Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-08-19 / 33. szám

IE3Z X ZET2 IEU — A király születés napja. Váro­sunk lakossága méltó hódolattal ünnepelte meg ősz királyunk 1. Ferenc József szüle­tésének 76-ik évfordulóját. Köz- és számos magánépületeken nemzeti- zászlók jelezték az ünnep jelentőségét. A plébánia templom­ban reggeli 9 órakor ünnepi mise volt, me­lyet Kriszt Jenő plébános fényes segédlet­tel celebrált és amelyen a honvédhuszár tisztikar, a városi hatóság, az uradalmi tiszti­kar, az összes hatóságok vettek részt. Dél­ben a tisztikar diszebédre gyűlt egybe, hol Kralovánszky Gyula, őrnagy h. ezredparancs­nok mondott 0 Felségére pohárköszöntőt, melyre háromszeros éljen visszhangzott. A díszebéd 3 órakor ért véget. — Szt. István napja. Az első al­kotmányos királyunk névnapja holnap lesz, melyet városunk lakossága a hagyományos szokáshoz hiven ünnepel. Reggeli 9 órakor ünnepi mise lesz a plébánia templomban. — Személyi hir. Hoitsy Pál váro­sunk orsz. képviselője a mai nap folyamán néhány napi tartózkodásra városunkba ér­kezik. Képviselőnk a ma este megtartandó Polgári kör táncmulatságán részt fog venni. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 27-én délután 3 óra­kor közgyűlést tart, melynek tárgysorozatát lapunk legközelebbi számában közöljük. — Huszárezredünk köréböl. Froh­reich Szabó Ernő, ezredes, ezredparancsnok, szemle céljából Z.-Egerszegen időzik. — A Kossuth Lajos-utca megnyi­tása ellen — mint már mult számunkban jeleztük — fellebbezés lett beadva. Szán­dékunk volt ezen felebbezéssel érdemileg foglalkozni, de elolvasva a felebbezés ér­veit azt oly nevetségeseknek találjuk, hogy nekünk, kik a közérdeket vagyunk hivatva szolgálni, csak vétkeznénk ez ellen, ha ezen felebbezéssel komolyan foglalkoznánk. Ki­fogásaik homlokegyenest ellenkeznék a köz­érdekkel és amidőn a magánérdekkel vá­dolják egyeseket, saját magukra sütik ezt a bélyeget. Mint kuriozumot le kellett volna talán közölnünk a felebbezést egész terje­delmében. de előrelátók akartunk lenni azon aláirókkí 1 szemben, kik talán már meg is bánták, hogy a házról házra vitt feleb­bezést olvasatlanul aláirtak, mint azt ifj. Csoknyay Dániel tetie, ki visszavonta alá­írását azzal a kijelentéssel, hogy ' tévesen lett informálva. A felebbezés sorsára nem vagyunk kíváncsiak. A törvényhatósági köz­gyűlés előadója meg tudja különböztetni mi a közérdek és mi a magánérdek. — A főszolgabiróság köréből. Bé­lák Lajos főszolgabíró hat heti szabadságá­ról visszatért és átvette hivatala vezetését. — Körmendy Béla tb. főszolgabíró hat heti szabadságra ment. — Esküvő. Schandl* Géza honvéd­huszár főhadnagy f. hó 16 án esküdött örök hűséget Balatonfüreden Horváth Irén úr­hölgynek, Horváth Lajos volt főszolgabíró­nak leányával. Áldás és boldogság késérje az uj frigyet. — A városi gazdai állásra a pá­lyázat f. hó 15-én lejárt melyre 21 pályá­zat érkezett be. Ezen állásra következők pá­lyáztak : Miskovits Mihály, Palay Zsigmond, Szőllőssy Miklós, Rothmann Vilmos, Fodor István, Molnár József, Török Antal, Erdélyi Lajos, Szekeres Gyula. Heykál Ede, Horváth Lajos, Sándor Lajos, Bottka Jenő, Tomor Antal, Siha Mihály, Beran Kálmán, Kardos István, Hidassy Lajos, Baráth István, Lán­czinger Kálmán. — 30 éves szolgálati jubélium. Harmincz éve annak hogy Esterházy Pál gróf a Pápa—Ugod hitbizomány alapitója, Kalmár Károly uradalmi számtartót, akkor mint uradalmi írnokot uradalmaihoz alkal mazta, s azóta állandóan szolgálva a ma­gas Esterházy grófi családot mint, ura­dalmi szám tartó ünnepli 