Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-11-25 / 47. szám

tóság panasza, kétségbeesett hangok emel­kednek a nyomorúságról. A legszomorúbb bennük, hogy nem túlzások, hanem a két­szerkettő négy erejével ható igazságok. Van falusi tanító, aki kimutatja, hogy ha a havi fizetéséből a gyermekei iskoláztatására szük­séges összeget a városi kosztadó asszony­hoz beküldi a fizetésből az otthonmaradt családnak egy egész hónapra csak nyolcz koronája marad a megélhetésre. Mily szép dolog lehet, ily körülmények között szere­tettel olvasgatni a köponti bölcsek paeda­gogiai elmélkedéseit ! Nincsen ezen a dolgon mit tréfálni. De agyonhallgatni való sincsen rajta egy árva garas ára sem. Igaz ugyan, hogy so­kan élnek az államból és még többen akar­nak belőle megélni, de talán legtöbb joguk van az államtól való segedelem, várásra a tanítóknak, akik még is csak minden néven nevezendő kultura alapvetői s akik nem parádét óhajtanak, hanem egyedül csak tisztességes kenyeret. Hát mindössze ebből támadt az a nagy háborúság, amelynek nyomán létező és nem létöző harangok fél­reverésével foglalkozik a jobb ügyhöz méltó igyekezet, A tanítóságnak a szervezetté való tömörülésre teljes joguk van, s mikor ezt megteszik, nem törik be vele senkinek sem a fejét. Anyagi helyzetük tűrhetetlen Anyagi helyzetén javítani akarni minden élő embernek joga van s ha ezt a fönnálló allapotok keretei iránt való korrekt figye­lemmel teszi meg, akkor ugyan miért a nagy lárma azért az omlettért'? Tanfelügyelői jelentés. — Veszprémvármegye népoktatási állapota. — Megjelentem e hó folyamán 3 he­lyen ugy mint Devecserben, és Veszprém­ben ia teljesítettem látogatásokat nevezete­sen Devecserben a rkath. és izr. Pápán az állami tanító-képző a rkath leányiskolában és ovodában s a Netzer féle ovodában, Szentgálon a rkath. ev. ref. és izr. iskolában azonkívül megtartottam Pápán az állami­tanitó képző intézet tanév eleji igazgató­tanácsi ülését jelen voltam Veszprémben a rk. és a vármegyei általános tanító-egye­sületek küzgyülésén. A tanulókat mindenütt teljes számban : találtam a pápai állami tanító-képző taná­j esi ülésen bemutattam az uj igazgató urat és folyó ügyeket intézkedtünk ; kitűnő szín­vonalon levőnek találtam a veszprémi rkath. tanítók őszi gyűlését, mely a nagyon okos­j eszű Gubicza Lajos veszprémi rkath. tanító ! kitűnő vézetése alatt mindnyájunknak kik azon megjelentek, közmegelégedésével folyt le, jeles tanítás gyakorlati előadásokai tar­tották ez alkalommal Köcsky József vesz­prémi tanító egy olvasmány és Kovács Miklós berhidai tanító egy szám betanítás­ról nagyon szépen folytak a tanítási gya­korlatok megbeszélései, melyek tárgyilagos­sága példány szerű volt az egész gyűlés a tagok feszült figyelme, jóleső nyugodsága és végig való kitartó együtt maradása mel­lett folyt le. A vármegyei általános tanító­egyesület gyűlésének kimagasló tárgya Dr. Cseresnyés József főorvos iskolai egészség­ügy czimü elméleti előadása volt, mely ál­talános köztetszéssel találkozott mozgalmas discussió tárgya volt az ország szerte is­meretes fizetési rendszer themája és a tiszt újítás. A mindenkor peldányszerüleg működő somlyóvidéki ág. h. ev. tanító-egyesület f. é. október 4-én tartotta ősszi közgyűlését Kis Lajos ág. ev. lelkész körültekintő és szakavatott elnöklete alatt Nagy Alásony­ban ez a tanító-egyesület, mely tudtommal a legrégibb tanító egyesület Veszprémvár­megye területén s minden munkásságában az önérzés önsegítés s önművelődés jellegét hordja ez alkalommal és híréhez méltó programmal dolgozott fel, tárgyalván a he­lyesírásra fektetett nyelvtanítást, az egyházi dallamgyüjteményt, a tanító hivatását tekin­tettel az isteni mester példájára a tanító­nak az egyházi és iskolai élet körében meg­illetto jogai továbbá a László és Zsedényi kis alapítványok s államásegélyek adomá­nyozását, végre azt is, hogy az egyesület jövő évi október 7-ig tartandja kimutattá­sának kótszázados emlékünnepét. Iskolába szorító eljárás indíttatott meg Bakony-Szent-László, Kerekteleki, Borzavár Esztergái, Marczaltő, Jákó, Suur és Csatka községekben. A tanulók befogadására nem elegendő belsőségü iskolák fentartói közül az iskolák bővítésére felszólítást nyertek : az ajkaren­deki, bándi, bérhidai. csóti, dobronyi, deve­cseri. kisjentei, kolontári, lókuti, márkói, magyarpolanyi, merőszentgyörgyi, olaszfalu