Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-12-02 / 48. szám

XVI. ó^riol^ráxn.- IFárpa,, 1906. decemlDer 2. 4=8. szám. PÁPAI kÖlL0\V KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. Merni és tenni! Városunk képviselőtestülete a holnapi napra rendkivüli közgyűlésre van egybehiva. A tapasztalatok, melyek az utóbbi időben a képviselőtestületi közgyűléseken észlelhetők voltak, teszik kötelességünkké, hogy minden alkalommal midőn közügyeink jövőjéről tanácskoznak, képviselőinket kötelességtelj e sit és ére figyelmeztessük. Nemcsak mi, de mindazok, kik figyelemmel kisérik Pápa város közügyeit, kénytelenek arra a tapasztalatra jutni, hogy városunk a mult hanyagságain nem akar okulni, a jövőről pedig képes volna ugyan gondoskodni, de a határtalan indolentia kerékkötője marad minden ujabbi alkotásnak. Egész sora a hasznos és szükséges közérdekű teendőknek vár a megoldásra és még sem látunk szorgoskodó elmét, nem látunk munkálkodó kezet azok megtestesitésére. Hanem igenis látunk könnyelmű feledékenységet a mult bajok iránt, keleti tétienséLAPTULAJDONOS és KIADÓ : 2 3LI.ATSSK FRIGYES. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. get és lanyha semmivel törődést a jövőre nézve. Haladjunk a korral ! Ez legyen jelszavunk, mert most már Pápa városa sem vonhatja ki magát a haladás eszméje alól. Futnunk kell nekünk is a többi városokkal, hogy el ne tiporjanak, usznunk kell az árral, hogy el ne sodorjon. Sajnos, hogy anyagi erőnk csekélysége megfordított arányban áll megvalósítandó terveinkkel, óhajainkkal, mindamellett a haladó kor ujabb követelményei megkívánják s ez elöl kinem térhetünk, hogy ez irányban tőlünk telhetőleg a legszükségesebb áldozatokat meghozzuk. Nem szabad habozni. Merni és tenni kell, mert az ide-oda kapkodással és rendszertelen intézkedésekkel már többször megégettük a, szánkat s ha mostan is elszalasztjuk az alkalmat, ez csak azt bizonyítaná, hogy nincs meg bennünk a fejlődési képesség. Városunkban több tervvel és eszmével foglalkoznak, melyek a közvélemény helyeslésével találkoznak, de sajnos, mikor legszebben tündököl, akkor pattan szét mint a buborék, hátrahagyva a csalódást, a kiábrándulást. Ne várjunk mindent a várostól, hanem vigyünk át ilyen eszméket s terveket a gyakorlati térre. Mutassuk meg, hogy közügyeinket nem csak pótadó felemeléssel, kenem reális sikerekkel is biztosíthatjuk. Szükséges tehát, hogy közügyeinket a végrehajtásra hivatott tényezők vegyék kezökbe s a nagy müvek létesítésében egymást vállvetve támogassák. Mert ha valaha, ugy most van szükség az egyetértésre, az erők egyesítésére, hogy városunk jövöje biztositassék s mindazon eszmék s tervek | a megvalósulás stádiumát érjék el. Pápa város javát egyaránt előmozdító nagy célok megvalósítása érdekében szűnjön i meg köztünk, ha van, a bizalmatlanság és a féltékenykedés. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokakTimiiftiri TÁKCZA. Lícht Mór csatlakozik, Legörnyedt vállú, fakó kis ember ment az utcán. Csetlett-botlott, ha éppen ráment valaki az emberáradatban, elkényszeredetten állott meg, s várta hogy kikerüljék. Látszott rajta, hogy az utjának voltaképpen nincs célja, vagy hogy nem tud válogatni abban, hogy voltaképen merre induljon. Megzavarodottan állott meg egy-egy percre az aszfalt szélén s bámult jobbra-balra. Tanácstalanul, nagyon elhagyatottan. Szorongás és valami, az ismeretlen, valahonnan közeledő