30 éves szolgálati jubileumát. Hogy nem csak ő ; hanem az összes uradalmak tisztviselői és alkalma­zottjai is vele együtt ünnepeinek, szép és megható tanüjelét adták tiszttársuk iránt érzett szeretetüknek és tiszteletüknek Ugya­nis f. hó 18-án a reggeli órákban ugy a pápa—ugodi hitbizomány mint a felső-galla és bicskei urodalmak tisztikara a pápai köz­ponti igazgatóságban öszpontosult, hol is a tisztikar élén Jákoi Géza uradalmi igazgató a Ferencz Józsefrend lovagja a jubilánst fogadta s megható szavakban méltatta Kal­már Károly uradalmi számtartó 30 éves szolgálatát s egyben a jubilánsnak tudtára adta, a magas grófi család teljes elismeré­sét és nagyrabecsüléséi s mint kiváló tiszt­viselőt, hü és szorgalmas munkást buzdító szavak mellett kitartásra s további lelkiis­meretes munkára kérte. Ez elhangzott szép beszéd után Jákói Géza uradalmi igazgató tiszttársai nevében Kalmár Károly uradalmi számtartónak iegy impozáns emléktárgyat adott át, — egy automata asztalt, — örök emlékéül azon tiszteletnek és szeretetnek melyei tisztitársai iránta viseltetnek. Ezek után Kalmár Károly megható szavakban mondott köszönetet a szives ünnepeltetésért, — mikor is a jubiláus éltetésével az ünne­pély befejeződött. Az ünnepi aktus után a tisztkar Jákúki Géza uradalmi igazgató ve­zetésével a főtemplomba vonult s részt vett az ünnepi isteni tiszteleten, s ezután a Griff szálloda nagytermében előre megrendelt társas ebédhez ült, hol Jákói Géza uradalmi igazgató lendületes szavakban mondott szép beszédet a királyra, majd poharat emelve a grófi családra, különösen annak éllén álló grófné Ő Excellentiájára s az ifjú Pál gróf ur ő méltóságára. Ugyancsak Galamb Jó­zsef uradalmi ügyész a jubiláns érdemeit méltatta, s ezek után még számos beszéd hangzott el, s a társaság vidám hangulat mellett a késő éjjeli órákig együtt maradt, s öröm volt látni azon szeretetet s tiszte­letet melyei a tiszttársak egymás iránt vi­selkedtek. — Uj tanárok. Az ev. ref. főgimná­ziutnba üresedésben levő helyettes tanár állásokra Sándor Pál ós Csepke Andor ok­leveles tanárok lettek az igazgatótanács ál­tal kinevezve. — Esküvő. Vettük a következő meg­hívót : Tisztelettel meghívjuk gyermekeink Janka és Hermán f. hó 19-én, délután fél 2 órakor, Pápán, saját lakásunkon (Rákóczy­utcza 8 sz.) tartandó egybekötési ünepélyre. Pápa, G -Panyit. 1906. augusztus hó. Neu­mann Mór és neje. Fríedmann Dávid és neje. Sürgönyczim : Neumann Mór Pápa. — A Polgári Kör ma este tartja a kör kerti helyiségében a már jelzett nyári táncmulatságát. Az érdeklődés után ítélve, — kedvező idő esetén — a mulatságnak fényes sikert jósolunk. — A Veszprémmegyei Gazdasági Egyesület f. hó 13 án tartotta Veszprém­ben Hunkár Dénes elnöklésével rendes nyári ülését, a melyen első sorban Károlyi Sándor gróf szobrára megszavaztak 250 ko­ronát, majd Kajdacsy Endre titkár előadása folytán elhatároztak, hogy széleskörű akciót kezdenek a bakonyi háziipar föUendítése ér­dekében. Kimondotta a választmány továbbá, hogy Paur Ödön ügyvezető titkár tanulmá­nyait a mezőgazdasági érdekképviselet kér­désében kinyomatják s a választmányi ta­goknak megküldik. Elhatározták továbbá, hogy e sok oldalú reformra vonatkozó ja­vaslatokat október hónap első napjaiban kü­lön e célra összehívandó ülésen fogják vég­legesen megállapítani. — Halálozás. Városszerte mély rész­véttel fogadtatott Goldschmid József váro­sunk egy köztiszteletben és közbecsülésben álló tekintélyes polgárának f. hó 17-én 75 éves korában bekövetkezett halála, feltűnő szép öreg ember volt és