Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-12-17 / 51. szám

városból, hogy ok tovább is kurutytyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszo nyokat, A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sóiban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilváuos életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert, egykettő akad efféle feladatokra is, hanem annyi bizonyos, hogy mig a társadalmi mozgalmak élen más városokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legjelentősebb mozgalmak alkalmával is, még azoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásuknál, s foglalkozásuknál fogva vezető embereink félreállnak, visszavonulnak teljesen — s nem lépnek soha a közönség élére, s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönítve, amit az egész várossal együtt kellett volna végezniök. De nem akarjuk, hogy félreértsenek bennünket. Tudjuk, hogy egy 18000 lakossal bíró város nem képezhet csupán egy kört. Maga a napi érintkezés elkülöníti az embereket. Maga a hivatalos foglalkozás is közreműködik itt, mint szétválasztó elem. Azután ilyen hatást fejt ki az atyafiság, sőt elismerjük, hogy a felekezeti külötnbség is némi részben jog gal funkcionálhat ily elemként. Szóval, ha már egy kaszinóban is képződnek külön-külön napi kártyakompániák, akkor egy nagy városban az elküíönödés még inkább természetes, Ez a differenciálódás törvénye. Csakhogy egészséges viszonyok mellett ezt a differenciálódást kelleue, hogy nyomon kövesse az integráció. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkülönödését kellene, hogy ellensúlyozza a nagyokban való egyesülés, az integráció. Kártyuzzunk külön, de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk; táncoljunk külön, de a tanácsteremben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek, s meggyőződések, ne kasztok szerint: zsurozzuk külön, de legyünk egyek, ha nemzeti nagyjainkat ünnepeljük, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk, ha irodalom, művészet s színészet pártolásáról van szó. — Szentimentálizmus azt kívánja, hogy mindenben összebújjunk, s ölelkezzünk, hiszen végre is, az emberek közötti különbségek a társaséletben természetszerűleg kell, hogy kifejezésre jussanak, amit elkerülni nem lehet, de az is bizonyos, hogy ahol Pápáról van szó, ott minden pápai egy legyen. Így volna jól! Vármegyei közgyűlés. 19o5. december 10—11. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága hétfőn és kedden, Koller Sándor alispán elnöklése mellett tartotta meg rendes téli közgyűlését. A közgyűlésről, melyen városunkból Mészáros Károly polgármester, Bélák főszolgabíró, Körmendy tl). főszolgabíró és Jókói Géza voltak jelen, tudósításunk a következő : Koller Sándor alispán elnöki megnyitója után, szép szavakban emlékezik meg a törvényhatóság tevékeny tagjának: Szalay Ferenc várpalotai ág. ev. esperesnek elhunytáról. Ezután válaszol Halász Mihály biz. tagnak azon interpellációjára, melyet az októberi közgyűlésen intézett hozzá a pápai rendőrkapitánynak állítólagos túlkapásai tárgyában. A vizsgálat kiderítette, hogy a rendőrkapitány a kérdéses tüzeset alkalmával hivatalos hatalmával nem élt vissza és a vele szemben támadólag fellépő Laki István, botrányos magaviselete miatt, jogosan lett megbüntetve. A választ tudomásul vették. Miután a lefolyt utolsó negyedről szóló alispáni jelentést tudomásul vette a közgyűlés. a közigazgatási bizottság öt és a központi választmány két tagsági helynek betöltése végett a választás elrendeltetett. A szavazás megkezőése előtt dr. Véghely Kálmán főjegyző előterjesztette dr. Vajda Ödön zirci apát és Szabó Imre biz. tagoknak több bizottságban viselt tapságukról való lemondását. A lemondásokat a vármegye őszinte sajnálattal vette tudomásul és eredményes köztevékenységükért és elévűlhetlen érdemeikért hálás köszönetet szavazott. Titkos szavazás mellett megejtett választások eredménye az lett, hogy megválasztattak : közigázgafási bizottsági tagoknak dr. Magyar Károly, Bibó Dénes, Wertheirn Ármin mint régi, Kránita Kálmán és, dr. Kemény Pál uj tagok ; központi választmányi tagoknak pedig dr. Csete Antal és Szabadhegyi Kálmán. Ezután megválasztattak dr. Csomasz