veszedelemtől remegő aggodalom ült az arcán, mindenfelé szétpislogó apró szemében. Némelyeknek feltűnt, s még viszszafordulva, újra végignéztek rajta. Aztán erre is, meg arra is tovább hullámozott a nép s a gyámoltalan kis ember nekivetve a hátát egy hirdetési oszlopnak, kibámult az utca kocsiforgatagába és gondolkozni látszott. Azonközben még az ajkai is mozogtak, mintha számvetéssel foglal -toskodnék és mintha minden uj numerusnál még vigasztalanabbnak találta volna a helyzetet. Gyér, szürkeszakálas állát a mellére lógatta le s piszkálni kezdett egy, az utcaöntözés után fenmaradt, kanyargó kis vizeesket, mintha abból akarna kiásni valami okosat. Végre is lomhán, még mindig felfüggesztve az elhatározást s újra meg újra meggondolva a dolgot, keresztül botorkált az utcán s egy kávéházba ment be. Kért kávét, tollat, tintát s aztán kissé idegenkedve a papírtól, ugy nézve rá, mintha amugyse bíznék benne, tétovázva írni kezdett. Az emberke egy Lícht Mór nevezetű ékszerész volt, Kis boltban olvasta az újságot egész nap, álmosan, szomorúan pislogva ki az Utcára a kirakat üvegén át, ami mögött csupa olcsó ébresztő-óra volt glédába állítva. Este eszes és ravasz ügynökökkel számolt le, akik a várost járták az arany meg ezüst portékákkal. A boltba tunniilik alig tévedt vevő, hát helybevitték a publikumnak az árut. Járta a sok ügynök, talán három négy is a konyhákat s könnyelmű cselédeknek nagyon könnyű arany szivecskéket meg láncokat, melltűket, karpereceket adtak el hitelbe. Kifordították a zsebüket a konyhaasztalra s elkápráztatták a szegény, a fényes holmi után nem is igen sóvárgó, de egyszerre csak megtántorodott szolgálókat az olcsó holmi csillogásával. Gyakran polgárasszonyokat is. Hivatalnoknékat, akiknek a lábáról leásitott a szoknya alá berejtett cipő, de akik azért aláirtak, mindent aláirtak. Olyik az urának is vett valamit, hogy elhallgattássa a lármáját s nagyon, olcsó, sokszor mosott, itt-ott megstoppolt blúzokra kerültek föl aranyláncok, tűk ; hitvány tápI láíekkal megtömött gyomrokra lógtak le az ! asszonyok derekáról hamis gyöngygyei kirakott aranyórácskák. Férfiak is akadtak azonban a vevők között. A színházaknál, meg hivatalokban is, s olyan is volt közöttük például egy báró, pedig már kissé öregedő ur, akiről tudták hogy rögtön el is adja a hitelbe vásárolt holmit. Azonban ha már nagyon zaklatták a pénzért, segitett magán valahogy. Fizetett s újra vásárolt. — Most azt gondolta az aranyműves, hogy talán neki ir majd pár sort, a bárónak. Aztán még másnak is. Egy művésznőnek, akinek ilyentájban, araikor az országgyűlés együtt ül, szokott pénze lenni, egy képviselő barátja révén, s felkuld egy szerkesztőségbe is a közelben, ahol néhány ur órákat vásárolt s erre az időtájra, tizenötödike körűire biztatta pénzzel. — Ez az ékszerészt — mondta azonközben magában s szétnézett a kávéházban, mintha tanúnak szólítana mindenkit. Itt már kevésbbé volt félszeg. Mindenki a maga helyén ült. Nem kellett félnie attól, hogy fellökik s a sürü, meleg szivarfüst egy kis bizalmat is adott neki. — Talán küldenek pénzt,. Egyáltalában nincs kizárva hog^ küldenek. A rossz fizető a legjobb publikum. Egyszer csak mégis fizet: például a báróra nézve már csakugyan elérkezett az idő, hogy egyszer csak fizessen. Annál is inkább, mert az aranyművesnek rengeteg gondban főt a feje. Egy csomó bizományban vett holmival kellett elszámolnia, amit erre-arra