Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-11-18 / 46. szám

XVI. évfoly-axn. IP árpa, 1906. novemlDer 1S_ szám PÁPAI KÖZLÖNY * KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. Városunk kerékkötője Nem uj téma amiről szólni kívánunk. Évekkel ezelőtt hangoztattuk már, hogy városunkban laháshiány van és hogy ezen kérdéssel újólag foglalkozzunk, tesszük ezt azért, inert tűrhetetlen állapottá kezd válni városunkban a lakásmizeria és ha nem találunk módot ennek megszűntére, ugy cikkünk élére irt kifejezés aktuálissá leend, mert tényleg ez lesz városunk kerékkötője. Ez a sors vár városunkra, ha nem találunk orvoslást ezen bajok megszűntére. Nagy dicsérettel emlegetik szomszédos vármegyéink, az is dicséri, a ki csak hírből ismeri, de benne lakni csak az szeret, aki módja szerint a saját házába lakik. „Az én házam, az én váram, vallja angol módra a tulajdonos. Akinek módjában nincsen saját telkén, saját házá ban lakni, az húzódjék meg ott, ahol lehet, mert nálunk — ugy mondják — nagy a lakásmizeria. TÁRCZA. A papa eltűnt Ha Póka Bertalanról beszéltek Bessenyő-Ujváron, csak ugy mondták : az öreg Póka. Hát hiszen igaz, hogy már mind a két leánya férjnél volt és unokái is voltak már, három apróság, de mégis csak bosz szántó, ha az ember mindig azt hallja, hogy öreg, mikor cseppet sem öreg. Póka Bertalan még olyan legény a talpán, mint akármelyik fiatalember, csak a leányai vénitik, meg a két veje, akik mindig ugy emlegetik, hogy az üreg ur. Pedig az egyik vejének, Szalacsy Péternek több ősz haja van, mint neki, a másik mag kopaszabb. De azért mégis ő az „öreg". Még az éveihez is hozzátoldanak eg\etkettőt. Azt mondják hogy ötvenes, ami alatt azt érti minden ember, hogy már bent jár az ötvenben, pedig még csak negy venkilencz s ha kicsipi magát, még fiatal asszonyoknak, leányoknak is udvarolhatna. Hiszen éppen ettől féltették a vejei meg a két leánya. Egyszer valami boldogságot talál elkövetni: megházasodik. Kite[ik tőle. Négy év óta őrizték már igy, aggódva, minden lépésére vigyázva. Négy év óta, hogy özvegy lett, éppen egy esztendővel a nagyobbik leányának a férjhezmenetele LAPTULAJDONOS és KIADÓ : Ez a konstatált mizéria egyértelmű azzal, hogy alig van a közép osztály szerény igényeinek megfelelő bérház. A modern technika szabályai szerint épült, sőt Ízléses stílszerű magánházak, melyek a helységnek külsőleg a városi jelleget megadják, kényelmes urilakásokkal vannak ugyan szép számmal, ezekben hiány nincsen, csak bérház van kevés és ami van, az is olyan primitív, hogy az intelligens közép osztálynak permanens gondja, söt ijesztóse a lakáskérdés. Pápa városa ez idő szerint olyan mint a fiatal törekvő sas, melynek szárnyai megizmosodnak. A fejlődés legkedvezőbb stádiumában van. Nagyobb hullámokat vet a népesedési mozgalom: jövevény családok telepednek le, a házasságok statisztikája suttog a jövő reményéről, a terjeszkedés kardinális feltételei mutatkoznak, de ezek a szívesen látott jövevények, ezek a sokat gratulalt uj családok nem találnak meleg fészekre, nem kapnak lakást egyelőre. után. Azóta a másik leányát is íérjhezadta és most már egészan szabad ember volt. A leányai hívogatták ugyan magukhoz Mind a kettő ott lakott Bessenyő-Ujváron. — Apuka költözködjék hozzánk. Jobb lesz igy, mint magában. A vejei is magyarázták neki, hogy olyan idős korában jó, ha van az embernek valakije, aki gondot visel rá. Az ember nem tudhatja, hogy beteg is lehet s ki ápolhatná jobban, mint a saját édes leánya. De Póka Bertalan mindig szépen ki tudta kerülni ezt a hivogatást. — Majd, majd, ráérünk még arra, — mondogatta a vejeinek, a leányainak. Azok nagy aggodalomban voltak. — Te Ottil, — szólt a kisebbik az idősebb testvéréhez, — nem vettél észre valamit ? Az idősebb, Szalacsyné csak a vállát húzogatta : — Nem én semmit. Hát te, Mándi? Mándi, akinek az igazi neve Amanda lett volna, szintén nem tudott semmi gyanúsat. Csak az fúrta a fejét, hogy apja olyan sokat jár Budapestre. — Az még jó, azt mondja az uram, — felelte arra Szalacsyné; — ott fent elmegy oríeumba, kávéházba, lumpol egy kicsit s nem jut eszébe valami komoly bolondság. Itthon pedig szem előtt tartják. Hirét viszik mindenfelé a leányos házakhoz : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Ha csak arról volna szó, hogy egyelőre nem kapnak lakást, hogy csak egyelőre nem illeszkedhetnek az uj otthonba, az uj keretbe, az még hagyján. És bizony nem kellene a város fejlődését félteni, nem kellene stagnációtól tartani. Sajnálni való csak az a körülmény, hogy a magán tőke azzal az apodiktikus kijelentéssel áll elő : nálunk Pápán nem rentálódik a bérházépítkezés, mert az invesztált tőke nem hozza meg a kamatot. Igaz, hogy a bérház nem hozza meg azt a magas kamatot, melyet a kereskedelmi ügyletben befektetett tőke meghozna, de biztosabb az alapja és nem jár azzal a kockázattal, mint az üzeleti tőke. Különben nem anynyira magánérdek a bérház építkezés, mint közérdek. A közérdeket szolgálni ugyan az egyesek szent kötelessége is, de leginkább hivatása ez a helyi hatóságnak, a közintézeteknek és a városi társadalomnak általában. — Szegény papa, nagyon aggódunk miatta. Napról-napra gyöngül. Attól féltjük, hogy valami vesebaj. Hja persze, az ő korában ! Igazán nagyon féltjük. Pedig olyan egészséges, mint a makk. De hiába, már elterjedt a beteges hire. Akárhová megy, mindenütt az egészségéről tudakozódnak. Nem ér semmit, hiába mondta : — Az egészségem ? Az kitűnő. Kutyabajom sincs. Tánczolni szeretnék. Mindnyájan meg botránkoznak benne. — De apa! — csóválta a fejét Szalacsy Péter. — De bácsi! — mondta utána a másik Szalacsy, Péternek a bátyja, akiről minden ember tudta, hogy negyvenötéves. — Bácsi ? — gondolta magában Póka Bertalan. — No már ez mégis sok. De hogy tiltakozzék az ember a nagy tisztelet ellen ? Hiszen csupa tiszteletből adják neki a bácsi czimet. A csinos kis Vikus Miczi, a kis csacsi még azt is hozzáteszi, mikor az utczán találkoztak : — Kezét csókolom, bácsi. Nesze neked Póka Bertalan ! Már csakugyan vén embert csinálnak belőled. Maholnap koporsóba fektetnek. Attól fogva, hogy a csinos Vikus Miczi, akinek virágbokrétákkal kedveskedett a minap, már másodszor is azt mondta, hogy : kezét csókolom, — nagyon rosszkedvű