Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-12-15 / 50. szám

mizsna kell, hanem kenyér. Vagyis : kenyérkereseti mód. Ha végigtekintünk a nagy nem zettársadalom képén, vagy csak egy egy városnak, például Pápa városának társadalmát vizsgáljuk meg ama rétegeiben, amelyekben erősebb, iz galmasabb a kenyérküzdelem: azt tapasztaljuk, hogy ezeknek nőalakjai legnagyobb részben tévedezve, bizonytalanul, iránytalanul állanak a nagy létküedelem hullámai között; s nem találnak támaszpontot, amelynek segítségével mindennapi kenyerüket, fennmaradásukat becsületes uton módon biztosíthatnák. Egy részök kínosan, keservesen kenyérkereseti forráshoz jut; a másik rész elbuhik. És még mindig nagy számban maradnak olyanok, akik leírhatatlan nélkülözéssel, nyomorral küzdve, inkább meghalnak, hogysem alamizsnát fogadnának el. Ezeknek az érdekében, akik ez időt a maguk képzettségi fokával a társadalomban nem bírnak kenyeret biztositó munkatéren elhelyezkedni, — fordulunk mi most a humanizmus szellemében fáradozó, lelkes nőinkhez, a jótékonyság nemesen érező, ismert, kiváló alakjaihoz. Először is arra kérjük önöket • lássák be, hogy a humanizmus szelleme a XX. században már nemcsak alamizsnálkodást vár a jótékonyság gyakorlásában buzgólkodó áldott jólelkektől. Ma már az alamizsnálkodásnál sokkal fontosabb és nemzetgazdasági szempontból is különösen mélyreható közérdek, hogy a magyar nemzettársadalom minden munkaképes alakja, egyéne a neki megfelelő munkatéren érvényesülhessen. Ne kö nyöradományokkal foglalkozzanak tehát a fórumon (azt el lehet csendben otthon is végezni) hanem fogjanak hozzá egy derék nőgeneráció neveléséhez. Alapítsák meg itt Pápa városában a női gazdasági iskolát! Ebben az iskolában tanítsuk meg a vagyonosabbak müveltlelkü leányait a helyes, okos, beosztó gazdálkodásra ; a, szegéyebb néprétegek leányait pedig olyan kenyérkereseti munkaágakra, amelyek az ő létöket a mai nagy, lázas közgazdasági versenyben is határozottan biztosítják. A szép cél érdekében nyerjék meg nőink segítőtársul férjöket is ! Fogjanak munkába a haza- £s emberszeretet, uieg a tökélesedés szelleme nevében. aross i907 d-c. 12. Pápa város képviselőtestülete csütörtökön délután a városi képviselők nagy érdekldése mellett közgyűlést tartott. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Jbaáry Lajos, Gaál János, Wittmann Ignác, Ács Ferenc és Bihhj Sándor képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester bejelenti, hogy a thatóság városunk azon határozatát, hogy a Kossuth Lajos utca megnyitásakor felmerült 9444 kor. 23 fillér összeget folyószámlára felvegye, ugyszinte a Lőwenstein Adolf és neje 3000 koronás alapítványra vonatkozó határozatot — jóváhagyta. Napirend előtt dr. Lövy László a pápasümegi vasút ügyében kérdést intéz a polgármesterhez, miután a már egy izben ez érdemben tett interpellátióra adott válaszában ezen ügy napirendre tűzését egy bizonyos terminushoz kötötte, mely terminus már lejárt,hogy miben áll az ügy ? Polgármester azon megnyugtató válaszát, hogy a vasúti bizottságot egy hét leforgása alatt egybehívja és javaslatot provokál, ugy az interpelláló valamint a képviselőtesület tudomásul vette. Keresztes Gyula a lóvásártéren előforduló kocsi torlódásokra vonatkozólag intéz kérdést a polgármesterhez, egyben szóvá teszi, hogy a korcsolyapályára idő előtt eresztik a vizet, kéri enneh orvoslását. Az első kérdésre Szoholy Ignác rendőrkapitány válaszol, kijelenti, hogy a kocsitorlódásoknak előidézője nem a rendőrök által átvett lóbárcák, hanem az állatoknak megvizsgálása okozza. A második kérdésre polgármesterünk adta meg a választ azzal, hogy a Sportegyesülethez átirat intéztetett, melyben a vizet a korcsolyapályára csak akkor eressze, ha a fagyos idők bekövetkeznek. A válaszokat ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Herz Béla n legutóbbi haszárnyatüznél tapasztalta, hogy a fél éjjel égő lámpákat eloltották, jóllehet tüz esetben ez Mara azonban elkomolyodott e szavak hallatára s igy szólt : — Ide hallgass most s jól vigyázd meg, amiket mondok. Tudora, hogy a városi emberek, az olyan urak, mint