Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-06-17 / 24. szám

szent mise volt, melyet Kriszt Jenő fényes segédlettel celebrált. Mise után a szokásos körmenet lett tartva melyen a városi ható­ság, huszárezredünk tisztikara és számos egyesület vett részt. Az egyes sátraknál egy szakasz huszár disztüzet adott. — Főispánunk instellációja. Vár­megyénk alispánja a főispán beiktatására vonatkozó felhívásokat már szétküldötte a megyebizottság tagjaihoz. E szerint az uj főispán 24-én, vasárnap délután érkezik Veszprémbe vonaton Zirc felől. A veszprémi állomáson a vármegyei törvényhatósági bi­zottság tngjai fogadják, a fogadás fényes­nek Ígérkezik, Koller alispán megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a törvény­hatósági bizottság tagjai fogataikkal minél nagyobb számban jelenjenek meg a főispán fogadásán. Az állomáson Szeglethy polgár­mester fogja fogadni s a város nevében üd­vözölni az uj főispánt. Az állomásról a fő­ispáu a vármegyeházára hajtat, hol Koller alispáu üdvözli a vármegye nevében. Ezzel a vasárnapi ünnepély be lesz fejezve. Hét­főn, junius 25-én az instelláeiós ülést ünne­pélyes „Veni Sancte" fogja megelőzni s az­után, ugy fél tizenegy órakor fog megnyit­tatni a beiktató megyegyülés. Bankett déli 1 órakor lesz a „Korona"-szálló nagyter­mében. — Bérmálás Pápán. Kutrovácz Ernő győri címzetes püspök, vasárnap fejezte be a bérmálás szentségének kiosztását. Össze­sen megbérmálkozott 1343 nő és 1209 férfi. A püspök vasárnap délután 5 órakor a me­gyés püspök négyes fogatán Pápa Teszérre kocsizott, kit a határig Bélák Lajos főszol­gabíró és Kriszt Jenő plébános kisért ban­dériummal. Hétfőn Pápa-Teszéren és ked­den Szűcs közsegben volt bérmálás. — Vízvezetéki szakvélemény. Mult számunkban hírt adtunk arról, hogy városunk polgármestere és a városi mérnök Budapestre utaztak, hogy Kajlinger Mihály a fővárosi vízművek igazgatója szakvélemé­nyét kikérjék vízmüvünk kijavítása érdemé­ben. Kajlinger Mihály szakvéleménye tegnap megérkezett a városi tanácshoz, mely sze­rint nevezett nemcsak az uj 480 méteres, hanem a már vascsövekkel elátott de hely­telenül lerakott 613 méteres szakaszon te­hát összesen 1013 méter hosszúságban uj vascsövekkel való kicserélését ajánlja. A szakvéleménnyel, melyet egész terjedelmé­ben legközelebb közlünk, a városi tanács szerdán fog foglalkozni és a szükséges gyors intézkedéseket megtenni. — A Jókai Kör évi rendes közgyű­lését jövő vasárnap, folyó hó 24-én, déle­lőtt 11 órakor fogja megtartani saját helyi­ségében. A Közgyűlésre a tagokat ez uton hívja meg az Elnökség. — Esküvő. Vettük a következő meg­hívót : Lövi/ Adolf és neje özv. Appelfeld Viktor J.-né tisztelettel meghívják Rózsa.és Vilmos gyermekeiknek junius hó 25-én. hét­főn d. u. fél 2 órakor Savanyukuton (Sop­ron megye) megtartandó esketési ünnepére. Pápa, 1906. junius hó. Ebéd 2 órakor. — A devecser—ukki vasút. A ke­reskedelmi miniszter leiratot intézett a vá­rosi tanácshoz, melyben felhívja, hogy a vasút engedményesét Rechnltz Bélát a ne­tán, szükségesnek mutatkozó hatósági tá­mogatásban részesítse. — Társasvaesora a Sportegylet­ben. Rég nem volt alkalmunk ily szép számú és kedélyes társaságot együtt láthatni a Sportegylet ppvillonjában mint csütörtökön este, ahol az egylet vezetősége társasva­csorára hívta meg az egylet tagjait. A je­li ntkező iven kevesen ígérkeztek, de az esti órákban tömegesen érkeztek a résztvevők, ugy hogy a társas vacsorán mintegy 40— 45-en vettek részt. A rendkívüli vidám és kedélyesen lefolyt társasvacsora után