Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-03-18 / 11. szám

saira a közreműködők teljesen reá szolgáltak. A felvonások között a színházi honvédzenekar szolgáltatta a közzenét, hazafias zeneszámokat játszva, melyeket a közönség több ízben megujráztatott. Az ünnepel\ fényes sikere dr. Kapossy Lucián tanár a képzőtársulat elnökének, ki az egész ünnepet rendezte, nemkülönben Qáthy Zoltán zenetanárnak tudandó be. Az ünnepély után a közönség egy része a Griff szálloda nagytermében vonult tarsasvacsorára, mely éjfél után 2 órakor ért véget. A társasvacsora utáni szokásás tánc a jelenlegi szomorú helyzetre való tekintettel elmaradt. Különben a társasvacsora is csak rögtönözve lett és csakis ezen körülménynek tudandó be, hogy a társasvacsorán alig egy-két család vett részt ós a társastíg nagyrészét a képzőtársulat növendékei képezték. kik hazafias dalok éneklésével fejezték be az ünnepélyt. Az állami tanítóképzőben. Valóságos népáradat indult meg a Jókai-utcán az áll. tanítóképző felé s fél háromra minden talpalattnyi helyet elfoglalt a hazafias közönség az intézett tágas tornacsarnokában és annak karzatain, folyosóján. Pontban három órakor kezdte meg az ifjúság az ünnepet a „Szózatának szokott szabatos előadásával. Majd az ifj. zenekar játszotta Rózsavölgyi Márk mult századbeli zenészünk „Nemzeti örömhangok" c. szerreményét, mellyel annak idejen a nemzeti színházat megnyitották. Ferenczy István III. éves növendék „Talpra magyar"-ja egyike volt a legjobbaknak, melyek e napon *lhangzának; a költeménye a jeles szavaló ifjú lélektanilag feldolgozta és technikailag is nagy hatással adta elő. Majd az énekkar énekelte a „Talpra magyar"-t, még pedig azt a dallamot. melyet a 48 iki ifjak énekeltek. Az énekkar ez alkalommal is nagyon tetszett. Szabó Miklós IV. éves papnövendék ünnepi beszédében egy kerek történeti képet nyújtott a múltról és politikai rajtot a jelenről és jövőről, beszédjének ugy tartalma, mint szerkezete a derék ifjú képzettségét dicséri. E beszédet a Kossuth nótának ének- és zenekarral való frenetikus hatású előadása, majd Pcipp Károly, III. é. növendék szavalata követte. Bajza Ébresztője, melyben a magyar ipar pártolása mellett izgat, ma éppen időszerű s a szavaló valóban erőteljes előadásábán nem is tévesztette el a hatást. Petőfi „Csatadala" következett, ének- és zenekarral nagy tűzzel és tomboló hatással előadva. Nagy Imre IV. é. növendék szavalta Endrődy „Petőfi" c. költemenyét, valóban meglepő intelligentiával, mire a műsor legkedvesebb száma következett: egy melodráma, mely azt tartalmazza, mint utasítja vissza Fábián kuruc hadnagy egy szép leány szerelmét, mert nincs ideje, labancot kell ütni. A szavalatot (Farkas I. költeménye) Dezső Zoltán 111. é. n. szolgáltatta, méltó nagy tetszést keltve, a zenét Kis Ernő és Dávid János nyújtották ügyesen és értelmesen. A „Hunyady induló"-nak ének- és zenekarral való gyújtó hatású előadása után az egymás hátán szorongó közönség csak lassan osztott el. Az ifjak az ünnepet teljesen maguk rendezték. Az énekkart Löwinger Arthur IV. é. n. vezette körültekintően, a zenekarokat pedig Demeter Konrád IV. és Bodai István III. évesek dirigálták meglepő ügyeséggel. Az izr. elemi és polgári iskola ünnepe. Az izr. elemi és polgári iskola ünnepélye d. e. 10 órakor kezdődött és mindvégig emelkedett hangulatban folyt le. Az ifjúság Blau Henrik, tanár jólismert szakavatott vezetése mellett elénekelte a Hymnuszt, Rákóci kesergőjét, a Kossuthnót.át és Szjzatot, közben Seelenfreund Albert, IV. o. t. elszavalta Petőifinek „A hazáról" c., Oyördeák Gábor, IV. o. t. Petőfinek „Nemzeti dal" c. és Koralek Kálmán ugyancsak Petőfinek „A magyarok Istene" c. költeményei. Az ünnepi szónok Schor Ernő, tanár volt, ki magvas beszédét következőképpen fejezte be : „Most is hallhatjátok, hogy veszélyben a haza s az álszenteskedők szemforgatva mondják, hogy miképen lehet ünnepelni a szabadság szent ünnepét a szolgaság, a gyász szomorú napjaiban. Vad földi zajjá fajul az álszenteskedők beszéde. A szabadság első lélekzete az Ur adománya volt, a Mindenhatót káromolja, a ki azt hirdeti, hogy az a lélegzet nyomtalanul elszállt. A nagy feltámadás után nem lehet felidézni a halál árnyait, én csak az Ezékiel szavát hallom, amint hirdeti az Isten igéjét: „Megnyitom sírjaitokat, kilépsz belőlük népem, beléd lehelem ez élet szellemét, jövőd az élet!" Az ünnepély a „Szózat" eléneklésével véget ért. A rom. kath. elemi fiúiskola ünuepe. Március 15-én a rom. kath. elemi fiúiskola növendékei is megünnepelték, d. e. 9 órakor az intézet növendékei templomba mentek az ünnepélyes szt. mise hallgatására, 10 órakor a