Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-02-17 / 7. szám

és Horváth Lajos százados, hadijátékon való résztvevős céljából, csütörtökön Székesfe­hérvárra utaztak. — A Kaszinó közgyűlése. A hely­beli Kaszinó mult vasárnap délután 2 óra­kor tartotta évi rendes közgyűlését Mikovinyi Ödön, mint legidősebb választmányi tag el­nöklete alatt, mivel Sült József elnök beteg­sége miatt nem jelent meg. Elnök üdvözölve a megjelenteket, ajkv. hitelesítésére Bermül­ler Almost és dr. Antal Gézát kérte fel. — Fürst Sándor jegyző a választmányi ülések jkveit olvasta fel, mely határozatokat a köz­gyűlés tudomásul vettq. Baranyay Zsigmond pénztáros az 1906. évi zárszámadásait és az 1907. évi költségvetést terjesztette elö, me­lyet helyesléssel fogadtak. Ezután a tisztújí­tás következett. Igazgatónak: Sült József, háznagynak: Mészáros Károly, pénztárnok­nak : Baranyay Zsigmond, jegyzőnek : Fürst Sándor, könyvtárnoknak : Borsos István vá­lasztattak, mindnyájan közfelkiáltással egy­hangúlag. A bizalmat a tisztviselők nevében Baranyay Zsigmond megköszönvén, rámuta­tott azokra az érdemekre, amiket Mészáros Károly háznagy a házi kezelés vezetésével és ellenőrzésével a kaszinó körül szerzett. A választmány tagjaira az elnök titkos sza­vazást rendelt el, szavazatszedő bizottságul felkérvén Harmos Zoltán elnöklete alatt dr. Adorján Gyulát és dr. Körös Endrét. Meg­választattak választmányi tagoknak : Bartha­los István, Bermüller Alajos, Galamb József, Gyurátz Ferenc, Harmos Zoltán, dr. Janko­vieh Tihamér, Jákói Géza, Kis Jószef, Kol­ler János, Lóskay Miklós (uj), Mikovinyi Ödön, Németh István, Oszvald Dániel, Saáry Lajos, Sebéstyén Dávid, Steinberger Lipót. Miután még dr. Antal Géza indítványára egv­lrRngulag elhatározták a telefon bevezetését a közgyűlés véget ért. — Kendergyári értekezlet. Váro­sunkban a kender kikészitőgyár létesítése ugy látszik mégis csak megvalósul. Ez ér­demben ugyanis f. hó 20 án — szerdán — délelőtt 10 órakor a városháza nagytermé­ben értekezlet lesz tartva, amelyre városunk polgármestere az érdekelt gazdaközönségefc meghívja. Ezen az értekezleten — mint ér/esülünk •— a kenderkikészitőgyár szövet­kezeti alapon megalakul. — Arcképleleplezésí ünnepély­Lélekemelő szép ünnepély folyt le mult va­sárnap délután a pápai iparos ifjúság ön­kéző egylet helyiségében. Ekkor lepiezték le nagy ünnepély keretében Faragó János el­nök arcképét, melyet az egylet az elnök iránti szeretete és tisztelete jeléül megfeste­tett. Az egylet helyisége zsúfolásig megtelt diszes és előkelő közönséggel és a midőn egy küldöttség által meghívott elnök a te­rembe lépett, zajos éljenzéssel fogadták. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével vette kez­detét. Ezután Balclauf Gusztáv püspöki tit­kár tartotta meg az ünnepi beszédét Gyu­rátz Ferenc püspök helyett, ki gyengélkedése miatt nem vehetett részt az ünnepélyen. Be­szédében méltatta az elnök érdemeit, ki már 10 év óta az egylet iránt atyai szeretettel viseltetik. Végül kérte, hogy továbbra is lel­kes vezetője legyen az egyletnek. Ezen vég­szavai között lehullott a lepel az arcképről, mely aktus zajos éljenzésre késztette a meg­jelent közönséget. Az énekkar Jilek Ferenc ref. tanító vezetése alatt üdvözlő dalt éne­kelt, mire Faraqö János meleg szavakban mondott köszönetet az ünneplésért, ígérve, hogy továbbra is az lesz az egyletnek, ami eddig volt. A dalárda egy énekszáma után Piri Lajos szavalta el ,,A magyar ifjúság­hoz" eimü költeményt. Végül Hajnóczhy