Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-06-10 / 23. szám
négyes fogatáu dr. Rhédei Gyula veszprémi kanonok kíséretében. A diadalkapunál Sült József kir. tanácsos, mint a rom. katholikus hitközség elnöke üdvözölte a főpapot, mire a püspök megható szavakban válaszolt. A lelkes éljenzés után bandérium vezetésével megindult a menet, és az egész útvonalon a plébániáig a sorfalat álló közönség tiszteletteljesen üdvözölte a főpapot. Folytonos harangzugás közepette érkezett a főpap a plébániára, ahol szállásolva van és ahol rögtön megérkezte után küldöttségek tisztelgését fogadta. Városi tanácsunk Mészáros Károly polgármester vezetése alatt tisztelgett a püspöknél, ki a megtiszteltetésért szívélyes szavakban mondott köszönetet. A bérmálás szertartása tegnap reggel fél 9 órakor vette kezdetét. A püspök fényes segédlettel vonult a templomba és csendes mise megtartása után Rhédey kanonok mondott szent beszédet és Kriszt plébános imát, mely után kezdetét vette a bérmálás. A bérmálás szentségének kiosztása ma nyer befejezést. — A pápai jótékony nőegylet f. hó 4-én Kováts Istvánné elnöklete alatt választmányi ülést tartott, amelyen elhatároztatott, hogy a szokásos kóstolót julius hó 1-én tartják meg, mely célra a főiskola gazdasági tanácsot felkérik a főiskola udvarhelyiség átengedésére. Ugyancsak a veszprémi gyermekmenhely igazgatójának megkeresésére elhatároztatott, hogy a Pápán elhelyezett, elhagyatott gyermekekre a nőegylet választmánya felügyelni fog. Mély gyász Gyurátz Ferenczné f j érte a dunántuli evang. egyházkeiület nagyérdemű püspökét Gyurátz Ferencet. Neje, született Matus Karolina életének 57-ik, boldog házasságának 32-ik évében hosszas szenvedés után f. hó 6-án jobblétre szenderült. A jótékonyságáról közismert urnő halála városunk lakosságának minden rétegében mély részvétet keltett, mely impozáns módon megnyilvánált a gyászszertartás alkalmával. Ily fényes temetést városunkban ritkán volt alkalmunk láthatni. A gyászszertartás pénteken délután 5 órakor ment végbe a templom udvarán, mely zsúfolásig megtelt gyászoló közönséggel, melynek soraiban ott láttuk Antal Gábor ref. püspököt, Ihász Lajos főrendiházi tagot, a a helybeli hitfelekezetek és a vidéki egyházmegyék számos küldöttségét, ugyszinte a helybeli Wahrmann egylet és az izr. gyámolitó-egylet küldöttségét, kik gyászlobogók alatt jelentek meg a temetésre. Horváth Sámuel téthi esperes megható gyászbeszéde és a tanítóképezde növendékei által előadott gyászdal után a megszámlálhatatlan koszorúkkal díszített koporsót a gyászkocsira tették és ezrekre menő közönség kisérte ki a megboldogult úrnőt utolsó útjára az alsó városi sírkertbe, ahol Baldauf Gusztáv püspöki titkár megható imát mondott. Fogadja Gyurátz Ferenc püspök ez uton is mély részvétünket és leljen némi vigaszt azon impozáns részvétben, mely a gyászszertartásnál megnyilvánult. A megboldogult urnő elköltözött, lelkének pedig ragyogjon az örök világosság. — Egyházi hangverseny. A győri székesegyház teljes énekkara e hó 10-én, vasárnap este fél 8 órakor a r. kath. plébánia-templomban a pápai nagytemplom orgonája javára egyházi hangversenyt rendez, a következő műsorral: 1. Ünnepi előjáték. Orgonán előadja Fránek Gábor székesegyházi karnagy. 2. Palaestrina : Missa Papae Marcellijéből az Agnus Dei. Hatszólamu vegveskar a capella. 3. a) Baini : (XVII. századból) Panis angelicus ; b) Haller : Justus ut pa[ma. Férfikar a capella. 