Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-21 / 3. szám

3. PAPAi ívCZL AT 1906. január 21. Ez az éremnek egyik oldala, de az az oldala, mely szabad szemmel csak kontúrokban látható s melyre csak azért mutatunk rá, hogy ne legyen annyira megdöbbentő az érem másik oldala, mely már nemcsak kontúrokban látható. A kereskedelmi ifjúság önképzőkörében két elem tarthatja a lelket: a főnök és az alkalmazott. Az alkalmazott ez idö szerint még nagyon is mozgó elem s ha nem mozgó elem, valljuk meg, még Pápán is fehér holló számba megy. Az alkalmazott tagsági dijára lehet ugyan némi biztossággal számítani, de teljes biztossággal nem, mert ha eltávozott innen, nem igen kereshetjük rajta. A komoly kereskedő azonban állandó elem s állandóan látná is azt a hasznot, mely abból származik, hogy az alkalmazott lelkét valami nemesebb zománc veszi körül. Az ö támogatásukra volna égetően nagy szüks mégis — — aránylag nagyon kevesen tagjai az önképzőkörnek. Ne tévessze meg őket a kör neve, mert ez a kör nem az ifjúságot akarja egymás között égyesiteni, hanem az alkalmazottat a főnökkel. Azok a főnökök, kik maguk is voltak alkalmazottak s akik abban az időben érezheték és érezték, hogy milyen hideg környezi őket, ha hiányzik a szeretet melege azok részéről, akiknek szivében szeretetnek kellene lakoznia, járuljanak hozzá ahhoz, hogy ez az önképzőkör példát mutathasson arra, hogy mire képes a munkás és munkaadó egyetértése és kölcsönös szeretete. Milyen szellemi élet fejlődhetnék itt, ha a főnökök a maguk erkölcsi és anyagi támogatásával lehetővé tennék, hogy az alap szilárd legyen, hogy az alap végre valahára megszilárduljon. Hiszen nem túlságos anyagi támogatásról van szó s cserébe olyan kincset kapnának, mely éppen nem megvetendő: müveit kereskedelmi alkalmazottakat, kik tudatában volnának annak, hogy kiknek köszönhetik tudásukat. Vannak kereskedő emberek, kik a perrel együtt elvesztik vagyonukat, pedig ha a béke megszerzésére vagyonuk egy parányi részét feláldozták volna, vagyonuknak még ez a parányi részét feláldozták volna, vagyonuknak még ez a parányi része sem veszett volna el. Két kereskedelmi egyesület is van városunkban, mindkettő érdemes programmért küzd, de vájjon elhalványulna-e ez az érdemes programul, ha még egy pont kerülne oda: erkölcsi és anyagi támogatása minden olyan mozgalomnak, mely a kereskedelmi alkalmazottak műveltségének emelésére irányul. A hazaszeretetnek annyi oltára van, ahány a nemzeti erdek. A nemzeti érdekek között nem áll utolsó helyen ez a kettő, amelyről szólani bátor voltam, az oltárok között sem szabad hidegen állania annak az oltárnak, melyen a magyar kereskedőnek kell meggyújtania a lángot s kitartással élesztenie a tüzet. Schor Ernő. Városi közgyűlés. 1906. január 15. Pápa város képviselőtestületének hétfőn tartott közgyűlése zajos és heves vitára szolgáltatott okot. Ezen vitát a városi tisztviselők. napidijasok és rendőrök drágasági pótlék iránti kérelme okozta. A vita folyamán személyes támadások és ingerült közbeszólások voltak, mely incidenseket csakis elítélendőknek tartjuk. A kérelmet a felső és alsóvárosi gazdaközönség és az iparos osztály ellenezte és mintegy szervezve jöttek a tanácsterembe és céljukat elérve a képviselőtestület nagy többséggel a tényleg jogosan kért drágasági pótlékot nem szavazta meg, illetőleg a kérvénynek helyt nem adtak. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros Károly polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Kis Ernő, dr. Körös Endre, dr. Rechnitz Ede, Bottka Jenő és Piatsek Gyula képviselőket kéri tel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észsrevétel nélkül tudomásai vétetett. ' Napirend előtt polgármester bejelenti, hogy a pénzügyminiszter Pápa város közönségének azon kérelmét, hogy a szőlőbetegségekkel küzdő szőllőbirtokosok állami adó fizetés alul felmentessenek — elvetette. Ugyancsak napirendre térés elótt dr. Löivy László azon interpellációt intézi a polgármesterhez, hogy kellő nagyságú jegtelepről gondoskodott-e ugy a város, valamint a város kösönsége részére ? Polgármester válaszában kijelenti, hogy a városi tanács gondoskodott a jégtelepröl, nevezetesen dr. Kluge Endrétől egy térületet bérelt, melyet a Bakonyere vizével elöntet s ha megfagy ismét elsősorban a város jégverme töltetik meg, a további pedig magánosoknak adatik át. Sajnos, hogy ezen jégtelep nem akkora terjedelmű, hogy egyszeri fagyás ntán az összes jégvermek be— No igen, mert ön valósággal szórja a sze lemi szikrákat. — No és maga ma elég száraz ahhoz, hogy tüzet fogjon. — Köszönöm asszonyom őszinteségét. Hallga csak hallga : l'affaire est l'affaire, ön kitűnő üzlet— Aaah? ! ? — Igen, tetszik tudni ha a villamtelepen ismetelten üzemzavar állbe, a villamlámpák kialusznak és sűrű sötétség terül el városunk felett . . . — Eh ne szavaljon nekem. — ... akkor lépjen ki asszonyom a nagy közönség érdekében házának keretéből és jöjjön ide a Főtérre. — Jérüm, maga megbolondult. — ... és az ön szellemi kanócza meg íogja gyújtani azt a két vasrúdon álló sürü porlepte hat águ lámpást is, mely a petróleum korszakra emlékeztetőül a késő utókor számára a Főtéren felejtődött. — No tudtam, hogy megint íől valami az agyában. — Persze, persze könnyelműség ha az ember a mai drága időkben még az agyában is főz valamit. — Ugyan tegye már félre az évődéseit. — Ez már túlságos takarékoskodás lenne. — No hát süsse meg. — Köszönöm, ugy látszik asszonyom maga étlapot készít számomra. — Mondhatom, sovány koszt lenne, — Apropo tudja, hogy lakást keresünk, borzasztó gond, ebben a nagy lakásmizeriában szenvedő városban. — Szabad tán a gondviselés szerepére vállalkoznom. — Nagyon lekötelez. — Hát az uj urodalmi épületben tán akad még lakás. — Igen ám, ott van most egy üres lakás de-udvari. — Nos ? — És az én uram olyan nagy koalíciós férfiú, hogy a mai viszonyok közepette hazaárulásnak tartaná — udvari lakásban lakni. — Az már más. No de a lakásmizeriák el fognak múlni hihetőleg hamarosan. — Miből következteti ezt ? — Abból, hogy Papán páratlan háztulajdonosok vannak. — Igen ám, de csak az utcák egyik oldalán, a másik oldalán már páros élet a j legszebb a világon. — No de a legnagyobb lakásmizériát is elviselhetővé teszi az a körülmény, hogy a leghistóriaibb és legklasszikusabb területen lakhatunk. — Gondolja ? — Oh igen, hisz nálunk csak ugy hemzseg a sok történetileg és irodalmilag kimagasló a'ak. — Persze ; az utcatáblákon. Ez nevezetes dolog és tudja valahányszor a régi jó devecseri uic..n vé^ig megyek eszembe jut az a régi jó anekdota, mit keresek én regí gel nyolc órakor Dindesen, vagyis elgondolkozom, mit kereres Vak Bottyán a devecseri utcában ? — No megmondom én azt önnek aszszonyom. Hát Bottyán aki vak volt, egyszer udvariasságból megkérdezte egy

7 devecseriutczai polgártárstól, aki ott keservesen bandukolt : no atyafi, wie gehts ? — amint látni tetszik, volt a válasz és igy lett ez anekdota révén Vak Bottány a devecseriutcza patronusává. —• Ej csak mérhetném meg magát hosszában széltében a saját boltján. mást püfölte, az egyik a Főtéren, a másik pedig a Győri-uton volt és ugy tisztelték egymást kézzelfoghetólag. — No azok aztán hosszú kezű urak lehettek. — Nem bizony, hanem a Győri-utat a Főtértől egy közle választja el, annak egyik oldala a Főtér, a másik odala győri-ut és ; itt adnak egymásnak közle-kedést kereső ügyfelek., — Es hol van a policzáj ? — No de kérem, a policzáj az a rend nem pedig a közle-őre. — Es tudja melyik a legtökéletesebb tér itten ? — Ugyan ? — Hát az, hogy ez a rendőr viccze irodalmilag szólva, kutyá-tér. — Szabad egy irodalmi kérdéssel ter; hére lenni asszonyom ? — Még csak ez hiányzott. Nos, halljuk. — Mondja meg kérem mi a különbség egy puezerájos asszony és a „ Vasgyáros" szerzője közt ? ????.... — Hát a puezerájos asszony, az egy mos-óné. a Vasgyáros szerzője pedig ZsorzsOhné (George Ohnet). — Ugy látszik az ön elméje nem egészen — Clair. — Szép asszony ivás ívillst Du noch mehr. — fíei ne rakonczátlankodjék tovább, hanem menjen a dolga után. — Be-be megyek a . . . — De aztán a 20 ik században ne merjen a szemem elé jönni. — ÁBC dieu.