Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-09-23 / 38. szám

magának azon jogokat és hatáskört, melyre haladásánál és fejlődésénél fogva praedestinálva van. Legutóbbi felszólalásunk is ezen gyámságot szel­lőztette, tettük pedig azért, mert ezen gyámság minden közügyeinknek ke­rék kötője. Nagy bajok ezek a vidéki váro­sokra, főleg pedig Pápa városára, me­lyeknek orvoslásába van most hivatva az uj kormány. Ha mindezen nagy bajok orvoslására vállalkozik az uj kormány, akkor korszakalkotó, nem­zet fentartó munkát végez. iegfaalígatást kérünk ! Most, hogy a téli szezon köze­ledtével városunk igazi társas életé­nek be kellene következni, időszerű újra feleleveniteni a mi társadalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théma ez, mert e viszonyok soha nem javulnak, sőt egyre ked­vezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly széttagolt, széthúzó volna a társada­lom, mint Pápán. Azaz ; hogy igazab­ban beszéljünk, Pápának nem is e^y társadalma van, hanem annyi, ahány klikkje. Ezek a klikkek ugyanis any­nyira szétiiuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyuk nélkülözik mindazon tulajdonságukat, amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illethetnők. Hogy hányféle klikk existál vá­rosunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelite­nők a személyeskedés hatását; annál kevésbbé nevezhetjük meg, hogy me­lyok a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tu­lajdonképpen azért tartozik a legne­hezebb, majdnem kivihetetlen felada­tok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben kor­látolva van a közönség oktalan érzé­kenykedése következtében. Lehet e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felől a nélkül, hogy az illető, ki ezt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, — nagyszájú demagóg­nak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztsa. Ilyenkor neki támadnak a békák, le­brekegik jobbról-balról, előlről-hátul­ról s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszap­ban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszo­nyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig elsősor­ban mint okban és egyszersmind mint következményekben is ott nyilatko­zik meg, hogy nincsenek embereink, í kik készek volnának tevékenységü­ket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. I\em mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egy­veszik már le rólunk? Élünk, halunk, dolgozunk az államért — városknak csak a maradékot juttathatjuk. Ellenben amiből egy kis jövedel­mők lehetne, a fogyasztási adókra, a regálekra, a vámokra rátette kezét a hatalmas állam. Irtóztatóan felcsigáz­zák a bor és sör árát, amivel ait -érik el, hogy a szegény nép komisz vizzel és spiritusszal készített pálin­kát kénytelen inni még most is, -— amikor már van sok és jó magyar bor. A pálinkából rémséges haszna van az államnak, ellenben ami né­pünk züllik és pusztul. Nagyon is aktuális ezen kérdés megoldása. Ezen tervbe vett fogyasz­tási adónemeknek a városokra való átruházása érdemében a szükséges intézkedések már megtétettek és hisz­szük is, hogy ezen országos mozga­lomban, melyben városunk képviselő­testülete legutóbbi határozata értei mében részt kért magának, amennyi­ben ezen nagy jelentőségű és fontos küldetésben részt fog venni és a vi­déki városok reménye teljesedésbe is fog menni. Ami az autonómiát illeti azt mi már évek óta hangoztatjuk sőt a leg­utóbbi közgyűlésen ez érdemben igen üdvös indítvány tétetett ami remélni is engedi, hogy Pápa városa minden lehetőt el fog követni, hogy biztosítsa de Laktancznak nem volt érzéke semmi iránt, ő csak a feleségét nézte s szoron­gatta kis kezeit. Ebéd után kimentek a balkonra. A felkelő hold bevilágította a parkot, a virá­gok édes illata töltötte meg a levegőt és Nikotina elővette ezüst huru arany háriá­ját s pengetni kezdte a húrokat, édes ál­modozásra, szerelemre vivó bűvös-bájos da­lával kisérve a zenét. Egy fiatal szerecsen leány két