Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-12-08 / 49. szám

sok okos ember töri a fejét. Nem sorozván magunkat a fejtörők közé, tartózkodunk a tanácsolgatástól. Csupán arra kívánjuk • a figyelmet irányi tani, mi az, ami teljes bizonyossággal célra uem vezet. Céltalan a gazdasági élet vérkeringésének megakasztására irányuló minden erőszakos beavatkozás, vonatkozzék az akár a termelésre, akár a fogyasztásra. Operációk idején a pillanatnyi alákötések megkönnyítik az orvos munkáját, de a kötés huzamos fenntartása üszkösödést, elhalást okoz. Téves irányban mozogni céltalan dolog, erő pazarlás, mely deprimálást okoz. Ami a di ágaságnak Pápa városában leendő csökkentését illeti, arra nézve elfogadható tanácsokat is tartalmaznak azok a véleményes jelentések, melyeket e tárgyban a polgármester és az alispán legközelebb a pénzügyminiszterhez felterjesztettek. Nem szándékozunk a javaslato kat részletesen bírálni, csupán azt a helyes gondolatot ragadjuk ki, mely egyrészt a termelés fokozását, másrészt a forgalom oly mértékű korlátozását célozza, mely az egészséges versenyt biztosítja, a monopolizálást kívánja. Tulajdonképen ez mindé n, amit a drágaság csökkentésére tehetüuk. A termelés fokozása természetes következménye a fogyasztás fokozódásának. Ez a természetes processus nem járhat ez időszerint árcsökkenéssel. — Az árcsökkenést a termelésnek a fogyasztás fokozódását meghaladó, tehát nagyobb kínálatot biztosító fokozása idézheti elő. Ez az árcsökkenés a doloo- természeténél, a termelés és fogyasztás fentebb érintett természetes viszonyánál fogva nem lehet nagy ; csak éppen enyhítő. Ha már most azt a kérdést vetjük fel, hogy melyek azok a produktumok, a melyeknél a termelés fokozása és a mesterséges drágítás kor látozása elsősorban szükséges, arra az alapra helyezkedhetünk, melyet a polgármester említett jelentésében megépített; fokozni kell az életszükséglet cikkek termelését és korlátozni kell a monopolizálás kifejlődését és drágító hatását ugyanezeknél a cikkeknél. Elsőrendű életszükségletek : a lakás, ruha, a tüzelő-anyag, az élelmi cikkek (köztük első helyen a tej, tejtermékek, a lius, kenyér, fő zelékek). Hogy mik volnának e tekintetben a teendők, arra nézve más alkalommal szándékozunk egy két szót mondani. Ezúttal csupán arra a megjegyzésre szorítkozunk, hogy a cselekvés 12 órájában vagyunk. Amerikában a konjunktura homloKou van sújtva. Megtántorodását a gazdasági élet láncoiatosságánál fogva mi is érezzük, sőt nyögjük. Az ütést esés fogja követni. A drepressió uton van. Most keli a segítség, hogy kibírjuk az átmenetet. Később az olcsóbbulas szükségszerüleg beáll. Addig egyrészt csikarjuk ki az olcsóbbodást, másrészt lanatnak és a közel jövő szivet bizseregtető, sejtelmes boldogságának. Szendrői Kata is, amint ott feküdt patyolatágyában, tágra nyitott szemmel meredve a sötétségbe, a szive dobogását hallgatta. Ez ő . . . Eljött . . . Éretted jött ... Megerezted, ugy-e ? Amint a közeledbe ért . . . Mikor reád nézett . . . Ugy e bár, azt az édes, kínos nyilatást a sziyedben még sohasem érezteg eddig, csak az ö lá tásán? A forróság még sohasem csapott ugy az agyadba, mint mikor ő rád vetette mosolygókét szemét? És felvirradván karácsony első nap jára, Daczó András oldalán Szendrői Kata zugó agygyal, dobogó szivvel, el-elakadó lélekzettel haladt az egyszerű kis falusi templom felé vezető uton ... Az Isten házában pedig — nem tudott imádkozni, mert minden gondolatát egy eddig teljesen ismeretlen férfi kötötte le. Az orgona bugásán át mintha az ő hangját hallotta volna, az ő magas, délczeg termete, férfias arcza, mosolygó SÍ ép két szeme ott kisértett közvetlen közelében, ugy hogy tőle nem láthatta a szűz Anya és a kisded Jézus arczát, hiába mormolta gépiesen megszokott könyörgéseit, a lelkében, mely egészen zavart volt az édes ijedtségtől, ilyenformán fohászkodott: „Örökkévaló Isten, könyörülj rajtam ! Légy velem életem e nagy változásában. Ha ez a szerelem, amire vártam, amiről eddig csak titkon álmodoztam, ugy add. hogy ez üdvösségemmé és ne kárhogatommá váljon. Ámen?" És ünzep harmadnapján, Radnódfáján történt, a Radnóthyak oszlopcsarnokos házának egyik sarokszobájában, hogy a fiatalság mindén mulatsagból kifogyva, leült kártyázni. Szendrői Kata Daczóval egy kis asztalkát foglaltak le az ablakfülkében. Mind a kettő maga elé egy csomó pénzt rakott és elkezdtek játszani. A vesztes állandóan Kata volt. Egyik játszmát a másik után nyerte el tőle Daczó András, mialatt a pénz a leány elől csak fogyott, fogyott. A fiatalember hiába volt minden igyekezetével azon, hogy forduljon a koczka, egyszer-kétszer, ha sikerült is vesztenie, a következő pillanatban újra ő seperte be az aranyakat nagy restelkedve. Kata pedig mindig nagyobb és nagyobb tételeket rakott, hazardabbul játszott, mint a. ledsZenvedé lyesebb kártyás. Arcza kipirult a játék hevétől, vagy talán még inkább a delejes férfiszemnek szerelmes nézésétől. Bolondítóan szép volt. Daczó azt sem tudta már, ezen a világon van-e. Minden számítás nélkül vakon játszott és mégis — nyert és újra nyert. — Ne.rn, nem játszom tovább ! — emelkedett fel hirtelen. — Miért ? — kérdezte Kata ártatlan hangon, miközben újra osztott. — Ez őrültség ! Iiyen még nem történt velem . .