Béla ipartestületi elnök üdvözölte az elnököt és buzdította az ifjúságot munkaszeretetre és művelődésre. A lélekemelő ünnepély a Szó­zat eléneklésével befejezést nyert. Este nyolc órakor Vajda Sándor vendéglőjében társas­vacsorát rendezett az egylet elnökének tisz­teletére, amelyen számos felköszöntőkben él­tették az ünnepeltet. A társasvacsora éjfél­kor ért véget. — A negyedik gyógyszertár. A belügyminiszter tudvalevőleg Németh Dezső gyógyszerésznek a negyedik gyógyszertár fel­állítását az Erzsébet városrészben engedé­lyezte. Németh Dezső erre vonatkozólag kér­vényt nyújtott be városunk képviselőtestüle­téhez aziránt, hogy a város a gyógyszertár helyét a Győri-uton a Hungária-szállótól a Tirol-vendéglőig terjedő utcarészen jelölje ki. Kérvényében előadja, hogy ő ez irányban kérte is a patika felállítását és csupán a vármegyei határozat jelülte ki az Erzsébet­városrészt. Nézetünk szerint ezen kérvényt nem a városi képviselőtestülethez, hanem a belügyminiszterhez kellett volna intézni, hisz a képviselőtestület ily értelemben már meg­hozta a határozatát. — Elutasitott felebbezés. Váro­sunk képviselőtestülete elhatározta, hogy a Csatorna-utcában levő Moravek-fele házat a nyugdij-aJap terhére közcélokra megveszi. A vármegye törvényhatósága városunk ezen ha­tározatát megsemmisi tette és utasította a vá­rost, hogy fedezetül más alapot jelöljön meg. Ezen határozat ellen a városi ügyész a bel­ügyminiszterhez felebbezett, ki a felebbezést elutasította azzal, hogy az ügyész a felebbe­zésre a képviselőtestülettől felhatalmazást, nem nyert és hogy nem látja be azt, hogy a város erre a célra más fedezetet nem je­lölhetne ki. — A pápai ág hitv. ev. leányegy­let f. évi február hó 24-én esti 6 órakor a gyülekezeti nagy tanácsteremben felolvasás­sal és szavalatokkal egybekötött hangversenyt rendez. — Milyen kedvezményeket nyuj tanak az egyes varosok ipari válla latok létesitésóre ? Ebben a fontos kér­désben a „Honi Ipar,, szerkesztősége nyi­latkozásra birta az egyes, ipari szempontból fontos városok tanácsait. Temesvár, Kassa, Kolozsvár, Arad, Sopron, Marosvásárhely, Baja, Kecskemét, Debrecen, Komárom, Sza­badka, Székesfehérvár, Selmec és Bélabá­nya, Hódmezővásárhely,Szatmár-Németi ta­nácsai nyilatkoztak már a „Honi Ipar" ban a városaik által nyújtott kedvezményekre vonatkozólag. A ,,Honi Ipar" folytatja a so­rozat közlését és városunk polgármesterét is felkérte nyilatkozattételre,' ki erre már megadta válaszát. Mihelyt a lista teljes lesz, füzet alakjában fogja kiadni a városok nyi­latkozatait. A füzet felöleli azt a kérdést is, hogy az egyes városok milyen iparvállalatok létesítésére alkalmasak. Minthogy az állam által nyújtott iparfejlesztési törvény mellett okvetlenül ismerni kell az egyes városok álláspontját az uj alapitások iránt, a legna­gyobb érdeklődéssel tekinthetünk ezen mű megjelenése elé. — Köszönetnyilvánítás. Krausz Vilmosné urnő szives volt az izr nőegylet­nek 10 koronát ajándékozni mely nemes szivü adományért hálás köszönetét nyilvá­nítja. Dr.. Lövij Lászlóné elnök. — Tenyészbika vásár. A veszprém­megyei gazdasági egyesület 1907. márczius hó 3-án Veszprémben tenyész-bika vásárt rendez. Bejelentéseket február 28-ig elfogad az egyesület titkári hivatala. — Műkedvelői szinielöadás. A pápai keresztény munkás-egyesület folyó hó 24 én a Jókai-kör helyiségében műkedvelői színielőadást rendez, amelyen szinre kerül Erdőssy Károlynak „Az igazság felé" című színműve. Felvonások között az egyesület énekkara fogja a közönséget mulattatni. Az előadást Zsilavy Sándor kt.