táncra perdültek és a hajnali 3 óráig kifáradhat­' lan jó kedvvel járták a táncokat. Az esté­lyen a következő hölgyek vettek részt: Ber­ler Alajosné, Fürst Sándorné, Huttkay Lász­lóné, Kolbe Nándorné, dr. Koritschoner Li­pótné, Körmendy Béláné. Kupeez Gyuláné, Piatsek Gyuláné, Süttő Kálmánná, Szokoly Ignácné, Thury Nagy Jánosné, Varga Re­zsőné, Wittmann Ignácné, Bermüller Mag­dus, Eberhardt Ilona (Szombathely), Neu­hauser Böske, Koritschoner Margit, Szokoly Sári, Wittmann Ilus. — Sorozó bizottság. Városunkban a pápai illetőségűek sorozása pénteken és szombaton volt. A bizottság tagjai voltak a cs. és kir. közöshadsereg részéről : Witt­stock Ernő őrnagy, Schott Lajos főhadnagy, dr. Kolacni Henrik ezredorvos ; a m. kir. honvédség részéről : Stáray Lajos alezredes, Kereszthy Sándor főhadnagy, dr. Darányi Sándor ezredorvos ; a vármegye részéről j Koller Sándor alispán, dr. Vaclnay Szilárd | megyei főorvos, Körmendy Béla tb. főszol­j gabiró, a város részérői : Mészáros Károly ! polgármester, Kemény Béla városi jegyző. A bizottság tagjai a tegnapi napon a pol­gármesternél ebédre voltak hivatalosak. — Rendkívüli közgyűlés. A pápai kereskedelmi ifjúság önképzőköre ma. va­sárnap, f. hó 17. napján cl. u. 2 órakor sa­iát helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyen ugy a kört, mint az egyes tagokat igen közelről érdeklő ügyek kerülnek napi­rendre. A tagok megjelenését ez uton is kéri az elnökség. Kézimunka kiállítás. Az áll. polg. leányiskolában a kézimunka kiállítás 18-án d. u. 3 órától megtekinthető 23-án déli 12 óráig. Igazgatóság. — Kirándulás a Vadkertbe. Vá­rosunk szórakozni vágyó közönségének al­kalma nyílik a mai napon egy kellemes ki­rándulásra. Ugyanis ma tartja az ugodi gaz­dakör a vadkerti parkban nyári táncvigalmát, mely mulatság kedélyességéröl és fényes | sikeréről városunk közönsége már a mult | évben is meggyőződhetett. A mulatság kez­; dete délután 2 órakor. Beléptidij személyen­j ként 1 korona. ízletes ételekről és italokról ; valamint jó cigányzenéről gondoskodva van. ! Kell-e ennél több? Szóval aki ma jól mu­I látni akar az tegyen egy kirándulást Vad­! kertbe. A vonatközlekedés is igen jó, délu­\ tán 5 órakor oda és onnan 9 órakor este j vissza. — Rajzkiállitás. Meglepetés számba j megy azon művészi nívón álló rajzkiállitás, melyet Losonezy Jenő a főgimnázium rajz­' tanára növendékeinek rajzaiból rendezett a ! főiskola rajztermében, -i rajzok és vizfest­í mények között számos oly alkotás van, | mely nagy tehetségről tanúskodik és mely­, re méltán büszke leket tanár és növendék. | A kiállításnak naponta nagy nézőközönsége i van. i — Letört bimbó. Nagy részvét mel­lett kisérték ki utolsó útjára Benkö Ilonát, i a helybeli állami polgári leányiskola harma­dik osztályának egy közkedvelt és szimpá­j tikus növendékét. Az alig 15 éves leányka , szerdán .súlyos beteg lett és másnap csü­I törtökön csendesen elszenderült. Tanárai és | társnői rendkívül szerették a rokonszenves és jólelkű kis leánykát és hirtelen halála ! általános megdöbbenést keltett. Testületileg vonultak ki és könnyezve kisérték ki utolsó útjára az alsóvárosi sírkertbe, ahol most j örök álmát alussza, vagy talán már el is i helyezkedett az angyalok karában. — Érettségi vizsga. A helybeli ev. | ref. főgimnáziumba f. hó 18-án veszi kez­I detét az érettségi vizsga, melyben mint ! miniszteri biztos dr. Nagy Gyula orsz. le­I véltárnok rfog elnökölni. — Évzáró ünnepély. Az ev. ref. . főiskolai ifjúsági képzőtársulat f. hó 17-én i — ma — délután 3 órakor a városi