Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-03-25 / 12. szám
bécsi piacra már az éjjeli órákban garmada számra vásároljon az ügynökök tolakodó serege, mely minden jobb falatot kiragad a kezünkből és nekünk csak az alját, a söpredéket hagyja. Várja be az ügynök, a mig a város közönsége szükségletét fedezte s ha olyan biztos és jó az ő pénze a kínálóknak, bizonnyal az ügynökök számára is termel eleget a termelő közönség. Ezt az észrevételünket jól jegyezzék meg városunk urai. Fontos nagy érdek az, mely immár hangosan követeli a megyalósitást. Az adózó polgárok egy olyan jogát érintjük itt, melyet valóban élvezni akarunk. S mi azt hisszük, hogy a kenyérkérdéssel foglalkozó adózó polgárok észszerű jogos óhaja oly világosan beszél, hogy a város urai feltétlenül kezet fognak a piaci mizériák megszüntetésére, a mely immár állandó témául ott ül azokon a verejtékkel dolgozó, kenyeret szerző családapák homlokán, kik oly régen haszontalanul panaszkodnak, kik eddig hiába vártak valamelyes intézkedést. Jól jegyezzük meg, hogy a polgárok e nagy sérelmén a legsürgősebb feladat segíteni s nem lehet nagyobb ambíciója egy városnak, vagy községnek sem, mintha polgártársai megelégedettek. Ez a városok legszebb politikája és egyben a leghasznosabb is, mert a közintézményekkel megelégedő polgárság képes városát előbbre vinni minden ügyekben. Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestületének hétfőn mégtartott közgyűlésén oly jelenségeket tapasztaltunk, melyeket szó nélkül nem hagyhatunk. Vannak egyes képviselők, kik egyáltalában nincsenek tisztában az „interpelláció" elnevezés jellegével és derüre-borura ezen cimen szólalnak fel. Oly dolgokat szellőztetnek a közgyűlés teremben, melyek a közügyet egyáltalában nem érintik és határozottan személyes jellegűek. Felszólalásaikban azután Ízetlen kifejezésekre ragadják magukat, melyek csakis a képviselőtestület dekórumát sértik. Ideje volna már az annyit hangoztatott házszabályok elkészítésével az ily kinövéseknek elejét venni. Kinek nem inge ne vegye magára ! Ezek előrebocsájtása után, áttérünk a közgyűlés lefolyására. Mészáros elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére bebestyén Dávid, Langraf Zsigmond, Wuest Ferenc, dr. Herzog Manó ós Oszwald János képviselőket felkéri. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt Vágó László, a polgármesterhez kérdést intéz, valljon van-e tudomása arról, hogy a lakosság a rendőrség részéről nagy zaklatásnak van kitéve amiatt, hogy a füstvezető kürtök és orosz kémények ez ideig el nem távolitattak. Polgármester válaszában kijelenti, hogy a rendőrség a szabályrendeletet hajtja végre, amennyiben el van rendelve, hogy a kürtök és orosz kémények 1905. december 31-ig eltávolitandók. A lakosság adott be 2 kérvényt, egyikében haladékot kérnek, a másikban a meglevő kémények meghagyását kérik. A városi tanács az első kérelemre 1906. évi november l-ig haladékot adott. A másikra vonatkozólag pedig a legközelebbi közgyűlés elé azon javaslatot teszi, hogy az erre vonatkozó szabályrendelet módositassék akként, hogy a régi kémények megmaradhassanak és csak az uj építkezéseknél tiltassék el az orosz kémények alkalmazása. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul veszi. Ugyancsak napirendre térés előtt Gaál János interpellálja a polgármestert, hogy van-e tudomása arról, az igazságtalan és részrehajló eljárásról, melyben a rendőrkapitány egyeseket hivatalából kifolyólag részesít. Nevezetesen megbüntette őt 5 kor.-ra azért, mivel háza előtt a csatorna nem volt kitisztítva, holott a szomszédjainál sem volt s azok nem lettek még be sem idézve. Ugyancsak egy másik házánál az eresz csatorna készítésére haladékot kért, neki nem adta meg a rendőrkapitány, másoknak azonban erre haladékot adott. Polgármester kijelenti, hogy bár nem ismeri az ügyet, de nem is tartozik a képviselőtestület elé, ha jogtalannak tartja az eljárást, ugy tegye meg panaszát az alispánnál esetleg kérje ellene a fegyelmi vizsgálatot. Különben a rendőrkapitány igazolására felhivja őt nyilatkozattételre. Szolcoly rendőrkapitány kijelenti, hogy a csatornatisztitásra több ízben figyelmeztetve lett a lakosság és csak kötelességét teljesítette, amidőn a mulasztásért büntette. Az ereszcsatorna