r. — Úljön le kérem. Maga hiv ki ! — Még most se fáradt bele ? — kérmindazok, akik fixre vagyunk utalva, korlátozzuk önként a fogyasztást. Ha önként nem tesszük ma, megtesszük holnap szükségből. Tarczy Lajos emlékezete. — i907. december 6. Fényes ünnepély keretében ünnepelte meg a pápai kollégium egyik hirneves és kiváló tanárának Tarczy Lajosnak emlékezetét születésének 100 ik évfordulója alkalmából. Tarczy nemcsak a pápai kollégiumnak volt félszázadon át nagy érdemeket szerzett tanára, de egyszersmind a XIX. század első felében a magyar tudományosságnak egyik büszkesége, kit filozófiai és természettudományi munkáságáért az Akadémia rendes tagjai közé választatott, nagy Természettana az Akadémia nagy jutalmát nyerte el. Ez okból képviseltette magát az ünnepélyen Alexander Bernát, Frölich Izidor és Hegedűs Istvánnal az Akadémia, de képviseltette magát elnökével Beöthy Zsolttal és titkárával Kozma Andorral a Kisfaludy-Társaság is' amelynek eiső aesthetikai pályázatán Tarczy szintén jutalmat nyert. Az ünnepély a kollégium nagytermében rendkívüli nagy és diszes közönség jelenlétében folyt le. Megnyitóul a főiskola zenekara Gáty Zoltán vezetése alatt a karmester saját szerzeményű nyitányát játszotta el nagy hatással. Ézután Antal Gábor dunántuli egyházkerület püspöke üdvözölte azokat, kiket a tudomány ós irodalom harcosa iránti tisztelet hozott egybe a főiskola kebelébe. Üdvözölte a tudományos intézetek megjelent kiküldötteit, a Tarczy-család jelenlévő tagjait és a komárommegyei Hetény község (Tarczy születési helye) küldöttségét. Röviden méltatván Tarczy működését kiemelte azt, hogy egy iskola életére és eredményes működéséré nézve minden oktatási rendszernél fontosabb a tanár egyénisége. Egész működését a tudománynak önmagáért és tanítványai iránt való szeretete hatotta át. A tanítványok hálájukat azzal is lerótták iránta, hogy nevére jótékony alapítványt dezte kétségbeesetten Daczó. — Hisz már nincs mit vesztenie ! Kata egy pillanatra lehunyta szemét, aztán csendesen, hogy a másik alig hallhatta, igy szólott: — Elfogadja utolsó tételül ? Itt megakadt. Leány volt ; büszke és szemérmes lelkű. Nem bírta szóval kimondani, hogy egész életét, jövendő boldogságát tette fel e pillanatban egy hitvány kártyalapra. De a másik éppen abból értett, amit elhallgattak előle. Kihívta a szivkirályt és ezzel az egy hívással el volt döntve mindkettőjük sorsa. Szendrői Kata a rákövetkező farsangon férjhez ment Daczó Andráshoz és az akkori világ csodákat beszélt a boldonságukról. — Végezte elbeszélését a nagymama, megsimogatva Szendrői Gitta selymes haját. Ez a simogatás mintha beszélt volna. — Okulj az édesanyád példáján, kis lányom. Várj te is. Ne menj férjhez, mig el nem jön az, akiről átvirrasztott, sejtelmes éjszakákon álmodol. Mert mondom, nincs e földön nagyobb boldogság, mint ahhoz menni akit szeretünk. Persze ezt ti, a XX. század szkeptikus, hipermodern leányai nem hiszitek. — Én hiszem nagymama, — mert én is . . . A szerény külsejű, halvány fiatal po éta ott a közeli ablakfiilkében ugy érezte, hogy a karácsonyest minden édes bübája az ő lelkére szállott e pillanatban. -mmm