Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-11-17 / 46. szám

— A szinügyi bizottság pénteken | délután Mészáros Károly polgármester el- I nöklete alatt ülésl tartott, amelyen Pálmay j Ilka fogadtatására a szükséges intézkedé- j sek megtételek. Elhatároztatott, hogy a | színház ujjá építése tárgyában, ha a szűk- j ség azt megkívánja, a kultuszminiszterhez j subventio iránt intézett memorandumot kül- | döttségileg fogják átnyújtani. Engedélyt ' adtak továbbá arra, hogy a Pálmay mű- ; vészestélyen a zenekarban is székek helyez- j tessenek el. Végül kimondták, hogy ha a j szinháíban felemelik a helyárakat, a szín- j ház átengedési dija 30 koronáról 50 koro- j nára lesz felemelve, kivéve ha ezen elő- j adások helyi jótékonycélra lesznek fordítva, j — A járásbirőság köréből. Ke­ményffy Aladár járásbíróságunkhoz nemrég kinevezett aljárásbiró pénteken foglalta el hivatalát. — Eljegyzés. Rozenberg Miksa sop­roni füszerkereskedő eljegyezte Weltner Etelkát, Weltner Dezső helybeli kereskedő bájos húgát. — Pálmay művészestély. Városi színházunkban holnap megtartandó Pálmay­est műsora a következő : 1. Valse d* Amour. Moskovskytól. Előadja Hajós Károly zene­szerző. 2. a) Chanson de Flórian. B. Go­dard; b) The Gondoliers. A. Suliivan; c) Adieu Grenade. P. Henri; d) Altató dal. Dr. Szirmai A. Előadja gróf KinsJcyné Pál­mag lika. 3. Intimitások. Előadja Tollagi Adolf. 4. Az ácslegény és a színésznő. Irta dr. Szirmai Albert. Előadja Batizfalvy Elza. 5. Szoknya nóta. (Facipős Tánc.) Donaldson E. A kis bögre. Előadja gróf KinsJcyné Pál­may Ilka. 10 perc szünet. 6. Eeho de Wi­enne. Irta Sauer Emil. Előadja Hajós Ká­roly zeneszerző. 7. Szavalat. Előadja Batiz­falvy Elza. 8. A zsúr szirén. Dal. Irta Wei ner István. Előadja Tollagi Adolf. 9. Párje­lenet a „Huszárcsiny" cimü népszínműből. Előadják gróf Kinskyné Pálmay lika és Ba­tizfalvy Elza. Kezdete 8 órakor. A rende­zőség fenntartja magának a jogot, hogy a jelzett műsor számait a szükséghez képest megváltoztathassa. A színház fűtve! Az estély tiszta jövedelme a Petőfi-ház javára fordittatik. — Huszárezredünk gyásza. Vá­rosszerte nagy részvétet keltett huszárez­redünk kezelőtisztjének Erdélyi József fő­hadnagynak f. hó 12-én történt hirtelen ha­lála. Kedden este a tisztikar társaságában « megvacsorázott, hazament megfürdött és amidőn a fürdőkádból kilépett szívszélhűdés érte és nyomban meghalt. Hozzátartozóit másnap reggel táviratilag értesítették, kik a temetésre megjöttek. A hirtelen elhunyt főhadnagyot pénteken délután katona pom­pával temették el. A temetésre egy szakasz gyalogos huszár Kováes Kálmán főhadnagy vezetése alatt kivonult. Ezredünk tisztikara Froreich Szabó Ernő ezredes vezetése alatt teljes számban megjelent a temetésen és nagyszámú közönség részvételévei kisérték ki az izr. temetőbe, ahol örök nyugalomra helyezték. — A városi mérnök hivatalos órái. Városunk polgármestere a legutóbbi közgyűlés határozatából kifolyólag a városi mérnök hivatalos óráit a következőkép ál­lapította meg: november 1-től május l-ig: péntek, szombat, vasárnap és hétfő délelőtt 9—11-ig és délután 2—4 ig, május 1 tői október 31-ig : péntek, szombat és vasár­nap délelőtt 9—11-ig és délután 2—4-ig. A mérnök hivatalos óráit a városi irattárban tartja. — A Pápai Takarékpénztár át irata. Városunk polgármestere tudvalevőleg átiratot intézett a Pápai Takarékpénztár