tágas tornahelyiségben, nagyszáma érdeklődő s szülők jelenlétében hazafias ünnepély volt. Alkalmi hazafias énekek, szavalatok elmondása után az ünnepjelentőségéről Grátzer János mondott beszédet. Délután az előadások szüneteltek Színészet Pápán. Nem tudjuk mi az oka annak, hogy közönségünk a mostani sziniévadban a színtársulatot nem oly pártolásban részesiti, mint a téli évadban, jóllehet nem panaszkodhatunk, mivel a műsorban az újdonságok egész sorozatában van részünk. Halljuk ugyan hangoztatni, hogy ezen közöny annak tudandó be, hogy közönségünk nagy része Micsey szinigazgazgatónak azon ténykedésében, hogy a tavaszi évadot nálunk jelenleg csak átmeneti időszaknak tekinti és virágvasárnapig még S. A.-Ujhelyre gravitál, bizonyos kicsinylést lát, de mi ebben nem találunk semmi olyast, amivel közönségünk esetleg retorsióval éljen. Az igazgató lehet, hogy erre kötelezettséget vállalt, ezen ténykedése nem érintheti az itteni erkölcsi működését s igy közönségünknek erre vonatkozó felhangzott panaszaival nem azonosíthatjuk magunkat. Heti reíerádánkat adjuk a következőkben : üres, nedvesen csillogó fa-képráma állt az íróasztalait. — Már készek, papa ? — Nem. Még a képeket is bele kell tenem. — Azt látom. — Kivágtad má«* őket a mellékletekből ? — A custozzai csatát . . . — Helyes. — Nyári vihart . . . — Helyes. ' — — Az elhagyottat . . . — Boldogság, nekem nem kell érzelgős motívum a Napoleon képe alá. Ella észrevette, hogy a nagy imperátor képét belepte a por, de nem mozdult, ugy tetszett, mintha valakinek elébe kellene jönni s megcsókolni az ajkait. Kivül repkedtek a hópelyhek, az ezredes rövid, vastag kezeivel a rámákon babrált, majd egyszerre felemelte a fejét: — Mit játszanak odafenn ? — Chopint — felelt Ella. Gyönyörűen játszik! Ennyire te sohasem vitted, pedig ugy-e a bárónénak is ugyanaz a mestere volt ? — Te összetéveszted velem Bertát — nevetett Ella. -— Igazad van. Azt hiszem, nagyon szeretik egymást a bárónéval, mert Berta sokkal többször megy oda. mint hozzánk. — Ugyan már hogy mondhatsz ilyent — szólt egy kis gömbölyű asszony, aki most lépett a szobába. — Berta, te itt? — kérdé Ella zavartan. — És épp akkor, mikor apa rólam beszélt, -7- nevetett a menyecske. — En komolyan mondtam, hisz alig lehet téged mife'énk látni—felelt szárazon az ezredes. — Oh papám — hízelgett Berta — neked itt van Ella, — és én annyira el vagyok foglalva. Ma már öt boltban voltam vásárolni. Nézd . tisztító por, gyerek-harisnyák, aszalt szilva ... de miért nézed te annyira Napoleont, mig én ezeket a holmikat itt mutogatom — kérdi Ellától. — Ti leányok mindig holt hősökért rajongtok, ha nincs eleven párotok. — A holtak jobbak az élőknél — szólt az öreg. — Bizony nem tudom, apukám. — Ah, ti asszonyok mind egyformák vagytok. Ti csak imádni, csodálni tudtok, s felültök a legelső egoistának, aki feltolja magát az oltárotokra bálványnak. — Ugyan, papa, hát az asszonyok emancipációja iránti mozgalom semmi ? — Emancipáció ?! — kacagott Ella. — Hiszen épp az emancipált asszonyok a legodaadóbb csodálóik férjeiknek. Az ezredes örvendett : — -Ella okos ! Ö nekem ad igazat / — Engedj meg, papa, de- Ella még leány és sok dolgot nem ért. De különben is, ha képes volna odaadó szerelemre, már rég férjnél volna. Az öreg megadással hallgatott el, Ella pedig mosolygott arra a gondolatra, hogy 37 év óta él ezek közt az emberek között, akik őt még most sem értik. — Ma este a színházba megyünk Richárddal — nem jöhetnél át egy kicsit a gyerekhez ? — Szívesen — felelt a leáii}'. — Holnap is egyedül fog maradni szegény — sóhajtá az anya. — Miért ? — Mert látogatóba megyünk. — Elmegyek holnap is. — Nagyon megfogom köszöni. Ugy-e gondoskodni fogsz a szombati vacsorám számára virágokról és nem veszed rossz néven, ha téged nem hívlak, de olyan sok az asszony s mindig kevés a férfi. — Kik lesznek a férfiak ? — Lindburg, Dili, aki valószínűleg énekelni fog, te talán kisérhetnéd . . . — De ha nem vagyok meghiva? — Oh ez csak a helyszűke miatt volt, sőt mégis inkább el kell jönnöd Dilit kisérni. — Eljövök, — szólt Ella rövid tűnődés után. — Szép lesz. De egek, már dél van s nekem még fel kell menni gratulálni. — Mihez ? — Ma van a bárónő születésenapja. Mondd csak Ella* nem hoztak elébb ide egy ibolyacsokrot ? Ide küldettem egyenesen. — Ibolya ? — ismét lé a leány tompa hangon. Aztán behozta a csokrot. — Itt van az ibolya! szólt lassan, Egyetlen vonása sem változott meg, csak mikor az ajtó becsukódott nővére mögött, akkor sóhajtott fel s egy tapasztalattal gazdagabb, egy reménynyel szegényebb fejét busán csüggesztette le és akkor nagyon, nagyon vénnek érezte magát . . .