Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-05-12 / 19. szám

polgármesteréhez intézzük ezen felszó­lalásunkat és reméljük, hogy mindent el fog követni arra nézve, hogy a köz­vágóhíd ügye, mely nem tudjuk hol akadt meg, napirendre kerüljön, mert a városnak és a közönségnek érdeke is ezt kívánja, ezt követeli. Igenis városunk polgármesteréhez fordulunk és nincs okunk kételkedni, hogy minden lehetőt el fog követni arra nézve, hogy a közvágóhíd ügye újra napirendre kerüljön, jobban mondva az erre vonatkozó tervek és költségvetést a képviselőtestület elé ter­jessze. Ez városunk közegészségügyi ér­deke ! Az iparososztály védelme. Eléggé nem lehet kárhoztatni azt a felfogást, amelylyel nálunk az ipa­rososztályt illetik. Több izben ráis­mertünk arra, hogy nemcsak az u. n. értelmiség, a hivatalnokosztály ir­tózik attól a gondolattól, hogy gyer­mekét iparosnak adja, de még ma­gában az iparososztályban is kevés az olyan jobbmódu iparos, aki fiából iparost nevelne. Hát biz ez sehogy sincs rendjén s ezen mielőbb változtatni kell. Hogy az iparos foglalkozása nem tartozik most még — különösen a magasabb társadalmi osztályok ré­széről — az u. n. kívánatos, kere­sett pályák közé, annak legfőbb oka az, hogy az iparosztálynak nincs meg az a tekintélye, ami a nyugati or szágok iparostársadalmát annyira jel­lemzi. Ha most ismét ennek az okát keressük, meg kell azt találnunk ab ban a körülményben, — a mire (kl.) is rámutat — hogy nálunk az ipa­rososztály nem ál' a műveltségnek azon fokán, mint a nyugati orszá­gokban. Ugyanis leendő iparosaink előképzettsége dolgában nagyon ked vezötlenek viszonyaink. Már pedig e körülményből nemcsak egyesekre há­ramlik veszedelem, hanem az egész osztályra. Nemcsak az egyén nem tud oly jól megállani a nehéz ver­senyben a helyén, mint aki több tu­dással van felvértezve ai élet küz delmeire, de maga az iparososztály sem tudja megvédelmezni oly jól a maga érdekeit, mintha képzettebb, tanultabb iparosokból állana ; nincs meg az a tekintélye, amit már az általa végzett közgazdasági munkás ságánál fogva is méltán megérde melve. A betegséget nem lehet elpalás­tolassal gyógyítani, azért, ha nehe­zünkre esik is az igazság, de rá kell | mutatnunk egy és más tünetre, hogy a bajt felismerve, azt gyökeresen or­vosolhassuk. Legelső teendő az ipari pályákra lépők előtanulmányának pontos meg­határozása lenne. Elismerjük, nagyon | szövevényes kérdés ez, mert igen sok érdekkört közelről érint. Azután I a kérdést az egész országra nézve | egyöntetűen megoldani lehetetlenség. Mások a viszonyok falun, ismét má­sok a kisebb és nagyobb városokban. De ugyanazon helyen lévő különféle iparágakat sem lehet e tekintetben egyformán elbírálni. Ennélfogva a kérdést csak a hozáértők oldhatják meg s azoknak is nagy körültekin­téssel kell eljárkiok. Miután az inasok előképzettségé­nek dolga első sorban az iparosok ügye, másrészről pedig maguk az iparágak viszonyait: szinte önkény telenül merül fel a kérdés, nem len­ne-e az előképzettség mértékének megállapítását az iparosok valame­lyik autonom hatóságára, pl. az ipar­testületre, vagy a kereskedelmi és iparkamarára bizni? Ha ez megvalósulhatna, az ipar­testület, vagy az ipartestület vélemé­nyének meghallgatása mellett az ipar­kamara határozná meg a hatáskörébe tartozó minden községre és minden iparágra külön-külön az előképzettség mértékét. A mesterek pedig csakis a megállapított feltételek mellett fo­gadhatnának inasokat. A minisztérium hatáskörébe az ellenőrzés és felügye­let tartoznék, valamint egyes mél­tánylást érdemlő esetekben az elő képzettség kimutatásának elenge­dése stb. Nézzük most már az iskolai elő­képzettség dolgát. Ott, ahol csak elemi iskola van, azok léphetuének ipari pályára, akik ez iskola hat osztályát elvégezték. Ott azonban, ahol polgári fiúiskola is van, ez lépne előtérbe az iparsne­velés tekintetében. Itt van a legfőbb