-laki tanitó rendezi. — Csak pár napig látható Pápán a Kossuth Lajos-utcában Salamon király tem­ploma fa-faragmányban 250-szeres kisebbí­tésben az első művészi munka, a- mit sok püspök, mérnök és bölcsek által irt elismerő levelekkel bizonyítható. A templom boltive­ken körül korlátok és kapukkal aranyból ki­dolgozva. A szentek szentjéhez parancsolat, az arany asztal 12 kenyérrel, arany gyertya­tartó és aranyoltár, az előcsarnok és kut, a nagy oltár márványból. A bíróság az arany karzaton áhol a nők állottak. A virágkert, 71 drb. aranyszék, ahol a Szanhedrin ültek. A férfi és papi helyek, a lépcsők ahol a Le­viták játszottak. A függöny gyár a hol a leá­nyok dolgoztak. Az összes őrtornyok, mak­tárak és melléképületek természetes márvány­kőből 105 épülettel. A remek mű naponta d. e. 10 órától éjjel 12 óráig beléptidij mel­lett látható. A n. é. közönség szives pártfo­gását kéri a -kiállító, ki a remek művet 9 éven át faragta saját kezűleg. — Megbüntetett szénkereskedő. Mayer Mór pápai lakos szénkereskedő f. hó 13-án a rendőrkapitányság által 100 korona pénzbüntetésre lett itélve, mivel a házhoz szállított 10 szenes zsákot nem ólomzározta le és a zsákokban 50 kiló szén helyett 48 kiló találtatott. — Felülfizetósek. A refm. énekegy­lct által f. hó 3-án rendezett tánczmulatsága alkalmával felülfizetni szívesek voltak: Gáty Zoltán, Jákóy Géza, Kis Tivadar, Sa­áry Lajos, Zsilinszky L. 5—5 K. Brunner János, Seregély Lajosné 4—4 k. Kigyóssy János 3 k. Antal Géza, dr. Balagh Gyula, Barthalos István, Bokor Anna, Faa Mihály, Frauendienst Viktor, Galamb József, Kis József esperes, Lakos Béla dr, Németh Ist­ván, Pethes János, Sipos József, Széky Ala­dárné, Szupics Gyula, Tar Gyula, Török János 2-2 K. Kiss István czipész, Vági János 1.60—1.60 fii. dr. Baranyay Ferencz, Borbély Jánosné, Borsos Gábor, Csajthay Dániel, Császár Györgyné, Csoknyay Dénes Csurgay Lajos, Csurgay Gyula, ifj. Edelé­ny i József. Faragó János, Gyenge József, Halász Sándorné, Halász Mihály, Jilek Fe­rencz, Katona Józsefné, Kemenczky Lajos, Kii? Elemér, Kis Gáborué, Kiss Ferencz, Kovács Sándor, Kovács István, Körmendy Béla, dr. Körös Endre, Lasonczy Jenő, Mol­nár Károlyné, Németh Kálmán, Olé Sándor, Svarcz Istvánné, Tóth Sándor, Varga Gyula 1—1 K. Antal Mihályné, Franesics Sándor, 60-60 fii. Pados József 50 filL Burján Ká­roly, N. N. 40—40 fill. Fogdaják a nemes­szivü felülfizetők e helyen is az énekegylet hálás köszönetét. Köszönetet mondunk még Borbély Mariska és Kovács Mariska kisasz­szonyoknak a rendező szallagok díjtalan el­készítéséért. A rendezőség. — Általános feltűnést keltenek min­denütt a „Milleniumtelep", Nagyősz, Toron­'tál megye, szőlőoltványai, melyek már az első évben 1 Vt—2 m. magasságra fejlőd? nek és a szőlőbirtokosoknak tetemes hasz­not hajtanak. A telep nagy magyar vagy német vagy román vagy szerb nyelvű tő­árjegyzékét mindenki ingyen kapja, ki cí­mét lev.-lapon tudatja. — Iluska cróme. Igen jó kéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely l ko­rona a Városi gyógyszertárba Fő-utca 17. Pápai m. kir. -i.yakönyvi kivonat. Születtek. Hosszú Gizella leánya Mária rkath. — Kurai látván kocsis és neje Madarász Ka­talin leánya Jolán rkath. — Steinbeíger Fe­rencz boltőr és Gróner Karolina fia Ottó izr. — Polgár józsef földmivelő és Vaspék I Ágnes fia István rkath. — Kis Károly föl<1 ­! mivelő és Varga Mária leánya Ilona ev. ref,

Next

/
Thumbnails
Contents