Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-12-24 / 52. szám

és nemzete műveltségének irányitója. A mi utána marad, azok bolt könyvek. Legfeljebb egy kőszobor. Ilyen kultura, ilyen szellemi hatalom volt Jézus Krisztus. De csak addig, mig ö maga élt. Amint e földről letűnt, vele együtt az az igazi, hamisítatlan kereszténység is sirba szállt. Hosszú évek, nagy vajúdó küzdelmek kellenék hozzá, hogy megértse az emberiség vezetőjének intencióit. Nehezen érti meg egy nemzet az ö nagyjait, de mily nehezen ért meg egy olyan nagyot, aki előtt nemcsak saját képe, hanem egy egész világ egyetemének boldogsága lebegett. Kínszenvedések az ö utjai, de nem föltétlennl az életben, hanem később, halála után, a mikor az ö nevében cselekszenek olyasmit, a mi éppen az ö intenciói ellen van. Krisztusnak mind a két szenvedésből bőven kijárt és Krisztus tanításai is csak most kezelődnek mutatkozni az ö igazi, tiszta mivoltukban. Hazánkban is csak most törnek utat az igazi Krisztusi-tanok: az egyenlőségről, a testvériségről és a mindent nivelláló szeretetről. Az igazi szeretetről, a melyben nincsen megalázkodás. Amelyet ököllel kell kivívni azok ellen, akik lágy párnát csináltak embertársaik engedelmességéből, hogy azon vígan ben pereghessenek. Fájdalom, még csak a kezdetnek kezdeténél vagyunk. Nem tudjuk a jövő mit hoz. Mert nem. minden idő és nem minden generáció érett meg arra, hogy a tanokat hússá és vérré tegye. A küzdelem még nem győzelem. Ki tudja mit hoz a jövő ? A szocializmus jegyében fogant ez az esztendő és annak jegyében is búcsúzik el tőlük. De nagy kérdés, vájjon a szocializmus is, miként Krisztus tanításai nem adnak-e félremagyarázásra okot majd. A harangok busán kongnak ez idén. Ki tudja, milyen esztendő virrad ránk . . . Valaszíások küszöbén! Nagyon is aktuálisnak tartjuk, most, midőn képviselőtestületünk részlstes újjászervezése van küszöbön, hogy lakosságunk figyelmét oly körülményekre hívjuk fel, melyek városunk közügyelnek vezetésére nagy befolyással vannak, de felhivjuk a képviselőtestületet is, melytől városunk haladását ^s fejlődését teljes joggal elvárhatjuk. Mest, hogy küszöbön vannak a városi képviselőválasztások boldogboldogtalan városi képviselőségről álmodozik. Nem azért, mintha a város iránti kötelességtudását akarná beigazolni, hanem mondjuk ki egész őszintén — csekély kivétellel — csupa hiúságból. A hiúság olyan emberi gyöngeség, mely a társadalom minden rétegében buja talajra talál. E gyönge ség folyománya, hogy sokan olyan állások és hivatalok után törik magukat, melyekhez semminemű képesítésük és jogcímük nincs. A törekvést igen sok esetben siker is koszorúzza, mert a hiu emberek tömege érti a módját, amelylyel a cél elérhető. Igy történik aztán, hogy közéletünk irányadó testületei olyan emberekből verődnek össze akik csak számbelileg mutatnak, de hiányzik belőlük a tettre képes alkotó erő, a dolgozni tudó és akaró lélek. Már most mi ennek a következménye ? Az, hogy a városi közéletünk napról-napra jobban elposványosodik. Fontos, mindnyájunkat közelről érintő ügyek iránt nincs meg az az érdeklődés, mely alapja, előmozdítója minden jónak, de ha talán szó is lehetne érdeklődésről, ez nem egyéb kíváncsiságnál, mely csupán arra szolgál, hogy keretül szolgáljon a gép módjára ledaráló eseményeknek. Mint már említettük élő példa erre