Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-07-08 / 27. szám

megvalósításához. Városunk minden egyes polgárának szivén kell viselni ezen ügyet s minden erejéből a megoldáshoz közelebb vinni, hogy ez által városunk jövőjének igaz érdekét, önzetlen jóakarattal szivükön hordozzák. Nem szabad tétlenül maradnunk, figyelemre kell méltatnunk a mai követelményünket, mert csakis ily körülmények mellett teszünk eleget városunk iránti kötelezettségünknek. Ma már minden egyes polgárnak ép ugy, mint a városnak tétlenül maradni nem szabad, mert ezáltal kiszámithatlan következményekkel járó hanyatlás következik be. Itt az idő, ragadjuk meg alkalmat, amelynek valósításával elősegíthetjük, megvethetjük városunk elhanyagolt haladását. Felhívjuk tehát városi képviselőinket, hogy a majdan megtartandó közgyűlésen impozáns módon adjanak kifejezést a pápa-devecseri-ukki vasutügy létesítésére s a segély megszavazásánál ne legyenek szükkeblüek. Szívleljék meg e néhány jó szót, s tessék hozzáfogni komolyan a munkához, ne nézzük összetett kezekkel mint építenek nyakra-főre, jobbról-balra városunk mellett vasutakat. Nincs több mondani valónk egyelőre ez ügyben, aki megakarja érteni, megértheti. Volt már elég alkalmunk megbánni bűnös könyelmüségünket. Térjünk észre és lássuk be, hogy a késedelemben veszély rejlik, s iparkodjunk megvalósítani — azt a mit Pápán a verebek csiripelnek — a pápa-devecseri-ukki vasutat! És kérdve néz fel a halott nyugodt, színtelen arczára: — Odaadod-e, visszaadod-e, nekem ? Add nekem azt a gyürüt, had' viseljem azt is, mig mindegy lesz számomra is minden, mint ahogyan az már teneked. Add nekem, hogy azzal vezekeljem le minden bűnömet, amivel ellened vétkeztem emberi gyarlóság ból. A te álmaidat álmodom tovább vele és éppen ugy szentség lesz az nekem, mint volt neked ; éppen azért ug3

7 csókolom, dédelgetem, mint te tetted, amikor mégviszszaverődött rajta két szemednek fényes lángolása. — Bucsuznunk kell tőle, — szólalt meg mellette a testvére. A férfi íeje 'rácsuklott a koporsó szélére, de azért nem sirt. Az édesanyját hangtalanul rázta meg a fájdalom, mig egy szál gyöngyvirágot kivett a kezéből és mig megcsókolta a homlokát. A férfi pedig — mint aki valami ellenállhatatlan kényszer hatása alatt cselekszik — lehúzta, igen sok fáradtsággal és nagyon nehezen, de lehúzta a megmeredt ujjról a csillogó, fényes kékköves kis gyürüt. Hiszen a halottnak már úgyis mindegy, s neki az nagyobb kincs lesz a legszentebb ereklyénél is. Az első éjjel azon az özvegyi szálláson még szomorúbb volt a temetésnél is. Nem a halott jött vissza szemrehányásokat tenni, hanem maga a férfi riadt fel saját lelkének vádjaitól. Eszébe jutott minden lépése, amit nem csak utána tett, eszébe jutott minden léhasága, meggondolatlansága és fiatalságának könnyelműségei, amelyeket már akkor követett el,, amikor ezt a gyürüt viselte az, aki ellen vétkezett. Kínozta az önvád és Az adótárgyalásról. Városunkban a III. osztályú kereseti adótárgyalásokra elkészítendő javaslatok kezdetét vették és azon hír van elterjedve, hogy ezen javaslatok adóemelést fognak tartalmazni. Értesüléseink szerint az adóemelésről elterjedt hírek nemcsak hogy túlzottak, de egyáltalában adóemelésről szó sincs. Ilyen eljárásra a veszprémi kir. pénzügyigazgatóságnak, mint a javaslatokat kidolgozó hivatalnak semmiféle utasítása nem lehet'. Nem lehet pedig azért, mivel a III. oszt. kereseti adózásra köteles iparosok es kereskedők évek óta keservesen panaszkodnak a forgalom hiánya miatt, de egyáltalán köztudomású dolog, hogy minden kereseti forrás pang s igy adóemelésről szó sem lehet. Persze a kivetés rendszere a le hető leggyarlóbb. A vallomási ivek rászorítják az adózót, hogy a kereseti adó megállapításául évi tiszta jövedelmét vallja be. Az üzleti kiadások levonása után fönmaradó összeg képezi e a tiszta jövedelmet, vagy pedig a mi ebből egyéni és családi szükséglet után fenmarad ? ez nincs megmagyarázva. Tanácstalanul, a legnagyobb homályba burkoltan maradnak e fölött az adókötelesek, továbbá az