Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-12-01 / 48. szám

és erös fékező erejével az ingadozásokat megakadályozná. Természetesen nem a minden áron ellenzékieskedni akaró törekvéseket kell helyeselni, valamint az örök hizel^ést és hátgörnyesztést sem, hanem mindig meg kell adni a férfias igazmondásnak, a szókimondó nyiltságnak a maga helyét és hogy az érdek nélküli képviselőt értéke szerint beesülni és nem üldözni kell. Azt nem szükség talán külön hangoztatni, hogy a részrehajlatlan vitákban megérett közügyek mennyivel nagyobb megelégedettséggel és öntudattal tölthetik el vezetőinket, mint a sok idétlenül világra jött tervezgetés. A részletekbe bocsátkozni jelen esetben nincs szándékunkban, de ugy hiszik, hogy mindenki igazat fogadni abban ezen általános vázolás után is, hogy erőteljes és jóakaró városi képviselőtestületre városunknak igen nagy szüksége van. Városunk polgárságának kell tudni és tudhatja is, mire van Pápa városának a haladás érdekében szüksége. Nem kell ott a városháza tanácstermében kontároskodni, hanem igazi és egyszerű lelkes lokálpatrio tizmussal tessék megragadni a dolognyelét s ha már egyszer költekezünk a város rovására legyen is látszatja, még pedig olyan, hogy alkotásainkra magunk is, mások is elmondhassák, hogy ez is, az is — megérte az árát. Az ilyén haladásnak van értelme s maradandó értéke és becse, mig ellenben a rendszertelen gazdálkodás inkább kárára, mint hasznára válik a városnak. Ebből azt hiszük máielég volt. A város tanulhatott, és okulhatott már eleget a maga kárán, most már lássuk egyszer a haladás terén az uj irányt. Lássuk a haladás és a fejlődés rendes medrét ! Visszaíérö magyarok. Amit s.em a kivándorlási törvény, sem a rendészeti intézkedések, sem hangzatos ujságezikkek nem tudtak elérni : a kivándorlás tnegakaszfását, azt ime az amerikai pénzválság meg hozta nekünk. A minap már egyik kivándorlási hajónk hétszáz magyar kivándorlót hozott haza ; most pedig kétezer magyar ember szállott hajóra Newyorkban, bucsut mondva az uj világnak. Ha a gazdasági viszonyok egyhamar nem javulnak meg Amerikában, akkor még megérjük, hogy visszajön az a számra nézve félmilliót is meghaladó magyar, ki tul az oczeánon keresi megélhetését. íme, nincs olyan rossz, hogy va lami jó oldala ne volna. Az amerikai pénzválság bennünket is sujt, mert hiszen a kamatlábat azért emelték fel az európai pénzintézetek, hogy Amerika ellen védekezzenek. A tűrhetetlen drágaság is összefügg ezzel a kérdéssel. De a nagy válságnak reánk nézve megvan az a jó következménye is, hogy visszaküldi hoz zánk elvesztett magyar véreinket. Amerikában nincs szükség mostanában a magyar munkáskézre ; mert a nagy vállalatok összevonták termeiésüket és kevesebb munkaerőre levén szükségük, csapatosan bocsátják el munkásaikat. A mi véreinket tehát nem a honvágy, hanem a kényszerűség hozza vissza ; nem tudnak többé ke nyeret keresni tul az oczeánon. Jön nek haza százával, ezrével. A magyar kormánynak a kötelessége, hogy munkával, keresettel lássa el őket. Meg keli valósítani azt a beruházási törvényt, mely csak az évekig tartó obstrukczió miatt nem nyerhetett életet. Most valóban nagy szükség volna közmunkára, hogy legyen keresete a szegény embernek. Nem szabad a hazatért magyar véreinkben azt a hitet kelteni, hogy itt nem élhetnek meg a két kezük munkája után. De egyéb tennivalója is van a — Barátom, épp az a baj, hogy nagyon is mégnéztem, sőt már majdaem bele is szerettem. — Oh, oh '? . . . Hiszen ha jól tudom vőlegény vagy? — De naiv vagy ! Vőlegény