Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-09-23 / 38. szám

magának azon jogokat és hatáskört, melyre haladásánál és fejlődésénél fogva praedestinálva van. Legutóbbi felszólalásunk is ezen gyámságot szellőztette, tettük pedig azért, mert ezen gyámság minden közügyeinknek kerék kötője. Nagy bajok ezek a vidéki városokra, főleg pedig Pápa városára, melyeknek orvoslásába van most hivatva az uj kormány. Ha mindezen nagy bajok orvoslására vállalkozik az uj kormány, akkor korszakalkotó, nemzet fentartó munkát végez. iegfaalígatást kérünk ! Most, hogy a téli szezon közeledtével városunk igazi társas életének be kellene következni, időszerű újra feleleveniteni a mi társadalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théma ez, mert e viszonyok soha nem javulnak, sőt egyre kedvezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly széttagolt, széthúzó volna a társadalom, mint Pápán. Azaz

; hogy igazabban beszéljünk, Pápának nem is e^y társadalma van, hanem annyi, ahány klikkje. Ezek a klikkek ugyanis anynyira szétiiuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyuk nélkülözik mindazon tulajdonságukat, amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illethetnők. Hogy hányféle klikk existál városunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelitenők a személyeskedés hatását; annál kevésbbé nevezhetjük meg, hogy melyok a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felől a nélkül, hogy az illető, ki ezt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, — nagyszájú demagógnak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztsa. Ilyenkor neki támadnak a békák, lebrekegik jobbról-balról, előlről-hátulról s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig elsősorban mint okban és egyszersmind mint következményekben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, í kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. I\em mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egyveszik már le rólunk? Élünk, halunk, dolgozunk az államért — városknak csak a maradékot juttathatjuk. Ellenben amiből egy kis jövedelmők lehetne, a fogyasztási adókra, a regálekra, a vámokra rátette kezét a hatalmas állam. Irtóztatóan felcsigázzák a bor és sör árát, amivel ait -érik el, hogy a szegény nép komisz vizzel és spiritusszal készített pálinkát kénytelen inni még most is, -— amikor már van sok és jó magyar bor. A pálinkából rémséges haszna van az államnak, ellenben ami népünk züllik és pusztul. Nagyon is aktuális ezen kérdés megoldása. Ezen tervbe vett fogyasztási adónemeknek a városokra való átruházása érdemében a szükséges intézkedések már megtétettek és hiszszük is, hogy ezen országos mozgalomban, melyben városunk képviselőtestülete legutóbbi határozata értei mében részt kért magának, amennyiben ezen nagy jelentőségű és fontos küldetésben részt fog venni és a vidéki városok reménye teljesedésbe is fog menni. Ami az autonómiát illeti azt mi már évek óta hangoztatjuk sőt a legutóbbi közgyűlésen ez érdemben igen üdvös indítvány tétetett ami remélni is engedi, hogy Pápa városa minden lehetőt el fog követni, hogy biztosítsa de Laktancznak nem volt érzéke semmi iránt, ő csak a feleségét nézte s szorongatta kis kezeit. Ebéd után kimentek a balkonra. A felkelő hold bevilágította a parkot, a virágok édes illata töltötte meg a levegőt és Nikotina elővette ezüst huru arany háriáját s pengetni kezdte a húrokat, édes álmodozásra, szerelemre vivó bűvös-bájos dalával kisérve a zenét. Egy fiatal szerecsen leány két arany kandeláberrel kisérte őket a hálóterembe s az éjjeli lámpák rezgő, rejtelmes fénye előtt lezárultak a nehéz selyem függönyök. Néhány nap telt el és Laktancz a paradicsomban képzelte magát. Hajdan