4. Goltermann : Legenda. Gordonkán: Forstmeyer R. 5. Müliling: Motetta. Vegyeskar. A baritonszólót énekli Forstmeyer R. 6. Schaab : 94. Zsoltár. Szoprán-szóló: Florik Chr. 7. Rheinberger: Benedictus. Vegyeskar a capella. 8. Cherubini: Ave Maria. Tenor-szóló : Gruriewald K. 9. Tschaikovszky : Páter noster. Hatszólamu vegyeskar a capella. 10. Leprévost: Agnus Dei. Alt- és gordonka-szóló: Pokorny M. és Forstmeyer R. 11. Jankewitz: Zsoltár, szoprán- és alt-szóló : Florik Chr. és Pokorny M. 12. Seyler K.: Confitebor Tibi Domine. Nyolcz-szólamu vegyeskar és basszus-szóló. Utóbbit énekli Mihacsek V. Műsor, mely egyszersmind belépőjegyül is szolgál, 1 koronáért előre váltható a r. kath. plébánia-hivatalban, a kath. kör kerthelyiségében, Wajdits Károly és Víz Ferencz uraknál és a ker. Szövetkezet bolthelyiségében. A hangverseny után a „ Griff" szálló nagytermében vacsora lesz, mely után a hangversenyző énekkar hazafias és Vacsora alatt Zenedij humoros énekeket ad elő Füredi és Lángó zenekara 40 fillér. A Rendezőség. — Rajzkiállitás. A pápai ev. ref. főgimnázium tanuló-ifjuságának az 1905—6 iskolai évben készült rajzaiból rajzkiállitás lesz rendezve, mely f. évi junius hó 10-én — ma — délelőtt 11 órakor nyiiik meg a főgimnázium rajztemében (II. em). Ugyanekkor fognak a jó és szorgalmas rajzosok között a jutalmak is kiosztatni. A kiállítás nyitva lesz és megtekinthető egy hétig, naponta reggel 8 órától délután 6-ig. Ugy a megnyitásra s jutalomkiosztásra, valamint a rajzkiállitás megtekintésére a nagyérdemű közönséget mély tisztelettel meghívja a főiskola igazgatósága. — A Pápai Zeneiskola f. hó 14 én (csütörtök^ délután 3 órakor tartja saját helyiségében (ó-kolégium) ez évi első vizsgálatát, a következő változatos műsorral1. Magyar Dal Zelinektől, játsza zongorán Omboly Margit előkészítő oszt. növ. 2. Részlet a Trubadurdól, játsza Kellner Vilma elők. o. n. 3. Szonatina Major Gyulától, játsza Akszt János II. o. n. 4. Beothoven : Álbum lap, Sebestyén Béla III. o. n. 5. Moskwki: Szerenáta, Schubert Gyula IV. o. n. 6. Schubert-Ernyei : Zajló folvam, Tomka Gusztáv III. o. n. Mendelssohn : Velencei sajkadal, Kiss Ernő IV. o. n. 8. Mozart : C-dur Szonáta, Kellner Józsa IV. o. n. 9. Huber: Id\II, hegedűn Kiss Ernő III. o. n. Zongorán Kertész Gizelle VIII. o. n. 10. Chopin : A-dur Polonais, Kertész G. VIII. o. n. A vizsgálat nyilvános. A második vizsgálat f. hó 24 én lesz az áll. tanítóképző-intézet helyiségében. — Szünidei táncztanfolyam. Kemény Gyula oki. tánctanító f. hó 20-napján nyitja meg iskolájában Szent László utca 7 sz. szünidei táncztanfolyamát. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. — Tornavizsga. A református főgimnázium tornavizsgálata ma, vasárnap délután 4 órakor lesz az intézet udvarán a következő sorrenddel : 1. A II, IV és VI osztály felvonulása. 2. Az I, III, V és VII osztály felvonulása. 3. Himnusz. Énekli az ifjúság. 4. Szabadgyakorlatok kéziszerek nélkül. Bemutatja az I, III, V és VII osztály. 5. Szabadgyakorlatok kéziszerek nélkül (II o.), fabotokkal (IV o.) és vasbotokkal (VI o) 6. Osztálytornázás korláton bemutatja a IV osztály. 7. Csapattornázás lovon (V o). nyújtón (VI o.) és korláton (VII o). 8. Szabadtornázás. 9. Játékok : kötélhúzás (I o.), „Macska és egér" és „Hol van három ?" (II o), bakugrás (III o.) és usztatás (V o). 10. A versenydijak és jutalmak kiosztása. 