Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-12-16 / 50. szám

Ízléssel dolgozó munkásokat neveljünk. Erre hivatott szerintünk a munkásképző egyesület. Ez egyesület nem halad jó uton. Ez egyesület működé séből közgazgasági hasznot várunk, nem padig szemet lelket elbűvölő (már kinek-kinek !) produkciókat. Az alapvetést már ott a tanonciskolában kellene megkezdenünk. Itt először is az évek óta mutatkozó több hiány volna orvoslandó. Aztán praktikusabb alapra volua ez iskola fek tetendő. Most főleg csak az általános müveltseg egy részét sajátítják el a tanoncok, pedig itt arra kellene fő súlyt fektetnünk, hogy ez iskola az iparos műhely szerves, kiegészítő „ipari" része legyen. Ezek a tennivalók, ha iparunkat előbbre akarjuk vinni. Mindig azon panaszkoduuk, hogy városunk külső képe nem változik s megmarad minden a maga csúnyaságában és rendezetlenségében. Ha iparunkat virágzóvá, jól működővé fej lesztjük, ha oly színvonalra emeljük, hogy ez megtudjon felelni a legkényesebb egyéni ízlésnek is, akkor megszűnik e panasz is ; mert újból ismételjük, az ipari munka az, amelynek fellendülése nyomán gyönyörű, rendezett utcasorok épülnek, s ami a legfőbb, hogy az ipar az, melynek nyomában a gazdasági jólét és a társadalmi elet fellendülése támad. Közmühely Pápán. Lapunk legutóbbi számában hirt adtunk arról, hogy Böhrn Samu városi képviselő. esztergályos iparos a városi tanácshoz egy közműhely létesítése érdemében beadványt intézett. Városunk számos iparosai kérelmére a beadványt egész terjedelmében a következőkben közöljük : Az iparos osztály nyomasztó anyagi viszonyai ismeretesek országszerte. Tudatára ébredt ennek immár a magas kormány is és különféle, a szomorú helyzetet rendezni igyekvő javaslatával az országgyűlés elé lépett. Csak a közelmúltban szavazott meg a képviselőház egy törvényt az iparfejlesztésről : a gyári ipar megteremtése és fejlesztése volt a jelszó, de a kisiparosok anyagi viszonyainak rendezése egyidőre haladékott szenvedett. Addig is tehát mig a törvényhozás idejét fontos politikai és alkotmánybiztositási javaslatok tárgyalásai foglalják el, városok, illetve Pápa város feladata a város lakosainak túlnyomó részét kitevő iparosok kétségbeejtő anyagi helyzetén segíteni erkölcsi kötelessege annál is inkább ! intézkedni a városnak akkor, ha a sínylődő ipart olyan eszközzel és móddal állítja lábra, mellyel anyagi károsodás és nagy áldozathozás nem jár. A helybeli iparosok túlnyomó része kézerővel dolgozik, két keze munkájával, verejtékkel keresi mindennap kenyerét. Helyzetük napról-nnapra rosszabb. A nagytőkével, gépekkel dolgozó gyár maholnap el{ nyeli a kézműveseket, önállóságuk elvesztésével kénytelenek a nagytőke szolgálatába j állni és kenyér híjján vándorbotot kezükbe j véve Amerikába kivándorolni. Akik itthon maradnak, — bármily súlyos és testetölő munkát fejtenek ki, — csak a szegénység és nélkülözés előtt állanak folyton. Mindnyájan érezzük, hogy ez igy tovább nem maradhat, a kisiparosok helyzete | immár tarthatatlan, azon segítenünk kell. Mint gyakorló iparos érzem és látom azt az óriási hátrányát a kézművesnek, — pláne ha nem rendelkezik a mesterségéhez szükséges eszközökkel — azon iparos tarsa mellett kinek módjában áll modern munkagépeket is beszerezni. Mig a kézműves harmadmagával egész napon át fáradva és izzadva készíti productumát, az ily célra szolgáló gép ugyanazt a munkát alig egy óra alatt elvégzi. A gyáripar előnyeihez, a gégekhez kell tehát jui.tatnunk iparosainkat, illetve gépeket beszerezve ezek előnyeit keli | kézműves iparosainknak hozzáférhetővé ten! nünk. Mély tisztelettel alulírott az alábbiak előterjesztésével bátor vagyok e tárgyban ! egy szerény iavasiatot tenni, esedezve, hogy azt kellő előkészítés után elfogadni és a nagytekintetü városi képviselőtestület elé megszavazás véget? felterjeszteni kegyeskedjék. Az ipari célokra felhasználandó külső erőt villamvilágitási telepünk már ma is szolgáltat. Akiknek tehetségükben van műhelyeiket ily erővitelre alkalmas gépekkel felszerelni, sietnek tőkéjüket e nagyon is kamatozó befektetésre fordítani. Ezzel ujabb erős versenytársa támadt annak a kisipatosnak akinek nincs annyi pénze, hogy már meglevő gépjét átalakitassa, vagy azt sutba dobva ujjal cserélje fel. Ahelyett tehát, hogy ezen erőátengedéssel az iparosokon általában segítettünk volna, a város akarata ellenére olyan helyzet keletkezett, hogy ma már megkettőzött fokozott erővel kell a kézművesnek küzdeni, hogy a nagyobb tőkével és villamos áramra berendezett géppel rendelkező iparostársával versenyezni tudjon. Szükséges és méltányos tehát oly eszközről gondoskodnunk, mellyel ezen erőt minden a városban iparjoggal biró mesterembernek hozzáférhetővé tehetjük, azoknak is kiknek részint alkalmas lakás, műhely vagy egyébb helyiségük nincs, vagy részint tőkével nem rendelkezve, ilyet bérelni sem tudnak. Önkéntelenül a Budapesten (illetve Erzsébetfalván) egy magántársaság által felállított s több helyen felállítani elhatározott közmühely eszméje vetődik fel e kérdésnél. S bár nyerészkedési célra alakult az erzsébetfalvai közműhelytele r. t., kétségtelen, hogy nagy közgazdasági űrt tölt be és lehetővé teszi, hogy a fővárosban nagy számban levő kézműves iparosok, — ha azok pénzzel egyáltalában nem rendelkezhetnek is, — productumaikat a gyári productumokhoz mérten versenyképes árban és minőségben állithatják elő. — Kérem, Anna, nyugtassa meg magát. Maga még boldog lesz. El fog felejteni engem. Legyen erős. Higyje el, hogy mindketőnkre jobb igy. A leány, mintha elalélt volna, ugy ült ott összeroskadva egy széken s átengedte kezét. De a következő perczben föleszmélt s visszarántotta kezét : — Félre tőlem, hitvány képmutató 1 S az ajtó felé rohant. — Hát igy válunk etegy mástól, Anna? — szólt Kondor Elek. — Igy, igy, — lihegett lángoló arczczal a leány. — Mit mondjak még ? Megcsalt, megfosztott mindentől, amiben hittem, ami szent volt előttem. Utálom magamat, hogy valamikor hittem szavának. A szégyen éget. Oh, mily nyomorult vagyok ! Mint az őrült rohant ki az ajtón, /kondor Elek föllélegzett. Az első pillanatban utána akart futni; de minek ? Legjobb, ha magára hagyja. Az ilyen szenvedélyes természeteket csak lázítja a csillapító szó. Időt kell engedni, kogy magától lecsöndesedjék. A vihar most mér elmúlt. Kondor Elek diadalmasan kiállta. Meg volt győződve, hogy ugy viselte magát, ahogy tisztességes és okos embernek kell. Mégis valami nagy, mélységes szomorúság ereszkedett lelkére Sajnálta ezt a leányt. — De mit tehettem volna? — kérdezte magától. Semmit sem tehetett., Őrültség lett volna lemondani a szerencséjéről, mikor ma este már várják az eljegyzésre. Iparkodott menyasszonya képét idézni gondolatába. Hisz az is csinos leány. Miért ne szerethetné azt ? Miért ne lehetne boldog avval ? De hiába, most csak ez a másik foglalta el egész lelkét. Milyen szép volt haragjában, fájdalmában is 1 Azonban félre ezekkel a hiábavaló gondolatokkal. Daróczyék már várják. Órájára nézett. Csakugyan itt az ideje. De mi ez ? Micsoda zaj ? Mintha az egész ház népe összefutna. Kiabálás, rémült hangok. Valami szorongó érzés íogta el a fiatal ember szivét, ámbár nem sejti, hogy mi lehet az. Kinyitja az előszoba ajtaját s kitekint a folyosóra. Az egész folyosó tele van a lakásokból kitódult emberekkel. Lent az udvaron is egény nagy csoprt férfi, asszony, gyerek. Kiabálnak: — A mentőket kell hívni I Az asszonyok sikoltoznak: — Jézusom 1 Szent Isten 1 Remegve kérdezi Kondor Elek : — Mi történt? A háziak, ákiknél lakik, elmondják: — Valaki leugrott a harmadik emeletről. — Kicsoda ? Nem tudják. Valami idegen leány, Senki sem ismeri. Nem látták itt a házban sohasem. Olyan kisasszonyforma. Kondor Elek sápadtan, tántorogva kapaszkodott a folyosó vasrácsába. De nem ügyel most rá senki, minden ember csak azzal az idegen leánynyal van elfoglalva, aki leugrott a harmadik emeletről. - El még ? kérdezgetik mindenfelől. — Meghalt — feleltek lent az udvaron, akik közel álltak hozzá. Nem mozdul. Nem lélekzik. Már vége. — Szegényke 1 — siránkozik egy öreg asszony, aki jól megnézte — milyen fiatal! Kondor Elek borzadva húzódott vissza szobájába. Anélkül, hogy látta volna, tudta, hogy ki az a fiatal leány, akinek összetört véres teste fekszik ott az udvar kövezetén. E pillanatban nem bánná ha ő maga is ott feküdnék mellette, véresen, összetörve, holtan. De az ilyen világravaló férfi nem maradhat sokáig olyan hangulat zsákmánya. Megfeszíti mieden erejét, hogy lerázza magáról ezeket a kétségbeejtő bus gondolatokat. — Szegény kis Anna! — sóhajtott miközben letörülte a szemébe szivárgott könyet. Aztán fölvette felöltőjét, Most már igazán nem késlekedik tovább. Ugy érezte, mintha nagyon hideg volna ez a tavaszi este. Didereg. De majd fölmelegíti a pezsgő, amit ma bőségesen isznak. A Zépcső alján ugyan, amint lement még egyszer megállt. Mintha még egyszar látni akarta volna azt a kis Annát. — De nem, nem — mormogta magában. — Elek, legyen eszed. S kilépett az utczára. A lámpák ragyogtak. Az ő fényes jövőjének útját világítják meg azok is.