igazgatóságához, melyben a takarékpénztári épületnek a Gráf és Németh-féle házakért bizonyos módozatok melleti átengedését kérte. Az igazgatóság ezen átiratra választ adva kijelenti, hogy a felajánlott helyre semmi esetre sem reflektálnak. Erre a fe­leletre azonban mi meg reflektálunk ! — Kvassay Károly temetése. Fé­nyes katonai pompa es impozáns részvét mellett helyezték örök nyugalomra a szom­szédos Kéttornyulak községben az alagi ló­versenyen szerencsétlen véget ért Kvassay Karoly huszárhadnagyot. A koszorúk hal­mazával elfödött koporsó a kastély bejára tánál lett felállítva, melyet a családtagokon kivül a győri 9 ik huszárezred tisztikarának, a szombathelyi lovagló tanfolyam küldött­sége, a helybeli huszárezred tisztikar egy küldöttsége Kralovánszky Gyula őrnagy ve­zetése alatt., a vidék összes notabilitásai és a környékből összesereglett lakosság vett körül. A temetésre kivonult helybeli hu­szárezredünk egy lovas szakasza Barcza Zoltán főhadnagy és egy gyalog szakasza Vöerös Tibor hadnagy vezetése alatt. A te­metési szertartást Pethö Lajos p.-kovácsi plébános végezte Kriszt Jenő helybeli es­peres és Csaplár Antal salamoni plébános segédletével. A szertartás alatt a budapesti operaház énekkarának 6 tagja gyászdalokat, adott elő. A beszentelés után az egész gyá­szoló közönség a közeli sírbolthoz ment, ahol a szerencsében véget ért hadnagyot örök nyugalomra helyezték. Sirbatételnél ezredünk gyalogos szakasza a szokásos sor­tüzet adta. Másnap a helybeli plébánia temp­lomban a megboldogult lelki üdveért rek­viem lett tartva, melyen a családtagokon kivül nagyszámú közönség is részű vett. — A telefon mizériák ügyében a helybeli postafőnökséghez a polgármester által intézett átiratra megjött a válasz. A J főnökség némi részben indokolva látja a pa­naszt és a bajok megszüntetése végett jelen-, tést tett a soproni igazgatósághoz. Meg­jegyzi, hogy a kellemetlenségek nagy ré­szét az előfizetők okozzák, mert türelmet­lenek sőt vannak olyan előfizetők kik az „általános tudnivalót" nem ösmerik. Az ér­velés nagyon gyenge I Tessék több hivatal­nokot alkalmazni a telefonhálózathoz. — Nyilvános köszönet. Özv. Blau Adolfné urnő szives volt a Malbis Arumim egyesületnek 50 koronát ajándékozni, mely nemesszivü adományért hálás köszönetét nyilvánítja Schischa Adolf pénztáros. — Borellenörzö bizottság tagjai. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága m. hó 14-én tartott közgyűlésén az 1908, 1909 és 1910 évekre a Pápa városi borellenőrző ! bizottság tagjaiul Baranyay Zsigmond és Hajnóczky Béla pápai lakosokat, a pápai járási borellenőrző bizottság tagjaiul Mi­hályi Géza mihályházai és Walla Géza nó­rápi lakosokat választotta meg. — A Perutz gyári önképző-kör tegnap este tartotta meg a Jókai körben I első nyilvános estélyét, melyről lapunk leg- ; közelebbi számában emlékezünk meg. — A kereskedelmi iíjuság köré- ] böl. A helybeli ker. ifjúság önképző köre Szilveszter estén egy nagyobbszabásu tánc­mulatsággal egybekötött estélyt rendez,' melynek műsora összeállításában a rende­zőség már most fáradozik. — Köszönetnyilvánítás. TWallenstein \ Dánielné urnő szives volt az izr. nőegylet- 1 nek 10 koronát ajándékozni mely szives ! adományért legszívélyesebb köszönetemet j nyilvánítom dr. Lővy Lászlóné elnök. — Búcsúzó. Mindazon jóbarátoktól j . és ösmerősöktől. kiktől Daruvárra való el- 1 költözésem