rokonszenves mo­dorával ösmerősei körében a köztisztelet könyezte. Temetése ma délelőtt 11 órakor lesz. A kiterjedt család és rokonság leljen vigaszt az általános részvétben a megbol­dogult pedig „Nyugodjék békében" ! -• A tűzoltó egylet közgyűlése. A pápai önk. tűzoltó egylet f. évi augusztus 19-én d. e. 10 órakor a városhaza nagy termében rendes közgyűlést tart melyre az egylet összes tagjait tiszt, meghívja az egy­letelnöksége. — Esküvő. Grünhut Henrik budapesti kereskedő f" hó 19-én — ma — délután 2 órakor tartja egybekelését Beck Etelka úr­hölgyei, Beclc Ignác helybeli tekintélyes pol­gár báios leányával. Az egyházi szertartás Billitz Ferenc házánál lesz megtartva. — Évzáróvizsga a földmives is­kolában. A foldmivesiskola évzáró vizsgája folyó augusztus hó 26-án délelőtt 8 órától kezdve fog megtartatni, melynek meghalga­tására az érdeklődő gazdaközönséget szíve­sen látja az igazgatóság. — A ref. énekegylet mulatsága. A papai ref. énekegylet 1906. évi augusz­tus hó 19-én a református elemi iskola ud­varán (volt Ajkay-ház) tombolával egybekö­tött nyári táncvigalmat rendez. Belépti-díj: Személyjegy 1 K, családjegy 3 sz. 2'40 K. Kezdete esti 8 órakor. Felülfizetések köszö­nettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztat­nak. A zenét Füredi zenekara szolgáltatja. A táncmulatság alkalmával a tágas udvari helyiség villamos fénnyel lesz pazarul vilá­gítva. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság 20-án, István király napján lesz. — Halálozás. Kiss János főiskolánk ny. tanára f. 17-én életének 85 ik évében jobblétre szenderült. Temetése ma délután 4 órakor lesz. — Kisegítő díjnok azonnal alkal­mazást nyer a helybeli kir. járásbíróságnál. Alkalmaztatása september hó végéig tart 1 korona 60 fillér napidíjjal Jelentkezhetni Fürst Sándor alj bírónál. — Elmaradnak az ellenőrzési szemlék. A honvédelmi miniszter rende­lete alapján a folyó évben az ellenőjzési szemlék és népfelkelői jelentkezések elma­radnak. A tisztek-jelentkezése fenntartatott. — Zenekaruuk különválva. Fü­redi és Lángó zenekara különvált. A banda egy része Füredinél megmarad, egy része Lángó Nácihoz csatlakozott, ki nagybátyjá­val Lángó Józseffel volt honvédzenekari karmesterrel külön bandát szervezett. Nem tartjuk helyesnek ezen különválást, mert tudtunkkal egy zenekar is csak nagy nehe­zen tudja magát városunkban fenntartani. Az ily szétválás csak súrlódásokra ad okot és kezdetét fogja venni „aki bírja az marja", ami pedig a közönség rovására megy. Pá­pán két elsőrendű zenekar nem prosperál­hat és igy nagyon is ajánlatos volna, ha újra egyesülnének. Különben ugy is ez lesz a vége, ha nem is ma, de — holnap. — A cipészek strájkja még mindig tart. Volt ugyau a hét folyamán békéltető tárgyalás, de a mesterek a segédek felté­teleit nem fogaciuuí el. — Zongora tannas. Kertész Giz^Ma a pápai zeneiskola volt kitűnő növe" üke értesiti a t. szülőket, hogy zongora , iitá­sát f. évi szeptember 1-én megkel _ ..'ta­tásra elfogad ugy teljesen kezdő..ji, mint haladókat is. Lakása: Eötvös-utca 22. — Felülfizetések. Lapunk mult heti számában a pápai fiatalságnak, a budapesti „Pápai Kör" javára rendezett táncmulatság­ról közölt felülfizetések sorából tévedésből kimaradt Schor Ármin 2 kor. felülfizetése. — Iluska créme. Igen jó kéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 ko­rona a Városi gyógyszertárba Fő-utca 17. — Harisuyakötés. FerberEtel értesíti a n. é. közönséget, hogy Budapestről visza ér­kezett és a harisnya kötést tovább folytatja.

Next

/
Thumbnails
Contents