szin­! házban a főiskolai ének- es zenekar közre­' működésével tartja meg a szokásos évzáró ünnepélyét. Az ünnepély érdekes műsorát térszüke miatt a legnagyobb sajnálatunkra nem közölhetjük. — Az állami polgári leányiskola évzáró vizsgái. A pápai állami polgári leányiskolában a záróvizsgalatok a követ­kező ; Hittanvizsgálatok. Junius 18-án a ke­resztény felekezetek vallásvizsgálatai déle­lőtt 9-10 órától. Junius 18-án az izraelita felekezet vallásvizsgálata délelőtt 8 órától Reáltárggakböl. Junius 19-én délelőtt 8 órá­tól I. osztályban. Junius 19-én délután 2 órától II. oszt. Junius 20-án délelőtt 8 órá­tól 111. oszt. Junius 20-án délután 2 órá­tól IV. oszt. Junius 22-én délután fél 5 órától ének- és zenevizsgálatok. Junius 25-én délelőtt 8 órotól írásbeli, délután 2 órától is. Junius 25-án d. e. 8 órától szóbeli ma­gánvizsgálatok. Junius 23-án délelőtt 10 órától istentisztelet után, bizonyítványok és és értesítők kiosztása a rendes tanulóknak. — Névmagyarositás. Neumann Henrik budapesti mérnök, városunk szülötte, Neumann Mór helybeli órás fia, nevét bel­ügyminiszteri engedélylyel „01áh a-ra vál­toztatta. — Női zenekar Pápán. Az Otthon kávéházban tegnap este egy női zenekar tartott hangversenyt, melyet Binéth Márkusz kávés néhány hétre szerződtetett, oly célból, hogy a közönséget kertihelyiségében minden este szórakoztassa. Az esős idő következ­tében a zenekar kénytelen volt a kávéházi helyiségben a zeneestélyt megtartani, mely­ről a legnagyobb dicséret hangján emlékez­hetünk meg. A zenekar precízen játszik és változatos műsorral rendelkezik. — Szülők figyelmébe ! Mayersberq Frida oki. tánctanitónő szünidei tanc-ciklu­sát e hó 23 án d. u. 5 órakor a Jókai kör­ben nyitja meg. Beiratkozni lehet naponta lakásán Kristóf utca és a fenti helyiségben a jelzett napra d. u. 4-5 ig. — Országos vásár. Városunkban kedden és szerdán országos vásár lett tartva ! amelynek forgalmáról csak anyit jegyzünk ; meg, hogy egy népesebb hetivásár többet ! ért. Nagyban befolyásolta a vásárt a rossz 1 időjárás, de mi nagyobb jelentőségét tulaj­I donitunk annak, hogy ezen vásárunk köz­j vetlenül a győri országosvásár után esik. j Az állatvásárra felhajtatott 2152 drb szar­j vasmarha, eladatott 849 drb, ló felhajtatott j 268 drb. A sertésvásár zár alatt volt. A t szerdai kirakodó vásár alig volt észrevehető. — Esmeralda nővérek. Régi jó is­merősök érkeztek meg városunkba, hogy közönségünket kedves és vonzó előadásaik­kal szórakoztassák. Országszerte elösmert család ez, kik a nyári idényben édes ap­jukkal (Boskó) egytemben városról-városra járnak és diskrét de művészi nivón álló ének- és illúziót keltő számokkal régi jó hírnevüket fenntartsák. Pénteken és szom­baton este a Griff-szálló éttermében szép számú társaság hallgatta végig őket és za­jos tetszés nyilvánításokkal jutalmazták őket. Ma a Gaál sörödében tartanak előadást, melyre a szórakozni vágyó közönség figyel­mét különösen felhívjuk. — Ló-rúgás Az országos vásár ah kalmával Grünfeld Ignácz nemes-szalóki lakos lova Major János nevü kocsisát oly szerencsétlenül rúgta meg, hogy állkapcsa eltört. A szerencsétlenül járt kocsist a hely ­beli irgalmasok kórházában ápolják. — Iluska créme. Igen jó kéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 ko­rona a Városi gyógyszertárba Fő-utcza 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Tokács József napszámos és neje Fe­kete Mária fia János rkath. — .Tury Fe­rencz napszámos és neje Kovács Mária fia Ferencz rkath. — Wurmfeld Sándor fúva-

Next

/
Thumbnails
Contents