Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-01-06 / 1. szám
előadása volt, ki Gabányi „A tót tánczmester" cimü monológját rendkívüli ügyességgel adta elő. Ezt követte Drach Jolán szavalata, ki Ábrányi „A nábob" cimü költeményét nagy hatással szavalta. Taps fogadta a podiumon Nobel Jozefát, ki Nagy Endre „Jön a vőlegény" eimü monológját adta elő. Előadása túlhaladta egy műkedvelőtől várható előadást, amit a közönség zajos tapssal bizonyított. Az estély műsorát , Forgács László és Krausz Pista szereplése fejezte be, kik .,A javíthatatlan" cimü monológot a közönség osztatlan tetszése mellett adták elő. A miisor befejezése után a tánc követ kezett. Az első négyest 80 pár táncolt,a > Szünóra alatt éjfélkor a szokásas újévi üd. vözlések után jux alakok felvonulásával mulatatták a közönséget. Szünora után'^fokozódott jókedvvel fogtak újra a tánchoz, mely csak hajnali 5 órakor ért véget. Ezen jótékonyczélra rendezett estély alkalmával felülfizettek : Szőlősi Béla, Barna Ignátz, Koréin Vilmos, Krausz J. M. fia és Társa, Lázár Ádám, Scliór Ernő, Kövesi Károly, V áradi Béla, Pollák Rudolf, Fischl Adolf, Krausz Miksa, özv. Kern Józsefné, Steiner N., Breier N. urak és Weiszman nővérek, 2 — 2 K. Weltner Dezső, N. N Schvach Henrik, Schvach Mór, Weisz Jónás, Stern Lipót, Goldstein József, Zommer Pál, Rosenfeld Sándor, Pribert Miksa, Eisler Mór, Lázár Miksa, Tausz Jenő, Szántó Károly, Révész Jenő, Hoch Lajos, Beke Jenő, Rechnitzer Henrich, Lővy Kálmán, Dr. Győrke Sándor, Breier Dávid, Schiller Jenő, Benedek Oszkár, Forgács László, Placsek. Zoltán, Rosenberg Béla, Klein Zsigmond, Glanz Béla, Kovács Mihály, Franki Mór, Friedman Samu, Ney Viktor, Bleier Hermán, Niskim Eskenassim, Walenstein Sándor, Freund Pál, Benedek Henrick, Bilitz Henrich, Lunczer Jenő, Gotlieb Jenő, Kelner Jenő, és Weisz Andor 1—1 K. Beck Oszkár, Koritschóner Lajos és Ferber Mór 60—60 fillér. Ejland Ernő, Lővy Gyula, Politzer Gáspár, Sonenfeld Miksa és Braun Miksa 40—40 fillér. A lenti felülfizetéseket köszönettel nyugtázza a nyilvánosság előtt a kör vezetősége valamint köszönetét nyilvánítja a vezetőség a szereplőknek is. KARCZOLA T a ~m u-Xij 3=LÓ-t:r?ólHalotti tórt ültüuk a mult héten. Eltemettük az ó-évet örömmel, már azért is, mivel általánosságban nagy panasz volt reá, és annál nagyobb örömmel és lelkesedéssel üdvözöltük az uj évet, melytől boldogságot, szerencsét és jólétet remélünk. Valóban nevetség is ez! Minden uj esztendőben egy és ugyanazon nótát fujjuk és a végén ugyanezen jeremiádokat énekeljük. Ez már bevett szokás és azt mindaddig folytatjuk mig csak rajtunk nem ülik meg a halotti tórt. De hát másként ez nem is lehet ! A mikor mulatságról, ünnepségről van szó, ott aztán akad elég pasasér. Ha egész éven át nem adódik ürügy arra nézve, hogy éjiéi utánig kimaradhassunk, ugy bizonyára a Szilveszter este megadja rá az alkalmat. Ezt ugyan nem magamra vonatkoztatom, hisz mindenki tudja már, hogy nekem az volna az ünnep, ha éjiéi előtt térnék nyugalomra, de igenis vonatkoztató azokra a férjes urak és kordában tartott fiatal emberekre, kik tudnának esetleg lumpok lenni, ha a papucskormány, vagy a félelem nem kényszerítené őket a szolidságra. A Szilveszter éjjel ezeknek az uraknak kettős öröm. A régi legénység jut eszükbe és ilyenkor kimulatják magukat tisztességesen a Szilveszter rovasára. Ami a szilveszteri estélyek lefolyását illeti, azok a sablonos rendszer alapján zajlódtak le. A Kaszinóban a hagyományos társasvacsorával vette kezdetét és az elkerülhetlen tánccal nyert befejezést az újév üdvözlése. A tánc végeztével, mely már túllépte az 5 órai harangszót volt ugyan még egy kis családi értekezlet, mely határozottan sziikebb körre szorítkozott és rendkívül kedélyes volt, de az erről való megemlékezés nem tartozik a krónika keretébe. A krónika számára erről a Kaszinó estélyről elég annyit felemlítenem, hogy rendkívüli kedélyes lefolyású volt és ha ez a hangulat megmarad a megjelent körökben ugy Karnevál herceg fényes diadalutat fog tartani városunkban. A sziveszteri estélyek fényét emelte még a Griff szálló nagytermében lejátszódott és kitáncolt éjszaka, ahol a kereskedelmi ifjúság búcsúztatta el az ó-évet és üdvözölte az ujat. Ez alkalommal Merkúr lovagjai fényes bizonyítékát adták nemcsak üzleti hanem vállalkozási szellemüknek is. Üzleti szellemüknek azzal, hogy oly vevőközönséget toboroztak Össze az estélyre, melyre igazán el leher, mondani, hogy „noeli nie dagewesen". Annyian voltak, hogy majdnem el sem fértek