Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-02-10 / 6. szám

ó-vfoly-ain. 1907. febrixár ÍO. e. széüizCL , 0 V Y KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : EM WBMktm. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ARM1N könyvkereskedésében. Vásárcsarnokot Pápának ! Az országban általánosan érezhetővé vált gazdasági és ipari pan gás konzekvenciájaként mind kiáltóbbakká lesznek országszerte ama panaszok, melyek a megélhetés lehetőségének megnehezüléséről szólnak, arról a drágaságról, mely különösen az élelmiszereknél olyan fokozatos, de állandó drágaságot teremtett, hogy a vidéki városok vezetőségeit, a helyi viszonyokhoz mérten, mindinkább arra törekednek, hogy célszerű eszközökkel és intézményekkel lehetőleg megkönnyítsék a lakosság megélhetését. Ama vidéki városok sorában, melyekre nyomasztólag hat az országos közgazgasági és ipari pangás követ kezménye, ahol szintén alaposan megérezni a piaci árak már szinte tart hatatlan emelkedését, bizony ott van szűkebb pátriánk : Pápa is, hol a piaci árak meghaladják a fővárosi nívót. Ezek konstatálása után azt hiszszük, hogy legkevésbbé sem döngetünk nyitott kapukat, ha ismét felszínre hozzuk a városfejlesztés program rajának egy régen vajúdó kérdését : a vásárcsarnokot, mely eszmét jó lesz végre kikaparni a feledés reáboruló porából s lankadatlan buzgalommal vinni a megvalósulás felé. Szentül meg vagyunk győződve arról, hogy Pápa város lakosai között alig találkoznék valaki, aki ne lenne hive az eszmének, aki nem ismerné ama előnyöket, amelyeket egy vásái csarnok létesítése biztosit s igy minden bővebb indokolás nélkül bonthatnánk zászlót a vásárcsarnok létesítésének eszméje mellett. Mindenekelőtt azt kell plauzibilissé tennünk, hogy mennyiben várjuk a piaci áruk csökkenését a vásárcsarnok intézményének megvalósításától ? Köztudomású dolog, hogy nálunk még vidáman folyik az „elővásárlás amely abból áll, hogy derék kofáink a városon kivül meglesik a pápai piacra igyekező termelőket, kik nem viselik a városi terhet, könnyebben s olcsó pénzért adhatják portékáikat, mit valamely aránylag csekély haszon mellett annál szivesebben tesznek, mert meg vannak kímélve a helypénz kiadásaitól, sőt a tekintélyes időmegtakarítás is előnyükre válik. A kofa azonban a termelőktől eléggé olcsón beszerzett portékát behozza a piacra, a vételárhoz hozzácsapja a maga helypénzkiadasát, ezt megfűszerezi, legkevésbbé sem szerény „polgári hasznával" s a jámbor fogyasztó fizethet az elszegényedésig s ha alkndni mer, akkor örüljön, ha néhány gorombaság árán megmenekül. A vásárcsarnok természetszerűleg megszüntetné ezeket az anomáliákat. Mert elsősorban is meg lenne határozva az árusítás megkezdésének egy bizonyos órája, amelyet megelőzőleg tilos lenne az eladás és vétel s ezzel már részben gát vettetnék az TÁRCZA. Két erős emberről. Vállas, köpczös, fekete ember volt a tekintetes ur, különben pedig az első járásbiró a hazámban. Czigányfekete ábrázatját még czigányábbá tette, hogy ritkásan bár, de himlőhelyes is volt. Akik a járásbíróságot szervezték, jobban ösmerhették a tekintetes urat, mint mink, mert mi elladdig azt se fölöttébb tudtuk, hogy hites ügyvéd a tekintetes ur, a neve se volt kiírva uri öregháza kisajtaja fölé czintáblára. Bérese, kocsisa, kapása, akármilyen cselédje, vagy azoknak az atyjukfia ha bajba keveredett, hogy azt okos nyomba igazítja, ha igazsága van, azt igenis sokan tudták. Meg azt, hogy a homok-földjei partosára ákáczfa-erdőket ültettet és a szőllejébe messzefoldről hozatja a csupa oltványfát, a kapásnak pedig megparancsolja, hogy addig, még nem termett valamelyik fa, egy oltóágat le ne merjen venni, majd aztán, ha az a körte vagy alma érdemes lesz adhat róla ágat érdemes embernek : módjával. Aki megköszönt valamit a tekintetes urnák, ha cselédje volt, ha cselédjeinek atyjafia, apróra megtudakolta, hogy és mint dülŐzött ki a kapitánynyal. bíróval a borfináncziával és egyéb alkalmas potentátokkal s igen elégedetten dörzsölgettni azalatt Zrínyi Miklósé-forma kurtás szakállát, — Aztán mivel tartoznék a tekintetes urnák, amiért nyomba igazított, — szokta volt kérdeni a bajavégiett ember. — Mivel tartoznál, ebadta ! Volt-e már früstök ? — Nem, uram, egyéb a hajnali harangszónál. — Nohát eredj, majd ád a szakácsné egy pohár pálinkát. De meg ne patkold a kocsmában, vagy a boltban 1 — Isten őrizzen meg . . . — Nono. Megállj csak, hadd lám a botodat. Vetted-e, vagy magad csináltad ? — Nagyárakra szolgál a szőlőm, tekintetes ur, van az árakháton elegendő vadfa. Ez vadkörtefa. — Látom. Majd ha egyszer a télen nagyon ráérsz, nekem is csinálj egy ilyenforma botot, de pirosítsd meg. Tudod-e, hogy kell ? — Oltott mészszel. — Avval. — Meglesz, tekintetes uram. Isten áldja meg. — Isten hirivel! Mindenki tudta, hogy a tekintetes ur, ha a messze tanyára mén, se visz fegyvert; csak odatett a derekába egy meglett fustélyt. A cselédjei sokszor mondták maguk közt, hogy nem szokott bántani senkit se, de nem is volna jó vele összekeveredni. Mert a kátyúba ragadt rakott szekeret kiszak aj tj a a sa rbul, ha háttal nekiveselkedik. Hanem jó ember. Sohase nevet, de nem is káromkodik. Ránéz az emberre (szól is, nem is), — tisztul az ember előle. Senkit se becsült. Te volt neki Bablé Gyurka is, a csősz, pedig azt öreg Bablénak ösmerték már azok is, akik negyvennyolczban együtt voltak vele: őrsereg. Mikor a tekintetes ur járásbiró lett, furcsa is volt az az embereknek, hogy ha ugy ösmerte őket, mint az almafájait, ugy szólította, hogy kend, hogy maga, hogy ön. Igaz, hogy csak a hivatalában, de ki is vett belőle mindent ami igaz. Ugy megzavarta az embert. Azzal a megbecsüléssel. Odakint a tanyán, a szőlőben meg rá sem emlékezett semmiféle bajra semmiféle vallomásra. Megint: „Te Gyurka volt neki az a Bablé, akit a

( Nagyháznál meggyörgyözött. És most se tétetett a kocsijára puskát, csak botot. A tanyára ritkábban járt ki, mint azelőtt, de apróbbra is megnézett mindent. Sose lehetett tudni különben, hogy mikor tart egzámentot, néha három hétben se látták, olykor meg három nap is egymásután. A jakabmonostori tanya öregbérese kanászgyerek korában szegődött arra a tanyára Se épület, se kut, se fa nem volt ott, akikezdetitől fogva ne ismert volna. Az épületek teteje, a kútágas, sok minden változott aztán. A régi cselédek elhaltak, vagy szőlőt vettek, s lakni odamentek.