Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-09-23 / 38. szám
arra, hogy midőn legutóbb tárgyaltak, a kerület az előző kormánnynyal szemben visszautasító álláspontra helyezkedett*. A bekövetkezett kormányváltozást mindnyájan üdvösnek, alkotmányunkra hasznosnak és egész állami életünkre nézve szükségesnek tartjuk. A változás ránk nézve is megteremtette gyümölcsét. Beszéde további folyamán a társadalmi téren, különösen a szociális téren a református egyházra, főleg lelkészeire váró fontos föladatokat ecseteli. A beszédet a közgyűlés tetszéssel fogadta. Az alakulás után a püspöki jelentés során, melyet Segesdy Ferenc dr. referált, elhatározták, hogy az uj kormányt üdvözlik. A délelőtti gyűlésen hosszabban tárgyalták az adóreform kérdését. Ezután Peti Lőrinc előadásában a közigazgatási ügyeket intézték el. Majd a különböző bizottságok tagjait választották meg. Konventi rendestagok lettek : Czi/ce Lajos, Veres Kde egyháziak ; Molnár Béla, Segesdy Ferenc dr. világiak. AZ igazgatási tanács elnökévé Antal Gézát, alelnökévé Baáry Lajost választották. A főiskolai ügyek során a főgimnáziumi matematikai, fizikai tanszékre Fejes Zsigmond kinevezését hozták javaslatba a kultuszminiszternél, tornatanárnak pedig Rácz Dezsőt választották meg. Délben a kerületi gyűlés tagjai társasebédre gyűltek egybe. Szerdán folytatták és csütörtökön a közgyűlés befejezést nyert. — Polgármesterünk szabadságonMészáros Károly városunk' polgármestere mult csütörtökön szándékozott két hétre terjedő szabadságidejét megkezdeni, de a közbejött fontos hivatalos ügyek elintézése miatt, csak ma kezdj meg szabadságidejét. — Állami ovoda Pápán. Városunk képviselőtestülete tudvalevőleg állami ovoda felállításáért folyamodott a miniszterhez. A közoktatásügyi miniszter leiratában értesíti a várost, hogy hajlandó állami ovodát fel állítani, kötelezi azonban a várost záros határidő alatt, mely három évnél tovább nem terjedhet, az ovoda részére szolgáló épület tervét és költségvetését beterjeszteni es jóváhagyás után felépíteni, az épületet tüz ellen biztositani ós az óvónő után a 24 koronás fenntartási dijat fizetni. Ezzel szemben az állam elvállalja az óvónő vs dajka személyi járulékait fizetni és a 3°[ 0-os ovo dai pótadót, a dologi szükségletek fedezésére a városnak visszaengedni. A városi tanács — mint értesülünk—az állami ovoda helyéül a Moravek-féle házat szemelte ki. — Uj aljárásbiró. Az igaz ságügy miniszter, a helybeli jbiróságnál üresedésben levő albirói állásra Szekér Károly kis-kunhalasi jbirósági jegyzőt kinevezte. — Kamarai tagok választása. A győri kereskedelmi és iparkamarába a pápai alválasztó kerület, melyhez a városon kivül még a pápai és devecseri járás is tartozik 6 kereskedő és 6 iparos kültagot jogosult küldeni. Ezen kültagok választását a vármegye alispánja folyó hó 27-ére tűzte ki. A választás a városháza tanácstermében leend és d. e. 9 órakor kezdődik. Elnöke Lamperth Lajos h, polgármester, jegyzője Kemény Béla városi jegyző, tagjai a kereskedők részéről Hanauer Zoltán, Koréin Vilmos, az iparosok részéről Gaál Gyula és Kluge Károly. A választás akként történik, hogy a kereskedők és iparosok külön-külön szavaznak a kamarába küldendő iparos és kereskedő tagokra és a megválasztottak kö • zül a legtöbb szavazatot nyert 3 kereskedő és 3 iparos a kamara rendes, az ezek után legtöbb szavazatot nyert 3 kereskedő és 3 iparos oedig a kamara pótkültagjainak soraba lép. — Kinevezés. Fiatalságunk egyik rokonszenves tagját, dr. Sült József ügyvédjelöltet, az igazságügyminiszter a győri kir. ítélőtábla területre díjtalan joggyakornoknak kinevezte. A táblai elnök szolgálattételre a győri kir. jbirósághoz osztotta be. — A jogügyi bizottság hétfőn délután Sült József elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Berkovits Lázár honossági kérvényével foglalkoztak. A lengyel nyelven kiállított erkölcsi bizonyítványnak hiteles fordításának beszerzését rendelték el.Szenthe János városi ügyésznek a gyámi kölcsönökre bemutatott tarifáját a bizottság redukálta, egyben elhatározta, hogy az ügyész tiszteletdijának 1200 koronáról 2000 K-ra való felemelésére előterjesztést tesz a képviselőtestületnek. — Bankett. Abból az alkalomból, hogy I Iluttkay László a helybeli dohánygyár igazj gatójává lett kinevezve, tiszteletére a dohányl gyári tisztikar f. hó 29-én a Kaszinóban bankettet rendez amelyen társadalmunkból is számosan részt fognak venni. — Az építészeti bizottság pénteken d. u. dr. Lövy László elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az építési szabályrendelet módosítása és néhány építési ügy lett tár; gyalva. — Jövő évi pótadónk. Városunk képviselőtestülete jövő évi költségvetésünket megállapította és ennek alapján jövő évi pótadónk &2\9°[„ lesz. Összehasonlítva a jelenlegivel 2 9"i 0-al emelkedik. I — Főiskolai gyorsírókor f. hó 16-án dr. Kapossy Lucián tanár elnök vezetése mellett a következőképen alakult meg: Ifjúsági elnök lett: Balogh Imre I. pn. Titkár és jegyző : Nagy Sándor VIII.. pénztaros : Falusy József VIII., könyvtáros : Fa- , | zekas Mihály 1. pn., ellenőr : Bognár János j Vili. A kör bizalma a megválasztott tisztviselőkön kivül előadókká fölkérte Neumann j Vilmos, Kovács Károly és Seelenfreund Viktor főiskolai tanulókat. — Színészet. Szalkay Lajos szintársu- j lata jelenleg Szolnokon tart előadásokat a ; közönség nagy pártolása mellett. A társulat j onnan városunkba jön és október hó 1-é megkezdi a 6 hétre terjedő sMniévH'^ társulat kiváló tagjai az iz vton «. a • Déri Béla. Bérezi Jenő, Vajda Játori, Szí geti, Szabolcsi; a nuk közül : T bori Frida, Kövi Juliska, Denes Ella, Tumbo. n®. Somló és Feketéné. — Nyugdíjazás. A m. kir. valías- és közoktatásügyi miniszter Makay István pápai ev. ref. főgimn. tanárt ideiglenesen nyugdíjazta és részére az orsz. tanári nyugdijalapból évi 1288 korona nyugdijat utalványozott. — Póstanövendékek felvétele. Posta és távirda-segédtisztekké leendő kikép- i zés céljából a soproni m. kir. posta- és távirdaigazgatósági kerületnek alább megnevezett hivatalaihoz a folyó 1906. évben 20 növendéket fognak felvenni. Posta ós távirdanövendékké felvételért azon magyarhonos ifjak pályázhatnak, kik a magyar nyelvet, a horváth-szlavonországi illetőségűek pedig a horvát nyelvet szóban és írásban bírják, továbbá a közép iskola IV. vagy ezzel egyenlő rangú más iskola megfelelő osztályát hazai tanintézetben sikerrel végezték. 