Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-15 / 37. szám

kor a társadalmi középosztály anélkül is szorult gazdasági viszonyok közt van. Az a gazdasági forradalom, mely egy éviized óta olyan hatalmas ökölcsapásokkal döngeti a most fennálló, elavult társadalmi és gazdasági rendet, a saját tagjai számára ér el bizonyos, felületesen eredményeknek látszó sikereket, de ugyanakkor tönkreteszi azt az osztályt, mely minden államnak gerincét képezi: az értelmi középosztályt. A folyton fokozódó drágaság nem a bankigazgatókat, gyárosokat, milliomosokat s nagyban termelöket éri, hanem a közvetlen fogyasztókat. Sajnos, ezeknek a fogyasztóknak a jövedelme azonban a jelen állapotban egyáltalán nem emelhető. Még más kérésé tforrással sem. Söt a drágasági pótlék is rossz gyógyszernek bizonyult. Olyan, mint a haldoklónak nyújtott aether injekció. Ideig-óráig lelket ver a halandóba. • Szomorú, nagyon szomorú dolgok ezek. Olyan szomorúak, hogy a gondolkodó embernek szinte el áll bele a szive verése. Joggal jajdul fel: mi lesz ? Mi lesz különösen a télen ? A szén, az élelmi-inség, a feneketlen nyomor szinte előre veti polypos karjait, hogy szétmarcangolja véglegesen azokat, akik még ragaszkodnak ehhez a „tejjel-mézzel folyó Kanaánhoz", ehhez a mindenéből kifosztott, anyagilag teljesen tönkretett, siralmasan szegény országhoz. A keresetforrások bedugulnak, az ipar, a kereskedelem pang, munkát alig-alig fizetnek s ami munka van, arra sem lehet kapni munkást, mert mindenki menekül innen, mint a patkányok a sülyedö hajóról. Mindenki keresi az anyagi boldogulást, a biztos megélhetést, munkájának megérdemelt diját, de azt mondják, hogy ezt ma már Magyarországon nem lehet megtalálni. Itt csak a panama, a korrupció, a protekció segélyével lehet boldogulni. Aki ehhez nem ért, az szedi-veszi sátorfáját és megtölti a Cunard Liiie Amerika felé törekvő hajókolosszusait és .üres, sivár lélekkel, vesztett reményekkel vitorlázik egy ismeretlen föld felé, ahol arany termelő földet, pénzt, kincset remél találni. Ez a felelet arra, hogy mi lesz ? A százezres kivándorlás még ijeszi több mérvben fog növekedni, a csaj ládi tűzhelyek kialusznak s akik itt| hon maradtak is ölbetett kezekkel, megadva magukat a sorsnak, várják a szebb jövőt, vagy beledőlnek a viI lágot megváltó szocializmus karjaiba, mig nem eljö a gazdasági felfordulás, a nagy vízözön, mely eltemeti ezt a rothadt gazdasági és társadalmi rendet, hogy a romokon felépítse az ujat, ha ugyan erre akkor meglesz a kellöerö. Városi közgyűlés. — i907 szept. 12. — Pápa város képviselőtestülete csütörtökön délután rendkívüli közgyűlést tartott. A tárgysorozatnak egyik fontosabb tárgyát a hatósági mészárszékek felállítását képezte. A képviselőtestület a városi tanács javaslatára a hatósági mészárszékeknek felállítását elrendelte. Ezzel a kérdéssel lapunk vezérhelyén bővebben foglalkozunk. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Neubauer Alajos, Perlaky Géza, Kovács Sándor, BÖhm Samu és Koréin Vilmos képviselőket kéri fel. ' A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Polgármester kegyeletes szavakban emlékezik meg Matkovich Pál, Hauptmann István és Keczcr Zsigmond városi képviselők elhunytáról, indítványozza, hogy az elhunytak emléke jkvileg örökítessék meg ós családjaikhoz részvétirat intéztessék, a képviselőtestület helyesléssel fogadja. Napirend előtt dr. Hoffner Sándor azon interpellátiót intézi a polgármesterhez, hogy miután a legutóbbi győri tüzeset alkalmával a katasztrófát a tüzoltószerek és mentőeszközök rosszasága és korhadtsága és a hiányos felszerelés okozta, nem találná e célszerűnek a helybeli tűzoltó-egylet szertárában, tekintettel, hogy a város tetemes összeggel járul az egylet fenntartásához, vizsgálatot tartani, hogy a szerek és a mentőeszközök használható állapotban vannak-e. Indítványozza, hogy e célból a polgármester egy bizottságot küldjön ki. Polgármester válaszában jelenti, hogy ezen interpellátiót megelőzőleg már elhatározta, hogy a rendőrkapitány elnöklete alatt egy szakférgakból álló bizottságot állit öszsze, kik ezen vizsgálatot teljesíteni fogják, csupán a bizottság tagjainak személyére nézve