezünk, az uj végrehajtási törvény által a kisebb állásuaknak megbénitott hitelképességét is tekintve, szomorú időknek nézünk eléje. Mert a munkabérek aránytalanul 1ÁKCZA. A bibüás kapitány. Mondom, hogy egészen biztosra veszi győzelmét. — Mégse hiszem I — Mire alapítod meggyőződésedet '? — A mi magyar vérünkre . . . Ks nagyot ütött az asztalra, hogy öklevei is tiltakozzék ama föltevés ellen, mintha egy magyar nemes leány képes volna arra, hogy idegen nemzetbelit tüntessen ki kegyeivel. — Ok nélkül dühöngsz, — vélekedett az előbbi — a szép Zoványi Zsuzsika azért mégis szívesen hallgatja Ottlok főhadnagy. — Ottlok nem idegen, — vágott közbe a másik. — Idevaló zipzer faj... én tudom, hogy ezek sohase voltak ellenségeink . . . a kuruczvilágban is megmutatták hozzánk való ragaszkodásunkat. . . Ezeket a szavakat mély sóhajtás kisérte. — Hát jól van, — felelte a másik. LAPTULAJDONOS és KIADÓ: EM WM^m. HIRDETESEK ós NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. emeltettek, termelő és kereskedő ehhez mérten emelte, sőt hatványozta az árakat és a mindent közvetítők hada is közéjük ékelődött. Mi a helyzetünket nem javíthatjuk, ha csak hivatásunk mellett saját szükségleteink termelőivé, ennek előállításához szükséges munkásaivá nem leszünk, vagy mert ez általános ságban teljesen lehetetlen, szövetkeznünk kell és oly tőkét kell teremtenünk, amelylyel saját szükségleteinket egyenesen a termelőtől szerezhessük be, hogy ne kelljen a közvetítők és kereskedőknek, » ma már nem is „polgári hasznot* is fizetnünk. Hogy az egyesülésben van az erő, azt ma már nem Kell magyarázni, ennek bizonyságát éppen az ellenünk — tisztán fogyasztók ellen — kötött mindennemű karteílok és egyezmények igazolják. Ezen erőkkel szemben csakis a legerélyesebb és legszorosabban egyesült erővel lehet védekezni, mert ellen esetben elsöpörtetünk. Vegyük fel hát és szívleljük meg ezt a jelszót is, hogy „mind egyért és egy mindért", sorakozzunk rangkülönbség nélkül saját érdekünkben. Legutóbb megirt „Nem tágítunk" cikkben foglalkoztunk ezen husdrágasággal és ezen cikk megjelenése után volt alkalmunk városunk egy tekintélyes polgárának véleményét erre vonatkozólag hallani. Ezen vélemény, melyet értékesebbé és érdekesebbé tesz az a körülmény, hogy teljesen magáévá teszi véleményünket és ezen kérdésben véleménye igy hangzik : A husdrágaság kérdését meg kell oldani. Előbb vagy utóbb, de meg kell oldani. Es ha a közönség mOSt megmozdult, hát ne legyen szalmatüz a fellobbanása. Utja meg módja a nagy és súlyos kérdés megoldásának többféle van. De csak egy az igazán oélravezethető. A hatóság, a város tanácsa a közérdeket védi és képviseli. Nagy költséggel és nagy kockázattal nem — Ti mindig nagyra vagytok nemzeti erényeitekkel, kényes izléstekkel, de vájjon megegyezik-e ez azzal, hogy fiatal férfi megcsipkedje egy magyar nemes leány arczát, amit ez édes mosolylyal viszonoz, ahelyett, hogy tiltakozna ellene . . . — Nem értelek, beszélj világosabban. Ottlok megcsipkedte egy nemes leány arczát ? . . . — Igen. A Zoványi Zsazsika bájos, hamvas arczát. . . Egy pillanatig kinos csönd volt. A magyar tiszt lehajtotta a fejét, de a másik perczben már ismét fölszegte. Máskor szelid, kék szemében most különös fény villogott. Rekedt hangon kérdezte : -- Mikor ? Hol ? — Tegnap az alispán estélyén. — Láttad ? — Én is, mások is . .. te nem? . . . Csodálkozom . . . — Nem láttam semmit, — hongzott a válasz olyan hangon, amelyből keserűség érzett ki . . . * Ez a párbeszéd a trencsénvári tiszti étkezőben folyt le nemes dobai Székely Sámuel Esterházy-huszárkapitány * és ritter von Hekkenberger pattantyús rittmeister közt. Amolyan bajtársi kebelbarátok voltak s mondhatni elválhatatlan czimborák. Egyidőben helyezték őket a trencséni helyőrségbe, s együtt indultak bóditó útra a vármegyei szép nem körül. És együtt is akadtak raeg a szép Zoványi Zsuzsunna hálójában, noha ez a kedves teremtés egy cseppet sem vágyott a két hadfi udvarlására, miután szivének már volt választottja, Ottlok Lőrincz Batthányezredbeli főhadnagy személyében. Persze ez titok volt még a szerencsés kitüntetett előtt ís. De nemes Zoványi Ádám magisztratuális fiskális vendégszerető kúriájának küszöbét nagyszámban koptatták a megye és város előkelőbb birtokosai is, akik tagadhatatlanul sanda szemmel nézték az uniformisok versengését, de legfőként azt, hogy a bájos házitündér szemmelláthatólag amazoknak juttatja édes mosolyai javarészét. Igy azután lassan elmaradoztak a czivilek, s a küzdőtért katonák vették át. Hárman versenyeztek a győzelmi pálmáért : Weinberger Mihály kárpitos és díszitő PÁPA, Irgalmas-rend bér há z a. Elvállalok minden néven nevezendő l^áirrpi-bos xn.Txxi.lsiáiIkiati, cL±sz±"téseIk:e-b

3 lallsiásolfe: teljes "berendezését, -terpé-tázást, alkalini d-±sz±-bése3s:e-b, rfió-ggön^rö^: dEelx'a.lsiáiSáiij- m