vagyok, meg is nősülök, és — legalább ez a szándékom — becsületes férj leszek de azért, hogy ne érezzek vonzalmat más hölgy irányában, ezt igazán nem értem. De hisz magad montad, hogy csúnya. — Csúnya? Ki mondta ezt? Mit tu dom én, hogy szép-e vagy csúnya. Egyik pillanatban szép, a másikban csúnya és ezek a legveszedelmesebbek. — Szóval udvarolsz neki. Gazdag legalább ? -— Dehogy gozdag. Egy szegény elemi iskolai tanítónő, még hozzá özvegy. Abban azonban tévedsz, hogy udvarolok neki. Kü lönben is bolondság az egész dolog. Vagy öt-hat hónappal ezelőtt egy czikket hozott hozzám a jótékonyságról és nevelésről. Ez a hölgy barátom valóságos apostol a mes terségében s nagyon sokat vitatkoztam vele tudományos kérdésekben, de persze megegyezni soha sem tudtunk. Közben mindig jobban megtetszett Letitja — igy hívják őt — s amikor egy barátom, Lovati meghívott a „bölcsek

0 ülésére, őt is elhívtuk. — És Letita szeret téged? — kérdé a kapitány, akit kezdett a dolog érdekelni. — Azt hiszem, igen, de minden komolyabb gondolat nélkül. Végre az ügyvéd megszólalt: — Azt hiszem megérkeztünk. Egy félig nyitott kis kapu előtt álltak meg. melyet Ranzo kinyitott. Nyitott folyosón mentek végig, majd beléptek egy nagyobb terembe, amelyben vagy húszan lehettek. A jelenlevők egy emelvény körül foglaltak helyet, amelyen egy fehér ruhába öltözött idős hölgy ós két fiatalember ült. A kapitány és Bruno megálltak az emelvény előtt s Bruno bemutatta a jövevényt. Az emelvényen ülő hölgy Kurchoff grófnő volt. A kövér, csúnya, hatvanon felüli örég matróna föltette kettős pápaszemét és bántó orhangon szólt Brúnónak: — Üljenek le, most éppen előadást tar tun k. Figye 1 jenek. A kapitány leült a legelső sorban és figyelemmel szemlélte a történendők. A „bölcsek" társaságát az öreg grófné oktatta. Valami titokzatos tanokat hirdetett, sötét, rejtélyes frázisokkal és átszellemült taglejtésekkel ; mindha csupa budhista lett volna együtt. Clemente csak hallgatta az épületes előadást, amelyekről már széleskörű olvasottsága révén bírt némi fogalommal s egyszer csak azt vette észre, hogy egy tőle nem messze ülő fiatal asszony a fejét egészen feléje fordítja ós folytonosan őt nézi. Ha ő is ránézett s tekintetük találkozott, az asszony elpirult és elfordította a fejét. Szépnek nem volt mondható és mégis . . . Clemente ugy érezte, hogy ez az arcz sokkal jobban érdekli, mint a bölcselkedők okoskodásai s tanakodott magában, ki lehetett ez az asszony. Az öreg grófné a jelenlevőket meghívta egy csésze teára s akik a meghívást elfogadták, az első emelet felé tartottak, a ; grófnő lakásába. Clement Brúnóra várakozott, aki ak! kor már Letitiával beszélgetett : — Jöjjön fel egy csésze teára. A grófnőnek pompás teája van. — Mr.jd mikor | Clemente-ot meglátta, neki is odaszólt: Gyere te is kapitány, menjünk együtt. Aztán bemutatta a kapitányt Letitiá1 nak, aki ismét oly erélyes és fürkésző pillantással tekintett Clementre, mint azelőtt: — Jó, hát nem bánom. Menjünk fel ! a grófnőhöz. Kellemes, lágy hangja volt, de Clemente ugy yette észre, mintha abból a rezgő hangból fájdalom törne fel. Az arczárói is szomorúság tükröződött vissza. MIT IGYUNK ? hogy egészségünket megóvjuk, mert; csakis a természetes szénsavas 'ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. Minden külföldit fölül mul hazánk termé szetes szénsavas vizek királya: a in ÁG N ES: Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORVÍZ ! Olcsóbb a szódavíznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár : Oszwald János urnái Pápán.