Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-01-13 / 2. szám

kerülő földek rendkívül előnyös értékesithetése. Hiszen tudjuk, hogy egyes falukban abszolúte nem ritka eset, hogy közepes minőségű földért holdankint 900—1000 koronát fizet földéhes népünk. A második eredmény azután a parcellázás. Mert hiszen ha a birtokos azt látja, hogy minden igyekezete mellett sem képes nagyobb eredményt elérni, mint hogy földjének egy egy holdját 5—600 korona értékben számítva szerzi be a birtokban fekvő tőke közepes kamatját, parcellázás mellett pedig földjét 7 — 8—900 koronáért értékesítheti, csak némi üzleti érzék mellett is rájön arra az igazságra, hogy egyedül helyesen akkor tesz. ha eladja, felap rózza birtokát. És hogy ez igy van, bizonyítja az a sok parcellázás, amely számos vármegyében sőt vármegyénkben az ujabb időkben történt s történik, fo lyik ma is. Ám ez ellen akkor, araikor kétségtelenül a föld intenzivebb kihasználása érdekében történik, nemzetgazdasági szempontból nem csak hogy észrevételünk nem lehet, de sőt örülnünk kell nekünk népünk ilyetén való megerősödésének. Örülnünk kell annak, hogy népünk ma már tud gazdálkodui s tud olyan eredményt produkálni a föld megmunkálásából, amely eredmény a föld értékét megkétszerezi. Hogy középbirtokos osztályunk ilyeténképpen számban megfogyatkozik, nem baj. A földből felszabaduló tőke talál magának helyet más vállalkozásokban. A parcellázásnak, a foldbii tok ilyetéu eldarabolásának tehát csak örülhetünk. Ám ha felismertük az előnyöket, amelyek az eddig egyedül üzletnek, egyes élelmes vállalkozók üzletének tekintett parcellázással köztekintetekből járnak egy lépéssel tovább mehetnénk. Bele nyúlhatnánk valamiképp ebbe a dologba azért, hogy az egyesek nyereségvágya által, a földéhes népre, felcsigázott vételárban rárótt terhet valamiképpen leszállítsuk egyrészt, másrészt a nagyobb birtokosnak is módot adjunk ahhoz, hogy birtoka felaprózását a neki legalkalmasabb módon tegyük lehetővé. És itt következik pénzintézeteink feladata. Ennek az itt tárgyalt kérdésnek a helyes megoldása nagyon egyszerűen kínálkozik, ha pénzinté zeteink, melyeket az ujabb kor élénkebb áramlatai s a fejlődő verseny ugy is fokozottabb tevékenységre kényszerítenek, felhasználják a kínálkozó alkalmat üzletkörük kiszélesité sére, emellett pedig vezetői, irányítói lesznek a földbirtok eme feldarabolódási törekvésének. Hogy e tekintetben mennyit te hetnek, milyen hazafias, gazdasági, társadalmi és nem/e!iségi kérdéseket terelhetnek helyes mederbe, mutatja a román és a felvidéki nemzetiségi pénzintézetek példája. Ezeket a példákat követhetik pénzintézeteink. Levél a szerkesztőhöz! — Az iparliiállitás érdekében. — Becses lapjában ,. Rendezzünk iparkiállitást" cim alatt nagyon helyesen fejezi ki magát a cikk irója, „hogy a kiállításon érendő elismerés nemcsak az iparosoknak, hanem Pápa vámsának is büszkesége leend". A cikkiró megtette kötelességet, amenynyiben az iparosokat s annak testületét serkentette, hogy az iparkiállítás terén Pápa városa is méltó helyet foglaljon el, de ugy látszik, hogy cikkiró elfelejti, hogy mily szomoru helyzetben van iparunk s főleg kisiparunk, a mely jelenleg egészen parlagon hever s mily áldozattal kell egy helybeli iparosnak küzdeni azért is, hogy megellhessen. Nézzük csak, hogyan állunk is mi iparosok ? Tény az, hogy az iparos városunkban keveset, de mondhatni semminemű pártolásban nem részesül. Ha akadna is városunkban munka, melyet iparosainknak juttathatnánk, nem teszik, hanem inkább idegen elemeket hoznak be városunkba, annak adják a munkát, mi meg helybeliek nézhetjük, hogy viszik el az idegenek orrunk elől a keresetet. Nos kérdjük cikkírótól, lehet-e egyáltalán kedve a pápai iparosoknak kiállítási munkára akkor, a midőn egy helybeli nagyobbszerü építkezésnél ily durva megsértését látjuk az iparosok jó hírnevének ? Igenis jó hírnevének, mert városunkban számos iparos bebizonyította, hogy a „jó hírnév" jelző illeti meg, mert nemcsak számos kiállításon, de ugy a városban mint szomszédos városunkban ezen jó hírnevet kiérdemelték maguknak. Ha Szombathely, Győr, Veszprém városokban teljes megelégedéssel fogadták iparosaink munkáit, ugy Pápa városának csak büszkeségére lehetne ez, s nem kellene ily bánásmóddal illetni, — jobban mondva lenézni a pápai iparosokat. De eltekintve ezt, akkor midőn Pápa városa és a megye mily óriási összeget ad rendelkezésre számos építkezésre, nem-e szentségnek tekinti a fogalmat, amelyet nem szabad földi lényre aplikálni. Pedig bizonyos, hogy szerelmes vagyok abba a lányba. Szerelmes is voltam, hisz nem volt komorna soha s éppen ez a szerelem győzhetett volna meg arról, hogy tárgya szerelemre méltó. Föl s alá jártam a fedélzeten s a tízféle verzióból, mely-a lapokban meg-jelent és a leány jelleméből összeállítottam szökésének igazi történetét. Magam előtt láttam lezajlani az egész vértelen tragédiát. Láttam Zsuky Kristófot, az apát, akinek nincsen más iránt érzéke, mint a gothai almanach iránt s aki 'éppen pzért nemcsak jogosnak tartja mindazt, amit tesz, de valósággal szükségszerűnek érzi. Láttam Plomberg Arisztid herczeget, a vőlegényt, akire Marianna azt mondta, vén, a lapok s a góthai könyv pedig, hogy huszonhét esztendős. Kezdtem most már érteni a leány megkülönböztetését. Nem öreg, de vén. És láttam, mint hálózza körül a maga reszkető szerelmével ez a huszonhétéves aggastyán azt a fiatal, egészséges, életerős leányt, akinek a lelkében ott ég ösztönszerű imádata a természetesnek. Értem az egész tragédiát. Értem, hogy iszonyodnia kellett ettől a nagy vágyu, leiket len princztől, aki szerelmeskedni tanult, nem szeretni, aki szeszélyeket ismert, szenvedélyeket nem, aki a pók éhségével nézte ezt a csodás, aranyszárnyu pillangót. És látom, mint érik meg a leány lelkében az elhatározás. Mint keres előbb menedéket az édesanyjánál, aki azonban maga sem egyéb, ege kiszakított lap a nemesek jegyzékéből, mint keres vigasztalást később egyik barátnőjénél s mint iszonyodik meg, amikor megismeri közelről a főúri „boldog" házasságok egyik mintáját. S látom, mint készül az útra. Mint adja el ékszereit, mint fosztja ki kis ékszeres, pénzes kazettáját, mint vetemedik még lopásra is, — mert végre is Kovács Krisztina utlevélt, amely körülbelül reáillik, minden valószínűség szerint ellopta — s mint rendezi a szökést. Csak azt a kegyet kéri, hogy az esküvője előtt egy hetet a barátnőjénél tölthessen. Addig hagyja magára a vőlegénye, ne vigyázzon reá senki, ne kívánják, hogy | levelet írjon. Egyszer, — a házasság előtt I egyszer, egy hétig szeretne csak a magáé lenni. Ez ellen még a novellák kegyetlen 1 apagrófjainak sem lehet kifogásuk. És harmadik napon elbúcsúzik Bánlaky grófnétól, szépen felül a vonatra, amely őt hazaszállítja s a legelső állomáson kiszáll s remegve, lopva, riadtan menekül, idegenbe, valahová, akárhova, de menekül a biztos I karhozatból — a bizonytalanba. Négy napot kellett Fiúméban tölteni s a várokozás ideje alatt fölmondták a szolgálatot az idegei. Megküzdött ezzel az ellenséggel is s azután. Ismét elfogott erre a gondolatra a tehetetlen düh. A kezemben tartottam a boldogságomat s kifutott ujjaim közül, mint a híg kéneső. Nekiestem a főárboeznak s a kötélzetébe kapaszkodva ráztam, mint valamely kalitba zárt vadállat a ketrecze ajtaját. 0, rettenetes börtön egy ilyen oczeánjáró. Kegyetlenebb minden sáncznál, minden várfogságnál. Körülted a végtelennek látszó viz. Fölötted az egykedvű, nyugodt égbolt. A viz kaczag zsenvedéseiden, az ég — unja. És megfordul fejemben minden. A jövőmre gondolok, sivár és kietlen. A pályám jut eszembe. Ejh, bánom is én. Mire mentsek ki embereket a halál torkából? Ennél az életnél ezerszerte jobb a halál. Mérget adjatok a szenvedőknek, mely gyorsan öl, ne orvosságot. Gyógyítani nem tudunk, csak a szenvedéseket gyújtjuk ki. Ó, most már lökném, rúgnám, húznám ezt az átkozott vízen uszó csigát. Tűz a fedélzet, kések nyúlnak le a napból, nem a verőfény sugarai, álomrablók, halálos fáradtságot okozók a hosszú éjszakák s a csillagok — egy-egy aczéisarkantyu az ezerszijju korbács végén, amelylyel halálra ostoroz a türelmetlenség. S a napok alig múlnak s a lelkem már-már összezavarodik. De az akaratom szilárd. Visszamegyek érte. Visszamegyek, ha addig élek is s megtalálom, ha egy világrészt kell is érette fölkutatnom.