folytán, ahol az ottani urada- ) lomnál a főgépészi állást fogadtam el, sze­mélyesen nem búcsúzhattam el, fogadják ez uton szívélyes „Isten .hozzád"-ot, Egy­ben kijelentem, hogy szikvizgyáramat, me­lyet szabad kézből eladni óhajtok, mindad­dig mig erre megfelelő vevő nem jelentke­zik, feleségem személyesen tovább fogja kezelni. Paksy Károly gépész. — Felfedezett nagy szónterület. Köztudomásu dolog, hogy a Bakony vidé­kén nagy szénterületekre bukkantak és még tolyton fúrásokat eszközölnek. A mult hét folyamán Járiföld-puszta közelében levő döbröntei erdőben nagy szénterületre buk­kantak, melynek kiaknázására — mint ér­tesülünk — a szakközegek nagy súlyt fek­tetnek. Bárcsak igaz volna ! — Nöi zenekar Pápán. A Korona­kávéházban péntek óta Hermanovszky igaz­gató és Lukáska karmester vezetése alatt egy r.ői zenekar játszik, kik művészies já­tékukkal huzamosabb ideig Bécsben és utóbbi időben állandóan Budapesten nagy feltűnést keltettok. Különös tetszést arat a 10 éves Cecília, ki művészi stylben kezeli a szárnykürtöt. A 12 éves Natália a hege­dűt, a 8 éves Katinka a flótát, az 5 éves Dórácska a dobot szinte mesteriesen keze­lik. A hangverseny közben mozgófénykép előadás lesz tartva. A szórakozni vágyó kö­zönség különös figyelmébe ajánljuk a női zenekart. — Elveszett csomag. Mult hó 25-éu pénteken este 7 óra után a vasúti állomás­ról a vasúti állomásról a városba igyekező társaskocsiról egy csomag leesett s elve­szett. A csomagban 2 drb kockás szürke színű posztó, 18 pár fekete gyermek ha­risnya, 2 pár szines női harisnya, 2 darab fejre való kendő, 1 darab női pongyola (kék, fehér virágos), több férfi gallér és kézelő volt. A csomag a szegény kocsis legény gondjaira volt bízva, ha meg nem kerül neki kell a kárt megtéríteni, a megtaláló vagy aki tud a csomag hovajutásáról je­lentkezzen a rendőrségnél. — Baleset. Klaszek István szombat­helyi lakos mozdonyvezetőt amint íolyó hó 4 én a mezőlaki állomáson áthaladt a gyors­vonatával a répa rakodó munkások kösül valaki állitölag véletlenül egy répával ar­czul dobta. Nem hiszünk a véletlenség!) ek, pajkosságból eredt a fent leirt elítélendő ostoba cselekmény amelynek a tettését saj­nálatra nem lehetett kideríteni. — Iluska créme. Igen jó kéz és arcbőr finomitó az „Iluska créme" 1 tégely 1 ko­rona a Városi gyógyszertárába Fő-utca 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Molnár Gyula lovász és Kapcsándi Ka­talin leánya Karolina ág. hit. ev. — Hor­váth Gyula kocsis és Tóth Julianna fia La­jos ág. hit. ev. — Knapp József kőmives és neje Papovics Karolin fia József rk. — Egresics János tanitó és Klára Szeréna fia János Sándor Kálmán rk. — Varga János ács és Egejéd Erzsébet leánya Erzsébet rk. — Németh János szabó és Tóth Mária fia Ferenc ev. ref. — Balog Sándor kocsis és Zsédenyi Lídia fia Sándor ág. hit. ev. — . Körmendy Dezső kertész és Németh Julianna leánya Julianna rk. Halottak. Sckoffer Istvánné béres neje rk. 22 éves agy kéri ob. — Hoffmann Istvánné rk. 59 éves szívbaj. — Erdélyi József m. kir. honvéd főhadnagy kezelő tiszt izr. 42 éves szívbaj. Ház asságot kötöttek. Ihász István rk. napszámos és Száj ki Mária rk. — Fuchs József rk. máv. és Joó Ágnes rk. — Pápai József rk. cseléd és Ivjáií Terézia rk. — Pillér Zsigmond rk. csizmadia és Németh Viktória rkath. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYE?

Next

/
Thumbnails
Contents