Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-07-21 / 29. szám
rege alakjában mesélhetünk majd az ilyen tisztes alakokról. Ma már a cseléd fizetett ellensége urának, ki követeli azt is, a mit ő jogosan meg nem illeti. Cselédeink rosszlelküek, műveletlenek, gorombák és buták. Ha nem is egészben, de nagyrészben oka ennek a műveltség teljes hiánya. Az értelmiség bizonyos fokával biró cseléd fel tudja fogni helyzetét, tudja kötelességét s igy kevesebb súrlódás történik az ily cseléd és gazdája között. Cselédeinket nézetünk szerint oktatni kell, mert ha komolyan megfigyeljük őket, ezen mizéria ennek elhanyagolására vezethető vissza. Ez irányban kellene valamit tenni, mert itt van a bibi. Sok helyen azt ajánlják, hogy vasárnapi előadások tartassanak cselédek számára. Ajánlják, de nem próbálják sehol sem s igy nem lehet tudni, hogy vájjon célszerű volna-e ezen mód ezen mizéria megszűntére. Jó lenne kísérletet tenni! Próbáljuk meg! KARCZOLAT a mult ixé"b.i?őXAzt hittem, hogy az idei felfordult időjárással a minden évben elérkező „uborka idény" is eimarad, de sajnos tévedtem. Megjött, még pedig teljes nagyságban. Elkésve bár. de megjött. Ugy látszik bármenyire tótágast áll az időjárás ettől a csapástól nem menekül meg a heti krónikás. Ehhez a csapáshoz már annyira a menyire már hozzá kell szokni, de a jelenlegi alkalommal ez a csapás megkétszereződött velem. Hetekkel ezelőtt bejelentettem, hogy az uborka idény" beálltával összekötöm a nálam évek óta szükséget képező „fürdő idényei", de ez nemcsak hogy nem sikerült de még a nyakamba sózták az egész lap szerkesztését, mert „felelősöm" is egy gondolatott táplált velem és a nála is évek óta szükségét képező üdülést ehhez az időszakhoz kötötte. Nem maradt más hátra, mint „zum bősen Spiel cine gute Miene machen" és igy lettem én „felelőssé" ezen a héten, de nem a nyilvánosság előtt. Eltekintve a vezércikktől, melyet a „felelős" elvei fentartásával nem enged át senkinek az összes mellékkörülményekre megadta az útbaigazítást, átadta az összes cókmókot reám bizta ezen számnak szerkesztését. Mint a szerkesztőségnek régi hű gár distája elválaltam ezen megbízatást, és csak most tudom elképzelni, hogy mi is az „Pápán egy heti lapot szerkeszteni". A legnehezebb dolgot az „Az hírlik" rovat betöltése okozta. Voltak ugyan a szerkesztői asztalon beküldött kéziratok, de ha azokat oly alakban adtam volna át kézirat gyanánt, talán maga a szedőgyerek is viszszadobta volna, hogy ő ezt a nyomdába eJsem meri vinni, kiszedés végett. Mert előre kell bocsátonom, hogy ezen rovatot nemcsak a szerkesztő szerkeszti, hanem a nyomda személyzet minden egyese, még a kezdő szedőgyereket sem kivéve. A rosz hirlikeket — mint mondják — ki sem szedik, s csak kölcsönös megbeszélés és jóváhagyás mellett lesz szedendő. Soha sem hittem vol'ia, hogy váró sunkban és vidékén, oly nagy hírlik" mánia uralkodik. Egész kiló számra érkeznek a „hírlik" közlemények, még expresse levélbe is. Megjegyzendő, hogy ezek mindanynyija névtelenül érkezik s rendesen a „hű olvasó és előfizető" jeliigévei van ellátva. Most tudom csak felfogni, hogy hogyan van ez, miszerint a szerkesztőm mindenről oly alaposan van informálva. Családi titkok, mindenfele személyes ügyek, haragosak, szerelmesek, mind ott hevernek „Az hírlik" kéziratok között. Csudálom, hogy a szerkesztői minősége mellett nem nyit egy „Tudakozó és közvetítő" irodát. Talán jobban is kifizetné magát, mint a szerkesztés. A „hírlik" rovattal már végezni gondoltam, midőn a nyomdaszemélyzet tudtomra adta, hogy ennyi „hírlik" kel, ők nem elégednek meg. Értésemre is adták, hogy a szerkesztő több pillulát ad nekik a „hirlik"-ből, de máskülönben is ők inkább szednek több hírüket, mint különféle híreket. Mellékelve még küldtek is 10 darabot eb bői átnézés végett. Mit volt más mit tennem, mint még egy uj küldeményt e szakmából küldeni. Ráadásul aztán még egy párt kellett írnom, ezt a lap szimetria tekintetéből. Végre aztán megvoltak elégedve s elhangzott az „eleg". A hirek rovata már könnyebben ment. Erre kaptam jegyzeteket, a mit azonban még ki is kellett dolgoznom. A rendőri híreket meg kell vallanom „hasból" írtam meg, mit az idő rövidsége folytán ez alkalommal nem íog rossz néven venni a szerkesztő. Máskülönben