még nem intézkedett. De legrövidebb időn bolül a bizottság kiküldése iránt intézkedni fog. A polgármester válaszát ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Ugyancsak napirend előtt Fischer Gyula a megyei telefon hálózat létesítését sürgeti. Bardóczné nagy hálálkodással köszönte. Igazán örülne, ha ő is használhatna Kemény urnák valami dolgában. Aztán szétnézett a szobában : — Milyen szépen tetszik itt lakni ! Milyen tiszta és csinos itt minden. Kemény Lóránt dicsérte a lakásadóit. Nagyon derék, szives háznép, az asssony is, a leánya is. Bardóczné helybenhagyóan bólinttott: —- És milyen csinos leány! — Igen, nagyon csinos leány, — mondta rá a fiatal ember. — Jól jár, aki elveszi, — folytatta Bardóczné. Kemény Lóránt a fejével intett, hogy ő is ugy hiszi. — nzfr'.n dolgos, takarékos, valóságos angyal, — dicsérte tovább Bardóczné. — Igaz, szent igaz, — szólt a fiatal ur, aki azt hitte, hogy csupa szívességből is mondani kell valamit. De különben sem mondhatott volna igazán egyebet, mint dicséretet arról a leányról. — Azt hiszem, akármily kis fizetése lenne is a férjének, ilyen asszonynyal meg tudna élni belőle becsületesen. Bardóczné azt vélte, hogy ezt nem fölösleges hangoztatni, mert a mai íiatalság fél, hogy nem tudnak majd megélni. De ő kezeskedik, hogy ilyen feleséggel meg tudnak élni. — Mit tetszik gondolni? Erre az egyenes felszólításra kissé megzavarodott Kemény Lóránt. Mit feleljen erre a furcsa kérdésre ? De mikor másodszor is megkérdezte az asszony, hogy mit tetszik gondolni ? — valamit csak felelni kellett rá s azt felelte hogy ő is ugy hiszi. Bardóczné most már látta, hogy világos a dolog. Mindjárt nyilatkozni fog ez a fiatalember. Folytatta hát a mondókáját: — Kérője is lett volna már Juliskának, kettő is. Jó állásban levő uri emberek. Nem volt igaz, de az nem baj. Jó czélból egy kicsit füllenteni szabad. — Az egyiknek már kétezer forintos hivatala is van. De Juliska azt mondta, hogy neki nem kell, csak az, akit az ő szive választott. Es Bardóczné sokat jelentő mosolygással kacsintott Kemény Lóránt úrra : — Ha az kéri meg, ahhoz szívesen hozzámegy, akár ebben a szempillantásban mindjárt. S mégegyszer kacsintott az özvegyasszony a fiatalemberre : — Tetszik engem érteni'? Nem lehet nem érteni. A fiatalember elvörösödött. De nem szólt semmit. Bardóczné vidáman mosolyogva távozott azzal a megnyugvással, hogy kitűnően elintézett mindent. Azt már nem látta, hogy a fiatalember milyen dühösen járt-kelt a szobájában, haragos gondolatokat forgatva elméjében. Pillantása az ablak párkányán álló virágra tévedt. Szerete volna földhözvágni poharastól. — Hát ezért hordták nekem a virágokat ? Ezért hízelegtek ? Ezért jártak a kedvemben ? Arra számítottak hogy majd megcsípnek. No rózsám, abból nem esztek ! Föl volt háborodva. Mit gondolnak felőle ? Hogy majd ő ilyen házasságba beleugrik ? Nem ment el az esze. Egy varróleány ! Hogy kinevetnék az ismerősei, az uri családok, ahová járatos. Es a rokonság ? A szülei ? Az apja, aki főszolgabíró, a nagy bátyla anyai ágról, aki miniszteri tanácsos! Fejébe vágta a kalapját, magára kapta a felöltőjét s elrohant hazulról. Nem is jött haza csak éjfél után. Látta, hogy még lámpa ég a Szabóék szobájában. A leány bizonyosan még dolgozik. De nem érzett a fiatal ur semmi részvétet, mint máskor, csak azt érezte, hogy í nagyon kellemetlenné vált neki az itt-lakás. , Pedig milyen jó hely volt. Ilyen lakást nem kap egyhamar. Ördög bújjék ezekbe az asszonyokba ! Másnap szörnyen csodálkozott özvegy i Szabónó, mikor a lakója felmondott. A lé; legzete is elakadt az ámuló asszonynak. De Kemény Loráet ur nem bocsátko| zott magyarázatokba. Nagyon büszkén beszélt s meg sem várta, mig a két liét letelik, előbb elment. Távozásakor mégis valami affélét érzett, mintha némi köszönettel tartoznék. Félhónappal többet fizetett, mint amivel | tartozott, kárpótlásul, mint mondá, amiért időközben költözött el s kezet fogott az asszonynyal is, a leánnyal is, aki olyan hervadtnak látszott s olyan vörösek voltak a szemei. — Igazán, egészen megcsunyult, — gondolta a fiatal ur. És igaza volt, mert hát, bizony a sirás és busulás nem használ a szépségnek.