Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-08-25 / 34. szám

Pápa város fejlődése és virágzásának sorsa el van döntve és ezek kétségbevonhatlan bizonyitékot szolgáltatnak arra nézve, hogy Pápa városának meg vannak minden feltételei, melyek ügyének önálló, megyei gyámkodástól független vezetésre vindieálják. Ezen megindokolt és jelzett viszonyaink és körülményeink teszik kötelességünkké, hogy előrántsuk az önállóság kérdését a feledés homá lyából és városi hatóságunk figyelmét ezen nagyhorderejű kérdés megoldására felhivjuk. Az idő és alkalom sohse volt és talán nem is lesz oly kedvező mint a jelenlegi helyzetben. Rajta tehát: tegyünk és dolgozzunk e fontos cél elérésében. A cél, melyet ezzel elérünk igen üdvös, nem egyébb, mint a város közjava

y a polgárság közösérdeke. Ily üdvös auspiciumok mellett csak a didergő szűkkeblűség és a rövidlátó elfogultság nem tart velünk, a polgárság túlnyomó része az általunk kitűzött lobogóhoz csatlakozik, melyre irva van hogy : Önálló törvényhatósággá kell Pápa városának alakulni! Á városok helyzetének javítása. Pécs városa az illetékes miniszterekhez és a képviselőházhoz feliratot intézett a városok helyzetének javítása érdekében. A feliratot megküldte városunknak is, hogy közgyűlésén tárgyalva azt, csatlakozzon a mozgalomhoz, melyet előreláthatólag minden város örömmel felkarol. Maga a felirat egyes részletei a következőképen hangzik : A városoknak ez a szerepe különösen nálunk Magyarországon bir nagy jelentőséggel, hol a gazdasági, társadalmi és kulturális élet a kibontakozás állapotában van, hol a gazdasági és szellemi erők végső megfeszítésével kell pótolni hosszú idők mulasztásait. Ez a megfeszített munka, a reájuk háramló feladatok megoldása olyan nagy anyagi terheket ró a magyar városokra, hogy annak viselése máris bénitólag hat a városok közéletére, mert fogyatékos anyagi erőikkel vagy nem képesek hivatásuk magaslatára emelkedni, vagy hogy megfelelhessenek a rohamosan jelentkező fokozott követelményeknek, olyan nagy mértékben kényte* lenek polgáraik adózó erejét igénybe venni, hogy ez a túlterhelés a magánvállalkozás terén szül visszahatást. Különösen pedig az a körülmény súlyosbítja a magyar városok helyzetét, hogy évről évre növekednek számban és terjedelemben az átvitt hatáskörben teljesített állami közigazgatási teendők és hogy a városok ezen tisztán állami funkciók ellátásáért sem közvetlenül anyagi támogatás alakjában, sem közvetve egyes állami jövedékeknek, pl. a fogyasztási adók bizonyos nemeinek átengedése által kárpótlást nem nyernek. — Ez a viszás állapot gyors és gyökeres orvoslást kiván, mert korlátolt anyagi erőik következtében önkormányzati szervezetüket sem építhetik ki a mai követelmények megfelelően s a meg'evő sem fejtheti ki azt a tevékenységet, amelyet a fejlődő igények megkövetelnek, aminek oka az, hogy nem nyújthatnak tiszt viselőiknek oly javadalmazást, amely őket fárasztó munkájukért méltán megilletné és az anyagi gondokkal való folytonos küzködéstől megmenthetné, a rosszul dotált és anyagi gondoktól sújtott tisztviselőktől pedig odaadást, *mbiciót, versengést a közérdek minél lelkesebb megvalósítása körül várni nem lehet. Egyfelől a silány javadalmazás, másfelől pedig a fokozatos előmenetel hiánya és a mai tűrhetetlenül nehéz megélhetési viszonyok mindenekelőtt megoldást igénylő égető kérdéssé tették a városi törvényhatóságok tisztviselőinek fizetésrendezését, mely elől továbbra is kitérni nem lehet. Meggyőző bizonyítéka ennek az a tény, hogy az állam, amelynek tisztviselői pedig a fokozatos előléptetés kedvezményét is élvezik és korábban is aránylag jobb javadalmazásban részesültek, a megélhetési viszonyok rohamosan bekövetkezett nagymértékű rosszabbodását felismerve, gyors egymásutánban Összes alkalmazottainak javadalmazását kielégítő módon rendezte. De