pápai, peremartoni, siófoki, urkuti, vanyo­lai, varsányi, rkath. iskolák és az ösküi ág. ev. iskola, A vármegye 4 áll. el. iskolájának tan­éveleji benépesedési kimutatását felterjesz­tettem e szerint jár a négy állami elemi is­kolába 476 tanuló. Hasonlóképen jár a vármegye 10 pol­gári fiu és leány iskolájába 1090 tanuló, közülök csak 200 fiu, a többi 890 leány. A Néplap megküldését 99 ismétlő gaz­dasági tanfolyami iskola számára kértem a földmivelésügyi mk. minisztériumtól 1907* évre. Ingyenes tankönyvekben részesültek az almádi és ihászi áll, el., továbbá a gyer­tyánkuti, pénzeskuti, iharkuti és kerékteleki községi iskolák szegény tanulói. Foglalkoztam a folyó tanévi ovó és is­kolakötelesek Összesítésével nem különben az iskolába járók statisztikájával. Uj iskolák nyíltak Dákán a rk. és Ne­mes-Szalókon az izr. hitközségnél, nemkü­lönben uj osztályok a fokszabadi és szűcsi valamit értett s a legmesésebb ortografiával ezt irta körülbelül németül: Szeretnék beszélni magával. Nem itt, A posta pamut újra leszállott az én levelemmel, amelyen ez állott: — Fél 5 Thiergarten 4 statua. Megértették. Örvendezve intettek igent s a következő pillanatban eltűntek. Sok idejük nem volt, mert háromnegyed négyre járt s a Thiergarten gyalog erős husz percz­nyire volt a pensiótól. Én is nagygyorsan rendbe szedtem magamat. Egy csöppet bántott a dolog, hogy éppen ilyen szomorú napon kell megis­merkednünk. De nem gondolkoztam sokáig, inkább azon törtem a fejemet, mit fogunk beszélgetni. Azt körülbelül tudtam, kicsodák a ki­csi angol lányok. Az első emeleti pensió ugyan más tulajdona volt, mint a másode­meleté, de a mi asszonyunk mindig jól volt informálva mindenről, ami a házban törté­nik. A két kicsi angol lány akkor már har­madik hónapja lakott az alsó pensióban, unokanővérek voltak s németül tanulni jöt­tek Berlinbe. Jómódú, talán gazdag angol kereskedő gyermeke volt mindakettö s sza­badon, félelem nélkül járkáltak mindig együt a nagy német metropolisban. A ruháimra egy gyengéd pillantást ve­tettem (ki tudja, látom e még valaha őket viszont),* lehető elegánsan rohantam le a lépcsőkön s vágtatva iramodtam neki a Tliir­gartennek. A kicsi lányok már ott sétáltak a szob­rok között. — Persze — gondoltom keserűen — ők a közúti vasúton "jöttek. Mintha száz év óta ismerősök lettünk volna ugy üdvözöltük egymást. Vidáman minden elfogódottság nélkül Barátságos nyiltszivüséggel ráztuk meg az egymás ke­zét, azután mosolyogva néztünk egymásra. — Nagyon örülök, hogy szerencsém van — mondtam magyarul, mert végre is mindegy volt. A leányok Összenevettek s valószínű­leg hasonlót mondtak angolul. Abból viszont én nem értettem egy szót sem. Roppant meg voltunk azonban elégedve s nekem kimondhatatlanul tetszett a kis barna, aki meghajtotta egy csöppet a fejét s magára mutatva igy szólt : — Elly 1 A szőke is bemutatkozott : — Nelly. — Bandi — mondtam én is udvari­asan s a legmegdöbbentőbb nyugalommal kezdtem magyarul beszélni Nelly egy ideig hallgatta, azután ra­vasz okossággal nézett reám s a következő pillanatban a zsebéből kihúzott egy könyvet. Angol-német szótár volt. — Heureka! —kiáltottam fel diadal­masan s megkezdődött a néma társalgás Ők az angol részt forgatták, én a németet s lassankint káprázatos gyorsaságot fejtet­tünk ki ebben a mesterségben. Már hazafelé indultak, amikor Elly igen komolylyá vált. A szótár gyorsan for­gott a kezében s igy állítottam össze a szó mozaikat ! — Postás, nem. Otthon pénz van. Ad kölcsön, mig jön pénz. Kétség van esik. Nem csaló van. Becsületes leány. Baj. Meg voltam semmisülve. A leányoknak sem jött meg a pénzük s szegénykék végső kétségbeesésükben hoz­zám fordultak, segítsem ki őket szörnyű zavarukból. Visszafordítani alig mertem a szótárt, de mit tehettem mást ? Busán, kétségbeesetten indultunk meg hazafelé. Langyos tavaszi idő volt s egy utcza­sarkon intettem a leányoknak, álljanak meg s várjanak reám. Én magam eltűntem az egyik kapu alatt. Amikor visszajöttem, nem volt rajtam felöltő. A leányok kérdően néztek reám. Elővettem a szótárt s ezt mutattam. — Meleg ! Nem kell. Jönni, ezukrászda. A leányok mosolyogtak s mi megin­dulunk a ezukrászdába. — Ha már úgyis kizárnak mind a hármunkat, legalább együnk ezukorsüte­ményt. -— Pedig engem okvetlenül kidobnak —• betűztem ki nekik a szótárból. — Minket is — válaszoltak vissza. Hja! Szegény embernek szegény a szerencséje is.

Next

/
Thumbnails
Contents