ideje, hogy a szorosabb értelemben vett polgári osztály belássa, hogy az ő iskolája a polgári iskola. Hiszen ennek az iskolának a czélja és fela­data az, hogy a gyakorlati pályákra lépőknek megadja a szükséges isme­csak azért született, hogy téged keressen itt Vakond-Túráson, ahova borotvált képű idegen emberemlékezet óta be nem tette lábát. — S aki mégis idetalál egyszer. — Kedves húgom, én tartok tőle, hogy ebben a perezben a Thurzóy grófra gondol. — Hogy értsem ezt ? — kérdi Mária, arczán halavány pirossággal. — Mert hallotta, hogy erre jönn va­dászni s meg tiszteli az én szerény háza­mat is. — Senkire sem gondoltam, Miska bá­csi, s bár a Thurzóyak kétszáz éve szom­szédaink, nem tudom elképzelni egyetlen­egynek se az arczáu, csak azt tartom bizo­nyosnak, hogy ha uri ember lépi át ennek a portának küszöbét, éppen ugy megtiszteli önmagát, mint ahogy Miska bácsit. Mosolygott a galambősz öreg : — Kol dusok vagyunk hozzájuk képest. Mária hú­gom. Nekem már semmi másom, csak az a darab földem, ahol a szőlőt nyesem. Meg ez a házam. Ez se egészen az enyém, fe­lében adósság már az is. Szegények neme sek volnánk, emlékeinkben is csak halvá­nyan és a régi fény. A Thurzóy grófok pe­dig nagy urak, hatalmas nemzetség. — Ej, annyit ér az ember, amennyi­nek önmagát tartja. Amit az ükapáim el­hibáztak, az engem kisebbé nem tehet. Bárha milliókról álmodom : szeretem a ma­gam büszke szegénységét. Tudom, hógy azt méltósággal viselni sokkal nagyobb erény, mintha viselném azt a grófi koronát, amit hetedik szépapám el eem fogadott. A Thur­zóyak valamivel számítóbbak voltak, * de azért előttem nem számítanak többéi, mint a magam büszke faja. — Az apád vére vagy. — Lehet. De nem mondtam végig: mit képzelek teljes megelégedésnek. A mi­hókon kívül. Azt is, hogy minden emberen — aki csak szenvedni, gondban tudok — segíthessek. Ezt a falut országosan híressé tenném. Szegény gyerekeknek építtetnék itt nyaralót, öregeknek menházat; özvegyeknek otthont adnék. Az erdőben utakat vágatnék, hogy árnyas sétáik legyenek s nőnevelő in­tézetet emelnék, Istennek pedig fényes házat. — Hát még? — Mindent, amit csak megálmodhat a képzelet. — Csuk éppen, hogy csoda kell eh­hez az álomhoz. — Jöhet még az a csoda. Én várom. Husz éves vagyok. — Es gyönyörű szép — mondja szinte rajongással a nála hat évvel fiatalabb huga. — Es magas ez a fejed, olyan magas, hogy ráillenék egy herczegi korona is — teldja meg egy másik a társaság tagjai közül. Mária nem is hallotta, hanem az ab­lakra figyelt. Nintha kocsi robogást hallott volna. Pár perez múlva csakugyan nagy zaj­jal csiszolta lábait az ambituaon a kertész, mert a kocsi betért s az egyik ur egy kár­tyával küldte be. A kártyán ez állt: Gróf Thurzóy György. A leányok felrebbentek, szétfutottak. Miska bácsi a hálószobán át igyekezett az udvar felé vedégei elé.,, Csak Mária maradt egyszerű és nyugodt. Ó fogadta a már ak­kor betérő ismerős idegent, az előre siető Thurzóy Györgyöt, aki aztán azóta, hogy belenézett szemeibe, nem is látott meg senki mást. Késő éjjel mentek haza és a fiatal Thurzóyt ennek a leánynak bűbájos varázsa követte. Az egész világ csak egy nevet zengett neki: Mária ! És ő attól a naptól elmondta reggel a fekelő napnak, este az ég csillagainak, a madaraknak, a szellőnek, nyíló és hervadó virágainak, hogy szereti, szereti őt. És megmondta a leánynak is, araikor már nem tudott szivének parancsolni többé. A vallomással egy karikagyűrű is járt. Mária Thurzóy György jegyese lett. A rokonság pedig csodálkozott néma boldogsággal. Erzsi a kauczióról álmodott, Miska bácsi nyugodt öregségről. A kisebbik huga látta már Vakond Túrást a szegény gyermekek nyaralójával, öregek menhelyé­vel, örvegyek ktthonával, nemesleány-ala­pitványával és tornyos Istenházával. ERO-SOSBORSZBSZ. - Mag-a az erö is eg-észség\ ================ 2v£ind.©2^."ö.tt Hsa-pixa/tó. •

Next

/
Thumbnails
Contents