Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-04-12 / 15. szám

vásári készítményeit kis mérvben képes értékesíteni, a kereskedés terén pedig a szó szoros értelmében oly pangás állott be, aminőre az utolsó huszonöt év alatt alig emlékszünk. A kereskedőnek árui ott hevernek boltjában s a szezon cikkek pedig vevőkre nem találva értékükben a beszerzési áron jóval alul csökkentek. Hitelüket nagyobbára kimerítve nagy részük rettegve várja a mindjobban közeledő fizetésképtelenség bekövetkeztét, hogy mint szárnyatépettek aláhulva, többé föllélegzeni se tudjanak. Mikor jöhet a szegény kereskedő vagy iparos az adófizetés negyedében oly helyzetbe, hogy a rátánkint esedékes adóit — teszem 40 koronát — kifizetni képes legyen ! iXem jó dolgok ezek, ha maguk előtt látják még azt is, miként kilá tás sincs ahhoz, hogy a helyzet e tekintetben a közeljövőben javulna. Nem az eddigi kereseti adóösz szeg föntartása, vagy főképpen emelése kell itt, hanem azt tetemesen le kell szállítani, hogy be ne következzék az adózók teljes bukása. Igaz, nagyok az állam szükségletei, annak fedezéséről gondoskodni is kell. De ez a törekvés ott nyerjen érvényesülést, a hol az adóösszeg meg nem támadja a forgalmi tőkét és munkaerőt. Mert különben tönkre jut az adózó s városunk lakosságának. kereskedők és iparosokból álló zöme megsemmisül. Akkor azután annyira alászál az adóalap, hogy az államkincstár közegei hasztalanul fogják forgatni a főkönyv lapjait. A számok be lesznek ugyan oda vezetve, de üres lesz az adókassza, mert az emberek nem fognak fizetni tudni. Reméljük, hogy a pénzügyek tisztelt közege mélyebben betekint a kereskedők és iparosok anyagi helyzetébe s a tiszta valóságról meggyő* ződést fog szerezui, arról tudniilik, hogy a társadalom eme számottevő eleme Pápán csak nagy erőfeszítéssel képes napról napra tengődni és hogy Pápán évtizedek óta alig vau olyan kereskedő, a ki sok évi buzgalma és fáradozása dacára, vagyonnal vouult volna vissza, de sőt öreg napjaikra annyiok sem maradt, hogy szerény föntartásuk aiztositva lenne, ugy bizonyára adóemelés helyet adó kevesbitést hoz javaslatba. De ezen javaslat tárgyalásoknál | a város részéről kiküldött bizottság í tagjaitól is elvárjuk, hogy lelkiismeretüket fogják megszólítani, midőn a ! javaslatok ellen tett észrevételeket bírálatuk alá veszik. Az ő lelkiismeretük tisztasága annak, hogy a fölemelt adójavaslat mellőzésével a három évi adó olyan lesz, melyek a i tényleges viszonyoknak valóban megfelel. Muukaadók és munkások. Még ki se tavaszodott, máris megindultak a munkásbérniozgalmak, a melyek egy veszendőnek indult szezon kárpótlásához fűzött reményeket előre megsemmisíteni készülnek. A tavaszi megrendeléseket az iparosok a régi árszabály alapján számították meg, ezekre a munkákra a legkisebb béremelésnél is tehát ráfizethetnek. A munkások azonban bérmozgalmaikat szándékosan és jó üzleti számítással épen olyan időben rendezik, amikor az iparost a munkavállalás kényszerhelyzetbe hozza. A bérmozgalom lefolyása ismeretes. Kölcsönös kizárás, végül áremelés, legvégül keserűség a munkaadó részéről, aki munkásában fizetett ellenséget lát, s elhidegülés a munkás részéről, a ki ugy véli, hogy kenyéradója az ő fizika erejét kizsákmányolja. Ugyanez ismétlődik meg mindenegyes bérmozgalomnál, a mire a munkások esztendők óta SZÍVÓS kitartással és nagy anyagi áldozatkészséggel szervezkednek és a mely ellen a munkaadók nem szervezkednek. Kivétel az építőipari munkaadók egy esztendős és máris nagy eredményeket elért szövetsége. A folyton kiújuló bérmozgalmak és az építőipari munkaadók síkeres szövetkezése megmutatja, hogy mi lenne a magyar munkaadók legelső tőlük azt a fáradságot, arait egy bók kigondolása okoz. — Légy nyugodt, egészen