Béla, Fischer Viktor, Holitser Károly, Kovács Gábor és Szentes Anzelm az állandó mikor pedig a leány kék szemébe nézett, eltűnt előle az egész világ s nem látott mást, csak azt, akit elébb ugy nevezett, hogy : „ideálom". A leány édes mosolylyal tekintett reá s a kis professzor azt hitte, hogy megnyílt előtte az üdvösség, hogy övé az ég, — elfeledte, hogy ő csak Gil Blas, a csillagba szerelmes féreg. A leány mosolyogva nézett Zenora ; — Nos ! A folytatás ? S a tanár mint egy troubadnr folytatta dalát : „Hiszen alig fog észrevenni majd. Oly szótlan, epedve hallgatom, Nehogy zavarja csacskaságom, Lélekzetemet is visszatartom." --- Nos tovább ? — Hisz maga egész költő ! A tanár még mindig mintha álmaiban volna, elfeledte a valóságot, elfeledte, kivel áll szemben, megragadta a kis leány kezét s aztán ugy beszélt forrón, olvasztó hangon. — Hiszen aki magát látja grófnő, kivánliatja-e attól, hogy az ne legyen költő ? Clarisse lassan lehajolt Zenohoz, kicsiny kezével megsimogatta annak égő homlokát s aztán súgva súgta: — Hát mond tovább a dalodat! Zeno mar akkor a park kavicsos porondján térdelt s ugy rebegte a leány felé : „De hogy rideg, kietlen szivemen Fakadjon uj tavasz a tél helyén, Egy-egy mosolyt—csekélyke kegy gyanánt Legyen szabad, ha néha kérek én." — S tovább? — kérdé sóvár szemekkel a leány, de e pillanatban futva jött a komorna, aki jelentette, hogy gróf Drobade kapitány megérkezett és a grófnőt kérik, jöjjön fel a kastélyba. Clarisse még egy édes tekintetett vetett a tanárra, kicsiny, fehér keze mégegvszer megsimogatta annak epedő szemű arcát s kérte : — A dal végét ugy-e elmondod azután ? De nem volt kinek, elmondania. Ez csak egy idyll, egy bájos epizód volt aí ő életében. A rögtönzött dal ott csengett a fülében. A végét, az utolsó harmóniát nem tudta megtalálni,mert a sarkantyupengéss Clarisse rengeteg hideg tekintete megötte múzsáját. A kapitány elhódította a szegény kis tanártól eszményképét s ő, amig a rakoncátlan kis gróf fiukkal küzködött, hiába várta a kicsiny fehér kacsok még csak egyszeri tinóm simogatását is. Egészen egyedül érezte magát a világban. Végre is hasadó szivét elvitte Lemonier postásnéhoz s ott keresett rá, ha nem is irt, legalább némi enyhülést. A leverd u.Iás, muskátlis ablakon keresztül beömlött a nagyraszökött mályva világának illata s ugy tetszett neki, mintha az édesanyja kicsiny kertjében ülne. A jerikói rózsa-, vadszőlőlugasban ülve, nézve a kis, egyszerű ruhába öltözött Susanne szép fekete szemeit, lassankint kezdte elfelejteni a gardénia és tubarózsa illatát s azoknak a nagyon-nagyon imádott kék szemeknek bübáját. Háborgó szive kezdett megnyugodni s álmodni egy békés otthonról, aminőben kisgyermek-korában ő nőtt fel. Nyári fergetek készült. Rettenetes sötét felhők borították el az eget, a fullasztó levegőben már érezni lehetett a közelgő zivatart. De Boisvert Zeno mégis verőfényesen ragyogónak látta a világot. Ott állt a szilva alatt. A szellő feléje verte a hervadt leveleket. Feléje verte a tubarózsa és gardeina illatát, de ő nem azt érezte — muskátlira és levendulára gondolt. Egyszerre Clarisse grófnő termett előtte. — Kedves professzorom, megvan már a dal vége ? Zeno nyugodt mosolylyal nézett a hütelen leányra. Már nem fájt a szive, mert jó helyre tette. A kapitány sarkantyújának pengése még hangzott az uton. Zeno tudta, hogy ő már deklarált vőlegénye a grófnőnek. S aztán nyugodtan felelt a csintalanul mosolygó leánynak : — Megvan ! S azt rögtön el fogom mondani . . .de másnak ! Tiz perc múlva már ott volt a postáséknál s aztán Susanne elé lépett: •—'Susanne! Kineveztek Toursba tanárnak. Egyszer életemben irtani egy verset, melynek végét nem tudtam megcsinálni, ma azonban megleltem a dal végét, hallgassa m(

jg, aztán feleljen rá : „Ha sok, mit kér szivem — tekintete Elég, hogy üdvöm végtelen legyen Némán is én szeretni ugy tudom, Jobban szeretni ember képtelen," Aztán kezét odatartotta a leány elé ós a kis Susanne egy kicsit könnyes szemmel, de mégis boldog mosolylyal helyezte abba pici íehér kezet. FŐ UTCZA 6. (a Griff-szállóval . •- szemben. = RÉVÉSZ JENŐ flRUHflZfl. PflPfiN Nagy karácsonyi vásár, az összes árocikke < melyen leszáüiíoti árakban kerülnek eladásra.