Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-11-17 / 46. szám

Géniusz bekötött szemmel hovatovább a vidékre menekül. Nem gyengíteni, de erősíteni kell tehát ezt a szent érzést s megbecsülni az ezt féltékenyen ápoló helyeket, mint a rómaiak az oltárok tüzét, a törökök szent berkeiket. Nincsen tehát éppen a magyarság szempontjából semmire sem égetőbb szükség, mint egy a magyar fajszeretettől s nemzeti eszmétől áthatott jó városi vagy községi törvényre. A városokat, községeket fel kell szabaditani a vállukra rakott óriási tehertől, hiszen ami funkciót végeznek, azok nagyrésze jóformán állami feladat. Kivetik, szedik az állam adóját, illetékét, fogyasztási adóját, anyakönyveznek, segédkeznek sorozásnál, övék a közegészségügy, rendfentar tás, az őrködés vagyon- és életbiztonság felett. S mindezekért hol a rekompenzáczió ? A vármegyéket még csak segiti az állam. Törvényileg dotácziót szavaz meg részükre, a városok segítsége azonban kimerül abban, ha akad jólelkű pénzügyigazgató, aki pár száz koronával olcsóbban játssza kezükre a fogyasztási adó jövedelmét annál, mint amennyit talán egyesektől kaphatja az állam. Szó van ugyan a közegészségügy s a rendőrség államosításáról, de az utóbbi még a távoli jövő ze ii éje. Pedig a városok megmentésé! vei sietni kell. Összeroppannak a pótadótehertől, stágnálnak, vergőd nek. Helyes tehát az az indítvány, hogy az állam, ha már a jelen nyo; masztó körülményei között másként nem teheti, legalább olcsó kölcsönnyújtással siessen a városok segit i ségére. Igenis, ne a jobbára spekuláczióra alapított fővárosi s más vidéki hitelszövetkezetnek megmenté| sére pazarolja az állam az ország millióit, de a vidéki városok felsegitésére. Mennyi közczél, megoldatlan | feladat kínálkozik itt minálunk is, | mely csak azért nem oldható meg, mert nincsen reá pénz, olcsó hitel. A főváros kultuszából elég volt, Ébredjünk mi vidéki nagyobb városok ! Kérjünk, sürgessünk, sőt követeljünk. A nemzeti kormánynak éppen az a sürgős feladata, hogy azt erősítse, amiben nemzeti, államfenntartó erő rejlik. Egy mesterségesen emelt és a nagy jómódtól ledérségre hajló főváros elveszhet, de a n e m z e t nagysága, jövője az okos, czélszerü magyar politikával naggyá tett vidéki empoiiumokban van. Városi közgyűlés. i907 nov. 11. Pápa város képviselőtestülete hétfőn délután rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés tárgysorozatának összes pontjai az áll. választmány javaslatai alapján nyertek elintézést. Nagyobb felszólalások nem történtek, csupán a városi mérnők fizetés rendezésénél történtek felszólalások de végeredményében az áll. vál. javaslata lett elfogadva. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére dr. Hirsch 1 Vilmos, Zsilinszky Lajos, Walter Sándor, Herz Béla és Bitlitz Ferencz képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt elnöklő polgármester bejelenti, hogy Eöry Szabó Sándor városi képviselő elhunyt, indítványozza, hogy emléke jkvileg örökítessék meg a gyászoló családhoz pedig részvétnyilatkozat intéztessék, mely indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadja. Bejelenti továbbá, hogy a vármegye törvényhatósága a városnak Pityinger István és a pápai kath. legényegylettel kötött lakbérleti szerződést továbbá a barakk-kaszárnya céljaira megvett telkek vételárának a Pápai Takarékpénztártól folyószámlára való felvételét — jóváhagyta. Ugyancsak napirendre térés előtt Fischer Gyula eziránt szólalt fel, hogy fölterjesztés intéztessék a keresk. miniszterhez, miszerint azon vonathoz, mely Sopronból. Budapestig indíttatik, s melyhez nekünk Győrött délelőtt csatlakozásunk van, az ellenvonathoz is csatlakozásunk legyen Győrött olyképen, hogy a jelenlegi esti vegyesvonat később inditassék. Miután polgármester jelenti, hogy ezen kérdést a legközelebbi közgyűlés napirendre kitűzi, áttértek á napirendre. 1. Néhai Szladik János és Osvald Dániel alapítványára vonatkozó oklevél bemutatása. A képviselőtestület Szladik János alapító oklevélt elfogadja, néhai Oszvald Dániel alapító oklevelét azonban csak akkor, ha a hagyatéki eljárás teljesen rendezve lesz és az ingatlanok elárverezve lesznek. 2. Görög Károly kéri, hogy az általa bérbe vett Korona vendéglő bérleti szerződése Zámolyi Dénesre ruháztassék át. urat megkérje, ne méltóztassék akadályozni a házasságát. — En ? — Igenis. Mert a méltóságos urnák csak egy szavába kerül és ha azt tetszik mondani, hogy nincs ellene, hát a Tercsike édesanyja sem fogja tovább ellenezni. És tessék elhinni, méltóságos uram, hogy én becsületes ember vagyok s egy kis pénzecském is van, nevezetesee ezerötszáz korona, ami elég az ilyen keztyüs-üzlethez. És jó bizonyítványaim is vannak. Bánky azt hitte, őrülttel van dolga. — Jó, jó, csak menjen haza. A fiatalember hálálkodott: — Az Isten is meg fogja áldani érte a méltóságos urat és én mindig jó sógora leszek, majd meg tetszik látni. A büszke kamarás hátrahúzódott s villámló szemmel nézte a vakmerő embert: — Nem értem. A fiatalember kissé megzavarodott : — A Tercsiről beszélek, kérem alásan, az Olga méltóságos asszony testvéréről, akit el akarok venni. — Ugy ? Nagyon rossz, helyen jár, kérem. Semmiképp sem, tartozik rám. Hátat fordított és kiment a másik szobába. Az együgyü iparos-segéd pironkodva távozott. Este igy szólt Bánky Zoltán a feleségéhez : — Edes Olga, nem tudtam, hogy magának még testvére is van, aki egy keztyüshöz. vagy mihez akar férjhezmenni. Ma itt járt nálam az az ember, s biztosított, hogy jó sógorom lesz, csak járjak közbe érdekében a maga anyjánál. — Én nem tudtam róla, s nem tehetek róla, — felelt Olga, s köny szökött szemébe. A férj talán nem is vette észre s hidegen, gúnyosan folytatta : — Nem akadályozhatom meg családjának tagjait, hogy azt cselekedlenek, ami nekik tetszik: de szeretném, ha meg lennék kímélve hasonló esetektől. 8 azt hiszem, leghelyesebb volna, édes Olga, ha maga tudtára adná családjának, hogy a maga férjhezmeneteiével megszűnt a kapocs, mely magát hozzájuk füzi. — Hogyan érti ezt ? — szólt a nő s ajka remegett. Büszke ós fagy os volt a felelet : — Gondolom, elég világosan beszéltem. Szeretném ha megszűnnének a kegyed látogatásai édesanyjánál, melyek ilyen félreértésekre vezetnek. S nagyon óhajtanám, hogy kegyedben ezután csak Bánky Zoltánnét látnák és semmit mást. — Erről nem szólt nekem, mikor nőül vett — rebegte az asszony és lángpirosság öntötte el arczát. A férj csak vállát vonogatta. — Gondoltam, hogy saját tapintata is kitalálja azt. Hiszen tudja, hogy esküvőnkön nem vett részt senki a maaa családjának a tagjai közül. Azóta sem volt érintkezésem velők. Csak annyit tudtam, hogy édesanyja valami tanárnak az özvegye. — Tanítónak. — Lehet, hogy ugy mondta. Már nem emlékszem. Én tanárt gondoltam. De mindegy. Nem volt semmi kifogásom ellene s szégyeltem volna puhatolózni. Azt azonban mégsem gondoltam, hogy ennek a házasságnak a révén olyan viszonyok közé keveredhetem. Mondja csak ki egyenesen, hogy korpa közé keveredett. — Lehet, hogy akkor az,É gondolta. Én is azt gohdoltam akkor, hogy szeretem. Azóta gondolkoztam ezen és most már igazán nem tudom, igy volt-e, vagy csak magunkat ámítottuk ? — És most ? — szólt a férfi. Hangja tompa volt az elfojtott indulattól ; de a gőg erősebb volt benne minden egyéb érzésnél. — Most ? Most egyszerre mintha megnyílt volna a szemem, olyan tisztán látok. A mi egész házasságunk hazugságon épült. Maga feleségül vett engem, mert másképp meg nem kaphatott és engem elvakított a hiúság, Olyan nagy szerencse volt az ilyen szegény leánynak. — Esküszöm, Olga . . . — Én becsületes ember vagyok — viszonozta Bánky Zoltán. — Értem, hogy mit jelent az, arait mondott. Nem akar elválni tőlem akkor sem, ha már nem szeret. Bánky Zoltán kinyitotta száját, hogy hevesen feleljen: de büszkesége győzött fájdalmán. Jól van, ha ily könnyen itt birja hagyni ez az asszony, hát menjen. — Nem akadályozom abban, hogy cselekedjék belátása szerint, Mikor özvegy Juhászné megtudta, hogy történt, keserű szemrehányásokat tett leányának : —- Az Istenért, Olga, mit cselekedtél ? Így elrontani ilyen nagy szerencsét ! Ugy látszik, édes anyám, hogy nem voltam ilyen nagy szerencsére való — 1 felelt Olga vállvonva.