magától jött, annál is inkább, mert csakugyan ugy van. Akár el is tévedhetsz a szivemben a nagy egyedülvalóságtól. Különben foglalj helyet. — Köszönöm, — kocsin jöttem. Örülök, hogy egy kicsit nyujtózkodhatom. Sok a dolgod ? — Valamivel kevesebb a semminél. — Szeretlek olyankor, mikor ilyen marakodó hangulatodben vagy s nincsen semmi dolgod. — Tudom, mert ilyenkor gyorsan ösz szevész az ember s még gyorsabban békül ki. A szőke leány ugy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést s érdeklődve nézettt szét a szobában, majd hirtelen lecsapott a tekintete az Íróasztalon heverő levélre s már a következő pillanatban fölvette az iróraappáról. Taby Tibor érezte, mint szökik a vér az arczába. Valami szentségtörésfélének érezte azt, hogy ez a külvárosi kis színésznő a kezébe veszi azt a levelet. De már a következő pillanatban úrrá lett rajta a gyű lölködő hangulata s nyugalmat parancsolt magára. A lány szinte áhítatosan tette viszsza az asztalra a jegygyürüs levelet. — Csak nem ? — kérdezte azután félhangon. — Vagy igen! — mondta czinikus nevetéssel Taby. — Bus lesz a kisasszony ma este — mondta inkább magának a leány. — De te feltétlenül okosan cselekedtél. Nem való nektek — akik hozzá vagytok szokva a szabad, boldog élethez, a raffinált vidámsághoz — az ilyen kelletlen házikenyértészta. Tabyt bosszantotta ez oktató hang. De a lány folytatta. — Mert — hidd el — a házilányok nem különbek, csak unalmasabbak, mint mi. Azok is kaezérok, de komolyan kaczérkodnak, azok is ravaszok, de kegyetlenebbül ravaszok. Mit bajlódj te házi gondokkal s mit rabszolgásaodjál egy asszony mellett. Föltótlenül jól tetted, hogy visszaküldted a gyűrűjét. Az aranybékolyó is béklyó — semmi más. x\Ia este nem játszom. — És rám gondoltál — rövid másfél év után — ez igazán szép tőled. — Nem, nem gondoltam rád. Tiz nappal ezelőtt ideköltözött ebbe a házba a varrónőm s hozzá jöttein ma, de nem tud tam a lakása számát ; böngészni kezdtem hát a lakók jegyzékében s" az első név, mely a szemembe ötlött, a te neved" volt. Ennyi az egész. Gondoltam, tneg leszel lepetve, gondoltam, dühöngeni íogsz s én kaczagok egy csöppet a jó útra térő bárányka fölött — de igy jobban tetszik az eset. Találj ki valamit estére. Taby Tibor ki akart térni: — Kikoptam a programmokból. Igazán azt sem tudom, hogyan illik manap agyoncsapni az estéket. — Annyira elsülyedtél már a tisítes élet zöld mezőségeibe ? — Nem tudom. Talán csak ráuntam a yidámságra. — Aha ! az a bizonyos kura. Aki édességgel rontotta el a gyomrát, keserű teával gyógyítgatja magát. — Körülbelül. — De akkor meg miért ez a nagy fölbuzdulás ? — kérdezte a leány s meglobogtatta a zárt ievélboritékot. Mintha a hideg futott volna keresztül Tiboron. — Kiábrándultam — mormolta csaknem bosszúsan. — Családi regény, — ujongott a leány — de hisz ez mesésen érdekes. Roppantul szeretem ezeket a szomorkás hangulatohat. Mulattat a nagy szerelmek hervadásáról szóló minden történet s imádom azokat a novellákat, ahol nem lesznek egymáséi a szerető párok. Végigvetette magát a heverőn s igy fejezte be : — Most pedig láss hozzá öreg és gyónj. Gyónj mint egy megtért bűnös. — Mindent megmondtam, amit érdemes meghallgatni. — Lári fári. Mit tudod te, mit érdemes meghallgatnia egy asszonynak. Mondd nagyon szerelmes voltál ? — Nagyon. — Részleteket kérek. — A nagy szerelmeknek nincsenek részletei. Az ember szerelmes. Szerelmes reggel, délben, esíte, mindig. Ha mással foglalkozik is, csak olyan szerelmes, mint araikor beszélget vele. Ennyi az egész. — És ő ? — Mit érdekel téged ő? — rivallt a leányra csaknem durván Tibor. — Engem mulattatnak a szerelmes históriák, főként a szakitások történetét szeretem ismerni. Min vesztetek össze ? — Nem vesztünk össze ?