a tágas nagy helyiségben és a táncoló párok még a szegleteket is kitáncolták. Vállalkozási szellemüknek pedig azzal adták fényes tanújelét, hogy olyasmire vállalkoztak, melyre eddig nem vállalkoztak. Vállalkoztak pedig arra, hogy a közönség türelmét próbára tették és szellemi produktiókkal fűszerezték az estély prologját. A vállalkozás sikerült, amennyiben a közönséget, mely rendes körülmények között türelmetlen szokott lenni és táncra vágyik, előzetes szórakozásban is részesült. Erről az estélyről a krónika részére az jegyezhető fel, hogy túlzsúfolt volt ugy erkölcsileg mint anyagilag fényes sikert aratott, a kereskedelmi ifjúság létjogosultságát fényesen igazolta és a tancospárok egymásnak nem tehettek szemrehányást. Ami a szorosabb kapcsalkodzást illeti, az a nagy tömegben teljesen elmosódott a krónikás árgus szemei elől. Ha még azt jelzem, hogy Szilveszter éjjelen sok kombináció lett téve, mely hivatva volna több lángoló szivet egybekötni és ezen évet tényleg a boldogabb évekhez sorozni, végeztem a heti krónikával s most nekem sem marad egyébb hátra, mint az uj év küszöbén ezekhez a kombinációkhoz : Sok szerencsét kívánni! Frici. Az hírlik, hogy a kereskedelmi ifjúság szilveszteri estélyen nagy rumli volt. Az hírlik, hogy Szilveszter éjjelén sokan be voltak falazva. Az hírlik, hogy Karnevál herceg az idén rövid kötelet kapott. Az hirlik, hogy Pápán többen az újévet két éjjelen át üdvözölték. Az hirlik, hogy Szilveszter éjjelén többen az ebéd izét érezték. Az hirlik, hogy Szilveszter ejjelén több helyen „az üzlet érdekében" is mulattak. Az hirlik, hogy a pápa—ukki vasútvonalnál nem nézet hanem községi eltérések vannak. Az hirlik, hogy Pápán uj-év napján sokan panaszkodtak a fillérek ellen. Az hirlik, hogy .a Pápai Közlöny szerkesztője az uj-évet az ó-év szerint fogja járni. ZE3C IE E -- Személyi hir Esterházy Pál gróf néhány napi itt tartozkodás után, állomáshelyére Debrecenbe viszautazott. — Hoitsy Pál városunk orsz. képviselőjének jutott azon méltó kitüntetés osztályrészül, hogy újév napján az egész koalíciós párt nevében a miniszterelnököt üdie. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a mult évről sok hátralékot hozott az újévbe. Az hirlik, hogy Pápa városának nagyobb a hire mint a jövedelme. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnkre napról-napra büszkébbek vagyunk. Az hirlik, hogy a polgármester újra a kendergyárat dörzsöli. Az hirlik, hogy a rendőröknek az éjjeli örök kívántak „boldog újévet". Az hirlik, hogy a Kaszinó szilveszteri estélyén a kedélyesség tetőpontra lépett. — Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága folyó hó 16-án délelőtt 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart. — Vasúti ülés. Az állandó választmány ad-hoc vasúti bizottsága tegnap délután ülést tartott, melyen a pápa—ukki vasút ügye lett tárgyalva. Hosszas vita után elhatároztatott, hogy ugy Fábián Lajos valamint Rechnitzer Béla engedményes felszólitatik, miszerint az általuk tervezett vonalról sokszorosított térképet terjesszenek be, hogy ezáltal a bizottság tagjai az útvonal helyes irányáról kellő tájékozást nyerhessenek. — Igazgatói kinevezés. Méltó előléptetés érte a helybeli tanítóképző egyik képzett és jeles tanárát. A kultuszminiszter ugyanis Amberg József képezdei rendes tanárt a temesvári áll. tanítóképezde igazgatójává kinevezte. Távozásával nemcsak az intézetre, melynek elismert szaktekintélye volt, de társadalmunkra is nagy veszteség, mert rokonszenves modoránál fogva közliszteletet vivott ki magának. Amily sajnálattal vesszük tudomásul távozását époly örömmel gratuláljuk őt ezen megérdemelt előléptetése alkalmával. — A pápai törvényszék vissza, állítása ellen ugyancsak erőlködnek a veszprémi testvéreink. Veszprém város képviselőtestülete az igszságügyminiszternél memorandummal támadja meg jogos kívánságunkat és már legközelebb ezen memorandumot a miniszternek át is nyújtják. Csak tessék nekik ha jól esik, mi nem félünk az ilyen ijesztgetésektől. Ami pedig az ottani sajtóban megjelent egyes kirohanásokat illeti, arra lesz még néhány szavunk. — Grófi vadászatok. Gróf Esterházy Pál cs. és kir. huszárhadnagy, mult héten Pápán időzése alkalmából, december 30-án, a hitbizományi urodalmához tartozó „ugodi" erdejében szarvasokra vadászott, amikor is 6 szarvastehenet ejtett el Év utolsó napján pedig a pápai várkertjében tartott vadászatott, melyen a líelybeli Nimródok közül is többee hivatalosak voltak. A vadászaton 42 nyul és 7 fácán került téri-