a városi képviselőtestület. Ha elérkezik a választások ideje, csodálatosan ismeretlen existenciák bukkannak elő a homályból, hogy a városi képviselő tetszetős palástját magukra húzhassák. Nincs semmi érdemök, csupán az, hogy jól tudnak dörgölőzni a vezérlő férfiakhoz, soha egyetlen szóval, vagy mákszemnyi — Kedves egészségére. — Köszönöm. Tehát maga a Kati nótájából következtet az előkelőségre. Bár magáról Katiról nem nyilatkozhatom igy ? — Hahaha — ugyan miért ? — NekemiKati sok pénzembe került és cserben hagyott. Igen. A minapában az osztálysorsjáték irodák egyikétől névre szóló számmal ellátott bélyegeket kaptam, hogy válasszak belőlük egyet. — Nos? — És én választottam. — Ugyan ! — Igen, választottam a legnépszerűbb nevet a Katit, mondván „Kati gyere ki!" — Nos ? —- Es ö nem jött ki. — Nem rosz. Ez aztán elkeserítette önt ugyebár ? — Igen és pedig annyira, hogy felszisszentem : megállj Kati megbánja ezt valaki. — No de legyen komoly es mondja meg milyennek találja a mai gazdasági életet ? — Forduljon tán e kérdéssel asszonyom valamelyik gazdasági egyesülethez. — De én a maga véleményét akarom hallani. Tudja, én ugy találom, hogy gazdasági életünk szörnyen aláhanyatlott. — Es miből következteti ezt asszonyom ? — Én is nótával felelek, tudja hajda! nában más világ volt, mikor még az a nóta járta szeretnék szántani liat ökröt hajtani. — Hja kérem, ami volt, az elmúlt rég. — Manapság már nem találunk hat I ökrös gazdát. — Pedig hát elég — hatökör van a világon. — No, ebben aztán igaza van ám tökéletesen. — Ejnye nagyrabecsült ur, ez már még sem járja, a szedők ostromulnak a kéziratért, maga meg kényelmesen társalog a korzón. — Szerkesztő ur, feleljen, in — vagy con-sultálni akar ön engem ? — No hallja, lapomnak a sajtó még nem villany erőre berendezett munkásai golyóbist nyomnak a hasába, maga meg itt rébuszokban beszél. — Tudja szerkesztő ur, magát a köztünk most történtek után pályatévesztett embernek ismertem meg. — Mi akar ez lenni ? — Igen, ismétlem ön egy pályatévesztett ur, magának postásnak kellett volna lennie. — Hm-hro ? 1? — Bizony bizony. Tudja ha maga ideje korán a postához ment volna, ma már kétség kivül a csomag feladási osztályt vezetné valahol. — Miért? — Mert tudja, nagyszerűen érti az u. n. szekirozást. — Gondolja? — Node azért ne hangsúlyozza a szót olyan gúnyosan, mert tudja, maga csak valamelyik kisebb postán lehetne ám csomagfeladási osztályvezető, mert ahogy nálunk a mi postánkon szekiroz a csomaghivatalnok ur, attól meg ön nagyon is távol áll. — Alásszolgája. — No, gratulálok, maga alaposan megmosdatta a szerkesztőt. — De emlékszik ön asszonyom, mit is mondott nekem az imént a szeri? — Azt, hogy maga kényelmesen társalog a korzón. — Hát nem gorombaság ez ? — Szerintem nem. — Szerintem igen. — Hogy hogy ? — Mert asszonyok társaságában korzóról beszélni legalább is olyan, mint akasztott ember házában a kötél téma. — De vajon miért hívják a corsot korzónak ? — Mert amikor a hölgyek uj toalettjeiket akarják bemutatni ak &araí-náznak leginkább. — Azt hiszi ? — Igen és ez az idők jele. Változnak az idők és változnak az asszonyok. — Micsoda Szentimentális hang ez? FŐ UTCZA 6. (a Griff szállóval ---= ..= szemben. — REVESZ JENŐ ARUÍ1AZA, PÁ FAN Nagy karácsonyi vásár, az összes árucikkek mélyen leszállított árakban kerülne c eladásra.