Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-11-04 / 44. szám

nyilt volna meggyőződést szerezni arról, hogy Pápa város villamos telepének ajánlata semmivel sem drágább a szomszéd városok villamos áramánál. Egyenlő elbánást és igazságot követelünk minden téren, nem türjük meg, hogy a máv. igazgatósága egyes városoknak protekciókat osztogasson. Reméljük, hogy villamostelepiink vezetősége nem fog a bölcs igazgatóság határozatába belenyugodni, hanem követelni fogja, mert a nagy közönség érdekében követelnie kell a tisztességes világítást a vasúti állomáson, lévén a mi állomásunk a legjövedelmezőbb az egész gráci vonalon. Ugy tudjuk, hogy a villamostelep vezetősége örömmel fogadta az elutasító határozatot, mert a 4 7

2 filléres ár mellett semmi haszna sem maradt volna a villamostelepnek, melyet csakis a kényszer hatása alatt ajánlott meg az államvasutaknak. De nem ugy a nagyközönség. Ez a közönség elégedetlen a mostani állapotokkal és komolyan gondolkozik azon, hogy hát tulajdonképen miért is kedveli a nagytekintetü igazgatóság Pápán a sötétséget, mikor a petróleum világításra fordított pénzért világosságot is deríthetne a vasúti állomáson. Ennek a rej'élynek utánna fo gunk járni és a mint az adatokat összegyűjtöttük a nagy közönség Ítélete alá fogjuk terjeszteni a máv. igazgatóságának ez ügyben követett eljárását. Mert tulajdonképpen igazán mesésen mulatságos volt az utazásuk. A vasúton utazó közönség az első perczben fölismerte, hogy itt egy szerető emberpár indul a rózsáskertek felé s azzal a részvétteljes jóindulattal bántak velük, mint az utazó csirkékkel, akik kéretnek az állomásokon megitattuk Sőt, az utolsó előtti állomáson, éppen tíz percznyire Tátrafőakna előtt, magukra is hagyták őket. Eunek őszintén örültek s pompásan megtárgyalták, milyen fenomenális élvezet lesz, amikor a hotelban mint Csontos és Csontosné fogják magukat beirni. Mert ez viszont egyike a földteke legnagyobb gyönyörűségeinek. Azután megérkeztek Tátrafőaknára s Csontos, mint egy boldog pintyőke, ugy ugrott le a vonatról, hogy azután lesegíthesse a magas lépcsőkön Csontosné őnagyságát, csak éppen az volt a baj, hogy nagy örömében rosszul lépett, elcsúszott a lépcsőn s lezuhant. Anna asszony rémülten elsikoltotta magát, ez azonban nem akadályozta meg Csontos Kázmért, hogy vállban kificzamodjék a jobb karja. Leszámítva, hogy a szép szürke utazóruha a sin egyik szegében megakadt s végighasadt, más baj nem történt. Csontos sziszegett, de fölkelt, s lehető nonchalanceszal mondta: —- Csak az bosszant, hogy ilyen rongyosan kell megérkeznem. Valószínű, hogy tényleg csak ez boszszantotta, mert a karja sokkal inkább fájt, semhogy bosszankodással el lehetett volna ütni a dolgot. Már a kocsiban, amelyben a Tátraszállóba igyekeztek, erősen sajogott a beteg karja. Rákóczi itthon. — Rákóczi - ünn epek Pápán. — Majdnem kétszázados száműzetés után haza jött nagy fejedelmünk. Haza a magyar hazába, hol milliók szeretete és lelkesedése várta. Milliók lelkében elevenedik meg a magyar história legnagyobb szabadsághőségek, száműzött nagy fejedelmünk nek legendás alakja. Gyermeknek és aggnak tekintete csüng a fejedelem ragyogó alakján, gyermekitek és aggnak szemei egyaránt megtelnek könynyel, az öröm könyüjével Rákóczi hazatérésének ünnepén. Kétszázados álma teljesedett be a magyarnak. Száműzött fejedelme haza ért pihenni a hősök vérétől megszentelt hazai földbe. Koporsóján nem a gyász fekete bársonya sötétlik, de diadalmas nemzeti szinek ragyognak, s a kuruez érzés lángol fel minden magyarnak szivében. A fejedelem itthon ! Ünnepe ez nemcsak a fővárosnak és Kassának, de az egész nagy Magyarországnak. Városunk is méltóképen ünnepelte meg a nagyjelentőségű eseményt. Városunk vasárnapra kelve zászlódiszt öltött, minden házon nemzetszinü lobogó hirdette a kuruez fejedelem hazatérését. A templomban. A kath. plébánia templomban d. e. 9 órakor volt az ünnepélyes Requiem liberával, melyet káplánjai segéglete mellett Kriszt Jenő esperes plébános mondott. A kóruson az elemi iskolai fiuk énekeltek gyászdalokat, offertóriumra pedig Tóth Anna adta elő Szentgyörgyi alkalmi gyászdalát Rákóczi lelkiüdveért. A szentmisén, melyet megelőzőleg egy félóráig zúgtak a harangok, jelenvoltak a hatóságok, hivatalok, egyesületek, tanintézetek képviselői valamint a hivek szokatlan nagy serege. Az Anna kápolnában délelőtt 10 órakor tartott gyászmisét Kis István káplán. Istentisztelet volt még a reform., evang. és izr, templomban is. Ünnepélyek. A helybeli ev. ref. főiskola lélekemelő ünnepélyét mult hó 29-én délelőtt 10 órakor tartotta a főiskola tornatermében. A terem zsúfolásig megtelt diszes és nagyszamu közönséggel. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Hymnus. Énekelte az ünneplő közönség. 2. Megnyitó beszéd. Tartotta Csizmadia Lajos főiskolai igazgató. 3. Mikes. Lévai Józseftől. Szavalta Olé Sándor IV. é. pn. 4. Rákóczi-hymnus. Hubay Jenőtől. Zenekíséret mellett énekelte Seefranz Ferencz VIII. oszt. tan. 5. Emlékbeszéd. Tartotta dr. Lakos Béla főgymn. tanár. 6. Rákóczi kesergője. Régi karuez dal. Énekelte a főiskolai énekkar. 7. Czinka Panna. Melodráma. Irta Farkas Imre. Szavalta Siskey Imre VIII. oszt. tan. 8. Rákóczi-induló. Előadta a főiskolai ienekar. A helybeli izr. polgári fiúiskola lélekemelő ünnepélyt rendezett okt. 29-én a dicső fejedelem hamvai hazaszállítása alkalmából. Az ünnepély reggel 9 órakor kezdődött a templomban diszes közönség és az ifjúság jelenlétében Lőwy főkántor Schiffer és Stein kántor kíséretével áhítattal énekelte e célra összeállított zsoltárokat, melyek tartalmi szépségét az előadás kiválósága hiven tükrüzte vissza. Méltó befejezésül a templomi közönség a Hymnust énekelte. Az ünnepély másik része a polg. iskola nagytermében folyt le ünnepi beszéd, ének és szavalatok keretében. Schor igazgató tartalmas, mélyen átgondolt és képekben gazdag ünnepi beszédében a nemes fejedelem alakját hiven rajzolta meg a maga nagy önzetlenségében és odaadó ha— Ugy érezem — mondta — ezudarul d igad a karom. Ebbed igaza volt, abban is, hogy amikor az első zökkenésnél hozzáért a szép asszony válla az ő fájós vállához, diszkréten telorditott fájdalmában. — Az Istenért Anna, vigyázz egy kicsit, Tudod, hogy fáj a karom. — Szegény Kazi, — mondta kérőén az asszovy — igaza van, tényleg ügyetlen voltán. De majd vigyázok. Persze a zökkenőket nem tudták előre, s igy pár pillanat múlva ismétlődött a baleset. Kazi káromkodott, mint a jégeső. Szidta a kocsist, aki nem tud vigyázni s átkozta a füidőigazgatóságot. amely nem tartja karban az utakat, de ez az erőgyakorlat sem használt sokat, a karja egyre dagadt s a sajgás mind tűrhetetlenebbé vált. — Majd meglátod, még lázam is lesz, — sziszegte dühüsen a mellette ülő aszszonvkának — s amilyen rongyos fészek ez a Főakna. bizonyára egy tisztességes ápolónő sem lesz az egész „világfürdőben". — Elápollak én, édesem ! — Hogyne. — Éppen ez kéne még, hogy elaludj mellettem éjjel, azután kiorditsam a lelkemet minden rongyos hideg borogatásért. Azzal dühösen mordult rá a kocsisra : — Az orvos ott lakik a Tátra-szállóban ? — Nyez nam magyarszki, pan velkomozsni. — Még éppen csak ez kellett — hörögte most már kétségbeesetten a beteg férfin. Az asszonyka vigasztalni próbálta a szenvedő emberiséget, de Csontos férfiú volt, erős, drabális, egészséges, aki nem tudta tűrni a testi fájdalmakat. (Lehet, hogy a lelkieket sem, de ilyenekkel még nem volt dolgai Mire a Tátra-szállóhoz értek, csakugyan olyan keservesen feldagadt Csontos válla, hogy semmilyen ravasz fondorlattal nem lehetett róla lekönyörögni a szép szürke utazó kabátját, Anna asszonyt pedig elfogta az ösztönszerű szeméremérzés s kijelentette, hogy ő el sem tudja képzelni kabát nélkül Csontost. Ez a téma ugyan nem volt halálosan érdekfeszítő, de ráérték tárgyalni, mert az orvos váratott magára. (A harmadik quart kasszája volt egymásután, amikor jelentették, hogy pacziens várja s igazán elsőrendű áldozatot hozott hivatásának, amikor ily körülmények s ilyen kártyajárás mellett bemondta a négy mestert.) Végre azonban megjött s megvizsgálván a beteget, kijelentette, hogy még két asszisztensre van szüksége, ha csak őnagysága elég lelki és testi erőt nem érez magában, hogy fogja a férje becses vállát. — Nem vagyok a férje ! — üvöltötte most már minden emberi érzésből kikelve Csontos. Anna asszony pedig lesütötte a szemét s alig hallhatóan kérdezte : — Mikor megy a vonat Kölesháza felé ? (Ott laktak a szülei.) — Holnap reggel fél nyolezkor — kisasszony ! — mondta válogatott udvariatsággal az orvos. — Én addig itt meghalok szégyenletemben — tördelte csöndesen az asszony. — Akkor vegyen magának egy másik szobát! — üveltötte dühösen a beteg. — Jobban is szeretem, legalább ha nem látom, nem jut eszembe mindig a karom.