a kolostorban ájtatosságát zavaró, az ördög által sugalmazott legmerészebb álmai is teljesedésbe mentek. * AZ ablakok halványsárga selyem függönyein keresztültörő napsugarak megaranynzzák a hófehér ágyában nyugvó Nikotina bájos arczát. Férje már teljesen felöltözve áll az ágy mellett, s mint egy hűséges rabszolga várja az úrnő parancsait. A bájos asszonj félig kinyitva szemeit, halkan susogja : — Adcl ide papucsaimat! Laktancz sietett teljesíteni a parancsot, s miután áhítattal megcsókolta a piczi lábakat, rájuk húzta a papucskákat. — És most hozd ide Kurokot! Kurok — egy nagy tarka papagály — ott himbálta magát az ablak mellett függő nagy rézkarikán. Laktancz szelesen rohant a parancsot teljésiteni, de Kurok éles kemény csőrével ugy megvágta a lovag ujját, hogy abból kiserkedt a vér. Laktancz nem lett volna nemes lovag, ha a sértést rögtön j meg nem boszulja egy hatalmas pofonnal, amitől Kurok hanyatt-homlok, ordítva bukott a szőnyegre. A rettenetes rikácsolás hallatára az urnő megértette a helyzetet : — Te kegyetlen, —• sikított a férjére — mit vétett az az ártatlan madár, hogy igy bánsz vele ? — De nézd, — véresre csípte az ujjamat ! — És még az ily csekélységért is megkinzod e szegény madarat ? Szégyeld magad ! Hát még annyi szerelmed sincs irántam, hogy végettem egy nyomorult kis karczolást se bírj elviselni? Oh, én szerencsétlen, hát azért áldoztam fel ifjú szépségemet nekem, vén kopasz barátnak, ezért hagytam el tündérvilágomat ! —- és zokogva rejtette ábrázatát a párnák közé. Laktancz ugy állt előtte, miut a legnagyobb bűnös, de hiába kért horribilis bűneiért bocsánatot. — Menj előlem, te zsarnok! —zokogott Nikotina és csak mikor Laktancz térdre borulva kezdte átkozni önmagát, akkor enyhült egy kissé a szép asszony tekintetének szigorúsága: — Menjünk kocsikázni — ajánlotta a bűnbánó Laktancz, akit egyszerre elfogott a zöld mezők, a pacsirta-dalos, aranykalászos szántó-földek, vágya, amelyek közt annyit baktatott nagyíülü, szürke szamarán koldulóbarát-korábán. — Sehova se megyünk — felelte határozott hangon a szép asszony. — Ugy-e már meguntál ? Ugy-e az én társaságom már nem elég neked ? Oh, én szerencsétlen, megcsalt feleség ! ! ! — Hát maradjunk itthon — felelt a férj nagyon alázatosan — hiszen az én boldogságom ott van, ahol te vagy ! Maradjunk itthon ! — Nem, kikocsizunk ! -- felelte Nikotina. — Igen, kikocsizunk. Elmegyünk a pacsirta dalos mezőkre. — Nem oda — parancsolta a szép asszony — megyünk bevásárolni á mai estélyünkre szükséges dolgokat. Menj a pénztárnokhoz s hozz tőle ezer aranyat. Laktancz egy kissé bátortalan hangon kérte a nagy összeget a palota kincstárnokától, aki habozás nélkül kifizette azt, de megcsóválta a fejét s ugy motyogta : — Ha még egy évig ilyen lábon élünk, tönkre megyünk. — Hát nem elég a jövedelmünk hozzá ? — Felényire sem — felelt ridegen a pénztárnok. , Az ártatlan Laktancz szükségesnek tartotta e párbeszédet elmondani a nejének, mire újra sirógorcs és szemrehányás zápora következett s a végén — a pénztárnokot elcsapták. Este megvolt a ragyogó fényes bál. Nikotina mint egy tündér lebegett végig a termeken, követve a fényes daliák seregétől. Laktancz is utána sompolygott s módja volt hallani a megjegyzéseket : — Mily kár ez a gyönyörű asszony annak a fertelmes férjnek! — utóvégre egy nagyon sovány és egy nagyon kövér delnő közé került és kénytelen volt azoknak udvarolni hajnalhasadásig, de volt is aztán dolga kiengesztelni nagyon féltékeny hitvesét. Ehhez hasonlóan folytak le a következő napok is azzal a külömbséggel, hogy a reggeli papucs- és papogáty-jelenét élénkítve volt ájulásokkal, valással való fenyegetéssel és a cselédség hívásával, ellenben a kiadások emelkedtek, mert a mindennapi