ügyre vonatkozólag kijelenti, hogy bár 1905. december 31-ig haladék adatott azok elkészítésére, nem teljesítette. A választ interpelláló nem veszi tudomásul, a képviselőtestület egyhangúlag tudomásul vette. Interpelláló ezután több oly kifejezéseket használt, melyek miatt a polgármester őt két izben rendreutasította. •— Derék gyerek volt gyereknek. — Nono, hisz most se utolsó. Ugy egyeztünk aztán anyóval, meg édesapóval, hogy egy füst alatt álljék ki a két örömet. Mégis kevesebb költség, nézze. — Isten éltesse az uj párokat is, az apjukat-anyjukat is. Szeles János fölkelt: — Köszönjük a kívánságát a tanító urnák, de nem elégszünk be vele. Elmondhatom én azt otthon, hiheti is, aki akarja, de ugy küldött engem ide édesapó is, az asszony is, hogy addig el ne menjek, még szavukat nem veszem, hogy lejönnek az utolsó örömünkre. — Már azután hogy volná ez utolsó öröm ? — Erti azt maga, csak mást akar mondani, nem amit kérdeztem. Ne vessék félre tanitó ur, a kérésünket. — Bajos az én mozdulására, János bácsi, az asszonyé meg még bajosabb ettül a sok gyerektül. Putnoki letette a pipáját: — Nem olyan gyerekeknek nézném ezeket, hogy rájuk ne lehetne hagyni a házat. Aztán, tanitó ur csak ne is kotözködjön, csak a maga szava hibádzik, a tónsasszonynyal már meg ís állapodtunk . . . — Mi a manó ? — Meg. Csak ne húzódozzon. Be is Írattuk már a Viktorka násznagyának. Jó két fürt fogtak a részesek a nyáron, a hangosabbat maguknak szántuk, édesapó most csinál neki illendősebb kaliczkát ... Ide a kézit, tanitó ur, mert én a szava nélvül haza nem mék. JJL "UJJ Haboztam, dobolgattam az asztalon. Putnoki kiszólt a konyhába: — Ténsasszonyom ! — Tessék. — Ha benézhetne egy szóra . . . Nézze, nézze, ez a rosz ember attul fél, hogy maga megfázik a vasattal kiig. — Dehogy fázok, — ha subát nem hoznak, még akkor se fázok. Putnoki megfogta a doboló, tétovázó balkezemet : — No, látja, hogy a ténsasszony is szeretne lejönni. Furcsa lesz az nagyon, mikor az a sok fiatal asszony, akiket amakkor strimflikötésre tanított, mind körülbatallérozza ijastul-fÍjastul, aztán csak ugy szólítja ahogy emlegeti, hogy : Kati néni. Pedig istenucscse, most se idősebb a ténsasszony ugy kinézésre, mint akkor volt . . . Én is fölkeltem : — No, János bácsi, ha igy van, akkor csakugyan nem bánom. Lemegyünk. Itt a kezem. Putnoki fölvette a pipáját, szétnézett, hova verje ki, aztán hátrasunyitott a kályha megül : — Tudtam én ezt előre ... A szecskavágóért föl se jöttem volna . . . Azt írásra is küld a kereskedő, hanem az ember csak a szóra indul . . . Adjon egy pipa dohányt, tanító ur, — látom, szépszinü dohánya van. II. Sose szerettem a násznagyságot. Czingár is vagyok hozzá, a hajam is megátalkodottan fekete még most is: testesebb, idősebb ember való násznagynak, akinek már a testi mivolta is csendet-rendet parancsol. Lány násznagya még csak inkább voltam, mert akkor én adtam föl a három fogas kérdést a kikérőknek s olyat adtam, amit a vendégsereg se ismer, a vőfélyek se tudnak örök időktül óta. Attul ellenben fáztam mindég, hogy én feleljek egy-egy vén kiadó föladásaira, amiknek mindenki ismeri a nyitját, csak én nem. Putnokiéknál én voltam az erdő felül, mint a Viktorka kiadója, aztán, ha régen nem próbáltam is- az érzékeny beszédet, ugy el talaltam búcsúztatni kis királynénkat, hogy sokan megsiratták . . . Istenem, de könnyű is az őrvendezőket megríkatni ! . . . Persze, csak olyan sírás ez, mint amilyen a nyári szaladó eső, amitől elevenedik a virág, szebben, szaporábban danol a madár. Van féltuczat esztendeje, hogy nem tánczoltam, mikor Putnoki Szeles János anyót, az én nagygondu páromat rávette csak egy lassúra, én is próbát tettem az örőmanyával, aztán magunk se vettük észre hogy a frissít is különben eljártuk, mint a mostani fiatalság. Öregapó se iszos ember nem volt soha, se dohányos. De nagytánczos volt valaha. Avval fogad maga mellé : — Tudja, fiatalság, boldogság. (Maguk is fiatalok még!) — Sohse gondolok rá, hogy de jó volna, Csak ha tánczolnak. Verbunkos voltam valamikor . . . Él-e még az édes apja ? — El, hála Istennek. Most hetvenkettő. — No, akkor az még gyerek volt, mikor és utoljára tánczoltam. De sok gyereket elbolonditottam a sarkatyummal. Nem szedössze a doktor annyit, mint mink össze-