rendezést nyertek állami tá memsmsfmsmmmm rintom akkor a lurkót, megfojtom első felháborodásomban. Mert az mégis csak arczátlanság, hogy ilyen vadságot mer nekem elmondani, nekem, józan embernek, aki nem éppen tegnap kóstoltam bele az élet italába. Dühöngtem, de nem tehettem semmit. Végre is megtörtént a dolog s ezen még a dühöngés sem változtat. Az első nap föltettem magamban, hogy ahol legelőbb meglátom az én kedvelt fiatal pajtasomat, ott felejtem nyakon. A második napon történt valami. Egy semmiség. Annyira semmiség, hogy szégyenlem bevallani, hogy sokkal pontosabban emlékezem reá, mint olyan nagy világeseményekre, amelyeknek szemtanúja voltam s ez a semmiség egyszerre kiverte a fejemből az én kedves pajtásomat, elfeledtette velem Laskáryné esetét, ami természetes is, mert végtére mégis csak nagy dolog, ha valakinek olyan csöppnyi-csöpp a keztyü szára közötti kis szabad tere, hogy az embernek nem fér oda az ajaka, vagy legalább is valaki ugy véli, hogy az a kis menyországocska, amely a keztyüből kikandikál, nem arra való, hogy az ember megérintse az ajakával. A harmadik napon. Csak éppen azt nem tudom bizonyosan, elejtett-e valaki négy szál gyöngyvirágot, eldobta-e, vagy észre sem vette, hogy magával vitte ? s otthon, lehető kényelemben, lődd főbe magadat, azonnal. — Ne tréfálj, — mondta sértődötten. — Édes fiam, komolyabb vagyok ebben a pillanatban, mint maga az öreg Halál. — És komolyan ajánlod, hogy főbe lőjjem magam '? — Komolyan pajtás. Aki harmadik személyektől vár istápolást két ember legprivátabb ügyében, aki kényre, kegyre kiszolgáltat egy asszonyt egy mesemondó fantáziájának, az lőjje főbe magát. Sem okosabbat nem tehet, sem becsületesebben nem cselekedhet. — Czinikus vagy öregem — mondta keserűen s ott hagyta a pisztolyt az asztalomon és elment. Vigasztalódtam a veszteségen s nem jutott az eszembe sem a sirva mosolygó asszonyi sem az én kedves pajtásom. Nem jutott pedig egyszerűen azért, mert nem hiszek a titokzatos nőkben s még kevésbbé a tömör periódusokban beszélő öngyilkosjelöltekben. Néha, ha láttam a pajtásomat az utczán, bizonyos nyugalommal konstatáltam, hogy él s ismét elfeledtem, mélységes tisztelettel. Mert nagyon jó pajtásom, évek óta tegezem, de ha keresztre feszítenek, sem tudom, hogy hivják. Nem is tudtam soha. Valamikor közös ismerőseink voltak s mi minden héten láttuk egymást s ő minden héten nagyobb bizalommal viseltetett irántam s minden egyes alkalommal szolgált egy-egy lelki problémával. Most azonban, egypár hete, eszembe jutott ő is, meg a kis Laskáryné is. És bevallom, most már kíváncsi voltara a kis Laskárynéra. Bejártam az összes régi ismerőseimet s mindenkit megkérdeztem, ismerik e a kis Laskárynét ? Az embereim egy kicsit különösen néztek reám, egyik, másik meg is vonta a vállát, némelyek az egeszsógi állapotomról kérdezősködtek. s végre is kijelentették, hogy ilyen nevü asszony egyáltalán nincsen a világon. Azt hittem, tévedek a nevét illetőleg, leírtam hát ugy, amint az én kedves fiatal pajtásom leírta volt nekem. Ezek az ismertető jelek nem közönségesek, bizonyos, hogy igy megtalálom. És ismét végigjártam az összes ismerőseimet s igy tudakoltam, hol lelhetném föl ezt a különös asszonyt. Most mar a szemem közé nevettek s azt mondták, ne gyártsak rossz vicczeket. Egyetlen okos ember azonban mégis akadt ismerőseim tengerében. Az szépen félrevont egy sarokba s minden kertelgetés nélkül elmondta, amit gondolt. Az a huszonhat esztendős ficzkó egyszerűen lóvá tett s mert akkor tényleg ugyhallgattam, mint olyan valamit, amit ugy sem lehet komolyan venni, utólagosan egyszerűen elhittem. Ha véletlenül a karmaim közé kapaSJB I w 1| 5illik FIGYELMÉBE ! Tankötelesek részére intézetek által előirt ruhanemüek leg-elönyösebben szerezhetők be Krausz József M. Fia és társa divatáruházában. S 11 ! i k FIGYELMÉBE!