Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-09-09 / 36. szám
léseken, pedig hát az ő bőrüket is érinti a pótadó emelés. Foly ugyan a panasz, az elégedetlenség, hangoztatják a szavukat, de nem ott ahol kellene a tanácsteremben, hanem a kaszinó termeiben. A jövő évi költségvetés olyan fontos aktus városunk jövőjére nézve, mely a városi képviselők kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hivja fel. Itt az alkalom, tegye meg a képviselőtestület kötelességét. Vannak városunkban elég képviselők, kik ez ügyben felszólalhatnának, csak akarat kell hozzá. Nem ér az semmit sem, hogy hibázhatjuk a költségvetést és a pótadó emelést, hanem tessék a költségvetés tárgyalása és vitatása alkalmával érvekkel előállani, mely a rendszertelen gazdálkodásra vezethető vissza. Igenis tessék a dolog bibéjére rámutatni, tessék a hibákra ráolvasni, mert a hallgatással azt érjük el, a mit eddig elértünk. A néma hallgatás miatt pang oálunk minden. A mit egykét egyén jónak lát, azt elfogadják szó nélkül és még ellenvéleményt is ritkán mernek kockáztatni. Ha nem akarnak felszólalni, akkor meg ne is sopánkodjanak és ne csodálkozzanak, hogy lényegtelen kellékké degredálja őket az áltprófétákból alakult ferde közvélemény Ezen segítsenek ! Vegyék komoly megszivlelésül felszólalásunkat, érdeklődjenek a költségvetés iránt, lássanak hozzá, tegyenek a város érdekében mindent, mert csakis akkor mondhatjuk majd igazán, hogy : Pápa nem volt ; de lesz ! Ebben a reményben nézünk a költségvetés tárgyalása elé és hinni véljük, hogy felszólalásunk megszivelést nyert azoknál, a kiket ez illet. A városok megváltása. A legnagyobb reformalkotások egyike városainknak és községeinknek a mostani kinos helyzetből való megváltása lesz. Nemcsak az igazság követeimé nye teszi égetően szükségessé ezt a reformot, hanem még inkább a váró sok és községek kulturális hivatása. Példátlan visszásság volt eddig, hogy a közterhek egy tekintélyes részét áthárítottuk városainkra és községeinkre, míg a határaikban elterülő nagy birtokok jó része a közterheknek ezen masszája alól, a törvény hibás intézkedése folytán, magát kivonta. A városokban és községekben a nagy közterheket az okozza, hogy az állam az igazgatásnak összes teendőit a városok és községek által láttatja el. Egy város és község sohasem magát igazgatja. Ez a legkisebb te endő. A nagy állami organizmusnak élő szervei a városok és községek. Ezek dolgoznak, fáradnak és munkálkodnak az egész álladalom javára. Hová lenne az ország gazdasági élete, ha nem volnának pontok, ahova a gazdasági, ipari és kereskedelmi élet ös&aes szálai összefutnának ? Mit lehetne tenni kulturális téren, ha nem volnának városaink, ahol a kulturális intézmények áldásos hatásukat az egész környékre kiterjesztik ? Rendezett piaczok, utak, vasutak, állomások, körházak, internátusok, középiskolák, árvaházak, fejlett kereskedelem, pénzintézetek, könyvtárak, muzeumok, színházak stb. mindmind az egész vidékre kihatással vannak. Ezek nélkül nem lehet élet sem. Nem volna képzelhető a jogrend és közbiztonság föntartása, nem volna elérhető lényegesebb gazdasági és ipari haladás. Miért ne viselje tehát mindenki egyenlően azokat a közterheket, amiket nem a szenvedély és nagyzási hóbort, hanem az élet parancsoló szükséglete ir elő a városoknak ? Elvezni az előnyöket, a rendezett állapotoknak, a fejlett kereskedelemnek, a jó piaczi áraknak hasznait, igénybevenni a közhasznú intézményeknek előnyeit, akkor, amikor arra szükség van, de másokra hárítani az igazgatási teendőknek ezerféle munkája és a közterhek alól magukat kivonni: ez oly kiáltó igazságtalanság, amelyet egy perczig sem szabad tovább föntartani. A változott korszak igazi jelentőségét alig emelheti ki valami jobban, minthogy ezt a reformot teljes mm U-i I— Nagyon csalódik az ur, mert én duplán franczia vagyok, lévén elzászi születésű ! Én Saarburgból való vagyok, rnonsieur Slrassburg mellől! — Ezer bocsánat, éppen nem akartam megbántani. Erre megkönnyebbülten lélegzett fel és lecsillapult az öreg. Kis vártatva ismét elkezdett beszélni : — Nem