arany kandeláberrel kisérte őket a hálóterembe s az éjjeli lámpák rezgő, rejtelmes fénye előtt lezárultak a nehéz selyem függönyök. Néhány nap telt el és Laktancz a pa­radicsomban képzelte magát. Hajdan a ko­lostorban ájtatosságát zavaró, az ördög ál­tal sugalmazott legmerészebb álmai is tel­jesedésbe mentek. * AZ ablakok halványsárga selyem füg­gönyein keresztültörő napsugarak megara­nynzzák a hófehér ágyában nyugvó Niko­tina bájos arczát. Férje már teljesen felöl­tözve áll az ágy mellett, s mint egy hűsé­ges rabszolga várja az úrnő parancsait. A bájos asszonj félig kinyitva szemeit, halkan susogja : — Adcl ide papucsaimat! Laktancz sietett teljesíteni a parancsot, s miután áhítattal megcsókolta a piczi lá­bakat, rájuk húzta a papucskákat. — És most hozd ide Kurokot! Kurok — egy nagy tarka papagály — ott himbálta magát az ablak mellett függő nagy rézkarikán. Laktancz szelesen rohant a parancsot teljésiteni, de Kurok éles ke­mény csőrével ugy megvágta a lovag ujját, hogy abból kiserkedt a vér. Laktancz nem lett volna nemes lovag, ha a sértést rögtön j meg nem boszulja egy hatalmas pofonnal, amitől Kurok hanyatt-homlok, ordítva bukott a szőnyegre. A rettenetes rikácsolás halla­tára az urnő megértette a helyzetet : — Te kegyetlen, —• sikított a férjére — mit vétett az az ártatlan madár, hogy igy bánsz vele ? — De nézd, — véresre csípte az uj­jamat ! — És még az ily csekélységért is megkinzod e szegény madarat ? Szégyeld magad ! Hát még annyi szerelmed sincs irántam, hogy végettem egy nyomorult kis karczolást se bírj elviselni? Oh, én szeren­csétlen, hát azért áldoztam fel ifjú szépsé­gemet nekem, vén kopasz barátnak, ezért hagytam el tündérvilágomat ! —- és zokogva rejtette ábrázatát a párnák közé. Laktancz ugy állt előtte, miut a legnagyobb bűnös, de hiába kért horribilis bűneiért bocsánatot. — Menj előlem, te zsarnok! —zoko­gott Nikotina és csak mikor Laktancz térdre borulva kezdte átkozni önmagát, akkor eny­hült egy kissé a szép asszony tekintetének szigorúsága: — Menjünk kocsikázni — ajánlotta a bűnbánó Laktancz, akit egyszerre elfogott a zöld mezők, a pacsirta-dalos, aranykalá­szos szántó-földek, vágya, amelyek közt annyit baktatott nagyíülü, szürke szamarán koldulóbarát-korábán. — Sehova se megyünk — felelte ha­tározott hangon a szép asszony. — Ugy-e már meguntál ? Ugy-e az én társaságom már nem elég neked ? Oh, én szerencsét­len, megcsalt feleség ! ! ! — Hát maradjunk itthon — felelt a férj nagyon alázatosan — hiszen az én boldogságom ott van, ahol te vagy ! Marad­junk itthon ! — Nem, kikocsizunk ! -- felelte Ni­kotina. — Igen, kikocsizunk. Elmegyünk a pacsirta dalos mezőkre. — Nem oda — parancsolta a szép asszony — megyünk bevásárolni á mai es­télyünkre szükséges dolgokat. Menj a pénz­tárnokhoz s hozz tőle ezer aranyat. Laktancz egy kissé bátortalan han­gon kérte a nagy összeget a palota kincs­tárnokától, aki habozás nélkül kifizette azt, de megcsóválta a fejét s ugy motyogta : — Ha még egy évig ilyen lábon élünk, tönkre megyünk. — Hát nem elég a jövedelmünk hozzá ? — Felényire sem — felelt ridegen a pénztárnok. , Az ártatlan Laktancz szükségesnek tartotta e párbeszédet elmondani a nejének, mire újra sirógorcs és szemrehányás zápora következett s a végén — a pénztárnokot elcsapták. Este megvolt a ragyogó fényes bál. Nikotina mint egy tündér lebegett végig a termeken, követve a fényes daliák seregé­től. Laktancz is utána sompolygott s módja volt hallani a megjegyzéseket : — Mily kár ez a gyönyörű asszony annak a fertelmes férjnek! — utóvégre egy nagyon sovány és egy nagyon kövér delnő közé került és kénytelen volt azok­nak udvarolni hajnalhasadásig, de volt is aztán dolga kiengesztelni nagyon féltékeny hitvesét. Ehhez hasonlóan folytak le a követ­kező napok is azzal a külömbséggel, hogy a reggeli papucs- és papogáty-jelenét élén­kítve volt ájulásokkal, valással való fenye­getéssel és a cselédség hívásával, ellenben a kiadások emelkedtek, mert a mindennapi

Next

/
Thumbnails
Contents