te vagy, mind hazudnak. De azért én bizom benned, mert szeretlek. Hanem jaj neked, ha valaha arra gondolnál, hogy megcsalj. Akkor inkább ne születtél volna, mert a mi fajunk boszuálló, nem bocsát meg semmit, Roger szivéretette a kezét és ugy es küdött örök hűséget a szépséges •czigányleánynak. * Mara szerelme egyszerre szenvedélyes, gyermekes és zsarnoki is volt. Sirt, ha Roger egy perczet is késett, uton útfélen fél tékenységével üldözte, ugy hogy a festő a saját társadalmi kötelezettségei teljesítését már alig tudta összeegyeztetni szerelmével s érezte, hogy az idyll nem tarthat sokáig. Elhanyagolt mindenkit s ha jött a találkozó órája, észnéikül rohant s otthagyta a leg kellemesebb társaságát is. Végre Roger maga is kezdte megsoballani a czéltalan ismeretség fentartását. Kezdte észrevenni, hogy terhére van Mara. A szép Thorinsné is mindjobban kezdte figyelemmel kisérni s feltűnt neki, hogy Roger minden meghívás elől kitér. Egyszer aztán véletlenül rájött a titokra s akkor Roger elmondott neki mindent, egyúttal pedig elhatározta, hogy szakit Marával. Amint azonban a lakására ért, egy czédulát talált az asztalon. Nagy iromba betűkkel arra kérte Mara, hogy csak még egyetlenegyszer, utoljára tegye meg, hogy beszéljen vele s kijelölte a találka helyéül azt a nagy sziklaomladékofc, amely ott meredezett a tenger pártja fölött. Estére kérte a találkát, hogy a parti őrök tekintete elől is rejtve legyenek. Roger ekkor gyanakodott legelőször és tanakodott magában, hogy elmenjen-e a találkozóra. Félt a botránytól is, de azért vonzotta valami titkos vágy a leány után. Nem szólt senkinek, zsebébe tette a revorverét, s vacsora után megindult a kijelölt hely felé. A tenger gyengén morajlott, s az esti szellő csupa virágillattal volt tele. A leány már várta az ifjú festőt: —• Roger, — szólt az ő csábos hangján, — már éppen egy hete nem láttalak. Igaz, hogy már nem szereted a te kis Ma radat? S aztán mint a kigyó, ugy fonta át ölelő karjaival nz ifjú nyakát, aki szinte elszédült a leány forró leheletétől. Újra beszélt neki hízelgő szavakat, újra esküdözött, de a leány hajthatatlan maradt, s ügyesen kisiklott a karjai közül. — Nem, Róger, amit kívánsz, az le hetetlen. Inkább feláldozom érted a szabadsagomat, áldozatot hozok, megtagadom a természetemet, a fajomat, s megyek veled a kőházakba, a falak közé, csak szeress, csak a tied lehessek . . . S az ifjú most — talán véletlenül — elárulta magát. — Ez lehetetlen, Mara 1 — szólt és a leány ugy érezte, mintha eltolta volna magától. Erre aztán vad indulattal támadt rá, s szemei lángokat löveltek: — Ugy ? Lehetetlen ? Te gyáva féreg ! Te rókaszivü hazug kutya! Megcsaltál ? Jaj hát neked, hétszer jaj neked ! S mint egy ókori jósnő, a hold ragyogó tányérja felé fordulva, érthetetlen szavakat mormogott, s ugyanabban a pillanatban Roger egy hatalmas ütéstől találva, a földre rogyott. Most mind a hárman apa, anya és Mara nekiestek Rogernek, s egy pillanat alatt hozzákötözték egy, a tengerből kiálló sziklához s aztán eltávoztak. Roger csak jó két óra múlva tért magához ájulásából, s csak akkor vette észre, hogy milyen borzalmas helyen borzalmas halált választott számára Mara bosszúja. Dagály közeledett s neki menthetetlenül a vizbe kell fúlnia. A habok már a lábait nyaldosták s ez mégjobban magához téritette. Mikor egy hullám az arczába csapódott, akkor elkezdett kiabálni, s később ordított, mint a vadállat. A viz egyre nőtt körülötte. Az álláig ért már, s ha tudta volna, kiitta volna a tenger minden cseppjét, hogy életét megmentse. Most egy hatalmas hullám közeledett íeléje, amely egészen eltemette, s akkor ugy érezte, hogy kínjai megszűntek s csend, üres csend támad körülötte, a halál néma csendje. * Ugyanebben a pillanatban egy robogó szekér vágtatott az országúton az erdő felé. A feketé szakállos férfi vérig korbácsolta a lovát, az öreg czigányasszony pedig a kocsi fenekén húzódott meg. Csak a leány ült a szekér oldalán, ós mereven nézetra, arrafelé, ahol Roger a tenger fenekén feküdt. Szemei még akkor is lángot löveltek, s ajkai még akkor is bosszút lihegtek és átkot szórtak . . .