14 évesnél nem fiatalabbak és 16 évesnél nem idősebbek. Ezen feltételeken kivül a pályázók községi erkölcsi bizonyítvánnyal fedhetetlen maga viseletüket, a közhatósági orvosi bizonyitványnyal pedig egészséges, a posta-tárda és távbeszélő szolgálatra alkalmas voltukat is igaj zolni tartoznak. A felvételekért sajátkezüleg I irt, ivenként 1 koronás pénzügyi bélyeggel | ellátott és a fent elősorolt feltételeket igazoló okmányokkal felszerelt kérvénnyel 1906. évi október 10-ig lehet folyamodni. A kérvény | az illető posta-távirdaigazgatósághoz címezve azon posta-távirdahivatalnál nyújtandó be, hova folyamodó növendékké való felvételét óhajtja. Növendékek felvételére a következő posta-és távirdahivatalok vannak felhatalmazva: I. Kincstári hivatalok; Győr 1, Győr 2, Kismarton, Komárom 1, Magyaróvár, Moson, Szombathely, Tata, II. Nem kincstári hivatalok; Ercsi, Kapuvár, Kisbér, Mór | Magymarton, Rácalmás, Siófok, Sopron, KeI resztur, Vasvár. — Sorozások. Október hóban újra soroznak. A Pápa városbeliek október hó ; 10 és 11-éu, a járásbeliek október 12, 13, ; 15, 16 és 17 én. Ezen sorozásra állitásko[ telesek az 1883, 1884 és 1885 évben szü\ lőttek. — Borhamisitás. A hazai bortermelés érdekében különös suly helyezendő arra, hogy a mesterséges borok készítésének és ' azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1893. évi XXIII. t.-cz. rendelkezései i mindenki által szigorúan megtartassanak. Azért a földmivelésügyi miniszter a szüret megkezdése előtt, különösen felhívja az erdekeltek figyelmét arra, hogy a mustba vagy a borba, ugy szintén a már kierjedt törkölyborba vizet keverni, bármi csekély menynyiségbee is, feltétlenül tilos, továbbá, hogy tilos a természetes bornak törkölyborral vagy gyümölcsborral való összekeverése is. A viz hasznalata csak a törkölybor készítésnél van megengedve, de ott is csak az idézett végrehajtási rendeletben körülírt korlátozással. — Iluska eréme. Igen jó kéz és arcbőr fi no mi tó az „Iluska créme" 1 tégely l korona a Városi gyógyszertárba Fő-utca 17. Pápai m. kir. ^yakönyvi kivonat. Születtek. Márka Ferencz csizmadia és neje Eperjesi Anna fia László rk. — Kohlmon l^ván villamos vasúti kalauz és neje Ruip Mária fia Ferencz rk. — Hercz Béla órás és Pérely Karolina leánya Erzsébet rk. — Jakab Károly vasúti kalauz és neje Kutícs Karolina leánya Sarolta rk. — Parrai János állam rendőrségi ellenőr és neje Takács Lídia leánya Margit ev. ref. Vida Gyula szabó és neje Lagler Anna fia Gyula rk. — Hoffmann Lajos lisztkereskedő és neje Hoffmann Terézia leányai. Ikerszülés. Eszter és Berta izr. — Sax Ferencz napszámos és neje Stark Erzsébet fia Rezső rk. — Somogyi Kálmán vasúti pályamunkás és neje Bolla Eszter fia Mihály ágev. Prém József póstaszolga és neje Horváth Zsófia leánya Mária rk. Halottak. Szabó Béla rk 23 napos görcsök. — Vida Erzsébet rk. 6 éves végbéllob. — László Sándor ág. háziszolga 49 éves tüdőtágulat. — Vida G\ula rk 1 napos veleszületett gyengeség. — Balog Sándorné Zsédenyi Rozália áhe. kocsis neje 29 éves tüdővész. — Kopf Jenő rk 2 hónapos gyomor és bélhurut. Házasságot kötöttek. R. Burján Sándor kávéfőző ev. és Horváth Rozália áhv. — Kis Antal napszámos rk. és Varga Erzsébet rk. — Kóch János ács segéd rk. és Tóth Mária rk. — Ballabás János szabó ev. és Budai Katalin rk. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYES