Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-12-03 / 49. szám

mostoha viszonyok között van, de azért már a haladás és fejlődés útjára lépett és mindig nagyobb és nagyobb tért hódit magának. Ne kicsinyeljük le ez iparnak fontosságát, de hát en­nek is a kezdet nehézségeivel kell még küzdenie, de mindazonáltal már igen sok község népe foglalkozik egész télen át vele. Ezek a cikkek maholnap már versenyre is fognak kellni a külföld hasonló cikkeivel. Minél inkább fog terjedni, annál job ban művelhetjük, tökéletesíthetjük annak egyes ágait, hogy mint külön­legességek emlegettessenek egy-egy vidéknek házilag előállított kézi ipar­cikkei. A házi ipar megteremtése meg­menti a nyomasztó gondtól a kisgaz­dát, a falu szegény népét s ezáltal a kivándorlás is csökkeni fog, mert nyáron is elég munkát talál a föld­mivelő, hisz munkálja a maga kis földjét, s elég magas napszámért dolgozhatik másnak is, csak éppen a tél fosztja meg a keresettől. Amellett, hogy ez a mágyar ipar fejlesztését is előmozdítja, száz meg száz dolog­bíró embernek kenyeret ad, szóval helyzete javul. Különösen hasznos és üdvös volna ez azon ifjúságra, mely tul van az iskoláztatáson, mert a dologtalanság­tól megóvná a rendes téli elfoglalt­ság, mert tudjuk, hogy a tétlenség és hozzá a nyomor sugalmazza és csábítja a munkátlanokat a bün el­követésére. A házi ipar fejlesztésére a kor­mány is, meg a megyei gazdasági egyesületek is nagy gondot fordíta­nak, a hozzájuk fordulónak örömmel — De igenis a végletekbe viszem és követelem, hogy adja vissza a leveleimet, — kiáltotta a leány indulatosan toppantva. De azok a levelek most már az enyé­mek. Azokhoz egyedül és kizárólagosan csak nekem van jogom, — ellenkezett Melegh ugyanolyan hangon, mint a leány. Klára azonban észrevette, hogy a helyzet veszí­teni kezd drámai színezetéből, tehát ismét visszatért a méltóságteljes főlényes dikció­hoz. — Lovagias gavallér ember nem tartja vissza egy íirihölgy leveleit erőszakkal. Saj­nálom, hogy tévedtem az ön jellemének megítélésében. Most azonban eggyel több okom van reá, hogy kényelmetlennek talál­jam azoknak a levelinek létezését, Hanem ez aztán már valóságos becsü­letben való gázolás volt, még pedig tudatos sértés. Erre csak egyféleképpen lehetett válaszolni. A László ur arca egyszeriben lángba borult, s most már az ő szája szélén is megjelent az a bizonyos keserű redő. Hidegen, szertartásosan meghajolt a leány előtt és csak ennyit mondott erősza­kosan elnyomott hangon : — Kisasszony ! . . . Vissza fogom kül­deni a leveleit. Ezzel vette a kalapját és csöndesen kiment a szobából. A leány ott állt a szoba közepén ke­zét a mellére szorítva, s mikor áz ajtó már becsukódott, egy lépést tett előre. Szólni, kiáltani akart a távozó után, de nem jött haag az ajkára . . . Az öreg Ivosztolánzi Dénes ez után a jelenet után egy álló hétig hajszolta Melegh Lászlót az egész városban és nem tudta megtalálni. Az oreg urnák főtt a feje a segítségére vannak, ezek segítségé­vel a cél könnyen megvalósítható. A földmivelési miniszter az egjes föld­mi velési iskoláknál, ha csak jelent­kezők akadnak, évenkint kétszer is rövid ideig tartó úgynevezett leli tanfolyamokat szokott rendezni, ame­lyekre felvétetik minden olyan kis gazda, vagy földmives, aki irni és olvasni tud és a négy alapmüvelettel számolni tud. Vidékünkön pedig nem igen találunk olyan embert, aki ennek nem tudna megfelelni, mert itt min­denütt úgyszólván kivétel nélkül tud­nak irni és olvasni. A tanfolyamon való résztvevés nem kerül költségbe, mert akit oda felvettek, az az egész idő alatt teljes ellátást kap. Legfel­jebb az odamenés és visszajövés ke­rül valamibe. Az elméleti részen kí­vül megtanulják a gazdasági szerszá­mok készítésén kívül még a seprii­készitést, kefekötést, kosár-, szalma és gyékényfonást és más közkeletű és hasznos cikkek készítési módját. Az ott töltött időnek legnagyobb részét ezen tárgyak készítésének gya korlására fordítják, ugy hogy az on­nan hazakerülő ember hajlamának megfelelő iparág dolgozására fordít­hatja idejét. Ezenkívül a minisztérium egyes községek megkeresésére szakembe­reket is kiküld, akik a helyi viszo­nyoknak megfelelőien más és más házi ipari cikknek készítését tartozik lehetővé tenni, illetőleg tanítják meg azok előállítására. A készített cikket sem szüksé­ges vásárról vásárra vinni és azt tény­leges értékén alul