hiszi, mennyire örülök 1 Kétségbeestem volna, ha Ön véletlenül porosz! Képzelje csak ! Uraságod az én utolsó pasasérom 1 Bizony ! . . . Bizony ! ... Ma éppen barminczhat éve annak, hogy cocher vagyok Párisban ! Nagy idő ! Ebben a szép nagj városban mennyit átéltem, mennyit tapasztaltam azóta ! Hány éjet, hány nappalt keresztülszenvedtem, keiesztiilkocsiztam ! . ., Mennyit vártam a kapuk előtt! — Hóban, sárban, esőben, — bőrig ázva, mint az ürge ! De azért sohse gázoltam még el senkit. Nem volt nekem kérem még a legkisebb „accident" om sem. Hja, mert nem iszom ám snapszot, se absinthe-et. Egy csöpet se ! Néha egy kis jó magyar borocskát, azt igen. Az kellene ennek a sok kákabélű íranczia kocsisnak, cikkor őket is szeretnék a rendőrök, mint engemet! No, holnap már ők se szalutálnak többé az öreg Jacob nak! Mert holnap elutazunk az anyjukommal ! Ha magát uram, letettem, leteszem az uniformisomat is. Átadom a kompániának az ostoromat, a három jó magyar lovamat és — Adieu Paris! Elmegy az öreg Jacob messzire, messzire. Halászni fogok egész nap 1 Csak pisztrángot fogok ! A feleségem már megvásárolt minden halász-szerszámot. Sokba is került kéjein! Wyers-nél vette. Tudja, ott a Guai du Louvre-on. De hát nem baj, pénz és egészség, az van elég ! —• Hát hova is megy maga halászni, monsieur Jacob ? — kérdeztem most már érdeklődve, kíváncsian. — A feleségem hazájába messze, meszsze Magyarországba ! Oh azt monsieur maga nem is tudhatja, hol van! Én se tudom még kérem. De az én kedves öregem azt mondja, hogy a legszebb ország a világon ! Ott van kérem a legtöbb pisztráng 1 Nem olyan hitvány halak ám azok, mint itt a Szajnában. Igaza van teljesen a feleségemnek, itt tulajdonképpen nekem nem is volt érdemes horgászni, azok között a külvárosi csirkefogók között! Aztán csak mindig olyan kis hitvány götgöcséket hoztam haza, mint az ujjam. Az is igaz, hogy itt horgászhattam Waldeck-Rousseau úrral is ! Hejh ! nincs nagyobb náczió a francziákénáí, higyje meg, kérem. Itt van a legtöbb pénz a világon ! Én is ott álltam, mikor monsieur Bismarcknak az aranyakat hordták a párizsiak. Reggel kilencz órakor nyilt meg a bank ajtaja kérem és délután egy órakor már egészen együtt volt az a rengeteg ötszáz millió, aranyban ! Én már be se fizethettem, amit oda vittem, mert az orrom előtt becsukták a kasszát 1 Hát kérem ! 1 Tudna-e az orosz, a spanyol vagy az osztrák egy szerencsétlen háború után ilyen ménkű nagy summát kifizetni, — öt óra leíorgása alatt! ? Ugy-e, hogy nem! ? Mind, egyiittvévé se tudnák azok! E hazafias sovén monológ közben mégis elértünk a Rue Mayet-ba, a rántásomhoz, j Leadtam ott néhány képet, hogy keretbe i tegyék. Az öreg kocsis is utánam sompolygott az üzletbe és szakértő vizsga szemekkel nézegette az ott függő franczia mesterek képeit. — Ejnye, ejnye ! Hát a monsieur is piktor! ? Pedig különben olyan tiszta, rendes a formája. No persze, persze, — ilyen embernek is kell lenni a világon! — jegyezte meg egy kissé csalódottan az Öreg Jacob. Aztán folytatta : ~ - Hej de sok művészt is vittem én már a kocsimon. Egyiket bálba, a másikat a Büllier-be. harmadikat képestül a Szalonba, no meg vissza is, a képivel együt. Hányat megvigasztaltam, — mégis hány becsapott! Bizony, bizony hunczut az a bohém népség, — tisztesség ne essék szólván ! Hanem azért mégis csak gyönyörű szép az a Louvre ! — Van-e már ott képe, monsieur ? — Hála Istennek, még nincsen öregem, mert oda csak a halála után kerülhet a piktor képe ! — Hát medáliát kapott-e már ? Lássa, nekem nem adott a kormány, pedig — harminczhat év aL.tt senkit se csaltam meg, még egy német bourgeois-t se ! Fel se döntöttem, el se gázoltam senkit, mégse kaptam Medaille de Sauvetage-t. „C'est pas juste dutout, vraiment, noh, pas juste! f t — Hagyja, barátom, többet ér egy karcsú, pirospöttyös pisztráng minden medáliánál, — vigasztaltam a hiu Jacobot. — Már késő van, monsieur Jacob, siessünk a magyar követséghez. — Aha, tudom már ! A Rue de Varennesbe, ugy-e ? Ott ma nagy ünnepség van. Hát oda tetszik menni a kerti mulatságra ? Az má szép ! A feleségem is ismeri
