Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-10-21 / 42. szám
XVI. évfolyam. Pápa, 1906. októlDer 2±. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : S^IRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ARSVIIN könyvkereskedésében. [ HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP KÖZÉRDEKŰ Ne aludjunk! Feltűnő módon észlelhető utóbbi időben, hogy Pápa városa társadalmában olyan időszak állott be, melyet bátran lehet az indolencia korszakának nevezni. A vérkeringés megcsökkent, az érdeklődés vénája mindennemű közügy vagy társadalmi mozgalom iránt — kivéve talán ha a városházánál választás van — mondani teljesen kiapadt. A mi modern embereink valóságos affektációval dicsekednek, hogy őket nem érdekli semmi. A társadalmi munka, mely ezelőtt annyi maradandó becsű alkotással gazdagította városunkat, elenyésző csekély azon erőkhöz és tehetségekhez képest, melyek a divatos indolencia által megszállva, lioszszu időre bénákká és tehetetlenekké lettek. Pedig városunk haladása és szellemi élete okvetetlenül szükségessé teszi, hogy abban az áramlatban, mely a műveltség és korszellem hajóját előre mozgatja, a társadalom aWrilKI —II I ' • l ll O —l l •! TÁRCZA. Doiis. Bourgroche Félix vicomte főhadnagy megkapva 2 hónapra terjedő szabadságát, nagyon jókedvűen érkezett haza s ledobva magáról egyenruháját, hirtelen czivilbe vágta magát. Pitou, a szolga egy táviratot hozott be. — A táviratban ez volt: „Holnap hajnalban várjon reám a Gare du Nordnál. Susanne." A főhadnagy jókedvét e sürgöny anynyira fokozta, hogy fügyörészni kezdett s amikor Pitou botját és kalapját előhozta, csak enyi szava volt a hü szolgájához : — Aztán holnap reggel öt órakor fel költesz — érted ? Vig fütyűrészéssel haladt le a lépcsőkön s a kaszinója felé indult. Csak éppen ebédelni akart, de szerencsétlenségére már a kapuban találkozott két bajtársával, akikkel természetesen búcsúpoharat kellett üríteni. Betértek Durandhoz. Megint csak a Félix rossz csillaga volt az oka, hogy ott újra két vértes és két lovas vadász tiszttel találkoztak. Mind csupa régi jó barát. Azoktól is el kellett búcsúzni mert pár nap múlva indul a cabourgi tengeri fürdőre, ^z egyik vadász érdeklődött: minden egyes tagja erejéhez képest részt venni köteles. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni elő, hogy nélküle is folyhatnak a dolgok rendben. A nagy tengerben egy csepp ugyan vajmi parányi, s egy csepp még nem csinál ugyan tengert, de ha mindegyik igy gondolkozik, akkor lehetetlenné van téve a közérdek körül való tömörülés s akkor lehetetlen, hogy a legegyszerűbb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Ha igy folytatjuk akkor elérjük azt, hogy hívatlan elemek kerülvén az áramlatba, olyan elvek és eszmék fognak kerülni felszínre, melyek épen homlokegyenest fognak ellenkezni városunk felfogásával, gondolkodási módjával és akaratával. Hogy ez igy van arról már több adta alkalommal meggyőződhettünk és igy okulhatnánk. Városuukban csak igen kis körre szorítkozik a közügyek és társadalmi érdeklődés. Pedig még nem is oly — Hosszú szabadságot kaptál ? — Két hónapot. — Es azt mind Cabourgban .töltöd ? — Azt csak a jó Isten tudja. De lehet az is, hogy más valaki is tudja már — felelt rejtélyes mosolylyal Félix, mialatt szemei felcsillantak, mert a szép Susanne érkezésére gondolt. Néhány pohár étvágygerjesztő után elindultak valamennyien a Boulevard des Capucinen a cercle felé. Ott még nagyobb társasággal találkoztak, amelytől szintén el kellett búcsúzni. Ennek az lett a következménye, hogy másnap reggel Pitounak nem kellett a gazdáját öt órakor fölkeltenie, mtután az pont hát órakor vergődött haza, s hogy idejére érkezzék a vasúthoz, éppen csak annyi ideje maradt, hogy megfürödjék s friss ruhát váltson. A feje még egy kicsit gőzölgött a bucsulakomától, de vitte a szerelmes vágy s kocsiba dobva magát, a Gare du Nord felé robogott. A Susanne által jelzett gyorsvonat akkor robogott be. A főhadnagy szivdobogva türelmetlen vágygyal leste a szép asszony megjelenését. Az utasok tódultak kifelé, de a főhadnagy epedve várt vendége nem mu tatkozott. — Lassankint kiürült az indóház nagy terme és Félix, még mindig remélte, hogy valahonnan mégis csak előkerül az ő ideálja. régen, egy egy fölvetetett kérdés által előidézett hullámvetés a legszélsőbb partokig eljutott. Ez csak arról tesz bizonyságot, hogy volna nálunk érdeklődés, csak vezető kezdeményező nincs. Azután a mi a köz és társadalmi ügyek iránt lelkesülni tudó néhányat elkedvetlenít és tétlenségre kárhoztat, városunkban még az a baj is van hogyha itt ott fel is merül egy-egy foutosabb kérdés, melynek nyélbe ütése az érdeklődőket s ahhoz értőket tevékenységre szólítaná, vissza kell vonulni, mert ezeket a kérdéseket is monopolium tárgyává teszik. Ily beteg állapotok mellett nincs okunk sopánkodni a közöny felett, mellyel városunk értelmisége minden közügy iránt viseltetik, de az esetleges következményekért erkölcsileg felelőssé tesszük azokat akik érzékenységükben félrevonulnak. Hol van a szellemi kapcsolat, mely hatalmas falankszot képezne a társadalmi osztályok egyes rétegéből ? Egyszerre egy félénk hang szólalt meg mögötte s tört francziásággal kérdezte .* — Uram, tud ön angolul ? — Yes! — felelt szórakozottan a főhadnagy s lasan a kérdező felé fordult. Egyszerű elegáncziával öltözött fiatal leánnyal s egy idősb hölgygyei találta magát szemben. A leány egy üde, csábítóan bájos 16—17 éves gyerek volt, s nagy félénk kék szemeivel, az angol leányok csudásan fehér, mégis rózsás arczával, világosszőke hajával olyan volt, mint egy megelevenedett, művészien festett pastelle-arczkép. — Uran. senki sem érti meg a beszédünket. Most érkeztünk Angliából. Legyen kegyes útbaigazítást adni, hol találhatnánk egy olcsó, de tisztességes familyhoust ? Amig a leány beszelt, Félix ámulva nézte annak bűvös szépségét: — Szolgálatára, miss. Ha megengedi, oda fogom vezetni. Hirtelen eszébe jutott, hogy a kis nővérének öreg angol tanárnője a Boulevard St. Germaine közelében, szintén egy ityen olcsó bérházban lakott. Még emlékezett a ezitnere. Felsegítette a két hölgyet a vasúttársaság egy kocsijába, felrakatta podgyászaikat a miniatűré omnibusz tetejére s azután maga is beszállt. Útközben megjött a leánynak a bátor- . sága s beszélni kezdett. — Én Walley Doris vagyok, egy ang-