Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-05-13 / 19. szám

mig a fővárosi lapok hasábjai csak magasabb fokú igények számára vannak nyitva, mig a fejletteb sajtó nem képes a részletekre kiterjeszkedni addig, a vidék „élő lelkiismerete", amint a sajtot elnevezték, érzi tudja olvasóközönségének minden kívánságát minden óhaját. Tudja a helyi viszonyok beható ismerete folytán a módját is annak, hogy miképen lehetne javítgat ni, helyrehozni mindazt, a mit megkíván a jobb állapotba való helyezés. A vidéki sajtó nagy hatással lehet az illető vidék egész társadalmi életalakulására. Ha szükség van magyarosodásra, ha kell egyik másik helyen iskola, ha a közigazgatás nehézségein egy hivatal létésitése segíthet vagy könnyíthet, ha bármily más nyilvános közeg visszaél a reá bízott kötelességgel, akkor előáll a vidéki újság és rámutat a hibákra és megjelzi azt a helyes irányt, melyet követve, legkönnyebben és leggyorsabban célt érhet a község, a járás vagy az egész vármegye. Annak a sajtónak pedig minden más érdektől függetlenül, egyedül az igazság és a közjó legyen a vezér elve. Ha ilyen elvtől engedi vezetetui magát, ha ez képezi minden törekvésének savát, borsát, akkor hivatásának magaslatáról könnyű lesz neki oda jutnia, hogy valóban vezére lehessen minden tekintetben annak a vidéknek, a melynek érdekeit védeni saját homlokára irta. Az igazság hatalma nagyon erős. Képes a legmakacsabb ellenséggel is szembeszállni. Ez a makacs ellenség p^dig minden haladásnak keréktörője, mely ellen a hazug hiába viaskodik : a balítélet. — Az a balítélet, mely csak ósdiságon rágódik és jónak csak az tartja a mi a régi jó idők emlékének bélyegét viseli magán. A vidéki sajtónak a balitélettel, a rosszakarattal olykor nagy és kemény küzdelmei vannak, melyek szinte legyőzhetetleneknek látszanak. Az egyedüli fegyver az igazság és a szeretet, a melyek segítségével minden ellentétet lehet elsimítani. Ez a két fegyver lesz oldalunkon ezután is, ha elindulunk abba az ütközetbe, a hol a műveletlenség, a butaság a rosszakarat és az elnyomás ellen kell majd csatát vívnunk. A harc kemény lesz, de annál boldogitóbb lesz az a tudat, hogy ebből a hadviselésből győztesként kerülünk ki 1 Készüljünk az önálló vámterületre, Nagyot fordult egyszerre az idők kereke s a mi messze jövő ködében lengeni látszó nagy célt közvetlenül a szemeink előtt látjuk feltűnni. Az önálló vámterület, a küszöbön álló alakulás siue qua nonja meglesz, mert meg kell lennie, igy kívánja azt a magyar nemzet. S mintegy nyomás alul szabadulnak fel az összes hozzáértő tényezők, a közgazdasági irók, ugy mint a pénzemberek, gyárosok és nagykereskedők, akik bizonyos tekintetből kénytelenek voltak jobb meggyőződésük ellenére a vöröset zöldnek mondani. Ezek az urak nem voltak a multkan annyira függetlenek és becsületesek, hogy nyíltan kimondják, miszerint az önálló vámterületre égető szüksége van ennek az országnak, melyet a vámterület közössége közgazdasági fejlődésben a leghatározot tabban megakadályoz. S ezért vagy azt hirdették egyenesen, hogy az ön1 álló vámterület kiszámithatlan kárára lesz az országnak, vagy habozva se hideg, se meleg álláspontot foglaltak i el s diplomatikusan kerülgették az egyenesen őszinte kijelentést, mint a forró kását. A rendszer bukása mindezeket a tényezőket azonban felszabadította a most valamennyien uno sono hirdetik, ho^-y az önálló vámterület jogos követelés s kiszámíthatatlanul nagy hasznára lesz az országnak. Megtértek valamenynyien ezek a nagyon is körültekintő, aggódó hazafiak, miután véleményük szabad nyilvánításával nem vonhatják hogy mutatná be őt Rimaszombathyéknak. Ez nem ellenkezett és pár perez múlva Ürögdi László már nemcsak arról győződött meg, hogy Rimaszombathy Mária a vidék legszebb leánya, de arról is, hogy a mesében sem hallott olyan asszonyról, mint Máriának édesanyja. Ürögdi László e naptól kezdve, amikor csak tehette, megfordult az özvegyi portán, nem is sejtve, hogy ottlétével egy szivet boldoggá, egy másikat pedig boldogtalanná tett. Megváltozott a ház képe az Ürögdi látogatása óta. Előbb csak egy-egy futó felhő árnyékolta be a csöndes békét, azután megszűnt a teljes bizalom anya és leány között. Keveset beszéltek egymással és azok, akiknek azelőtt minden gondolatuk egyező volt, idegeneknek érezték magukat egymás társaságában. Kerülték egymás lekintetét is és mindketten szerencsétleneknek érezték magukat, mert mindketten olthatatlanul szerették a daliás Ürögdi Lászlót. Az özvegy; küzdött, hogy elnyomja feltörő érzését. Érezte, hogy midőn szeret, bünt követ el leánya ellen, aki szintén szeret. Álmatlan éjszakákat virrasztott át rettenetes lelki kinok közt, de nem talált vigasztalást. Erős akart lenni, de nem tudott lemondani. Eddig csöndes vére íöllángolt, ha Lászlóra gondolt és bár érezte, hogy a lejtő szélén áll, tudta, hogy Máriának emez első szerelme szintén olthatatlan, bár ezen cselekedetével elégette anyai tekintélyét, gyermeke becsülését és sejtette a szomorú véget — mindezt elfeledte és a következő alkalommal, midőn Ürögdi ismét eljött és Mária nem volt otthon, egy önfeledt pillanatban gyöngévé tette mélységes szerelme és az eddig magasztos nő fehér lelkére szenny tapadt. Nehezen ment az első lépés, annál könnyebben a többi. Kiszállott a sziv békéje és a még nemrégen boldogságos hajlékban elhidegültek egymás iránt a szivek. Rimaszombáthyné eleinte nagy lelki kinokat állott ki, később azonban a bűnös szerelem utján arra a megnyugtató gondolatra jött, hogy neki is joga van a boldogsághoz. És a világ, mely abban az időben is szeretett a más dolgaival foglalkozni, csakhamar azt beszélte, hogy Ürögdi nem Máriának, hanem a szép özvegynek udvarol. Máriában azonban a fölébredt szenvedély nem csillapodott, sőt fokozódott, midőn meggyőződött arról, hogy László nem őt hanem édes anyját szereti. Viharzó lelke bosszút kivánt és ez a bosszú mentette meg a kétségbeeséstől. Ez időtől kezdve ennek a gondolatlak élt. Leszámolt mindennel. Ömöljék össze minden, ha az ő álmai szertefoszlottak. Jöjjön halál, pusztulás és irgalmat nem ismerő bűnhődés azokra, kik az ő szivét összetörték. Töltse be jajszó és siralom azt a házat, hol a tiszta szerelem helyett a bün vert tanyát és legyen még emlékében is átkozott az a sziv, mely leánya boldogságát áldozatul dobta saját bűnös szenvedélyének. . . . Azután jöttek pillanatok, midőn a leány megborzadt tervétől . . . Erezte, hogy ő sokkal jobb, sokkal nemesebb, hogysem édesanyja tévedéseért busszut álljon . .. Es mikor ezek a gondolatok átjárták a szivét, ugy érezte, hogy most jól és nemesen cselekszik. Majd megerősítette ujabb elhatározását hírének mélységes áhítatával. Istenéhez fordult vigasztalásért. A hit puha karjain aztán kipihente szenvedésének kinos gyötrelmeit és erős lett ismét. Akaratának erejével kitörölte szivéből a László képét és mikor legközelebb találkozott véle, szép, nyugodt arcza azt mutatta, azt tükrözte vissza, hogy az az eltemetett kép nem fog többé neki fájdalmat okozni . . . Lemondott keserűség és fájdalo m nél- 1 kül és mikor Kövér István szenátor hasonnevű fia megkérte kezét, minden habozás nélkül hozzáment, anélkül, hogy ezen lépését áldozatnak tekintette volna . . . Amint Mária eltávozott az anyai háztól, az özvegy azt hitte, hogy Ürögdi nem fog késni és kezét megkéri. Most még boldogságosabb napokról álmodott. Leányának férjhezmenetelével az utolsó gát is leomlott és a még mindig szép asszony nem vette észre, hogy a daliás László ölelése ma már nem olyan forró, mint azelőtt. És ez időtől kezdve Ürögdi kevesebbet fordult meg Debreczenben, bár még mindig vonzódott ahhoz az asszonyhoz, kinek tulajdonképpen a leányát akarta elvenni. László azonban tévedett, midőn azt hitte, hogy könyen szabadulhat az asszonytól. Erről meg is győződött, midőn egy alkalommal ismét meglátogatta az özvegyet. Kerülő beszédben kipattantotta László, hogy Bocskay szeretné őt egy távoli rokonával összeházasítani. Ami erre következett, arra László nem volt elkészülve. Az özvegy halálsápadtan állott fel. László elébe lépett és igy szólt: Te az enyém vagy ; meggyaláztál, hirbe hoztál, leányom szivét a kettőnk bűnös szerelme összetörte, leányom megvetett, nem fogsz tehát magamra hagyni. Nem több-e az én szerelmem, mint a Bocskay akarata ? Miért üldöztél szerelmeddel, lm csak becstelenné akartál tenni? Nyugodtan, boldogan, lemondás közt éltem, mig meg nem láttalak! Emlékszel-e arra az órára, midőn összetett kezekkel kértelek, hogy ne zavard meg lelki nyugalmam áldott békéjét? Emlékszel-e, midőn szavaid hatása alatt elkezdtem a bün útját járni és te azt Ígérted, hogy büszkén fógsz a világnak bemutatni, mint törvényes hitvesedet? Az a leány, akinek szerelmét most az én eldobásommal akarod biztosítani nem lesz a tied sohasem. Erre esküszöm ! László, László