meg vagyok győződve, hogy ezen irodalmi kényszer alatt a szerkesztő is kiveszi a saját részét, Este volt, midőn az utolsó hírt megírtam, de megírtam. Már távozni készültem mint az a bizonyos mór, ki megtette kötelességét, de még csak akkor kezdődött el a hadd el hadd. Soha unalmasabb dolgot nem végeztem. Még az ellenségemnek sem kívánom. Ha ezentúl átkot akarok valakire mondani, ugy azt kívánom neki, hogy „korrigálja" és „revidiálja" a „Pápai Közlönyt". Eddig a sakkozást találtam a legunalmasabb dolognak, de inkább három parthiet játszom, mint egyszer ily lapot korrigál ni. A sakknál legalább lábfürdőt is lehet venni, de ennél még ezt sem lehet végezni, mert ide oda kell a kéziratokért szaladgálni. Ezt nevezik a nyomdában revíziónak. Revízió közben észrevettem, hogy a hét legszenzációsabb híre kimaradt a tördelésből és kérdőre is vontam a. tördelőt, hogy miért hagyta ki „a tükörből", mire ő azt válaszolta, hogy ki sem szedte a hírt, mert a „felelős" az ilyen tettleges hírekkel nem szokott foglalkozni és igy nekem sem válna dicsőségemre ha ily híreket szellőztettek a nyilvánosság előtt. Lehet, hogy igaza volt! Frici. Az hírlik . . . Az hírlik, hogy Pápa városa a közvágóbid kérdését nemsokára vágóhídra viszi. Az hírlik, hogy Pápa városa is kitakar, betakar és tudja Isten mit akar. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnk még mindig nem hirlikeltett magáról. Az hirlik, hogy a polgármester csak félig üdülte ki magát. Az hirlik, hogy a rendörök idő töltésből kézbesítésre lesznek felhasználva. Az hirlik, hogy a Polgári körnek ' a nyári mulatságokkal nincs szereni cséje. Az hirlik, hogy a Polgári kör nyári mulatsága halasztási záradékkal lett ellátva. Az hirlik, hogy Pápán minden szenzációs esemény felett napirendre térnek. Az hirlik, hogy Pápán jelenleg sok férj meg van szalmásodva. Az hirlik, hogy Pápán a sárkányeresztés már megkezdődött. Az hirlik, hogy Pápán erősen fianczolnak. Az hirlik, hogy Pápán az éjjeli világításról legjobb hallgatni. Az hirlik, hogy Pápán az özvegyasszonyok nem panaszkodnak, hogy rosz dolguk van. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetnek szép hajtásai vannak. Az hirlik, hogy Pápán van egy fiatal ember, ki minden lében kanál akar lenni. Az hirlik, hogy a dohánygyári leányok között többen másodvirágzást jelentettek be. Az hirlik, hogy Pápán néhány szerelmespár között a strájk kiütött. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője az ebédet és vacsorát felváltva eszi. Xm «JwW mJmmaJ „ — Személyi hirek. Mészáros Károly városunk polgármestere szabadságáról viszszatért és átvette hivatala vezetését. — Papp Sándor kir. tanfelügyelő a hét folyamán városunkban időzött. — Esterházy Pál gróf nagykorú. A helybeli gyámi nyilvántartó jelentést tett az árvaszéknek, hogy Esterházy Pál gróf f. évi julius hó 28-án nagykorúságát eléri. Az árvaszék a jelentést tudomásul vette és a szükséges iutézkedéseket megtette arra nézve, hogy az összes ingók és ingatlanok haszonélvezetére az alapitó levélben kikötött korlátozások mellett, f. évi julius hó 28 ik napján a nagykorú grófot feljogosítja, — Huszárezredünk hazatérőben. Huszárezredünk a Nagy-Kanizsa vidéken tartott keretgyakoi'latokkal csütörtökön végzett. Pénteken indultak el Kis-Kanizsáról és a holnapi nap folyamán városunkba viszszaérkeznek. — A pénzügyi bízottság csütörtökön délután Krausz József N. elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság a Icözváqóhid létesítését a Ganz-féle tervek szerint javasolja, azzal, hogy megkeressek a céget, miszerint a terveket a városnak rendelkezésére bocsássa és ennek alapján a nyilvános árlejtés kiirassék. A csatornázás kérdésében azt javasolja, hogy a 7—8 év előtt a föld mi velésügyi minisztérium által készített tervek, a mostani viszonyokra való tekintettel, módositassanak. A böröllői telkek megvételét a bizottság nem javasolja. Ezen utóbbi kérdéshez lesz még néhány szavunk. — A rendőrkapitány szabadságon. Szokoly Ignác rendőrkapitány folyó hó 15-én kezdte meg 4 hétre terjedő szabadságát. Helyettese Csolcnyay Károly városi főjegyző. — A villamostelep felügyelobizottsága hétfőn délután Lamperth Lajos h. polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen a telepen rendszeresített gya-