államkincstár képviselője meg a kivető bizottság tagjai. Ebből erednek azután ama a kontinensen páratlanul álló nevetséges bevallások, hogy tiszta jövedelem fejében ügyvéd orvos 400— 500 koronát, kereskedő, iparos arányban nagyobb-csekélyebb összeget kénytelen az adózás alapjául feltüntetni, mely összeg szerény megélhetésére sem elegendő, nemhogy a bevallott összeg az ő tiszta jövedelmét képezné, a mit foglalkozása vagy üzlete után évente megszerez. Mert ha a tiszta jövedelmet szó szerint véve bevallaná, például a 300 koronát, adója fejében évi 300 koronát vetnének rá. Ez pedig megint nagyon is túllépné az ő kereseti, tehát adózási képességét. Ezen körülményeket figyelembe véyre teljes joggal követeljük a következő három évre az adó leszállítását, mivel ezt a súlyos anyagi viszonyok elengedhetetlenül követelik. Hisz a megadóztatás alá kerülő osztályok a fogyasztási adóknál amúgy is erősen vannak igénybe véve. Pápa városában az értelmiség keresete csökkent, az ipar és kereskedelem forgalma megdöbbentően alászállott. Jólét és megelégedés itt már csak fogalmak, a szegénység ütött tanyát. As általános közgazdasági viszonyok rosszabbodása ritka városban érezteti súlyát annyira, mint városunkban, a hol ezenfelül az iparral és kereskedéssel foglalkozók számában megdöbbentő a túltermelés. Az iparos alig jut megrendeléslelkimardosás, és karjaira hajtva le fejét, vezekelt a múltért, amelyben nem minden óra, nem minden nap volt azé, aki őt szerette, aki az első fájdalmat csak akkor okozta neki, mikor meg kellett halnia. A fényes, csillogó, kékköves gyürü ott feküdt előtte s azt nézte, egyre nézte, mígnem a gyötrődés rárakta terhét egyre nehezülő szemhéjaira. Es akkor ugy képzelte hogy körülötte suttogás támad, tele van hanggal, zümmögéssel a levegő. Sóhajok veszik körül és hogy mindez a gyűrűnek messze világító ragyogásából születik. Hallgatózni, figyelni kezd. A szomorúságtól elcsigázott ember lelkére rácsókolta zsibbasztó csókjait az álom. Es ugy képzelte, hogy a csillagokkal kirakott mennybolt megnyílt egy pillanatra, s onnét felhőrőí-felhőre lépdelve, halkan, zajtalanul jön feléje, lehunyt szemekkel, előrenyújtott kezekkel meghalt asszonya. Egyenesen íeléje tart, ajakán fáradt mosoly, lehunyt szemhéja sarkában egy-egy könnycsepp. Odajön hozzá és megsimogatja a homlokát, ő pedig vallásos rettegéssel nézi és lesi ajkáról a szót. — Eljöttem hozzád, mondá csendesen. A férfi csak egyre nézi szótalan. — Eljöttem hozzád, hogy elvigyem szomorúságodat, hogy megváltsalak a szenvedéstől. — Veled megyek, — sóhajt a férfi. — Oh, csak maradj, a te órád még nem ütött, te nem jöhetsz velem oda, ahova én előttem fut az ut. — Veled megyek. — Nem lehet. Én is csak vezekelni jöttem hozzád, aztán megyek. — Hova ? — Föl, oda, ahova nem ér el a véges képzelet. Oda, ahova nem lehet föl jutni, mig lábunkhoz csak egy szem földi por tapad. — Akkor én úgyse juthatnék oda. Százszor bűnös, gyarló, vétkező ember vagyok. — Ne hidd, hogy csak te egymagad. Én is vezekelni jöttem. — Te, a szent ? — Én, a gyarló. — Te nem vétkeztél soha, te csak azért jöttél most is, hogy elhozd bocsánatodat. Lelki szemeiddel a nagy világosságon keresztül látod most már mindazt, amivel vétkeztem ellened. Hazug jókedvemet, veszélyeim okát, meg nem értett sok figyelmemet. Tudod rejtett mosolygásom minden forrását, számon tarthatod az elmúlt idők minden be nem vallott bűnét. Eljöttél, hogy fehér kezeddel, fehér ruháddal letöröld telkemről a multak szennyét, most tudnod kell azt is, hogy megöl érettük az önvád. Hiszen ellened vétkeztem én, mindennel ellened ! — Tudok mindent, jól sejted szegény, szenvedő emberem. Csak te nem tudod azt, amiért nekem kellett visszajönnöm tehozzád. — Tudom, a bocsánatodat hozod. — Nem, nem azért. A te bocsánatodért jöttem. — Te szent voltál és én méltatlan hozzád. — Csak ember voltál. Megcsaltál, bárha szerettél engem. Én nem csaltalak meg soha, pedig szerettem. — Te ? ! — Hallgass meg, — szólt a halott anélkül, hogy felnyílt volna a szeme. Félek a vallomásodtól, felel a másik.