eladni, mert a kor­mány itt is segítségére siet az el­adóknak, amennyiben piacot keres, azoknak értékesítését közvetíti a maga közegeivel. Másrészt ott van­nak a szövetkezetek és az alakuló­ban levő gazdakörök, melyek az el­adás munkáját lebonyolíthatnák, s igy hivatásuk a község jólétének elő­mozdítása, teljesen betetőzést nyerne. A házi ipar megteremtése csak a községeken múlik, mert ha azok óhajtják, ugy azt bármely módon a megyei gazdasági egyesület közre mű­ködösével megtudják valósítani. Beszéljük meg ezt az állandó és jövedelmet hozó keresetforrást hono­sítsuk meg a községekben a házi ipart, mert csak ezzel tudunk a kis­gazdák téli nyomorán és ínségén se­gíteni. Kereskedő ifjak mozgalma. A pápai kereskedelmi ifjúsági önképző köre egy mozgalmat ^indított, amely a ke­reskedők és kereskedelmi alkalmazottak kö­zös érdekeinek védelmezését célozza. Ez érdemben egy „Felhivás u-t tett közzé, melyet közlés végett hozzánk is be­küldött és a melyet a jó ügy érdekében készséggel egész terjedelmében a követke­zőkben közöljük : Ujabb időben országszerte nagy moz­galom indult meg, a mely a kereskedők és a kereskedelmi alkalmazottak közös érde­keinek védelmezését, a kereskedő világ szellemi nívójának emelését célozza. Egyes városokban a kereskedők és a keresk. alkalmazottak együttes működése összetartása és kölcsönös támogatása nem csekély eredményeket ért el, sokszor fel. merült vitás ügyek eldönté sében is jótékony hatással volt. nagy keresésben. Már haza sem mert menni a lakására, mert Klárika, mikor azokat a kizonyos leveleket postán visszakapta, vég­érvényesen megjósolta, hogy a legközelebbi jövőben meg fog halni és ezt a szomorú jóslást mindannyiszor zokogva ismételte, valahányszor az édes apja hazajött jelentést tenni az eredménytelenségről, hogy Melegh Lacit sehol a világon nem lehet felfedezni. Nincs I Egyszerűen kámforrá vált, vagy át­költözött valami más csillagzatra, A végszükségben azonban megkönyö­rült Kosztolányi Déliesen a kegyes véletlen. Egy utcasarkon hevesen összeütközött va­lakivel. Dühösen rángatta helyre félrecsú­szott kalapját és komor arccal készült le­szidni a nyájas ismeretlent, mikor azonban fölpillantott reá, elállt a szive vérése. Ü volt! Melegh László ur 1 — Ember, hol jársz te?! — mordult rá az öreg ur. vállonragadva a drága lele­tet. — Egy hét óta járom a várost utánad és te csak igy összeütközöl az emberekkel az utcasarkokon ? — Engem keresett bátyám bátyám ? — kérdezte a fialal ember sokat sejtető ra­vasz mosolylyal. — Téged hát és most viszlek is ! — Hová ? — Mindenekelőtt egy ékszerészhez jegygyűrűt vásárolni, aztán meg Klárához. Lehet, hogy még életben találjuk, ámbár délben visszavonhatatlanul kijelentette, hogy ugy három óra felé meghasad a szive. Most még csak fél hat és ahogy én ismerem Klárit nem tartott lehetetlennek, hogy prolongált. És aztán se szó, se beszéd tovább, vitte magával. Felérve a lakásba, még a télikabátját sem engedte levetni László ur­nák. hanem ugy, ahogy volt, bedobta őt a kis szalon ajtaján és utánakiáltott : — Nesze Klári! — ő maga pedig visszavonult, hogy egy hét óta először ki­pihenje magát. A leáiíy riadtan ugrott fel a karos­székből, amelyben egész nap gunnyasztott és kezeiből egy csomagot ejtett ki, amely megoldódva, a földön széjjelhullt. Egy csomó levél volt . . . Ott álltak szemben egymással a szoba közepén. A leány szemlesütve, felgyúlt arc­cal, a fiu télikabátosan, kalappal a kezében. Éppen mint egy héttel ezelőtt. A drámai csendet László ur törte meg. Pár lépéssel közelebb ment, de a helyzethez illő köteles távolságban megállott és érzel­mesen, melegen kérdezte : — Hát megbocsát, Klárika ? A leány duzzogva félrefordult, amit azonban László ur egész csodálatos módon és logikával bátorításnak vett és egészen melléje lépve a kezeit is megfogta. — Klárika 1 — kezdte újra egy ár­nyalattal még melegebben. — Hát ne le­gyen olyan kegyetlen, Klárika. Ne kínozzon meg mindkettőnket. Hiszen úgyis tudja, hogy nem érdemeltem meg ezt a bánásmó­dot. Vagy azért bánt, mert szeretem? Erre aztán már a leány is visszafor­dult, A szeme tele volt visszatartott köny­nyekkel, a szája szélén ott vibrált az el­nyomott zokogás és ugy mondta mohón, gyorsan, mintha a kitörő sírást akarná meg­előzni : — Igen ! ... De hát akkor ... ak­kor ,. miért küldte vissza a .. a leieveimet ?

Next

/
Thumbnails
Contents