11. Szózat, énekli az — Tejgazdasági üzletvezetői kurzus. A sárvári tejgazdasági szakiskolában szeptember 15-én üzletvezetői kurzus nyiiik meg, a melyre a jelentkezők 580 korona állami ösztöndijat kapnak de csak olyanok vétetnek fel, a kik gazdasági akadémiát, vagy gazdasági iskolát végednek. Ezenkívül az iskola husz 360 koronás ösztöndíjra hirdet pályázatot. Az egy évig tartó kurzuson tejgazdasági kezelőket képeznek ki. Csakis földmives iskolát végzetteket vesznek fel. Kérvényeket az üzletvezetői kurzusra augusztus 1-ére, a kezelői ösztöndíjért pedig junius 20-ig kell benyújtani az iskola igazgatóságához. — Zenevizsga. A főiskolai zenetanfolyam növendékeinek zenevizsgája a ref. főgimnázium dísztermében 1906 évi junius hó 12-én, azaz kedden délután 3 órakor lesz. — A vizsgára a szülőket és érdeklődőket ez uton is meghívja a főiskolai igazgatóság. — Évzáró vizsgálatok vármegyénkben. A folyó 190516 tanével bezáró isk. vizsgák a következő napokon tartatnak meg. Junius 11-én pápai áll. tanitókéző-intézet 1-ső évesek osztályvizsgája. Junius 12-én a Il-ik évesek osztályvizsgája és Csernyén az izr. ellemi iskolában. Junius 13. Pápai tanitóképő-intézet Ill-ad évesek osztályvizsgája. Junius 14. Pápai állami tanítóképző évzáró ünnepélye. Szilasbalhás ev. ref. Junius 15. Pápai ev. ref. tanítónőképző intézet osztályvizsgája. Pápai állami polgári leányiskola magánvizsgája. Pápai tanítóképző intézet hittani képesítő vizsgája. Junius 16. Pápán a ref. tanitónőképzőben, d. e. Írásbeli magán vizsga, d. u. szóbeli. Nagyvázsony rk. iskola, Pápai áll. tan. képző-intézet szóbeli vizsga kezdete. — Végzetes ütés. Horváth János, a Füredi és Lángó zenekarának kis bőgőse csütörtökön este amidőn hazatérőben volt. Farkas István napszámos szomszédja által durva és sértő szavakkal lett bántalmazva, anélkül hogy erre okot szolgáltatott volna. Horváth ezen sértésekre annyira dühbe jött, hogy a házából előhúzott léccel Farkast, ki ekkor lakása ajtajában állott, ugy hasba ütötte, hogy ezen sérülés folytán másnap reggel meghalt. Horváth elösmert csendes és józan természetű ember, mig ellenben Farkast kötekedő és részeges embernek tartották. — Hála-nyilvánitás. Mindazon jóbarátok és ösmerősök, kik szerencsétlen véget ért felejthetetlen férjem Tivald Mihály gyászszertartásán megjelenni szívesek voltak és ezáltal fájdalmamat enyhíteni iparkodtak, fogadják ez uton hálanyilvánitásomat. özv. Tivlad Mihály né. — Circus varieté Pápán. A hűvös időjárás folytán a circus varieté a hét folyamán gyéren volt látogatva, pedig nemcsak a társulat tagjainak egyes attrakciói, hanem az utóbbi napokban rendezett birokmérközések nagyon is érdekessé teszik az előadásokat. A közönség nagy érdeklődései kisér: a mérkőzéseket, melyeknél főleg Görömi György Jankowszky Pál és Schibüszky Pál bajnokmesterek bámulatos keltő erősségükről és ügyességükről tesznek tanúságot. — Dr. Blum Róbert fogorvos, mint velünk közli, mult számunkban jelzett rendelését, budapesti elfoglaltsága miatt, Pápán e hó 8-ika helyett 16-án kezdi meg a Hungária-szállóban. — Egy fiatal ós egy idősebb borbélysegéd felvétetik Schvach Henrik borbély és fodrász üzletében. — Iluska créme. Igen jó kéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárba Fő-utcza 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Csatkó László földmivelő és neje Nárai Ilona fia Béla ág. hit. ev. — Dömötör János iskolaszolga és neje Ruzsás Zsófia leánya Mária ev. ref. — Turóczy Gyula ács és neje Szili Rozália leánya Leopoldina rkath. — Hencz józsef kanász és neje Horváth Anna fia József rkath. — Jelencsies